Pages

2009. május 28., csütörtök

Tanoda-túra

A Nagyok iskolája minden évben megrendezi a "Tanoda túrát" (mert az iskola neve Sashalmi Tanoda), aminek az a lényege, hogy az osztályok azon versenyeznek, hogy melyikük tudja a legtöbb embert (netán kutyát, vagy egyéb állatot) mozgósítani. Mi persze megfeleztük magunkat: hárman az 1.a-t képviseltük, Emma kedvéért, hárman pedig a 3.b-t, Zitus örömére.

Szóval, ez a rengeteg ember találkozik egy megadott ponton, túrázik egyet, közben vagy utána játszik, eszik és beszélget, majd a nap végén, kifáradva hazamegy.

Idén a Látó-hegyre mentünk, a Budai hegyekbe és a játékok a túra közben voltak. Mind a hatan nekivágtunk a kihívásnak és sikerrel teljesítettünk mindent. A kb. 8-9 km-es távot (amiben sok komoly, emelkedő volt) még az Ikrek is bírták, bár Imó azért néha morgolódott.... Én is morogtam néha, mert végig-hajszoltak minket (csapatokba osztva...) és a végén pedig nem volt semmi össznépi játék vagy eszem-iszom, ami jót tett volna a hangulatnak.

A játékok között akadtak érdekesek is (megnézhettük a Fedák Sári által ültetett cédrust), jópofák (tobozokkal kellett célba dobni) és határozottan viccesek is. Mint például egymás cipelése. Ezt Imola és Klára élvezték a legjobban, mert szinte a legkisebbek lévén, mindenki őket cipelte szívesen. De még vállakozó kedvű apukák is akadtak, akik anyukákat (vagy legalábbis egy anyukát....) is hajlandóak voltak cipelni.

Szívesen kirándulunk, ezért persze jól éreztük magunkat; de azért a szervezést lehetett volna kicsit ügyesebben intézni ezúttal. Mindenestre, kellemesen elfáradva és üde arcszínnel tértünk haza és örömmel nézünk a pünkösdi hétvége elé, amikor is Kelet-Magyarország egy közelebbi szegletét járjuk majd be, két másik családdal.

4 megjegyzés:

Bogár és Gerti írta...

:) Igazán jók az ilyen túrák ;) Mi élvezzük legalábbis. :)
Pont most szervezünk egy éjszakait a nagyoknak :)
Puszi

Anett és Istvánka írta...

Tele vagytok energiával:)))

Szupi!Jók a képek:))

Kellemes pünkösdöt!
Üdv,

Timi

Judit írta...

Jó kis kirándulás lehetett! :)

Balu írta...

Kedves Szitya! Féléve költöztünk a családommal a XVI. kerületbe, és egyelőre tanácstalanok vagyunk, hogy a jövőre iskolaérett nagyobbik Lányunknak milyen kerületen belüli iskolát válasszunk. (A Varázsovit mi is ismerjük és istenítjük!). Szeretném a véleményedet kérni a Sashalmi Tanodáról privátban, ha van egy pici időd. E-mail címem: iszabo@royalcom.hu
Előre is köszi!