"Party-arcok"

Lassan már úgy érzem magamat, mint Hugh Grant a zseniális klasszikusban, a "Négy esküvő és egy temetés" című filmben, amikor kb. a harmadik esküvő magasságában, egy reggel, ahogy felébred, azt motyogja maga elé, a meghívót nézegetve, hogy "na, ma ki a soros?" (nem biztos, hogy pontosan idézem, meg kellene néznem újra a filmet).

Hogy miért érzem magamat így? No nem azért, mert esküvő-sorozaton vennénk részt, sajna nem (ez nem az a kor... a barátok már nem, a gyerekek még nem). Hanem mert a Lányok, de főleg az Ikrek, szinte minden hétvégén születésnapi buliba mennek. És igazán cifrázzák! A játszóházas megoldások tünedeznek el (ennek nyilván a koruk és most meg még a jó idő is az oka), jönnek helyette izgalmasabb megoldások. Habár nekem nincs ellenemre egy-két óra jól becsatornázott őrjöngés egy-egy játszóházban sem... :-)
De nemrégiben voltak például a Szépművészeti Múzeumban, ami számomra egy zseniális ötlet. A bulit szerevező szülők sokat fotóztak (mi, többi szülők, nem vehettünk részt), és látszik, hogy milyen jól kitalálták ezt a múzum-megkedveltető szülinapi programot. Tettek egy sétát a Múzeumban, megcsodáltak pár képet, némelyiket alaposan "ki is elemeztek" (az ő szintjükön), aztán kézműveskedtek egy kicsit, játszottak, ajándékoztak és tortáztak. Amíg a Múzeumban magában voltak, vittek magukkal egy-egy párnát, és az éppen alaposabban megvizsgált mű előtt leücsörögtek, volt, aki hasalt. Az ünnepelt anyukája mesélte, hogy a "rendes" múzeumlátogatók pedig szépen kikerülték őket. Béke volt, harmónia.

Aztán voltak a kerületben működő "Sarkad udvarban", ami egy hagyományőrző létesítmény. Itt aztán lepényt készítettek, népi fa játékokkal játszottak, kézműveskedtek, énekeltek, stb. Lelkesen bulizták végig a délutánt, alig tudtuk őket elrángatni onnan.

És persze voltak "hagyományos", otthoni zsúrban is, olyasmiben, amit mi is szoktunk tartani. Zsákban ugrálás, kézműveskedés (kavicsfestés), sorversenyek, hancúrozás, saját készítésű torta fogyasztás, igazi kerti vigaszság.

Nem tudom, hogy mi a soron következő, de biztos hamarosan érkezik egy újabb- meghívó... :-) A helyzet az, hogy Klárát és Imolát mindenhová hívják. Tudom, hogy ez az a kor, amikor a legtöbb születésnapi zsúr szerveződik (a szülők még bevállalják... :-) ), és már a két Nagyot sem kellett féltenem, hogy unalmasan telnek az alsós hétvégéik, de ekkora pörgést, amit az Ikrek művelnek, eddig nem láttam. Lehet, hogy van olyan, aki az egyiket jobban kedveli, meg akarja hívni, és a másikat sem akarja megbántani? Lehet, hogy mi tulajdonképpen ezáltal megduplázzuk a zsúrok számát? Vagy egyszerűen csak ennyire népszerűek... :-) Nem tudom. De mostanában már úgy csináljuk, hogy összegyűjtünk több meghívót (szerencsére mindenki jó hamar szól), és aztán "betárazzuk" az ajándékokat, egyszerre három-négy zsúrra, szülinapra: az adott napom már csak le kell emelni a szekrény tetejéről a célszemély részére jó előre összekészített ajándékcsomagot.

(Azért persze a nagyok sem kornyadoznak szomorúan itthon - náluk most vagy a bowlingos megoldás dívik, vagy az otthoni "csajos buli".... Ah, még egy kis idő, és ezek a bulik későbbi időpontban kezdődnek majd, egy koedukált "közönség" számára.... JAJ.)

Távirati

Szégyen és gyalázat, hogy mennyire elhanyagoltam ezt a szegény internetes naplót...
Muszáj lesz távirati stílusban feljegyezni ezt-azt. A gond az, hogy a távirati stílus nekem nem annyira megy... :-)

Voltak névnapok. Emmacié és Zitáé. Kissé lóhalálában ünnepeltük eddig őket, de most már hagyományt teremtettem belőle (kényszer szülte hagyományt...), hogy a három tavaszi névnapost egy csokorba gyűjtjük, és majd Imó neve napján (ami jön, jön, jön...) tartunk egy közös családi köszöntést.

Volt a három Tanodásnak gálája is. Nem ez a kedvenc programom azok közül, amit ez a suli kínál, de remek pénzszerzési lehetőség az iskola Alapítványának (amire mostanság igazán nagyon-nagy szükség van), így mégis támogatom. Tehát: minden osztály fellép valamivel a kerület szépséges Erzsébetligeti Színházában; jobbára táncos produkcióval, hiszen abba lehet belevonni az összes gyereket könnyedén. Azt kell, hogy mondjam, hogy voltak igazán fantáziadús produkciók. Mindazonáltal, az én gyermekeim csak fékezett habzású lelkesedést mutattak a dolog iránt, pedig főként az Ikreknél látszott, hogy sok munka volt a műsorral. Szóval eltelt, jó volt, lapoztunk.

Zitának volt egy kisebb versenye, egy Budapest-bajnokság, amit pont a névnapján tartottak, és nem is nagyon akart elmenni, mondván, hogy úgysem számít bele a ranglistába. Végül csak meggyőztem, hogy gyakorlásnak mindenképpen jót tesz neki. Jó, de akkor csak az egyik korosztályba nevez be, így egyezett bele. Végül az egyik legfárasztóbb versenye lett, rengeteg asszóval, mindkét korosztályban indult: az idősebbek között 3., a korosztályában 2. lett (a döntőre már alig állt a lábán szegény). nem bánta meg, hogy elment... :-) A verseny után aztán elmentünk kettesben estebédelni az általa óhajtott belvárosi helyre; majd, ugyancsak az ő óhaját követve, elsétáltunk a Bazilikához, egy kis "városnézés végett."Fotózkodtunk, forrócsokiztunk/kávéztunk, anyalánya andalgást rendeztünk. Jó volt, kellett, ez is egy fajta névnapozás volt.

Zoli műsora, Az ének iskolája, nagy siker. Ugyan igen kevés darabkát kapok most a Férjem napjaiból, de olyankor látom, hogy mekkora lendületet ad neki ez az egész. Kiteljesedik, szárnyal és teljes erővel dolgozik. Egy-egy forgatás-részlet nekünk is jut, a Csajok élvezik, és tényleg, igazi feltöltődés élőben is megélni ezeket a pillanatokat.

Médiatizált családunk kicsit belelendült ebben a hónapban. Engem a Klub Rádió keresett meg egy blogger-interjúra egyik délelőtt. Nagyon jól esett, hogy érdemesnek tartottak erre, és bár irtóra izgultam, Bódy Gergő olyan jól "helyzetbe hozott", hogy végül is sikerült elég lazán válaszolgatnom! Azért inkább maradok az írásnál (már ha lenne időm... :-) )

Ugyancsak a médiában maradva, Zita is egy izgalmas kaland részese lehetett. Az M1 "Maradj talpon!" című műsora gyereknapi különkiadást tervezve, felhívott mindenféle sportszövetséget, kérve, hogy 12 és 15 közötti bajnokgyerekeket (minimum országos bajnok) ajánljanak nekik, akik még elég talpraesettek ahhoz is, hogy kamerák előtt is meg merjenek szólalni. Zitáék egyesületéhez is elért a felkérés, így bementek páran egy válogatásra. Zitám nagyon örült a lehetőségnek, és nagyon szeretett volna bekerülni. Volt beszélgetés, tesztírás, próbajáték - és igen, megcsörrent az adott napon a telefon, hogy beválogatták! Még nagyobb volt az öröme, hogy barátnőjét, Dórit is (így ők ketten képviselték a vívósportot a műsorban). Maga a forgatás már önmagában élmény volt: kicsit olyan érzésem támadt, mintha egy sport-témájú farsangba csöppentem volna bele. No, ennél többet nem írok vagy mondok, mert megkértek rá a szerkesztők. Csak azt javaslom, hogy május 24-én este nézzétek meg ezt a vidám kis műsort!

Színházélményeink is voltak - hatszemélyesek. Először "Az égigérő fű" című darabot néztük meg családostul. Igazán jó kis előadás volt, éppen annyira adta vissza a filmet (amit a Lányok, főleg a Nagyok, kívülről fújnak), amennyire az még jót tett, és éppen annyi modernséggel fűszerezték, amennyi meg kellett. Aztán megnéztük a 25 éve futó Padlást is, a Vígszínházban. Én ugyan nagy Kaszás Attila rajongó vagyok, de azt kell, hogy mondjam, hogy Szőcs Artúr lenyűgözött: olyan jól énekel, akkora hanggal és akkora átéléssel, hogy méltó utódja nagy elődjének! Még a darab közben is vastapsot kapott!!! A Padlást csak az Ikrek nem látták még - Zita és Emma meg nagyon örültek az ismétlésnek - és persze mi is, Zolival, a többedik alkalomnak.

Úgy tűnik, Emma nagyon beleszeretett a röplabdába. Múlt hétvégén részt vett fiatal kis csapatával egy versenyen - és csak úgy ragyogott. Noha a tenisz is még szerelem, azért a lelkem mélyén érzem, hogy ehhez a Leányzómhoz pont a röplabda illik a legjobban: nincs durva "test-test elleni" harc, labdás játék, és kell hozzá egy csapat! Persze, a tenisz gyönyörű (és lánykánk abban is ügyes továbbra is), de Emma szemét régen láttam így csillogni sport közben, mint vasárnap, anyák napján.

Igen, anyák napja is volt. A csokor, amit kaptam gyönyörű, és remélem, még sokáig lesz étkezőasztalunk dísze. Az én drága Anyukám pedig megkapta a lánayimtól a "szív párnáit", amit ők varrtak - nagyon helyesek lettek (fotót is mellékelek majd). Természetesen Zoli anyukájának is készült meglepetés.

Ismételten, ki-tudja-hanyadszor, elbúcsúztunk a Vidámparktól. Azt hittük tavaly, nyár végén, hogy idén már zárva lesz. Most, ott áll a visszaszámláló, hogy hány nap van még hátra a működésből. Zita ragaszkodott ehhez a programhoz (a Húgok meg vidáman csatlakoztak, Klárát kivéve, aki a kertészkedést választotta az Apjával), és ha már, akkor megkapta hozzá a kedvenc barátnőt, Dórit, aki ráadásul örömmel felült vele mindenféle szédítő őrületre....

Megkezdődött már az iskolai évvégi hajrá is. Zita már meg is írta az írásbeli vizsgáját magyarból. Kiszámoltuk, hogy ki kb. hogy áll.... Nos, idén nem lesz annyi színötös bizi, mint tavaly - de szerintem ettől még ugyanolyan boldog lesz a nyár. Minden poronty szorgosan gyakorol a hangszerén (van, aki azért, hogy behozzon némi lemaradást....), remélem az évvégi vizsgák jól zajlanak majd.

Az én munkahelyemen újabb és újabb fordulatok állnak be - egy szappanopera kispályás történetfolyam ehhez képest.... Munka, az van bőven azért....

Nos, hosszú egy távirat... &nbsp

Képes riport...

... egy vívóversenyről.
Ami most nem sikerült annyira fényesen, mint legutóbb, de panaszra azért nincs ok. Zita fejében egy kicsit majd rendet kell tenni, mert nem a karjával volt a gond... :-)
A versenyen persze ismét ott voltak a barátnők, és szüleik, akik most már számunkra is barátok. Az erősen predesztinált névvel bíró pécsi kislány, Kardos Kata, anyukája, Helga gyakran kattintgat a versenyeken - és igazán szép képeket készít mindig (nemrégiben is őt éltettem egyik blogbejegyzésemmel és annak képével). Itt az idő, hogy újra áradozzak. Ezúttal az összes tesó kivonult Zitának szurkolni (mondjuk, házhoz jött a verseny, a kerületbe), így a "mi kis családunk" ihlette nagyon meg Helgát. Főként az Ikrek, meg kell vallani. Amit nem csodálok...
Jöjjön tehát pár (...) remekmű Helga fotómasinájából. Ezúttal is köszönöm neki ezeket a képeket!


Az egyik kedvencem



És a másik

Jaj, kié a tus?



Itt valami nem tetszik nekik - talán rosszul áll Zita szénája?

Gábor bácsi, Zita edzője, nézi a "papírformát", hogy megállapítsák, ki lesz a következő ellenfél.

Aki szembe jön, azt legyőzöm, fogadkozik Zita...

No, akkor lássuk!



Anya szurkol - és tiszta ideg, bevallottan



Az ugyancsak szurkoló Ikrekkel



Szünetben, egy kis Anya-lányok traccsparti



Emma elmélkedik



A "Balogh Zita B-közép"



Imola állítja, hogy a következő évadtól ő is a pástra szeretne állni



A szakértői tekintet már megvan... :-)



Virágos kis Klára is szeretne vívni - naná!



Imó-vigyor... Imádom!



És aki miatt ott voltunk... :-)



A vigyorgó négyes-fogat: FRIENDS



A kihagyhatatlan "fogpróba"



Na, akkor még a szemre is... :-)



Szerintem hamarosan újra találkoznak... Sok sikert nekik! Zitus meg "megszabadulhatna a mumusától"... :-)

Az ének iskolája

Múlt ősszel, egyszer csak érkezett egy e-mail Zolitól, egy internetes linkkel és egy rövid üzenettel: "a következő műsorunk".
Megnéztem a külföldi műsorajánlót, és kissé értetlenkedtem. Aztán beszéltünk Zolival, és mondta, hogy a TV2-n indítja majd egy produkciós céggel karöltve ezt az új műsort, 2013 tavaszán.
Bevallom, kettőnk közül nekem jut a "realista" szerep a házaspárunkban, Zoli az örök álmodozó, idealista, néha kissé naiv, könnyen lelkesedő. Nem mondom, hogy pont ezt a szereposztást álmodtam meg kislánykoromban, de valakinek csak meg kell őriznie mindkét lábát a földön. Hát nekem. Szóval, írom mindezt azért, mert én meglehetősen szkeptikusan álltam a dologhoz. Annak ellenére, hogy már gyártott Zoli más műsort is nagy tévéknek, de valahogy mindig nehézkesen haladó dolgokról volt szó.
Most viszont más lett a helyzet. Az elmúlt szűk félévben rengeteget dolgozott ezen a műsoron, megbeszélt, intézett, simított, újra nekifutott, kérdezett, ötletelt, töprengett, mérlegelt, magyarázott, kért és kapott. És lelkesedett. Egyre inkább.
Azt gondolom, a lehető legjobbkor sodorta elé ezt a lehetőséget az élet. Nyilván, sokat tett ő azért eddig is, hogy ez a lehetőség megjelenjen. És most élt vele. Munkásan és lelkesen, de főként boldogan élt vele.
Ez nem egészen egy tehetségkutató műsor lesz, inkább úgy nevezik, hogy tehetséggondozó. Gyerekekkel. A koncepció az, hogy úgy zajlik majd minden, mint egy iskolában. Osztályzatok lesznek, bukás nem... :-) Azaz, nem esnek ki hétről-hétre zokogások közepette a gyerekek. Mindent megtesznek a műsor készítői a szerkesztőktől a sminkesekig, hogy a gyerekek jól érezzék magukat, ne legyenek feszültek és felszabadultan énekeljenek. A műsorvezetőt "osztályfőnöknek" titulálják, a zsüritagokat "tanároknak". A zene, az ének és a fiatalság ünnepe lesz ez.

Rengeteg jó torkú ijfú emberke jelentkezett. A válogatás nem volt könnyű, de Zoli elmondása alapján, azt is sikerült úgy lebonyolítani, hogy nem voltak síró-rívó, csalódott gyerekek, még akkor sem, ha nem hívták őket vissza. Ezekről úgy jött néha vissza Zoli, hogy vagy megdöbbentő sorsokról számolt be, vagy áradozván, hogy "X.Y. bearanyozta a napomat, olyan csodásan énekelt". Bevallom, ahogy haladtak a műsor előkészületei, illetve maguk a forgatások (a legtöbb adás nem élő lesz, ezzel is csökkentve a stresszt), egyre jobban irigykedtem Zolira - persze, csak úgy egészségesen. A díszlet színeitől kezdve, a gyerekek ajándékain keresztül, a bejutott gyerekek kiértesítésén át megannyi aranyos, kedves, megható ötletet találhatott ki/kezelhetett/válhatott a részesévé. Komolyan, rengetegszer fordult elő, hogy már attól csupa libabőr lettem, amiket elmesélt. Miközben, azt állítja, hogy igyekeznek a lehető legkevésbé hatásvadászokká válni.
Láttam apró részleteket, tudok pár kulisszatitkot. Jó lesz, kedves lesz, más lesz, mint a többi tehetség-kutató műsor (habár nekem azokkal sincs bajom, szoktam is nézni őket).

Szombaton, 19h15-kor indul Az ének iskolája a TV2-n. Izgatottan várjuk, izgulunk, szurkolunk. Azt tudom, hogy Zoli beletette szívét és lelkét, és messze nem csak ő, ebbe a produkcióban. Előre tudom, hogy lesz sok fanyalgó, kritikus és támadó. Aki előítéeletektől mentesen leül megnézni, bizonyára nem csalódik. Aki szívesen olvas engem, szurkoljon a műsor sikeréért, és szórakozzon jól szombat esténként! Köszönöm, Zoli nevében is!

Néhány link: http://tv2.hu/szorakozas/tv2_ajanlo/125745_az_enek_iskolaja_-_szombat_1915.html
http://tv2.hu/musoraink/az_enek_iskolaja/125737_szulak_andi_nem_szereti_friderikusz_stilusat.html
http://tv2.hu/musoraink/az_enek_iskolaja/125341_az_enek_iskolaja_a_tanari_kar.html

Ők ketten

Nem sok jó van abban, ha elkap valakit egy izmos vírus. Gyengeség, láz, hasogató fej- és végtagfájdalom, háborgó gyomor. Még az sem nagy vigasz, hogy a gyerektől kaptuk ajándékba.... Még inkább lelomboz, hogy pont a szabadságként kivett napokon sújt le, amikorra annyi mindent terveztem - rendrakás itt és ott, mindenütt, tavaszi-nyári idényre való háztartási átalakulás. Szóval, nem vicces.

De hogy minden rosszban legyen valami jó... Belekóstoltam egy kicsit jobban az életnek azon szeletébe, amit mostanában nem nagyon látok/élek meg. Lévén, hogy Emma velem párban nyomta az ágyat, sőt, egy nap erejéig Zita is csatlakozott (dehát, itt mutatkozik meg a különbség a fitt, edzett, fiatal szervezet és az enyém között), leginkább az Ikrek "normál kerékvágásába" pillanthattam be.

És annyira szívet melengető volt!!! Ők most annyira napsugarasak, annyira jó korban vannak! Csacsognak, igazán kötelességtudóan leckét írnak, tele velük, a gyermekkori lényükkel az őket körülvevő levegő. Feküdtem a nappali kanapéján, és nem győztem hálát adni a sorsnak, hogy őket is mi kaptuk! Igen, persze, összekapnak, sőt visítanak is egymással néha, de valahogy most mégis még jobban kidomborodik az Ikreségük. És annyira hálás vagyok NEKIK, amiért ők ilyen önállóan, felelősségtudatosan veszik iskolás életük kanyarait. Mindenről beszámolnak, ugyanakkor semmiért nem kell őket noszogatni (talán a zongora-gyakorlásért, de még ott sem annyira, mint a nagy általánosságban minden téren demotivált Emmának). Néha elővetetem velük a könyveiket, hogy azért "képben legyek", hogy éppen mit is tanulnak (persze az általam is asszisztált leckeíráskor én is tapasztalom, de ebből igen kevés van), de ez is inkább az én lelkemnek kell semmint az ő teljesítményük javításának. Igazából "önjáróak", nagyon jó eredményekkel.

Nagy általánosságban, amikorra hazaérek (nyilván, beteges időszakon kívül), ők már végeztek a kötelességekkel, és felszabadultan játszanak. Imola még mindig megmaradt a "szerepjátékos" vonulatnál - babaházzal, Barbiekkal, bármivel: lehasal valahová, fogja a "szereplőket", és azonnal elmélyül a "sztorizásban". Klára kreatív korszakát éli: "regényt" ír, naptárt készít, "étlapot", stb., illetve ő pedig úgy játszik, hogy elképzeli, hogy pl. ő egy tanítónő, és a képzeletbeli diákjaival beszélget, dolgozatot irat, értekezleten vesz részt. Most, hogy jobb idő lett, főleg Klára, de néha Imó is, kivonulnak a kertbe görkorikkal, gördeszkával, stb., és kint töltik az idejüket.

Szóval, azt kell, hogy mondjam, hogy olyan vagányak ők ebben a kissé megváltozott életritmusunkban, hogy csak ámulok és bámulok. Nem tudom, hogy most ekkora szerencsénk van velük, vagy a gyerekek "túlélőösztöne" ilyen fantasztikus, hogy az éppen aktuális kihívásokhoz tudják igazítani az életüket.
Persze, panaszkodnak, ha nem én megyek értük, de helyt állnak. Helyt állnak jó kedvűen, dicséretesen. És ezt annyira köszönöm, köszönjük nekik!

Huncutok mindketten - de annyira másképpen!

Jó barátok - enyhe Klára-dominanciával! :-)

Játszótársak

Segítik egymást



Teljes egyensúlyban a Mérleg-jegyben született ikrek

Testvéri civódás... :-)

Szombat reggel úgy keltünk fel, hogy ha már végre kegyeskedett a tavasz beköszönteni, akkor mi meg "ránduljunk ki". Zoli először holmi hegyen-völgyön át vezető kiruccanásban gondolkozott, de féltem, hogy a fák között még a tél által hátrahagyott hideg várna ránk, és még a gondolattól is fáztam. Videgrádra esett a választásunk - valamiért nagy kedvencünk a hely.
Hamar odaértünk, felmentünk a várhoz, jó alaposan körbejártuk, itt-ott-amott fotókat készítettünk, morogtunk a szél miatt, de éppen csak egy kicsit. A bob létét én ugyan elárultam volna a gyerekeknek; ha nekem nem muszáj beülnöm, felőlem ők mehetnek, de Zoli a kissé csípős szél miatt azt javasolta, hogy inkább titkoljuk el ezt a lehetőséget (Bezzeg másnap, az össznépi családi ebédnél Bátyámék rákérdeztek, hogy boboztunk-e és a Lányok csapatban hördültek fel "miért, ott van bob?!" - és szikrákat szórt a szemük. Jól rákentem mindent Zolira... :-) )
Viszont a királyi palota szintjén, a Dunánál, van egy jópofa "királyi játszótér" - ami meglepő módon fizetős. No, oda azért bementünk, és mind a négy leányzó jól átmozgatta magát (még mi is... :-) ).
Ekkorra már jócskán ebédidő lett, úgyhogy kikönyörögték, hogy a "reneszánsz" étteremben együnk.
Eddig egészen nagy egyetértésben voltak Leszármozattjaink. De mindig eljön egy pont, amikor a konfliktus szikrája berobbant egy komolyabb veszekedét. Sajnos, ez most éppen az éttermi létünk végére esett - de még ott.
Nyilván már unatkoztak. Zita, akinek nemsokára komoly, három évet felölelő, irodalom-vizsgája lesz, valamiért úgy döntött, hogy elszavalja "A reményhez" című verset. Nemrégiben tanulták, és nagyon tetszik neki.

Itt még békében rugaszkodott neki.



A testvérek melléhuppanak - Emma még valamit csipeget, Klári bohóckodik.

Itt már kezdi idegesíteni Zitát Klára zavargása, már odavág egyet.

 



Próbálja tovább mondani, Klára pedig tovább majomkodik.

No, itt besokallt Zita, megy a csihi-puhi.

Igen, mindez egy étteremben. Igen, mindez úgy, hogy persze közben rimánkodtunk, hogy hagyják már abba. Inkább, hogy el se kezdjék. És igen: már nem kétévesek. És igen: amúgy próbáltuk és próbáljuk nevelni őket. Mégis, mindig találnak okot arra, hogy összekapjanak (ki melyik ülésen ül az autóban, ki melyik ajtón száll ki, ki melyik ajtót csukja be/nem csukja be típusú hatalmas horderejű kérdések tömkelegén). Hogy ez valaha másként lesz-e, igazán nem tudom. Csak reménykedek.

Amúgy, persze, jó testvérek....

 



Klári érvel

"Nekem mindegy, Anya... Ha pazarolni akarod a pénzt, akkor persze nyugodtan fizessél be ebédre. De hogy én egy falatot sem eszem majd belőle, az tuti. Mert undorító. Ez kábé olyan, mintha lenne ezer dollárod (????.....!!!!), és azt mind odaadnád egy gusztustalan hotdogért. Amit aztán kidobnál. Se pénz, se kaja."

Nna. Kedden ebédbefizetés van a suliban... :-)