Egyáltalán nem erről akartam írni. Sőt, most nem is akartam írni, mert más dolgom volna. De ez kikívánkozik belőlem, olyan dühös és egyben tanácstalan vagyok.
Most hoztam haza a két Kicsit az oviból. Imó már öltözés közben jelezte, hogy Sáron (új, de már ötéves, csoporttárs) fojtogatta őt. Láttam, hogy a nyakán ott vannak a piros foltok.... Az egyik óvónő már elment addigra, a másik altatta a többieket. Pont Sáron jött csak ki a fürdőszobába, de végiggondolva, úgy döntöttem, hogy nem vele kezdem a beszélgetést.
Ahogy hazajöttem, alaposabban is megvizsgáltam Imót. A kislány ujjainak nyomait is ki lehet venni Imó nyakán és füle mögött, plusz még egy mély karmolás is van a nyakán!!!! Most tudnék olyan cifrákat mondani, hogy ha még le is írnám, akkor betiltanák a blogot!!!! Hiszen ez már a gyerek életére tört!!!! Dühös vagyok. Mindenre és mindenkire! Imola miért nem visított (mondjuk, lehet, hogy nem kapott levegőt)? Klára miért nem rohant oda az óvó nénihez? Az óvó néni miért nem látta ezt (a kert kisházában történt a dolog)? És ez a gyerek miért csinálja ezt? Miért nincs egy nyamvadt fényképezőgépem, amivel rögzíthetném ezt???? (Azért, mert ellopták, a szüleimé meg, nahát, náluk van, ők meg külföldön.)
Felhívtam a délelőttös óvó nénit, mert nem hagy nyugodni a dolog. Bocsánatot kért, hogy nem szólt. Mondta, hogy a Sáron (jó név!!!!! de anyukája Seronnak mondja...) másokkal is ezt tette már több ízben. Már jelezték is anyukának, aki erre azt felelte: "Mert aszondja a Seron, hogy őtet bántsák!" Mondta neki az óvó néni, hogy a gyerekek csak megvédik magukat (már az enyémeknél kevésbé mulyák), a kislány az, aki piszkálja a többieket. Állítólag ma a másik óvónő fog beszélni anyukával, hogy elmondja a ma történteket és kérni fogja, hogy beszélgessen el a lányával. Semmi reményt nem látok arra, hogy anyuka megfogadná ezt a kérést, valószínűleg ő azt fogja vélelmezni, hogy a kislánya ellen indul támadás....
Mi a teendő ilyen esetben? Az egy dolog, hogy azt mondtam a gyerekeimnek, hogy kéretik jól nekiesni Sáronnak (vagy Seronnak) ilyen esetben és megvédni magukat és egymást (hiszen külön előny, hogy ők ketten vannak!!!!), továbbá tele hangon visítani az óvó néniért és főleg ELKERÜLNI a kislányt. Mindezzel együtt, tele vagyok aggodalommal. Ez a kislány nem fog megváltozni, nyilván a körülményei sem (a fojtogatós figurát látnia kellett valahol, a legnagyobb jó indulattal is, mondjuk a tévében, este, a nem neki való rovatban). Most akkor az elkövetkezendő két évben azon szorongjak minden hétköznap (kivéve a varázsovi óvó keddi nyugalmát), hogy túlélik-e a gyerekeim az óvódát? Vagy vigyem el őket innen is? Vagy neveljek belőlük kis street-fightereket, akik ököllel védik meg az igazukat?
Mit tegyek?
2009. szeptember 18., péntek
2009. szeptember 15., kedd
"Sztárpalánták"
Bevezetőként, egy apró villanás, pár héttel ezelőttről.
Klára és Imola is varázsoviba készülődnek. Ez a varázsovi-dolog már bevált Zitánál és Emmánál is. Ez egy olyan hely, ahová hetente egyszer mennek, egy teljes napra, és tulajdonképpen az történik ott, ami egy ideális, vagy inkább idilli oviban történhetne. Minden nap átgondoltan fel van építve, általában az évszaknak, vagy a népi ünnepi kalendáriumnak megfelelően, egy adott téma köré. Ezt a témát énekkel, néptánccal, kézműveskedéssel és egyebekkel körbejárják, mindezt kedves, odaadó, mesevilágot képező óvó nénik (és bácsik) teszik. Egyik kedvencem a szüret: felfűznek szőlőfürtöket zsinórokra, azokat szüretelhetik az ügyes kis mancsok, majd abból mustot készítenek, amit persze meg is kóstolnak, tanulnak szüreti nótát (Lipem-lopom a szőlőt), ünnepi néptáncot, és nemezelnek egy szőlőfürtöt. Közben a játszótérre is leugranak azért, ebéd után pedig alvás helyett földre (pontosabban lépcsőre) ledobott párnákon pihenve diavetítést élveznek (Sanyi bácsi által, aki egyébként az egyik néptánc-oktató, de közben "dadus" is). De a farsang, az adventi készülődés, vagy az anyák napja is hasonlóan bűbáj. Meg minden más.
Pont ma kezdtek itt a Bogárkák. De előtte még, augusztus végén ismerkedő délutánra invitált minket a Varázsovi (egy ún. "Kalandjátékra"). Klára itthon felöltözött (már régen önállóan válogatja össze a ruházatot, általában nagyon színes és kesze-kusza, de Zoli mindig mondja, hogy hagyjam): ezúttal magára cibált egy vékony (és csinos!) farmerkabátot, mert kicsit hűvös volt, és felvette a napszemüvegét. Zoli elragadtatva mérte végig aprócska leányát és azt találta mondani neki, hogy "Klára, olyan vagy, mint egy sztár!!!"
No, mikor megérkeztünk a Varázsovit rejtő színház-épület aljába, pont ott találtuk Erikát is, az intézmény vezetőjét, aki örömmel üdvözölte őket (nem ismeretlenek a számára, hiszen kísérgettük sokat a két Nagyot). Először Imóhoz hajolt oda, és mondta is neki, hogy "Te vagy az Imola, ugye?" Klára közbevágott: "Én pedig Klára vagyok. SZTÁR vagyok!"
Na, bemutatkozott! :-) Erika is, én is, dőltünk a vigyorgástól!
Múlt szerdára meghívónk volt - hála Zoli munka-típusának! - a napokban induló Disney-csatorna megnyitó bulijára. Nagyon szép helyen volt, a Szépművészeti Múzeumban. A lányok mindent úgy csináltak, mint a kisangyalok: Klára és Imó bent aludtak az oviban, hogy bírják az esti (fél 7-kor kezdődő) mókát, Emma és Zita ezúttal gyorsan és hatékonyan megírta a leckéjét és zokszó nélkül másztak ki és be a kádba, mind a négyen. Mind az öten ott toporogtunk 6 óra 20-kor a Hősök tere sarkán, Zolira várva. Közben gyűlt a tömeg, több "celebet" is láttam elsuhanni mellettünk, csemetéikkel. Már készültünk feladni a Zolira várást, mikor megjelentek "sztárpár" barátaink (Keresztes Ildi és Kicska Laci), akik viccelődve kérdezték, hogy nem adnék-e kölcsön pár gyereket, mert nekik (sajnos) nincs és elég ciki így megérkezni a Mickey fémjelezte buliba. Végül, Zitát és Emmát (aki már készült éhenhalni) "lepasszoltam" a közben befutó Juli barátnőméknek (aki történetesen Zoliéknál dolgozik egy ideje), akik beslisszoltak, feladva azt a reményt, hogy Mickey-vel vagy Minnie-vel fotózkodjanak.
Mi pedig, a két Kicsivel (akik viszont mind hozzám, mind a Mickey-s fotóhoz ragaszkodtak) és Ildiékkel, beálltunk a sorba. Végre befutott Zoli is. Éppen üdvözölt mindenki mindenkit, amikor odajöttek Ildihez egy kamerával és egy riporterlánnyal, kérdezve, hogy adna-e egy gyors interjút. Jaj, mondta Ildi, adjatok már tényleg kölcsön egy gyereket! És így került Klára-lányunk kamera elé, ahol is lazán és vidáman válaszolt minden nekiszegezett kérdésre (pl.: hogy hívják, mi a kedvenc Disney-filmje, stb.) . Bátor, bevállalós csajszi! Már csak azt kéne megtudnunk, hogy melyik tévének nyilatkozott (gondolom a Disney-csatornának) és mikor láthatjuk (talán az első napokban?).
Végül eljutottunk Mickey-hez is. Imola olyan kitörő örömmel üdvözölte és ölelgette, hogy az már szinte megható volt. Vidáman pózoltak a hivatalos fotósnak. Én, sajnos, nem vittem gépet (Zita jól le is szidott!), ezért kénytelen leszek ennek is utánajárni, hogy miként szerezhetnénk meg azt a számtalan fotót, ami az egész este során készült mind a négy csajszinkról....
Bent, a fogadáson, először is, telemtömték a bendőjüket a gyerekek (én összetalálkoztam egy, tíz éve nem látott másod-unokatestvéremmel, aki ugyan tudta, hogy négy lányom van, de hitetlenkedve ingatta a fejét, ahogy nézte, hogy miként sürgök-forgok körülöttük). Mikor már nem korogtak a pocakok, átmentünk egy másik helységbe, ahol a műsor kezdődött éppen, amit a tini-bálvány Márk vezetett. Emma és Zita egy darabig szenvedett, hogy nem láttak, végül előrefurakodtak at első sorba, Dóri barátnőjük mellé, "csápolni". Imola egy magas asztalon ülve nézte végig a táncos produkciókat, "nyilatkozó sztárpalántánk" pedig inkább gyurmázott egy jót, anyukájával. Meg is egyeztünk, hogy veszünk itthonra is ilyen jó, ruganyos és illatos gyurmát (azóta már be is tartottam az ígéretemet). A műsor vége felé felhívtak néhány bátor jelentkezőt a színpadra. Zita (és őt követve), Emma is ott álltak persze.... Énekeltek, táncoltak és meghajoltak a végén.... High School Musical dalt kellett "elmímelni"....
Kipirultan, boldogan jöttek onnan le. Már csak hab volt a tortán, hogy távozóban (mert siettünk haza a meccset nézni, meg úgy is késő volt) még búcsú-csomagot is kaptak mind a négyen (annyi kütyünk van, de úgy tudnak minden apróságnak örülni, mintha üres szobákban laknának...).... Lelkesen köszöngették, hogy elhoztuk őket ide... Persze, mi szívesen tettük, de megegyeztünk Zolival, hogy azért nem sűrítjük az ilyen típusú programokat, mert a végén négy kis majmunk lenne, gyerekek helyett...
Az estére igazán csak a magyar válogatott tehette volna fel a koronát, de nem sikerült neki....
A fotókat pedig majd "levadászom" és később bebiggyesztem.

2009. szeptember 9., szerda
Asszociációs játékok
Egyetemista koromban elvárták tőlünk, hogy gyakorlatilag a teljes francia irodalmat a kisujjunkban horjuk. Hogy a komplett Balzacot, Zolát, Maupassant-t és társait mindennapi ismerősként üdvözöljük. És Proust-ot is. Na, ez utóbbinál dönthettem úgy, hogy mit nekem színpompás és zamatos irodalmi pálya, megyek inkább száraz közgazdásznak! Ugyanis "Az elmúlt idők nyomában" (ha ez a pontos magyar cím, én eredetiben gyötörtem) olvasásával igen nagy bajban voltam. Már eleve, iszonyú nagy volumenű. Na jó, de ezt azért mások is tudják. Na de az, hogy ha megcsörrent a telefon, miközben olvasni próbáltam, és félretettem a könyvet, akkor utána, ha vissza akartam térni a megkezdett mondatomhoz, akkor több oldalt is vissza kellett lapoznom, hogy a legutolsó nagybetűhöz eljussak, már kicsit sok volt! Pedig nagy könyv-faló voltam mindig. Ezért aztán Proust művéből csak egy tartalmi elem maradt meg bennem, a világ-szerte híres madelaine-es képe. A madelaine egy süti-fajta, melynek sűlő illatáról neki gyakorlatilag a komplett gyerekkora jut az eszébe (százhúsz oldalon, vessző és pont nélkül), édesanyja erőteljes képével. Proust asszociált, és minden irodalmár hanyatt vágódott és vágódik a mai napig ettől. Én nem, ebből is látszik, hogy nem vagyok irodalmár.
Asszociálni pedig mindenki szokott. Például, biztosan sokan vannak úgy, hogy ha a rádióban felcsendül egy számukra jelentőségteljes dallam, akkor rögtön eszükbe jut egy kép, egy esemény, egy időszak, egy személy, stb. Pl., Apukám mindig elmondja, hogy fogantatásom éjszakája előtt (mert meg van róla győződve, hogy szilveszter éjjel "készültem", szokta is mondani, hogy kicsit spicces volt, ezért nem lettem tökéletes... :-) ) Shakin' Stevens "Give me your heart tonight" című számára ropta többször is Anyukámmal, és ez volt az a zene, ami őt annyira elvarázsolt (Anyukámmal együtt), hogy úgy gondolta: ideje lenne egy kistesónak.... De persze, a már megélt életemnek is vannak meghatározó számai: Pachebel egyik híres dallamára vonultunk be a gödöllői kastély diísztermében egy őszi délután, házasság-kötés céljából. U2 "One" című számához többféle kép is kötődik, mindegyiken Zoli van, Phil Collins "Two hearts" című számát pedig számomra gyanúsan sokat játszották a rádiók az iker-terhességem során... De a "Tears in heaven"-ről pedig mindig János temetése fog eszembe jutni, el is szoktam kapcsolni.
És a nyaralásokhoz is kapcsolódnak zenék, ezekről már írtam is. Tavaly örökké ABBA-ra utaztunk, idén Grease-re és Zoránra. Az utazásokhoz más asszociációs játékot is tudnék kötni. Pontosan azokat: játékokat! Nemrégiben beszélgettünk erről Zolival. Mármint, hogy egy-egy utazáskor, egy-egy helyszínen, valamiért mindig ugyanazt játszottuk a csajokkal. És akkor jöjjön!
Olaszországban, az első héten, az esős órákban folyton jengáztunk (fahasábokból álló torony, amelyből ki kell venni mindig egy elemet, azt a tetejére kell helyezni és nem szabad a toronynak ledőlnie). A tengerparton, Zita és Emma megtanultak hajócsatázni és mindig addig nyagattak egy felnőttet, hogy az segített nekik a játékban (azért azt az elején nehéz önállóan játszani).
A Garda-tónál felnőttes játék volt a jellemző: szüleimmel négyesben nagy bridzs-partykat rendeztünk a leányzók elaltatása után. Balatonon a kanasztát szerettük volna megtanítani Zitának, de valahogy ez elmaradt, helyette hatalmas memory-csatákat vívtunk. Emlékszem, hogy már a Bátyám gyerekei is lenyűgöztek anno ezzel a játékkal. Mert ez tipikusan olyan, ahol még egy kicsit sem kell hagyni magamat ahhoz, hogy kikapjak.... Klára és Emma az élenjárók, de a barnaszeműeknek is jól megy.
A Garda-tónál felnőttes játék volt a jellemző: szüleimmel négyesben nagy bridzs-partykat rendeztünk a leányzók elaltatása után. Balatonon a kanasztát szerettük volna megtanítani Zitának, de valahogy ez elmaradt, helyette hatalmas memory-csatákat vívtunk. Emlékszem, hogy már a Bátyám gyerekei is lenyűgöztek anno ezzel a játékkal. Mert ez tipikusan olyan, ahol még egy kicsit sem kell hagyni magamat ahhoz, hogy kikapjak.... Klára és Emma az élenjárók, de a barnaszeműeknek is jól megy.Aztán eszembe jutott, hogy a legutóbbi síelésen a kocka-póker (annak is egy gyerekesített változata) és az UNO kártya volt a menő. De mikor csak Zitával és Emmával voltunk egyszer, akkor az Ország-Város is tetszett. Eszembe jutottak a saját nyaralásaim is, amikor gyerek voltam. A(z akkor még) jugoszláv tengerparton rengeteget makaóztunk, míg máskor pedig Master Mind-oztunk (ez a csúnya barna játék, ahol egy elrejtett helyen kiraktunk egy színsort, a másiknak pedig max. 10 lépésben ki kellett találnia). Ez utóbbi játékot szeretném is majd felkutatni, hátha tetszene a csajoknak is. Mert még ez is egy érdekes dolog. Lelkesen megvettem nekik az "Ott vagyunk már?" című, bőröndbe rejtett, jópofának ígérkező, kifejezetten utazásokra való, játékot és soha nem akartak játszani vele. Menet közben inkább a "mi a szabály" című saját fejlesztésű játékukat játszák, amikor is valaki befogja fülét-szemét, a többiek pedig kitalálnak valami tikket, amit minden válaszadáskor használniuk kell. A befogott szemű-fülű ezek után kérdéseket tesz fel és ki kell találnia, hogy mi az egyezményes "tikk".
Szóval, én játékokkal is asszociálok. Elég ránéznem egy társasra és máris felvillanak utazós képek, emlékek. Lehet, hogy ezt Proustnak köszönhetem?
2009. szeptember 7., hétfő
Imola kívánsága
Az elmúlt egy évben, megpróbáltuk bevezetni azt a szokást, hogy az igen nagy családban cseperedő gyerekeink egyszer egy évben, kívánhatnak egy bármilyen napot egyedül a szülőkkel. Azért írom így, hogy megpróbáltuk, mert igaz ugyan, hogy Zita és Emma kívánsága is teljesült már, de Zitáé két részletben (ő mondta ugyan, hogy így is jó), Emmáé május tájékán (a február 27-i születésnapja után...) és a májusi Imola-napon elhangzott kívánság pedig csak most vasárnap teljesült. Klára, a maga augusztus 12-i névnapocskájával, még türelmetlenül vár. Tehát a rendszer jó, működik, mindenki nagyon élvezi, és tényleg különleges élmény mind a gyermek mind a szülők számára, de úgy érzem, hogy korrektebb lenne, ha egy idő-korlátot is megszabnánk. Mondjuk, hogy az ünnepet követő egy hónapban teljesül a kívánság.Kanyarodjunk tehát vissza a legfrissebb élményszerzőhöz, Imóhoz. Az ő szíve vágya a Vidámpark volt. Egyszer járt ott eddig, tavaly tavasszal, amikor egy szép délelőtt felkerekedtünk Vivivel és Klárával együtt - ovimentes ikres-napot tartva. Azt az alkalmat rengetegszer emlegetik, és tényleg nagyon jó emlék számomra is (reméljük, a friss anya Vivinek is :-) ).
Vasárnap délelőtt tehát "leadtuk" Zitát, Emmát és Klárát Betty mamához, mi pedig belevágtunk! Tudtuk, hogy mire számíthatunk a Ligetnél: futóversenyre, ezért előrelátóan, elég távol, de biztonságos helyen parkoltunk le. A napos, de nem túl meleg időben egy jót sétáltunk és már ott is álltunk (sorban!) Imola vágyainak bejáratánál, a Vidámparknál. Ragyogott a pofija, huncut mosolya le sem jött róla egész végig. Néha jött csak zavarba: nem volt miért nyűgösködnie, hiszen leszögeztük az elején: minden úgy lesz, ahogy ő óhajtja! Mivel Imola mostanában a nyifi-nyafi kisasszonyunk, ezért hirtelen nem is tudott mit kezdeni a helyzettel. De azért egész jól "alkalmazkodott"....
A Vidámpark ékével indítottunk, a gyönyörűséges régi körhintával, a szépen festett lovacskáival és hintóival. Itt rögtön tettünk több kört is. Imola persze különböző paripákon repült, de nekünk is megmondta, hogy hová szálljunk fel.....

Utána keresztbe-kasul cikáztunk a Vidámparkban, hol ide, hol oda szállva fel, hol ide állva sorba, hogy az utolsó pillanatban mégis úgy "döntsünk", hogy egy másik sorba állunk. Imola főként a kissé "babás" játékokat részesítette előnyben, óvatos duhaj volt, de ezt senki sem bánta.... Azért bevállalta a kis-dodzsemet egyedül (és néha még arra is ráérzett, hogy hogyan kezelje),
felült a bringás körhintára,
a kedvenc "kukacos" hullámvasútjára, több kört is mentünk a mesehajón, nagyon tetszett neki a barlangvasút (János vitéz történetével), kipróbálta a dzsungel-rész minden játékát, majd... megéhezett. Így aztán bő három óra intenzív vidámparkozás után a kijárat felé vettük az irányt... A kocsihoz visszafelé menet már igen csak nyafogott, míg végül Apa beadta a derekát.
Felajánlottuk neki, hogy elvisszük még étterembe, de ő inkább Betty mama főztjét és a testvérei társaságát választotta. Aznap este nem kellett ringatni, reggel viszont már ébresztettem, mert fél 9-ig sem kelt fel.
felült a bringás körhintára,
a kedvenc "kukacos" hullámvasútjára, több kört is mentünk a mesehajón, nagyon tetszett neki a barlangvasút (János vitéz történetével), kipróbálta a dzsungel-rész minden játékát, majd... megéhezett. Így aztán bő három óra intenzív vidámparkozás után a kijárat felé vettük az irányt... A kocsihoz visszafelé menet már igen csak nyafogott, míg végül Apa beadta a derekát.
Felajánlottuk neki, hogy elvisszük még étterembe, de ő inkább Betty mama főztjét és a testvérei társaságát választotta. Aznap este nem kellett ringatni, reggel viszont már ébresztettem, mert fél 9-ig sem kelt fel.De mielőtt még álomra hajtotta volna fejét Imó és persze a többiek, más nagy "esemény" is történt vasárnap! Mondhatnám premier volt a Balogh-család életében! Együtt indultunk ugyanis el biciklizni hatosban! Mármint úgy hatosban, hogy mindenki a saját bicóján ült és azt tekerte! Bizony! A két Kicsi is, két-két keréken, része volt a csapatnak! Nem mondhatnám, hogy hatalmas kört tettünk volna, vagy, hogy órákig tekertünk volna hosszas kilométereket, de egy szűk órácskát közösen kerékpároztunk a környékünk forgalom-mentesebb utcáin! Nagyon jó érzés volt, mind a hatan örültünk és a lányok azóta is emlegetik, és persze repetát kérnek! Lesz, csajok, ígérem!
2009. szeptember 5., szombat
Rózsaszín szombat
Boldogságos sms derített fel minket ma délelőtt. Vivi, a baby-sitterek gyöngye küldte. Azért, hogy értesítsen minket: megszülettek az ikrei: Kincső és Zsófia. Picit hamar, picit picikként, de jól vannak, mindannyian. Lányaim nagy örömujjongásban törtek ki a hír hallatán, a mi szívünket is melegség járta át. Kívánunk hát minden földi jót és boldogságot, egészséget a két kis jövevénynek és persze a szüleiknek is!
2009. szeptember 3., csütörtök
Fekete nap
Nem a blogba való az, ami tegnap történt. Mégis, rögzítenem kell a dátumot. Hogy majd ha év(tized)ek múlva a lányaim rákérdeznek, hogy "anya, mi volt ez?", akkor majd elmondhassam nekik, nehéz szívvel, a pontos időpontot is megjelölve. Addig, Zolival egymás kezét fogva, vigasztaljuk egymást.
2009. szeptember 1., kedd
Emlék-polaroidok
Sajnos nem volt alkalmam részletes jegyzeteket készíteni a balatoni hetekről. Azon gondolkodtam, hogy lehetetlenség minden napra külön-külön emlékezni (ahhoz akkora elhivatottság kell, mint Bogár-Gertinek!). A gyerekeim pedig végképp' nem tudják ezt így megtenni (bár blogom fő célja tulajdonképpen ez: hátha elolvassák pár év vagy évtized múltán és azt mondják: tényleg, már emlékszem! de jó is volt!). Abban bízom, hogy egy kellemes egyvelegként marad meg bennük gyerekkoruk ezen nyara is. Valahogy úgy, hogy azt mondhassák: "vidám, önfeledt nyarakat töltöttünk Bogláron". Én már most így tudnám összegezni. Kellemes bizsergés, a pihenés és a gyerekeimmel való értékesen töltött idő melengető emléke ébred fel bennem, ha visszagondolok. Hálás vagyok a nagymamáknak, akik lehetővé tették, hogy a háztartási munkát minimumra csökkentve, sokat játszhassak a csajokkal és még sokat is pihenhessek.
Felvillan előttem az a Szőlős-kislaki tornácos, hamisítatlan falusi ház udvara, ahová már évek óta járunk agyagozni és korongozni, a nagyon kedves és türelmes Edit nénihez. Idén már a Kicsik is megpróbálhatták a korongozást, ezért nagy volt az izgalom. Imola olyannyira beleszeretett az agyagozásba, hogy minden nap azon könyörgött, hogy menjünk vissza. Ez nem volt könnyen megoldható, de megígértem neki, hogy itthon is keresek neki valami agyagozós lehetőséget. Itthon aztán örömmel olvastam, hogy a kerületi Agyagos Központ átköltözött egy hozzánk közelebbi és számunkra praktikusabb helyre, így aztán ez a probléma szinte már meg is oldódott. Visszakanyarodva a Légli-házhoz (mert így hívják), amíg a lányok agyagoztak-korongoztak, mi körbejártuk Anyuval a házban létrehozott bemutatótermeket. A romantikus összevisszaságban elhelyezett szebbnél-szebb kerámiák úgy, együtt, olyan vonzóak voltak, hogy kedvem lett volna egy kisebb teherautónyi árut megvenni. Azért hamar kijózanodtam, és rájöttem, hogy (túl azon, hogy esztelen költekezés lett volna) mindez csak ott, abban a környezetben, mutat annyira fantasztikusan; nálunk, otthon, már kicsit hazáját vesztett szépségeknek tűnnének. Azért egy-két kakaós-bögre velünk jött, hogy mikor abból isznak drága csemetéim, a balatoni napfényből is kortyolhassanak egy picit. Legalábbis képzeletben....
Zita folyamtosan a Lottó-ötös megnyerése utáni időszakunkról álmodozott... Lesz neki egy szállodája, a Mátrában, ahol persze lesz egy lovarda is. Úgy tervezi, hogy az egész család vele fog dolgozni. A testvéreire egész megtisztelő feladatokat osztott (pl. a lovarda vagy a konyha vezetése), számomra először a pincérkedést nézte ki, majd lázadozásomat látva, átrakott a recepcióra. Apa nappal lovászlegény lesz, este viszont a bárban keveri majd a koktélokat (mert hogy Apának a valós életben is van mixer képzettsége, beza'!). Mondtuk, hogy kedves, hogy a szüleit ennyit szándékozik dolgoztatni.... Az azért viszont tényleg szép tőle, hogy a nagyszülők számára állandó luxus-lakosztályt ígért.....
Most mégis megpróbálnék kimerevíteni egy-két képet, ami felvillan bennem, ha erre az időszakra gondolok. Most így, hogy már egyik lányka sem csicsereg (vagy nyavalyog) mellettem, hiszen betagozódtak tegnap reggel óta szépen, rendben, kisebb-nagyobb lelkesedéssel ki-ki a saját intézményébe (suli-ovi).
Meztelen, gusztusosan lebarnult hátakat látok magam előtt, ahogy a lapockákat is mozgatva, a bicikliken tekernek a part felé. Mind a négyen. A két Nagy már "nagyosan" (fel-felállva, vagy elengedett kézzel), a két Kicsi még olyan "igyekvősen", koncentrálva.
Egyik este az utca végi "lángososnál" (ahol persze millió más ételt is árusítanak) vacsoráztunk. A lányok persze fejenként két-két keréken mentek oda is... A hazafelé útra Apukám a Balaton-partot javasolja (nagyon félti őket az úton, jogosan). Mindenki elfogadja az ötletet, teker is már mindenki. Imó kicsit hátramarad, a füvön döcögve még nehezebben megy neki. Egyszer csak leteszi lábait, megáll, és az aranyhidat csodálva azt mondja: "Ugye milyen gyönyörű?" Hát, tényleg az volt....
Egyik este az utca végi "lángososnál" (ahol persze millió más ételt is árusítanak) vacsoráztunk. A lányok persze fejenként két-két keréken mentek oda is... A hazafelé útra Apukám a Balaton-partot javasolja (nagyon félti őket az úton, jogosan). Mindenki elfogadja az ötletet, teker is már mindenki. Imó kicsit hátramarad, a füvön döcögve még nehezebben megy neki. Egyszer csak leteszi lábait, megáll, és az aranyhidat csodálva azt mondja: "Ugye milyen gyönyörű?" Hát, tényleg az volt....Klára a parti köveken üldögél, fürdőzés után, egy nádszálat pecabotként használva, elmereng és kiböki:
"Olyan finom a Balaton vize! Éljünk itt!"
Bár az ötlete vonzó, magyarázzuk neki, hogy a Balaton vize csak ilyenkor, nyáron, ilyen "finom", télen befagy.
"Igen? Akkor lehet rajta korcsolyázni is?! De jó! Akkor TÉNYLEG éljünk itt!
Emma nemcsak az állatokat, a növényeket is szereti. Meg segíteni, kertészkedni. Mikor egyik nap, Jutka mama leülteti a Nagyokat, és azt mondja nekik, hogy kapnak pár ezer forintot tőle a kitünő bizonyítványokért, amit arra kér, hogy számukra hasznos dologra fordítsanak, másodszülöttem szeme felragyog: "akkor én veszek egy olyan gereblyét, amivel a száraz leveleket lehet összeszedni, és segíteni fogok otthon Apának a kertben!"
(a gyakorlásnak neki is fogott legott, a boglári kertben)
Csukás István két tündéri meseregénye is végigkísért minket a balatoni nyáron. Az egyik, Töf-Töf, az elefánt, kifejezett sláger lett, minden fejezetét többször (négyszer-ötször) kellett felolvasnom különböző csemetéimnek. A Versíró kutya a Nagyoknál aratott nagyobb sikert, igaz a Kicsik azt még nem hallgatták végig. Csukás történeteire a legtalálóbb szó talán a bájos. Viccesek is, meg tanulságosak, meg a nyelvezetük is élmény, de összegzésként: bájosak.
Emma nemcsak az állatokat, a növényeket is szereti. Meg segíteni, kertészkedni. Mikor egyik nap, Jutka mama leülteti a Nagyokat, és azt mondja nekik, hogy kapnak pár ezer forintot tőle a kitünő bizonyítványokért, amit arra kér, hogy számukra hasznos dologra fordítsanak, másodszülöttem szeme felragyog: "akkor én veszek egy olyan gereblyét, amivel a száraz leveleket lehet összeszedni, és segíteni fogok otthon Apának a kertben!"
(a gyakorlásnak neki is fogott legott, a boglári kertben)Csukás István két tündéri meseregénye is végigkísért minket a balatoni nyáron. Az egyik, Töf-Töf, az elefánt, kifejezett sláger lett, minden fejezetét többször (négyszer-ötször) kellett felolvasnom különböző csemetéimnek. A Versíró kutya a Nagyoknál aratott nagyobb sikert, igaz a Kicsik azt még nem hallgatták végig. Csukás történeteire a legtalálóbb szó talán a bájos. Viccesek is, meg tanulságosak, meg a nyelvezetük is élmény, de összegzésként: bájosak.
Felvillan előttem az a Szőlős-kislaki tornácos, hamisítatlan falusi ház udvara, ahová már évek óta járunk agyagozni és korongozni, a nagyon kedves és türelmes Edit nénihez. Idén már a Kicsik is megpróbálhatták a korongozást, ezért nagy volt az izgalom. Imola olyannyira beleszeretett az agyagozásba, hogy minden nap azon könyörgött, hogy menjünk vissza. Ez nem volt könnyen megoldható, de megígértem neki, hogy itthon is keresek neki valami agyagozós lehetőséget. Itthon aztán örömmel olvastam, hogy a kerületi Agyagos Központ átköltözött egy hozzánk közelebbi és számunkra praktikusabb helyre, így aztán ez a probléma szinte már meg is oldódott. Visszakanyarodva a Légli-házhoz (mert így hívják), amíg a lányok agyagoztak-korongoztak, mi körbejártuk Anyuval a házban létrehozott bemutatótermeket. A romantikus összevisszaságban elhelyezett szebbnél-szebb kerámiák úgy, együtt, olyan vonzóak voltak, hogy kedvem lett volna egy kisebb teherautónyi árut megvenni. Azért hamar kijózanodtam, és rájöttem, hogy (túl azon, hogy esztelen költekezés lett volna) mindez csak ott, abban a környezetben, mutat annyira fantasztikusan; nálunk, otthon, már kicsit hazáját vesztett szépségeknek tűnnének. Azért egy-két kakaós-bögre velünk jött, hogy mikor abból isznak drága csemetéim, a balatoni napfényből is kortyolhassanak egy picit. Legalábbis képzeletben....
Zita folyamtosan a Lottó-ötös megnyerése utáni időszakunkról álmodozott... Lesz neki egy szállodája, a Mátrában, ahol persze lesz egy lovarda is. Úgy tervezi, hogy az egész család vele fog dolgozni. A testvéreire egész megtisztelő feladatokat osztott (pl. a lovarda vagy a konyha vezetése), számomra először a pincérkedést nézte ki, majd lázadozásomat látva, átrakott a recepcióra. Apa nappal lovászlegény lesz, este viszont a bárban keveri majd a koktélokat (mert hogy Apának a valós életben is van mixer képzettsége, beza'!). Mondtuk, hogy kedves, hogy a szüleit ennyit szándékozik dolgoztatni.... Az azért viszont tényleg szép tőle, hogy a nagyszülők számára állandó luxus-lakosztályt ígért.....A Balaton-parti platánsort előírnám túl-stresszelt emberek számára, kúraszerűen. Hihetetlen nyugalmat és békét áraszt, a lányok órákat töltöttek ott, szinte nulla segédeszközzel. Az otthon megfőzött kukoricát rágcsálták, a tavaly elkészült homokozóban "főztek", a biciklijeikkel mentek pár kört, vagy "lovakként" kezelték őket a hozzájuk képzelt lovardában, vagy a parton talált nádszálakkal utánozták a horgászás műveletét. Vagy a bejárati lépcsőn "sztoriztak" a fejükben lejátszódó történetekben, vagy a Badacsonyt bámulva beszélgettünk az élet nagy dolgairól. A platánok alatt megállt az idő és a mozdulatlanság balzsamozta a lelkünket. Feltöltött és kisimított minket.
A nagyvárosba visszatérve egy darabig úgy mozogtunk, mint a földönkívüliek.
A nagyvárosba visszatérve egy darabig úgy mozogtunk, mint a földönkívüliek.