Asszociációs játékok

Egyetemista koromban elvárták tőlünk, hogy gyakorlatilag a teljes francia irodalmat a kisujjunkban horjuk. Hogy a komplett Balzacot, Zolát, Maupassant-t és társait mindennapi ismerősként üdvözöljük. És Proust-ot is. Na, ez utóbbinál dönthettem úgy, hogy mit nekem színpompás és zamatos irodalmi pálya, megyek inkább száraz közgazdásznak! Ugyanis "Az elmúlt idők nyomában" (ha ez a pontos magyar cím, én eredetiben gyötörtem) olvasásával igen nagy bajban voltam. Már eleve, iszonyú nagy volumenű. Na jó, de ezt azért mások is tudják. Na de az, hogy ha megcsörrent a telefon, miközben olvasni próbáltam, és félretettem a könyvet, akkor utána, ha vissza akartam térni a megkezdett mondatomhoz, akkor több oldalt is vissza kellett lapoznom, hogy a legutolsó nagybetűhöz eljussak, már kicsit sok volt! Pedig nagy könyv-faló voltam mindig. Ezért aztán Proust művéből csak egy tartalmi elem maradt meg bennem, a világ-szerte híres madelaine-es képe. A madelaine egy süti-fajta, melynek sűlő illatáról neki gyakorlatilag a komplett gyerekkora jut az eszébe (százhúsz oldalon, vessző és pont nélkül), édesanyja erőteljes képével. Proust asszociált, és minden irodalmár hanyatt vágódott és vágódik a mai napig ettől. Én nem, ebből is látszik, hogy nem vagyok irodalmár.

Asszociálni pedig mindenki szokott. Például, biztosan sokan vannak úgy, hogy ha a rádióban felcsendül egy számukra jelentőségteljes dallam, akkor rögtön eszükbe jut egy kép, egy esemény, egy időszak, egy személy, stb. Pl., Apukám mindig elmondja, hogy fogantatásom éjszakája előtt (mert meg van róla győződve, hogy szilveszter éjjel "készültem", szokta is mondani, hogy kicsit spicces volt, ezért nem lettem tökéletes... :-) ) Shakin' Stevens "Give me your heart tonight" című számára ropta többször is Anyukámmal, és ez volt az a zene, ami őt annyira elvarázsolt (Anyukámmal együtt), hogy úgy gondolta: ideje lenne egy kistesónak.... De persze, a már megélt életemnek is vannak meghatározó számai: Pachebel egyik híres dallamára vonultunk be a gödöllői kastély diísztermében egy őszi délután, házasság-kötés céljából. U2 "One" című számához többféle kép is kötődik, mindegyiken Zoli van, Phil Collins "Two hearts" című számát pedig számomra gyanúsan sokat játszották a rádiók az iker-terhességem során... De a "Tears in heaven"-ről pedig mindig János temetése fog eszembe jutni, el is szoktam kapcsolni.

És a nyaralásokhoz is kapcsolódnak zenék, ezekről már írtam is. Tavaly örökké ABBA-ra utaztunk, idén Grease-re és Zoránra. Az utazásokhoz más asszociációs játékot is tudnék kötni. Pontosan azokat: játékokat! Nemrégiben beszélgettünk erről Zolival. Mármint, hogy egy-egy utazáskor, egy-egy helyszínen, valamiért mindig ugyanazt játszottuk a csajokkal. És akkor jöjjön!

Olaszországban, az első héten, az esős órákban folyton jengáztunk (fahasábokból álló torony, amelyből ki kell venni mindig egy elemet, azt a tetejére kell helyezni és nem szabad a toronynak ledőlnie). A tengerparton, Zita és Emma megtanultak hajócsatázni és mindig addig nyagattak egy felnőttet, hogy az segített nekik a játékban (azért azt az elején nehéz önállóan játszani).A Garda-tónál felnőttes játék volt a jellemző: szüleimmel négyesben nagy bridzs-partykat rendeztünk a leányzók elaltatása után. Balatonon a kanasztát szerettük volna megtanítani Zitának, de valahogy ez elmaradt, helyette hatalmas memory-csatákat vívtunk. Emlékszem, hogy már a Bátyám gyerekei is lenyűgöztek anno ezzel a játékkal. Mert ez tipikusan olyan, ahol még egy kicsit sem kell hagyni magamat ahhoz, hogy kikapjak.... Klára és Emma az élenjárók, de a barnaszeműeknek is jól megy.

Aztán eszembe jutott, hogy a legutóbbi síelésen a kocka-póker (annak is egy gyerekesített változata) és az UNO kártya volt a menő. De mikor csak Zitával és Emmával voltunk egyszer, akkor az Ország-Város is tetszett. Eszembe jutottak a saját nyaralásaim is, amikor gyerek voltam. A(z akkor még) jugoszláv tengerparton rengeteget makaóztunk, míg máskor pedig Master Mind-oztunk (ez a csúnya barna játék, ahol egy elrejtett helyen kiraktunk egy színsort, a másiknak pedig max. 10 lépésben ki kellett találnia). Ez utóbbi játékot szeretném is majd felkutatni, hátha tetszene a csajoknak is. Mert még ez is egy érdekes dolog. Lelkesen megvettem nekik az "Ott vagyunk már?" című, bőröndbe rejtett, jópofának ígérkező, kifejezetten utazásokra való, játékot és soha nem akartak játszani vele. Menet közben inkább a "mi a szabály" című saját fejlesztésű játékukat játszák, amikor is valaki befogja fülét-szemét, a többiek pedig kitalálnak valami tikket, amit minden válaszadáskor használniuk kell. A befogott szemű-fülű ezek után kérdéseket tesz fel és ki kell találnia, hogy mi az egyezményes "tikk".

Szóval, én játékokkal is asszociálok. Elég ránéznem egy társasra és máris felvillanak utazós képek, emlékek. Lehet, hogy ezt Proustnak köszönhetem?