Emma és az ő napja

Kitaláltuk nemrég ezt a "hagyományt": minden születésnapos kívánhat magának valamit, egy napra, csak a szüleivel. Már csak az okoz némi logisztikai gondot, hogy ezeket a kívánságokat mikor tudjuk teljesíteni. Emma születésnapja február 27-én volt. A kívánsága múlt vasárnap teljesült. Türelmes volt a drágám, szerencsére.

No és, mit kívánhatott a mi drága, "csillagszemű juhászunk"? Természetesen egy napot az állatkertben! Csak ő, a szülei és az állatok! Apukám meg is lepődött, amikor odavittem hozzájuka másik három leányzót, arra az időre: "egész nap az állatkertben lesztek?!"

És ott voltunk. Emma tempójában haladhattunk végig. Így aztán rengeteg időnk volt, alaposan megfigyelni az állatok viselkedését is. És mintha az állatok ezt érezték volna. A vízilovak egy teljes "show-műsort" adtak. Először ugyan még szunyókáltak, de aztán, néhány kezdeti, mókás "fülpödrés" után az egyik mozgásba lendült és addig piszkálta a másikat - de tényleg!-, amíg ő is kedvet kapott egy nagy pancsoláshoz! Még sosem láttuk őket ilyen aktívnak!

A barnamedvéknek is "szóltak", hogy produkáják magukat. Az egyik a feje tetejére kapta az ebédjét - egy darabka husit. Azt nagy nehezen leszedte onnan, majd odaúszott incselkedni a másikhoz (aki addigra már a szemünk előtt marcangolta szét az ő adagját - mondjuk ezt Emma nem volt hajlandó végignézni), aki kikapta a szájából és elkezdte azt is enni. No, egy kicsit össze is vesztek, csak úgy zengett az állatkert a medvebőgéstől!

A kicsi orrszarvú is pont akkor baktatott ki a kifutójába, amikor odaértünk. Fura ilyet mondani - vagy írni - egy ilyen fajta állatra, de nagyon helyes volt.

A gorillákat is sokkal jobban meg lehet most figyelni, az új kifutójukban, ott is eltöltöttünk egy jelentősebb időtartamot. Elolvasgattunk mindent és megdöbbentünk, hogy néhány zsiráf-fajból milyen kevés él már, de aggódtunk több majomért is. Emmát nagyon mélyen érintik ezek az ügyek, remélem nagy természetvédő lesz a továbbiakban is.

Végigszörnyülködtünk egy csomó bogáron, rovaron és kissé berezelve totyogtunk el a pihengető (és rettenetesen visszataszító küllemű) denevér mellett. Viszont lenyűgözve állapítottuk meg, hogy micsoda színpompás madarakat talált ki az anya-természet. Gazdag keverő-tálkája volt, amikor festegette őket!

A koronát az egész túrára természetesen az állat- (pontosabban főleg kecske-) etetés tette, no meg persze nem feledkeztünk meg Jojóról, a tevéről, Emma egykori "keresztgyerekéről" (már lejárt az egy év, sajna, de beígértünk nekik újabb örökbefogadásokat - megfelelő bizonyítvány esetén). Fontos volt még Emmának a saját maga etetése is! Az állatkerti hot-dog teljesen más, mint bármelyik másik. De a lángos is kellett és a jégkrém is (mondjuk, jó meleg volt)!

Szaladgáltunk még egyet a labirintusban (vajon hányan tudják, hogy még az is van az állatkertben?), sétáltunk a gyönyörű japánkertben is - Emma nagy növény-rajongó is, ugye; ki is ragadta a kezemből a fényképezőgépet, hogy megörökítse ezt a gyönyörű fát:

Emma még ragaszkodott egy kis emlékhez is (egy plüsstigris formájában) és ahhoz is, hogy a testvéreinek is vigyen valamit (két kifestő és egy állathangokat és verseket tartalmazó CD). Mikor kissé tikadtan és fáradtan kiléptünk az állatkert kőkapuján, mi, szülők, is vágytunk némi felfrissülésre. Elmentünk hát a Szépművészeti Múzeum mellett nyílt, szabadtéri, kávézóba és ott, megpihenve, a Hősök terén legeltetve a szemünket, kávéztunk, salátáztunk egyet.

Hogy teljes legyen a napunk és mivel úgyis arra vezetett az utunk az autónkhoz, beiktattunk még egy kis városnézést is. Érdekes, hogy az embernek ritkán jut ez az eszébe a saját városában, pedig szükség van arra is.... Tehát végigjártuk a Hősök tere királyait, fejedelmeit, hőseit és megpróbáltuk Emma szintjének megfelelően elmagyarázni, hogy ki-kicsoda. A hét vezért is megcsodáltuk és erősen meglepődtünk, hogy Töhötöm helyett Tétény nevét láttuk. Elgondolkoztunk: most akkor a kettő ugyanaz? A késő délután tartott nagycsaládi rendezvényen (keresztfiam születésnapja volt) is kérdezgettünk mindenkit, de senki sem volt biztos a dologban. No, majd utánaolvasok.

Végül még az '56-os emléket is "megmászta" Emma, mielőtt odaértünk volna felforrósodott, de pihenést nyújtó járgányunkhoz.

Jó volt, nagyon. Határozottan érdekes élmény egyszem gyermekkel lenni. Minden olyan lelassult, ugyanakkor koncentrált lesz. Imádjuk a nagycsaládos létet, de jók ezek a "pici családosok" is, de mennyire.... És ehhez fantasztikus keretet nyújtott az egyre csak szépülő Állatkert, ahová mindig nagyon szívesen megyünk. Köszönjük, Emma, ezt a szép napot!