Pages

2010. január 4., hétfő

Decemberi visszatekintő I. - Zita bulik

Zita 10. születésnapját sikerült, szerintem, méltón megünnepelni. Pedig, mindenféle program-sűrűsödés és külön kérések miatt, egy napra tettük a baráti és a családi buliját is. Ráadásul, Zoli erős visszatetszésére, az igazi napja előtt tettük mindezt. No, mi azért a napjára is tartogattunk meglepetést (amiről már szót ejtettem, hiszen az albumot kapta akkor) és egy kis ünneplést is. No, de ne szaladjunk nagyon előre (vagyis: ne rohangáljunk már így össze-vissza a múlt időben!!!!).

Szóval, vasárnap, december 13-án (ami előtti nap volt ugye Zolika szalagavatója, tehát: a tortákat már előtte való éjszaka sütöttem, szombaton pedig töltöttem-díszítettem, és persze a családi vacsorára főztem - sokat nem aludtam azon a hétvégén, szögezzük le), délelőtt fél tízre vártuk a gyereklány-csapatot. Zitának megvan az a tulajdonképpen bájos szokása, hogy ő nem szereti máshol tartani a buliját, mint otthon, és, ha lehet, ne is hívjunk külső segítséget, főként, ha az létszám-korlátozást is magával hordoz. Magyarul: Anyának kell kitalálnia valamit évről-évre (és max. a varázsovis Szilvi "néni" jöhet arcot festeni, mert ő van annyira kedves, hogy mindegy neki, hogy 15 vagy 25 gyereket pingál-e ki...). Tavaly előtt volt a cicás téma, amikor is mindenkinek macska (vagy vadmacska) jelmezben kellett jönnie, jött Szilvi néni is, mindenkit kifestett, mi pedig macskás játékokat játszottunk (lefetyelő verseny, nyávogó-verseny, ki mit tud a macskákról, stb.). Tavaly úgy döntöttünk, hogy ha törik, ha szakad, kimegyünk egy kicsit, és számháborút szervezünk. Így is lett, csak aztán eleredt az eső.... Mindegy, benti játékokkal is készültünk azért...

Idén, úgy döntöttem, hogy az egy évtized olyan jelentős momentum, hogy ezúttal a zsúr Zitáról fog szólni. Az ötleteim nem tanúskodnak szuper-eredetiségről, hiszen innen-onnan felcsipegetett megoldások személyre szabásáról volt szó, de talán így, együtt, egyedi lett a buli.

Kezdtük egy Zita-kvízzel, olyan kérdésekkel pl., hogy mi Zita második keresztneve, csillagjegye, mikor van a névnapja. Mindezt felelet-választós módon kellett megoldaniuk az összesorsolt háromtagú csapatok tagjainak (persze Zita és Emma ebben nem vehettek részt, a Kicsik még úgy sincsenek teljesen képben...). Ezekkel a válasz-lehetőségekkel néha azért elszórakoztam a kevésbé "szigorú" kérdéseknél. Néhány példa:
Miért nem tud Zita elaludni esténként?
       a) Emma nem hagyja
       b) Túl sokat vacsorázik
       c) Eszébe jut az erdei iskola
       d) Ő már csak ilyen, izgága, kevés alvásigénnyel

vagy:

Milyen terveket szövöget Zita a felnőttkorát illetően?
       a) Orvos-kutató lesz, és a gyerekkori alvás-problémák területén tesz nagy felfedezéseket
       b) 6 saját és 6 örökbefogadott gyermeket nevel majd leendő férjével egy tanyán, szabad idejében ünnepelt színésznő lesz
       c) Apáca lesz, aki csendfogadalmat tesz egy teljes évre és meg is tartja
       d) Olimpiai bajnoksága után nyit egy saját szállodát

vagy:

Melyik állítás igaz?
       a) Zita igyekszik mindig időben beérni az iskolába, de olykor-olykor ez nem sikerül neki
       b) Zita alig várja az órák közötti szüneteket, hogy legnagyobb szenvedélyének, az evésnek hódolhasson
       c) Zita időről-időre figyelmeztetésben részesül, amiért kissé sokat beszél az órákon akkor is, amikor éppen nem őt kérdezték.
       d) Zita legtöbbször mélabúsan, szótlanul ücsörög az osztályterem legeldugottab pontján.

Kérdeztem még őket arról is, hogy hány állat él a házunkban és körül, hogy hány kulcstartó lóg a táskáján (sok!), hogy mi az a sport, amit még nem próbált legidősebb leánykánk és mi a kedvenc főzeléke.

A kvíz után, puzzle-feladatuk volt. Előhívattam öt A4-es méretű képet Zita eddigi születésnapi zsúrjairól, összevagdostam őket, és a feladat a "rekonstrukció" volt. Amikor már nagyon jajgattak, odaadtam nekik az eredetit, kicsiben, segítségül.
Volt utána olyan feladat is, hogy sorshúzással eldöntött felszereléssel (vízfesték, zsírkréta, grafit, színesceruza, filctoll) Zita portréját kellett megalkotniuk. Utána, volt egy kis videó-nézés, mert Zita külön kérte, hogy vetítsek le róla pár kisfilmet a babakoráról. Hogy ez se legyen egyszerű "élvezet", utána a filmekről is "felmérőt" írtak a csajszikák - figyeltek-e rendesen?....
Talán a legnagyobb népszerűségnek az utolsó feladat örvendett. Mindegyik csapat húzott négy, véletlenszerűen leírt szót, és abból kellett ünnepi köszöntő-verset írni Zitusnak. Nekem ez a kissé szabad-nyelvű, de humoros opus tetszett a legjobban: "Kedves Zita! Ha kakaót iszol este, befosol reggelre! Mikor az utazásból visszajössz, a tanárnő nyelvtanra ösztönöz. Kerüljön el a szerencse, kívánja a bakkecske!" Zitának a sokkal kedvesebb hangvételű vers tetszett a legjobban, amit Dorina, régi ovis, igaz-barátnője írt főként: " Zitának... Boldog szülinapot Zita, szépen szóljon a fuvola. A kismadárra lehet nézni, de rád nem, ezért lettél te a kedvesem. Rossz sóhaj most messze szálljon, Mosolyogj rám szép virágom!"

A többi is aranyos lett (vastagon szedtem a kisorsolt szavakat.)

Öt háromfős csapat versengett (tehát majdnem mindegyik csapatba jutott egy Balogh-lány), és a nyereményeket is próbáltam most máshogy intézni. Pontosabban, a vesztesek "büntetést" kaptak. Pl. az utolsók azt, hogy minden reggel nekik kell (telefonon) ébreszteni Zitát egy héten át. Ami ugye nehéz ügy, mert Zitánál korábban kell kelni... Az utolsó előttieknek egy hétig meg kellett kínálni Zitát a tízóraijukból. A harmadik helyezetteknek félig jutalom félig büntetés járt, hiszen arra kellett ígéretet tenniük, hogy meghívják majd Zitát a zsúrjukra (vagy csak úgy, magukhoz). A második helyezettek csokival távozhattak, míg a győztesek azzal az ígérettel, hogy a legközelebbei családi mozizásnál őket is elvisszük magunkkal.
És persze volt némi rágcsa és tortázás is a végén.


Zita nagyon élvezte ezt a róla szóló zsúrt, szerintem a vendégek is!

A zsúr fél 1-ig tartott (Zoli ezalatt focizott.... így most nem azzal zárult a buli, hogy "soha többet nálunk zsúrt"..). Utána ebéd következett, azt követően félig leckét írattam, ellenőrizem, félig pedig a konyhában sürögtem-forogtam, Zoli pedig a lakást "alakította át" alkalmassá 16 ember leültetésére, megvendégelésére. Egészen zökkenőmentesen ment a dolog, bár az ünneplés alatt a sógornőmnek rengeteg ötlete támadt, hogy miként alakítsam át a konyhát, miután segített néha kivinni a tányérokat, tálakat, és rájött, hogy nincs hová tenni... .-)


Zita most egy nagy közös családi ajándékot kapott főként, hiszen az előző héten tartott vívás-versenyére hirtelen minden felszerelést be kellett szerezni. Ez elég költséges mulatság volt, így ezt "dobta össze" a család. Hogy mindeki lássa, hogy mit is "adott" Zitának, az este elején levetítettük Zita első verseny-asszóját, amit felvettünk videóra....  (A fenti képen ő van háttal, visszanéz, és igen, egy nála egy jó fejjel nagyobb és majd' két évvel idősebb lánykával vív - no, itt nem a mi Zitánk nyert... :-) )
 Kapott azért egy-két apróságot, főként könyvet (tőlünk az első Harry Pottert, gondolván, hogy most talán már bátran belevághat - hát, nem csapott le rá, eddig még mindig mást választott a nagy halom könyvből, amit Mikulásra, születésnapjára és Karácsonyra kapott...).

Ez a buli is jól telt, vidáman vacsoráztunk, és a Zita által rendelt (mármint nálam rendelt...) málnatorta is sikert aratott.


Az esti fürdetés-mese-mosogatás-pakolás-felmosás után hullaként zuhantam az ágyba. Elégedett hullaként... :-)

2010. január 3., vasárnap

Az utazás dolgos "böjtje"

Egy hétre utaztunk el. (A mi részünkről) hatan: öt nő (pontosabban egy plusz négy nőpalánta) és egy magára adó férfi. Utaztunk, síeltünk, Karácsony másnapját és Szilvesztert ünnepeltük, korcsolyáztunk, sétáltunk, vacsoráztunk és reggeliztünk a szállodában; szóval sokféle ruhát magunkra öltöttünk.

A böröndökbe való be- és kipakolás kétes mámorán kívül, ez rengeteg mosnivalót jelent. Egy színes, egy rózsaszín, egy búskomor (fekete-szürke-sötétkék) és egy fehér. No meg az összes síruha. Ez alsó hangon is minimum 7 mosás, még a mi nagyteljesítményű masinánkban is. Ezt utána ki is kell teregetni. No meg össze kell hajtogatni (kevés esetben vasalni - csak, amit tényleg muszáj!!!!!), és végül mindent a helyére tenni. Szuper!!!!

Ez nem panasz. Sőt! Tulajdonképpen öröm. Kicsit babrás-munkás, és rettentő időigényes, de öröm. Annyira, hogy nemsokára újrakezdem!!!!! 

2010. január 1., péntek

B.Ú.É.K.!!!!!!

"Gutes neues jahr!!!" - vagy valami ilyesmi, amit ma reggel még, a pompás "villás" reggeli előtt-közben-után elmormoltunk a minket már igen jól ismerő Zapfenhof szálloda dolgozóinak, tulajainak (a kettő több esetben is ugyanaz: itt dolgozik dédi, nagymama, fiú, meny és (déd)unoka is....). Most meg már az igen ködös-szürke magyar fővárosban pötyögöm soraimat édes otthonukban, ahová szerencsésen megérkeztünk.

Szóval Boldog Új Évet!!!! Nagyon tetszik ez a húsz-tízes évszám, remélem nagyon jó is lesz! Elmerengtem 2009-en, de erre majd még visszatérek részletesen is. Most csak beugrottam egy koccintásra:


No és persze egy vidám, ma reggel készült Zapfenhof-búcsúztató, évköszöntő "gyerekes" képpel:


És (mára) végül egy bizonyíték fotóval, hogy: igen, síeltünk (mind a hatan!!!!!), igen, volt hó, igen, nagyon-nagyon jó volt ez az üdülés!!!!!


Részletek - erről az útról is, és a decemberi eseményekről, a jövő hét folyamán várhatók... (remélem, hogy nem csak hiába való várakozás lesz....)

2009. december 26., szombat

Ígéret

Először is: Boldog Ünnepeket kívánok minden "olvasómnak", errejárónak, ismerősömnek, barátomnak!

Aztán.... Hát, jól elhanyagoltam ezt a szegény blogocskát.... Most még azért nem ápolom a lelkét, mert holnap kora reggel autóba ülünk és Ausztria lankái felé vesszük az irányt. Mondjuk nem tudom.... Lehet, hogy bikinit kellett volna csomagolnom síruha helyett?.... Szóval, az a lényeg, hogy majd ha hazatértünk (remélem épen, egészségesen), akkor aztán a nagyon ráérős, remélhetőleg unalmas (cöcö..., nálunk? unalom?! na mindegy...) januárban bepótolom a decemberi események krónikáját Á-tól Z-ig. Addigra bizton nem felejtem el, viszont ha veszni hagyom az egészet, akkor tíz év múlva már nem fogok emlékezni arra, hogy mitől is volt fergeteges Zita bulija, vagy kit hittek a házi tündérnek a csajok, vagy milyen volt az Ikrek pofija, amikor meglátták a sok ajándékot. Mondjuk azt lehet, hogy még tíz év távlatából is emlegetni fogom, ahogy törölték a járatomat... Meg, majd párás szemmel gondolok vissza Wimbledonban szurkolva középső lányomnak, hogy "már a Gyuri is megmondta, hogy Emma egy őstehetség teniszből, és az összes versenyedző érte könyörgött"... Hihi. Álmodozni, büszkélkedni lehet, nem? Azzal nem ártunk senkinek!
Most megyek lefeküdni, mert nem szeretnék elaludni Zoli mellett az anyósülésen... Olyankor mindig attól félek, hogy esetleg ő is elszenderül... jaj, na el is hessegetem a félelmeimet...

Kellemes Ünnepeket!

2009. december 23., szerda

Vágtató események


Gondoltam, érdemel ez az internetes napló annyi időt, hogy egy életjelt adjak neki/általa....

Minden rendben nagyjából, csak az elmúlt szűk két hét félelmetes iramot diktált. Amikor meg nem, akkor meg nem voltam/nem akartam lenni internet közelben.

Szép sorjában megnevezem címszavakban azokat a dolgokat, amikről majd egyszer mesélek, vagy legalábbis kéne mesélnem...
Zita részt vett tehát élete első vívó-versenyén. Vegyes benyomásokkal tért onnan haza (Apa végigizgulta vele, én addig a másik három csemeténket terelgettem), mert ugyan elhozott egy kupát (a harmadik helyért), elég kevés résztvevő volt, ezért nem érezte akkora dicsőségnek (no, azért több, mint három!!!!).

A 12-i hétvégén, szombaton "szalagavattunk" ismét, ezúttal is Bátyám gyereke volt "soron", mégpedig a harmadik Zoli(ka). Nem tudok hozzászokni, most is meghatódtam....

A vasárnapot igazi sport-teljesítményként éltem meg. Reggel fél 10-től fél 1-ig összesen 11 meghívott és 4 saját gyermek részére vezényeltem le egy nem akármilyen Zita-zsúrt, majd a saját gyermekek és apjuk megebédeltetése után, felkészültem az esti, 16 fős, "szűk családi körben" elfogyasztandó Zita születésnapi vacsorára.... Mindkettőre saját torta készült, ezúttal egész nagy sikerrel.


Mindenféle karácsonyi műsorok és koncertek követték egymást a múlt héten: Zita zenekari koncertje, Emma osztályának karácsonyi műsora, Zita évvégi fuvola-koncertje, a Kicsik karácsonyi műsora és közös barkácsolós délelőttje, az iskola évzáró műsora/koncertje. Mindegyik elért a szívünkig - és ráadásul mindegyiken ott voltunk időben, mindannyian! Ez, a tavalyi tapasztalatok alapján, és a mai Budapesten, igazi csúcsteljesítménynek számít.

És.... múlt péntek hajnalán, azaz 18-án repülőre ültem hogy Svájcban, pontosabban Genfben, a barátaimnál és a barátaimmal töltsem a hétvégét... hogy miért és hogy miféle viszontagságokkal járó utazás volt ez, nos, azt már tényleg nem árulom el előre....

2009. december 16., szerda

ZITA


Leírni is döbbenet. Zita ma 10 éves lett!
Fél éjszaka babráltam, csinosítgattam Zita ajándékát, amit már hetek óta készítettem elő: egy kicsit különlegesebb albumot, ahol nem csak fényképek vannak gondosan összeválogatva, de apró részletecskék is az lemúlt tíz év életéből: rövid versek, kis rajzok, újságkivágások, stb. és kommentek. Zita olyan, aki az ilyesmiknek örül igazán. Ráadásul az Anna és Peti sorozatban is olvastunk már Anna tizedik szülinapi fénykép-albumáról. Már akkor megjegyezte, hogy ő is szeretne. Hát elkészítettem neki. Sok szeretettel, olykor-olykor meghatódva, sokat mosolyogva.

Ezt az albumot nyomtuk ma reggel a boldogságtól ragyogó kis-nagylányunk kezébe. Zita már ébredéskor úgy érezte, hogy az Égiek is megajándékozták: hány éve vágyik arra, hogy a születésnapján havazzon!!! Hát tessék, erre a kerekre megkapta ezt is! Az album mellé még tálaltuk neki a tegnap késő este titokban megsütött ünnepi kuglófot is. Rányomtam a zsúron és családi bulin is már felhasznált gyertyákat. Tizet.... Egyszerre elfújta mindet!

Majd belemerült az album tanulmányozásába. Az album végén összegyűjtve találhatta mindazok különleges kívánságai, akiket megkértem, hogy készítsenek valamit erre a nagy napra. Írt neki az edzője, a fuvola-tanárnője, a tanító nénije, egyik barátnője, és... a Bátyám, mint keresztapja. Misi irományát, egy verset, most ide bemásolom, mert úgy vélem, hogy nekem úgysem sikerülne leírni azt az érzelem-halmazt, ami most bennem tolong. Viszont Misi már megint tökéleteset alkotott ezen a téren.

Íme:

Ha az ember már tízéves

Ha az ember már tízéves,
jó sok dolog lesz kérdéses.
Szemében még ott a csipa,
de már látja: hol a hiba.

Ha az ember már tízéves,
türelme elég véges.
Elkapja a vita heve;
bárki szólt is, megvív vele.

Ha az ember már tízéves,
ereiben száztíz ménes.
Kicsit kamasz, néha hadar,
egy csapásra mindent akar.

Ha az ember tíz felé jár,
folyton szalad, sose sétál.
Lelke mélyén lila lángok
égnek s zöldbe hajló álmok.

Ki megélt már tíz esztendőt,
ebben-abban ő is felnőtt.
Segít - hol ott, hol meg emitt,
hogy rá nem un, azt mégse hidd.

Hát az ember tízévesen
nem beszél már negédesen.
Dumája van, jó szövege,
csupa-csupa fürge ige.

Ha az ember már tízéves
leplezendő, ami édes.
Szeretni kell, de másképpen:
mikor nem néz oda éppen.

BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT DRÁGA ZITA!

2009. december 10., csütörtök

Apró iparművészek

Mindenképpen  szeretnék még írni erről, mielőtt végleg elmerülök a Zita-ünnepségek előkészületében...

Még a nyáron jártunk a balatoni tartózkodásunk során egy Boglár melletti falucskában, Edit "néninél", aki a Légli fazekas-központot vezeti. Nála agyagoztak és korongoztak már többször is a lányok, minden évben nyáron. Idén Imolát teljesen "elkapta" a dolog: mindenről elfeledkezve gyúrta, alakítgatta az agyagot, hosszú időn keresztül. Utána pedig állandóan könyörgött, hogy menjünk vissza agyagozni. Nem nagyon sikerült megszervezni (Edit "néni" sem ért rá nagyon), de megígértem neki, hogy majd itthon keresek neki egy rendszeres lehetőséget arra, hogy kiélje ezt az új szenvedélyét. Hazatérvén, örömmel olvastam a helyi újságban, hogy a kerületi, és messze híres, Kresz Mária Fazekas Központ költözni készül, és az Anyuékhoz igen közel lévő, Centenáriumi Általános Iskolába teszi át székhelyét. Hurrá! Utánanéztünk, hogy mikor indul ilyen apróknak valami agyagozás-korongozás. Péntek délutánonként, kissé keresztbe vágva Judit néni tornáját. No mindegy, azért kipróbálták. Szerencsére, Anyu bevállalta ennek a tevékenységnek a menedzselését (mivel nekem addig Zitát kell vívásra vinnem).

Először Klára, Imó és Emma is elmentek. Fél háromtól fél ötig folyamatosan dolgoztak teljesen lelkesen! Egy-két alkalom után, Emma visszatért inkább Judit nénihez (akihez a Kicsik is járnak azért hétfőnként), de Klára és Imó azóta is a péntekeket várják és töretlen kedvvel agyagozzák-korongozzák végig a péntek délutánokat!

Már hoztak haza pár alkotást, amik mind helyet kaptak a Zoli által "Kovács Margit Múzeum"-nak elnevezett külön polcon (ahol már a balatoni és a toszkánai művek is pihentek). De amit a múlt héten hoztak haza, az "díszhelyre" került, a nappali komódjára, mert valami olyan lenyűgöző, hogy az csak! Nagyjából annyira, mint a létrehozóik, akik a két kerámia-maci mögött képen láthatók!

A macik egyébként két részből állnak, az alsó rész külön mázat kapott még belül is (a mázat természetesen már az ugyancsak Judit tanfolyam-vezető tette rá), így ékszer-tárolónak is jó...
Szóval, emelem kalapom a két kis iparművész-palántám előtt!!!!