Kardos menyecske

Zita lányom, nos..., ezt nem tudom finomabban fogalmazni: egy CSODA!

Néhány hónapja beszélgettem a gyerekorvosunkkal róla, pontosabban a vissza-visszatérő alvásproblémáiról. Fejtegettem neki, hogy elképesztő, hogy mi mindenre képes, mi mindent bír és este mégis küzd az álom eljöveteléért. Erre végül azt válaszolta kedves doktornőnk, hogy lassan el kéne fogadnom a tényt, hogy egy különleges gyerekem van. Hát, tényleg kéne iparkodnom....

Pénteken, a síelésünk színhelyéről egyenesen a BVSC vívótermébe hajtottunk (egészen pontosan, ezért jöttünk haza már pénteken, indulva a hajnali órákban). Hogy miért? Mert vívókarrierjében Zita elért ahhoz a ponthoz, amikor is fegyvernemet kell választani, és ezt egy ünnepélyes-hivatalos "vizsga" keretében döntötték el az edzők és szakosztályvezetők. Itt megjegyezném, hogy a magyar vívósportnak, a sikeressége miatt, az külön bája, hogy azt, hogy Zita hányszor ugrál fel 1 perc 10 másodperc alatt a zsámolyra (sokszor! több, mint 70-szer...), azt egy világbajnok, olimpikon számolta... De az edzők között is olyan sikerlista van, hogy leírni is sok lenne. No meg az utánpótlás! Egy többszörös olimpiai és paralimpiai bajnok fia is ott versengett....

Szóval, erre a nagy eseményre siettünk haza. Zita nagyon izgatott volt. A három fegyvernem közül (kard, tőr, párbajtőr) ő a kardra vágyott nagyon. Mi a párbajtőrnek szurkoltunk inkább, egy esetleges öttusás fordulat miatt. És bár Zita kérte, hogy járjunk közben az edzőknél a kard miatt (ez teljesen elfogadott, úgy tűnik), mi azt az álláspontot képviseltük, hogy ezeknek a remek edzőknek nyilván éles a szemük: tudják ők, hogy hol van a legjobb helye a gyereknek.

Lezajlott a "vizsga", Zita kitűnően szerepelt. Az ügyességi (vívóállás és mozgás, no meg koordinációs gyakorlatok) és az erőnléti feladatoknál dicséreteket kapott, egyedül az elméleten csúszott el. El tudom képzelni, hogy míg az edző az ilyen dolgokról mesélt, addig Zitánk inkább "szocializálódott". A vizsga után egy elég hosszú szünet következett, ahol is az edzők "vívták meg" a harcaikat egy-egy gyerekért. Egyszer aztán csak megjelentek és kihirdették az "ítéletet". Zitánk ragyogott a boldogságtól: kardozó lett!!!! Alig hitte el, hogy ez mindenféle protekció nélkül alakult így. Az edző - aki a kardosokat csak "elit-alakulatnak" nevezte - mondta, hogy neki Zita KELLETT és kész. Nna, ez a beszéd.

Az elért eredmények és az edzői hozzáállás alapján erősen úgy tűnik, hogy nagylányunk ebben a sportban is rendelkezik némi érzékkel (no meg a kellő erőnléttel). A fuvolában továbbra is tündököl. A félévi bizonyítványa kitűnő lett, tele olyan szavakkal, hogy "kiemelkedő", "példaértékű", "tehetséges", stb. (kivéve a magatartást, ami "csak" jó....). A színházban imádják. Német szépkiejtési kerületi versenyen negyedik lett, egy kurta hét felkészülési idő után. Jaj, nem is folytatom.... Mert én már elfáradok. De ő nem!

Csak meghajolni tudok előtte. És kívánni, hogy ebből a sok mindenből legyen legalább egy, amiben eljut oda, ahová vágyik.