Pages

2008. december 31., szerda

Karantén

Mikor az előző bejegyzés címeként a "Kórház a város szélén"-t adtam, nem gondoltam, hogy a sorozat-jelleget is megidézem ezzel... Hát de... Szóval, fuccs a szép, havas lankáknak, a kristálytiszta hegyi levegőnek, a vidám téli üdülésnek... Helyette? Nyavalyások, lábadozók, visszaesők és.... bárányhimlősök! Vagyis, csak egy bárányhimlős - egyelőre. Imola. Klára még nem az, pedig most már nagyon szurkolok, hogy ő is mihamarabb elkezdje a pöttyösödést, mert lassan a következő, pár napos, üdülésünk is veszélybe sodródik....

Így aztán, 2008 az elmaradt, lemondott üdülések éve lett. Mert ugye augusztus 20-án nem utaztunk el Zolival Horvátországba, pár napra, ahogy arra elő is fizettünk (Zoli munkája volt akkor a "ludas"). Novemberben nem mentünk Rómába, köszönhetően a sztrájknak. Most nem mentünk Ausztriába, a betegséghullám miatt. De nem kesergek, vagy sajnálom magunkat, csak tényeket állapítok meg. Továbbra is úgy gondolom, hogy nagyobb bajunk ne is legyen soha, mint néhány elmaradt utazás. De azért azt sem fájlalnám nagyon, ha a sorozat abbamaradna.....

Most, hogy ápolónői kötelezettségeim kicsit lazultak és jómagam sem szenvedek már annyira a nekem jutott nyavalyától, hát összegezném az utóbbi hetek történéseit.

Az utolsó munkahetet megelőző pénteken, Zita indította a fellépés-sorozatát. Van neki egy gitáros osztálytársnője, barátnője, aki gitározni tanul. Zita fuvola-tanárnőjének testvérénél. Gondolt egyet a két tanárnő és adtak egy közös darabot a két csajnak. Így aztán Zita fellépett a barátnő gitáros koncertjén, pénteken, a barátnő pedig Zitáék fuvolás koncertjén - hétfőn. Íme egy kép a péntekiről:

A hétfőiről nincs képem, mert akkor Zita koncertje helyett, Emma karácsonyi műsorán ültünk (de nem kell aggódni: Zitának ott volt: két "darab" nagymama, egy dédi, egy nagypapa és egy keresztanyuka!!!!). Ahol Emma az angyal szerepét kapta a betlehemes játékban... Hát mi mást is játszhatott volna....
Erre az angyal szerepre annyira készült, hogy még a haját is becsavartuk, hogy bongyorkás legyen:de aztán a fellépésre kirúgta a göndört a haja és egy oroszlán-frizurás huncut angyal lett belőle....

Kedden, 16-án, volt Zita születésnapja. Már előre megünnepeltük őt szombaton (a két fellépése között), családi körben, nagyikkal, dédivel és keresztszülőkkel (16-an vacsoráztunk itthon...).

(A képen anyukámmal, akivel igen cinkos viszonyt ápol Zitusunk)
Szerdán Zita a zenekarral lépett fel az Erzsébetligeti Színházban. Jaj, olyan furcsa volt őt látni a sok hangoló fúvós között. Bár nagy az én lányom, ott azért még olyan pindurinak tűnt..... Egész ködösen láttam egy pillanatra..... vagy többre.

2008. december 25., csütörtök

Kórház a város szélén

Egy iszonyatosan sűrű utolsó munka- és iskola-hét és, ugyancsak programokban gazdag, Karácsony előtti napok után, ellátogatott hozzánk az Influenza nevű szörnyeteg, fogott egy kaszát és lesújtott a családunkra. Per pillanat úgy tűnik, hogy egyedül Zita mert szembe nézni az átkozottal és így még talpon maradt, de szerintem ez a csata még nem teljesen lejátszott.....

Röviden összefoglalva: Emma már vasárnap kezdte mutatni a jeleit az elgyengülésnek egy maratoni alvással, kevéske hővel, torok-fájással és rosszkedvvel. De aztán valahogy feltámadt poraiból (talán anyukám húslevesének köszönhetően) és még a Halász Judit koncertre is eljött velünk, sőt, végigénekelte! Vasárnap este szüleimnél aludtak a lányok és úgy tűnt, hogy Emmának már csak némi utó-gondozásra van csak szüksége. Amit alaposan meg is tett Jutka mama, anyósom, akihez hétfőn délelőtt vittem őket át. Volt ott Csepelen, a kis lakásban, kényeztetés felső fokon (pl. lángost süttettek mamával....) és orvoslás is (nekem itthon SOHA nem isszák meg a mézes vagy bármilyen teát, ott bezzeg igen, hogy csak egy példát említsek). Keddre már rózsás volt a helyzet, mindenki örült a másnapi - várható - eseményeknek. De ehelyett....
Szerda reggel hívott Jutka mama, hogy Emma ugyan már jól van, de Klára hányt egyet és hőemelkedése van. Szegény! Így lemaradt a Disney on ice-ról, ahová Laci (Emma keresztapja) vitte őket, karácsonyi ajándékként (ami számunkra is az volt, tulajdonképpen...). De még mindig nem volt rossz kedve Klárának. Disney on ice után értük mentünk és mire hazaértünk, Klára már erősen kókadozott, az ajándékait is csak a kanapén fekve nézte meg. Ekkor már engem is rázni kezdett a hideg.... Ha ehhez hozzáteszem, hogy Zoli már napok óta küzdött egy makacs náthával, amihez hozzájött (mindkettőnk esetében) egy gigantikus fáradtság, háááát. Azért átmentünk Anyuékhoz, Klárát ott is a kanapéra parkoltuk, szegényt. Igen ám, de lassan Emma is elkezdett kornyadozni - és ő is lefeküdt a kanapéra. Mindketten aludtak, amíg mi vacsoráztunk. Hazajöttünk és Emmát hűtő-fürdőztethettem, mert gyakorlatilag 39 fokos láza volt. Klárának "csak" 38, nekem meg hőemelkedésem... Juhéééééé!

Ma reggelre már Imola is sírva ébredt, de az ő betegségének kicsúcsodása váratott magára ma délutánig. ő is kapott hűtőfürdőt. Zoli reggel nagyon sokáig aludt, így úgy tűnik, hogy ő túl van a nehezén. De nekem egész nap hőemelkedésem volt (én is aludtam egy picit napközben), dehát három beteg gyerek mellett nem érek rá magammal foglalkozni. Zoli édes volt, a frissen kapott köténykéjét felöltötte és ha nem is mondhatnám, hogy ő főzte meg teljesen az egész ebédet, nagyban hozzájárult. Most meg ő mesél a még ébren lévőknek, mert én csak köhögnék, mese helyett.


Szép kis Karácsony, mi??????!!!! Szerintem foghatok egy ecsetet és festhetem fel a szép, nagy, fehér "H" betűt a házunk falára....És ha ehhez még halkan azt is hozzáteszem, hogy holnapután mi elvileg elutaznánk síelni... Jaj, jaj, jaj.

Ettől eltekintve (ha ettől el lehet tekinteni), szép karácsonyunk volt, sok örömmel, sikongatással és játékkal. Ja, meg az utóbbi tíz nap sem volt semmi. Arról most egyenlőre csak képek - Zitának volt ám klassz zsúrja (számháborúval, karaokéval és héliumos lufi - bolondozással)...

Hát, mostamra csak ennyit. Boldog Karácsonyt!

2008. december 16., kedd

Zita 9


Zitus, a mi drágaságunk, ma töltötte be a kilencedik évét! El kell, hogy mondjam, hogy 1999. december 16-án egy teljesen más dimenzióba kerültünk általa és azóta is azt jelenti számunkra, amit a neve is: boldogságot!


Kívánom Neked, drága Nagylányom, hogy maradj mindig ilyen fantasztikus, lenyűgöző, energiabomba, okos, gyönyörű, kedves és nyitott, amilyen most vagy!


Boldog, boldog, nagyon boldog születésnapot, Zita4 és kívánom, hogy még rengeteg ilyen szép napod legyen!


Szeretünk, annyira, hogy az kifejezhetetlen,


Anya és Apa

2008. december 9., kedd

A hét képekben - hangulatok

Advent van, a hangulat "fokozódik". és ezért mindent meg is teszünk...
Nap-mint-nap, kinyitnak a lányok egy ablakot a "házi készítésű" adventi naptárunkon (Vivivel, a baby-sitterek gyöngyszemével, közösen készítettem). Ez egy "dalos" adventi naptár - minden napra egy téli dal vagy mondóka! Nagyon élvezik!
Aztán... Még advent sem volt, csak sötét, bús reggelek. Amiket úgy vidítottunk - és vidítunk azóta is - fel, hogy néhány nagyobb, piros és fehér, illetve piros-fehér (egy tálra összerendezett) gyertyát meggyújtunk reggel, az ébredéshez, villany helyett. Sokkal kellemesebb és sokkal meghittebb.
És tele vagyunk saját készítésű kincsekkel... Az adventi koszorúkat Zita és Emma készíteték a suliban (a gyertyák mögött, a háttérben), sok apró, karácsonyfa-díszt készítettek már Vivi segédletével (angyalkák, hóember-sorok, gömbök). Sütöttünk ugyebár mézeskalácsot. Mikor Emma nyújtotta az ő egyik tészta-darabkáját, úgy találta, hogy az alakja hasonlít Szűz Máriára. Ő szeretne egy olyat készíteni. Végül szezámmagból és lisztből megformázta... Gyönyörű lett. Egészen meghatódtam.
És persze a ház is kezdi felvenni ünnepi köntösét: az ajtónk felett ott a (mű)fenyő-boa, égősorral, az ajtón igazi kopogtató helyett négy angyalka "lóg" (és kopogtat, ha fúj a szél), az asztalon mikulásos, manós terítő (ld. két képpel feljebb), a székeken is ugyanolyan huzat, ablakokon sablonok szerint fújt "műhó", a kanapén arácsonyi párnák és pokróc és már a lábtörlőnkön is egy rénszarvas mosolyog.... A magnóba csak a "Zene ovi - téli dalok" című lemeze kerülhet, vagy néha valamelyik a felnőtt karácsonyi lemezek közül.

Hát, nincs is sok kedvem kimozdulni itthonról....

2008. december 8., hétfő

A hét képekben - Mikulás és mézeskalács

Vártuk, hát persze, hogy vártuk a Mikulást! Levélben rögzítettük az egész szerény kívánságlistát(szülői noszogatásra, az tény! - "szegény Mikulás, nem tud sokat cipelni!"). A kívánságlistákon csak egy meglepő dolog szerepelt: Emma, taktikusan, kért virgácsot.....

Péntek este már tetőfokra hágott a hangulat és négy leánykám szorgosan fényesítette csizmácskáját.....

Zita már éjjel (éjfélkor) felébredt és örömmel tapasztalta, hogy már arra járt a piros ruhás, de... nehezen aludt vissza. Így mi, csak hajnali kettőkor tudtunk nyugovóra térni - és reggel fél hétkor már újra Zita hangjára ébredhettünk.... Nem voltunk túl frissek, de azért a lányok lelkesedése (no meg az a tény, hogy a többiek később, frissebben ébredtek) végül átragadt ránk és vidáman vizsgálgattuk az új szerzeményeket (könyvek, diák, főként).

Zita még "dobott" egy Mikulás-kupát, úszásból, de az eredményhirdetésen már nem tudott ott lenni (pedig lehet, hogy dobogós lett...), mert közben a fuvola-hangversenyre készülve (ugye mondtam, hogy sok fellépése lesz!), zongorás próbára kellett átsietnie a zeneiskolába.... Szombat délután még Emma "zsúrozott" egyet, de onnan hamarabb elhoztuk, mert mentünk Solymárra, unokanővéremékhez, ahol remek kis estét töltöttünk.

Tegnap, vasárnap, egy kellemes délelőtti séta után, szüleimhez mentünk ebédelni, majd beültünk a Holdvilág Színház bérletes előadásunkra (apropó! azt nem is mondtam még, hogy múlt szombaton meg a Süsüt láttuk hatosban a József Attila Színházban...).

És mikor hazajöttünk... Mézeskalácsot sütöttünk! Még reggel bekevertem a tésztát, így már "csak" a sütés maradt hátra.... Alig pár órás művelet, ha az utána szükséges takarítást is hozzáveszem... A dolgok a megszokott forgatókönyv szerint alakultak: az elején mindenki lelkes, majd tésztás és lisztes volt, majd szép lassan kiszálltak a csajok a buliból (és mentek átöltözni, mert mindenük ragacsos lett) és a végén csak Emma és én maradtunk.... Ettől még pompás volt, gyönyörűségek születtek és fenséges illat lepte el a házat....

A hét képekben - szereplések

(Zita középen)
Be kell, hogy lássam, a december annyira sűrű lett, hogy a blogírásra már esélyem sincs. Arra viszont végképp nem - tapasztalatból tudom -, hogy majd egyszer bepótoljam. Így aztán, most átváltok a képes krónikára - címszavakkal. No, persze, "á la" Szilvi.....

Múlt vasárnap (nov. 30), Zita megkezdte fellépés-sorozatát (fellengősen hangzik, pedig egyáltalán nem nagyítja fel a véres valóságot... lassan már ügynök kell mellé...). Most szerepelt először a színjátszó-szakkörös csapattal, egy adventi rendezvényen, a kerületben. Téli verseket mondtak el, helyesen felfűzve, igazából csak dicsérni tudom Koltai Juditot. Kedves és bájos volt, szórakoztató, nem agyoncsépelt, kellő hosszúságú (rövidségű?). Volt közönség, nem kevés, nem kiemelkedően sok, pont jó. Zita élvezte - és jól csinálta a dolgát, tényleg!

(Zita a jobb szélen)
Hétfőn folytatódott a megkezdett sorozat (mondtam én, hogy sűrű a legnagyobb lányom programja!), csak ezúttal hóna alá csapta hugocskáját is. Ami egy kész csoda, mert míg Zita él-hal a szereplésért, Emma nagy ívben kerüli azt... Csak itt belekecmergett a neki állított csapdába. Ugyanis ez megint egy németes fellépés volt, mint a Márton-napi és úgy lett neki beadva a dolog, hogy majd az ő szerepe is hasonló lesz: egy hang a tömegben. De közben, a tanárnők valószínűleg bájosnak tartották a gondolatot, hogy a testvérpár együtt mondjon el egy versikét. Így aztán Emma, mikor ezt relizálta, ki akart ugyan táncolni az egészből, de már nem lehetett. Ezért hát gyűrtük-rágtuk, tanultuk és ismételtük (szerintem örökre az emlékeimben marad, ahogy felül a konyhapultra, amíg én sütöttem valamit, és csak mondtuk, mondtuk, mondtuk) azt a nyelvtörő német rigmust, heteken át. Az mondjuk külön emeli ezen tevékenység élményét, hogy bár tudok angolul, franciául és olaszul, a németet valahogy sosem tanultam. De kezdek belejönni, hiszen Zitával már harmadik éve veszem át a leckéket... Ami engem illet, már álmomban is el tudnám szavalni, hogy "Vor vielen, vielen jahren, in einem fernen land, stb...".
Végül Emma fejébe is bepréseltük azt a pár sort (Zita egy óra alatt megtanulta) és végül nagyon ügyesen el tudták mondani. És nemcsak itthon, hanem ott, az Erzsébetligeti Színházban, sok ember előtt. Így aztán Emma is átesett a tűzkeresztségen, különösebb trauma nélkül.

2008. december 1., hétfő

Zoli

A mai napon ünnepli születésnapját a szerelmem, volt "pasim", "jelenlegi" férjem, a párom, a másik felem, a drágám, a kincsem, az életem: Zoli!
Boldog születésnapot!
Tegnap ünnepeltük őt meg, két turnusban: egyszer a szüleimnél, egyszer pedig kisebb baráti körben. A kép ez utóbbi alkalomkor készült, Zoli fújja a sok-sok (de még nem annyi!) gyertyát és ebben nagy segítségére van Imola és Zita.