Verses est, kutyás koncert és csúszkálós hétvége

Úgy döntöttem, hogy idén nem kezdek minden bejegyzést úgy, hogy jaj, már megint mennyi mindenről kellene mesélnem és milyen kevés időm és lehetőségem van rá, mert ez már kezd nagyon általános lenni, tehát adott. Így aztán csak írok majd, amikor tudok és kész.

Szóval volt ám nekünk is szilveszterünk... Semmi extra - ezt készültem írni, amikor beugrott, hogy dehogynem! Mert ugyan az éjfél közeledte nem valami kirobbanó buliban ért minket, hanem szüleimnél töltöttük, társasozva, eszegetve, kutyát nyugtatgatva (szüleim pulija RETTEG a petárdáktól és hasonlóktól, így aztán, több nyugtató ellenére is magán kívül volt szegény pára...). De délután! Elmentünk az ügető-szilveszterre (Imolát kivéve, mert pöttyösen nem lehet a hidegben kószálni)! Ott aztán megnéztünk egy futamot, ittunk teát és forralt bort és testközelből megcsodálhattuk a mostanság egyik leghíresebb "magyart", azaz Overdose-t, a csodapacit. Ezután, mivel már kezdtünk jégcsapformát ölteni, hazamentünk és a fentebb említett módon "szilvesztereztünk". A három "kicsi" a szokott időben lefeküdt, miután az antibiotikum és az ügető jeges levegője teljesen lefárasztotta őket. Zita kicsit tovább kitartott, majd ő is bevallotta, hogy álmos és lefeküdt- igaz, hogy az éjféli puffogtatásra felriadt, így aztán legalább vele koccinthattunk.

Január elseje teljesen különlegesre és hangulatosra sikeredett. Anyukámnál elfogyasztottuk a szerencsét és gazdagságot hozó lencselevest, majd hazatértünk. Délutánra volt négy jegyünk a Művészetek Palotájába (szüleim ajándékaként), egy Ifjúsági Újévi Koncertre, tehát gyerekeknek. A négyes-fogatunk egész érdekesen állt össze: Zita, Emma, apukám (anyukám közben ismét belázasodott, a télen már többedjére - nem is értem, hogy mire volt jó beoltatni magáz influenza ellen) és jómagam. És frenetikus élményben volt részünk! Annyira, hogy végül is elmulasztottam megkérni azt a hivatalos fotóst, aki csinált egy csomó képet csillogó szemű, elbűvölt gyerekeimről, hogy küldjön már egy párat az e-mail címünkre (most aztán leshetem a MŰPA kiadványokat, hogy hol bukkannak fel). Hogy miért volt ilyen fergeteges? Elmondom.

Egy tündéri karmester kommentált mindent. Először a zenekar Handel "Üstdob szimfóniáját" kezdte játszani, amit más néven "Meglepetés szimfóniá"-nak is neveznek. Hogy miért? Hát azért, mert az üstdob váratlan pillanatokban szólal meg - állítólag azzal az eredeti céllal, hogy a hallgatóságban elbóbiskolókat felébressze... Ez a gondolat persze nagyon tetszett a gyerekeknek, meg az is, hogy megszavazhatták, hogy melyik ütővel üssön a dobos.

Szóval, meghallgattuk az első részt, majd a másodikat is, a kiválasztott ütőkkel. Utána szünetet tartottunk a szimfóniában... Jött Leopold (Wolfgang apja) Mozart két kis "szimfóniája". Az elsőt "Gyerek-szimfóniá"-nak hívják. Mert... mily' meglepő, gyerekek is szerepelnek vele. De nem ám hegedülő kis zsenik, nem! Bejött vagy tizenöt kis tanítvány a Váci Zeneiskolából (méltányolom, hogy a MŰPÁban is úgy gondolják, hogy a fővároson túl is vannak remek dolgok...) és mindenféle jópofa "hangszerrel" szálltak be az együtt zenélésbe: volt "fürj", "kakukk", "csalogány" (mind ilyen kis vásári vizes vagy "sima" hangszerecskék), papír-trombita, háromszög (triangulum, elit nevén), "kisdobos" dob, stb. És ők beszálltak, a nagyzenekarral teljes összhangban. Tündéri volt.

Ekkor jött a slussz-poén. Ugyanez a Leopold Mozart írt egy "Vadász-szimfóniá"-t. Vadászkürtösökkel, persze. És... Borisszal, egy tündéri kutyussal!!!! Igen, bejött egy számomra ismeretlen fajtájú, de elbűvölő eb, a gazdájával. A dolog úgy történt aztán, hogy a karmester intett a gazdának, aki mutatta a betanult jelt a kutyának és a kutya csaholt, amikor kellett és abbahagyta, amikor kellett. Hát, talán nem is kell nagyon mondanom, hogy az egész közönség eksztázisban volt! Gyerekek is, de szülők és (például esetünkben) nagyszülők is! Borisznak hatalmas sikere volt, többször "kezet fogott" a karmesterrel és nagyon jól viselte a tapsvihart....

Végül, levezetésként, meghallgattuk az eredetileg elkezdett, Handel szimfónia végét.

Azt hiszem, hogy nem kell majd nagyon győzködnöm a csajokat legközelebb, amikor azt javaslom nekik, hogy menjünk a MŰPÁba.....

De ezzel még nem ért véget január elseje varázsa.... Ahogy hazaértünk Apához és a vidám Ikrekhez, lassan már készíthettem a vacsorát. Teljesen sajátkészítésű pizza volt a menü - ráadásul remekül sikerült. Amíg én terítettem, Zolinak eszébe jutott egy vers egy olyan madárról, amit közösen néztek egy dokumentumfilmben aznap délelőtt Emmával. Ez a lappantyú volt. Rákeresett a neten és megtalálta: Nemes Nagy Ágnes, "Láttam, láttam" című verséről van szó. Ezt olvasgatták, meg másokat is, mert valahogy egy gyerekvers gyűjteményben lelte meg. Végül Zita is csatlakozott és megkérte az apját, hogy nyomtassa ki az egészet.

Vacsorához Zoli meggyújtotta az összes gyertyát, amit az ünnepek előtt és közben használtunk. És beszélgettünk. Beszélgetés közben Zitának eszébe jutott Ady (?????) "Alkalmi vers" című költeménye, amit együtt mondott az egész osztály a karácsonyi ünnepségen. Innen az is eszükbe jutott, hogy az imént kigyűjtött vers-csokorban is vannak "Újévi kívánságok". És akkor Zoli odahozta ezt a gyűjteményt és felolvasta. Aztán egy másikat is. Utána Zita olvasott fel egy verset. És így adogatták egymásnak, verselve, gyertyafénynél. Persze a Kicsik is beszálltak, ki-ki a maga, ünnepre betanult, versecskéjével.... A végén döbbentünk csak rá a Zolival, hogy micsoda fantasztikus dolog történt ott velünk.... Hát, ha az egész év olyan lesz, mint a január elseje (népi bölcsesség, vagy mi), akkor sok, családi, meghitt este vár ránk 2009-ben.... Ja! és jól sikerült vacsorák....

Január 2-át (vagy legalább is a felét), ezzel szemben, egy igencsak idegnyűvő helyen töltöttem a két Naggyal. A frissen nyílt Ramada szálloda csúszda-paradicsomába mentünk - és "elkísért" minket fél Budapest. Jött még velünk Zita két osztálytársnője (és egyikük anyukája is). Hááát. Biztos klasszak a csúszdák (Emma most csak a könnyedebb dolgokat vállalta be, szerencsére, Zita meg barátnőzött), de az a tömeg, az nekem mindent lerombolt. Egyáltalán nem olcsó hely, és ezzel együtt parázs vitákat kellett néha lebonyolítanunk egy-egy csúszka-kellék megszerzéséért (ilyen óriási úszógumi-szerűségek). Persze, kisebb tömeg mellett biztos nagyon jó, de én most egy jó darabig nem vágynék oda....

Az év első hétvégéjére már sokkal jobb, egészségesebb és pénztárca-kímélőbb szórakozást találtunk. Korcsolyáztunk!!!! Méghozzá kerületünk kis tavacskáján, a Naplás-tavon. Bevallom, hogy eddig én soha nem koriztam természetes vízen és ezért engem még inkább elbűvölt ez az élmény. Szombaton Zitával és Emmával mentünk ki, no meg Zitus egyik osztálytársnőjével (Zita számára ez a hosszú, itthon töltött szünet a barátnőzés jegyében telt). Nagyszerűt korcsolyáztunk és csak a lemenő nap űzött minket haza. Másnap, vasárnap, már Klára is jött - és teljesen lenyűgözött a kitartása és ügyessége! Zoli is elkísért minket bár nincs korija. Addig Klárával totyogott, amíg én Emmával mentem egy nagyobb kört. Zita persze ismét barátnőzött. Ezúttal egy komoly társaság verődött össze, Zita és Emma osztálytársaiból és más barátokból. Ismét nagyszerű volt, hihetetlenül hangulatos, friss és finoman hideg!

Természetesen, mivel a hideg csak erősített a héten, most hétvégén is megyünk (most már Imó is velünk tarthat!), alig várjuk!!! Ezúttal valószínűleg még többen leszünk, mert mindenkinek lelkendeztünk az élményről, akivel csak találkoztunk (mondjuk nem is nagyon kell népszerűsíteni, már így is ott volt a fél kerület...). Külön öröm (az országos szintű ürömben), hogy mégsem lesz holnap tanítás!!!!!