Pages

2012. január 2., hétfő

Három nap a tejfölben

A ma befejődő szünetre nem terveztünk síelést - gazdaságosabb lesz majd máskor, főszezonon kívül, pár napra ellógni, ha meg tudjuk oldani. Viszont mindenképpen vágytunk, szüleimmel együtt, pár közösen eltöltött napra, amely során ráadásul nagy ívben elkerülhetünk mindennemű házimunkát.
A Mátrára esett a választásunk: közel van, nagyon szép, a gyerekekkel még nem jártunk ott, és hátha akad majd hó is....
Nos, a Mátra úgy döntött, hogy nem szeretteti meg magát a családunkkal. A lehető legtaszítóbb képét mutatta: nyálkás idő, folyamatos tejfölszerű köddel, és az érkezésünkkor még nyomokban fellelhető hó is eltűnt egy nap alatt.
Nem mondom, hogy kellemetlenül telt az ott töltött három nap, mert természetesen a rossz idő sem veheti el az együttlét örömét. De azért, nem azt terveztük, hogy időnk nagy részét az amúgy nem kellemetlen (sem túl szuper) szállodában töltjük majd. Sétáltunk persze minden nap (még a szitáló-málló ködben is). Sőt, az egyik séta inkább túra volt, hegyen-völgyön át, sárga jelzést követve, így Klára erdő-adagja is megvolt ismét, legnagyobb vidámságára (még most is mindig elámulok, hogy mennyire erősen hat rá ez a közeg: hibátlan jókedve kerekedik kivétel nélkül, és elöl "üget", diktálva a tempót, fáradhatatlanul). Kicsit sajnálom, hogy ezt az erdő-imádatot a többiek nem nagyon osztják... De az úgy túl egyszerű lenne, nem?
Átrándultunk szomszédos falvakba is, de csak ugyanazt a tejfölt tapasztaltuk mindenütt. Csak hogy érzékeltessem, a szobánk elméletileg panorámás volt a Kékesre. Nos, ez a "panoráma" tárult elénk három napon át:
 A napi kisebb-nagyobb sétákon kívül tehát a szállodában fürdőztünk, bowlingoztunk, társasoztunk, kártyáztunk (a szüleim, mi és a bridge: a nagy szerelem...); főként a Kicsik sok időt töltöttek a játszószobában egy animátor-hölggyel, akivel sokat kézműveskedtek (annyi gipszet festettek, hogy már egy komplett egész-alakos szobrot is készíthettek volna...), mind a négyen részt vettek a szálloda parkjában rendezett "rókavadászaton", stb...
Szóval, pihentünk, de kicsit "éhesen" jöttünk vissza (mármint nem a szó szoros értelmében...). Adunk majd a Mátrának egy második esélyt is, de ez igazán nem volt szép tőle...

5 megjegyzés:

Juli írta...

Jajjj, jajjj jajjjj!!! Én úgy szeretlek Benneteket olvasni... Vagy azért mert nagyon jól írsz, vagy azért mert jó a fantáziám... vagy a kettő egyvelege! De szinte filmbeillően látom magam előtt a sok eseményt, Benneteket, ahogy zajlik az élet, ahogy közösen esztek... Annyira meghitt, annyira szép!!! Szeretnék én is nagy családot!!!!!
Reménykedem, ha egyszer úgy döntesz, bezárod a blogot, és meghívóval fog működni... Lesz számomra is hely az állandó olvasóitok között!!!!
Hasonló (még jobb), meghitt, boldog évet kívánok a "sokadalomnak"!!!

chris írta...

Kár, hogy nem ma voltatok itt. :) Szikrázó gyönyörű napsütés, hét fok... :))) Van egy adrenalinpark is, azt biztos élvezték volna a Lányaid... na majd legközelebb... és akkor a jó kis helyi borokat is érdemes megkóstolni. :) Leszek az idegenvezetőtök. ;)) Egy lelkes gyöngyösi zugolvasó :) (ahol egyébként a múzeum és az állatkert tud egész jó élmény lenni a kicsiknek (is) :))

chris írta...

Lemaradt, hogy nagyon boldog sok gyereknevetésben gazdag Új Évet Nektek! Öröm ide feljönni és olvasni Titeket, köszönet érte! :)

MJ írta...

Mi lenne, ha megpróbálkoznál velük egy vártúrával. Például felsétálni Vitány várába, keresztül a rengetegen. Annyira festői a vár látványa, hogy meglehet megszeretnék és vele együtt az erdőt is. :)

http://mjozsef.blogspot.com/2009/10/vitany.html

Szitya írta...

Juli! Nekem meg olyan jó lesnek az ilyen kommentek...
Chris! Én TUDOM, hogy a Mátra gyönyörű, csak szerettem volna a gyerekeimnek is megmutatni! Majd legközelebb! És a Múzeumot is felvettem már a "listára".
MJ! A várak eddig is nagyon "bejött" a csajcsapatnak, megpróbálom ezt az ötletet is felvésni magamnak! Köszi!!!