Pages

2009. május 2., szombat

Olyan jó volt...

... a tegnapi nap!

Nem sikerült elmenni az Őrségbe, de azért még előttünk állt egy jó kis hosszú hétvége!Vigasz-túrának egy klassz programot találtam ki (Zoli sokszor megdicsért érte a nap folyamán): Csillebércet céloztuk meg, a régi Úttörő-tábor mellett található Kalandpályát.

Hogy mi is ez? Nos, ilyen izgága családoknak való, mint a miénk: vegyíti a (gyönyörű) természet lágy ölén való létet a kellemes fizikai megterheléssel, megfűszerezve egy kis kihívással. Megpróbálom értelmesebben és amennyire lehet, röviden kifejteni: ezt a kalandparkot úgy találták ki, hogy a gyönyörű szép és nagy fákra (túlnyomó részt tölgyek) építettek egy pálya-rendszert, amit hevederben, karabínerekkel és "csigákkal" kiegészítve és sisakkal a fejünkön lehet meghódítani, amolyan kicsit tarzanos, kicsit hegymászós, kicsit akcióhős fílinggel. A fáknak ettől az égadta világon semmi bajuk sincs (sőt, valószínűleg nagyon is óvják őket) és szerintem a résztvevőknek sem. A megfelelő védőszerkezetet felvéve, először egy rövid oktatáson kell részt venni, ahol elmagyarázzák mindenkinek (a gyerekeknek százszor, ha kell), hogy hogyan kell nyitni-zárni a karabínert és a csigát és hogyan kell átcsatolgatni magunkat mindig biztonságosan, a jeleket követve.

Ezek után, mindenki mehet saját magát kipróbálni, a neki kitalált pályán. Három pálya-típus van: S, M és L. Az S-t már akár (állítólag, bár nem ajánlanám) 3 éves kortól, de legalább 100cm-s magasságtól lehet igénybe venni. Az M-t 140-től 150 cm-ig, az L-t pedig a magasabbaknak ajánlott. Ez persze nem jelenti azt, hogy az S-t és az M-t nem lehet kipróbálni, de nem biztos, hogy kényelmes lesz. Mi csak az S-s pályákban voltunk érdekeltek, mert az utolsó pillanatban csatlakozó baráti család társaságában végül 7 gyerek (a mi ikreink a legkisebbek, Zita a legnagyobb) és 4 felnőtt volt az arány. Így mi, felnőttek, csak kísérő szerepben tündököltünk, de úgy is elfáradtunk, bár megígértük magunknak, hogy legközelebb mi is kipróbáljuk a kalandot.

A hét gyerek lenyűgöző volt. A magyarázat alatt nagyon figyeltek és a három nagyobb (Zita, Emma és a másik család Pankája, aki ugyancsak elsős) nagyon hamar megértették és elsajátították a szükséges tudást (Zita már járt itt tavaly, az osztállyal, jutalom-kirándulás során). A másik család ikrei is egész hamar belejöttek, a mieinknek kellett mondjuk az első pálya, hogy kényelmesen oldják meg a feladatokat. Már amennyire itt kényelemről szó lehetett.
Mert mit csináltak ezek az ember-palánták? Nem túl messze a földtől átlendültek (kötélen, hintán), átmásztak (kötélen, rönkökön, hordókon, stb.), átbillegtek (hálókon, pallókon, stb.), előtte-utána csatolták a karabínert innen-oda, onnan-ide. Néha kellett segíteni, de legtöbbstzr mindent egyedül csináltak. Imó néha nagyokat fújtatott, önmagát biztatva, de nem adta fel. A mi két kicsink három pályát csinált végig, a három nagy ötöt, a másik ikrepár négyet. Fától fáig mentek, egy fantasztikus rendszerben, ami egészen szürreális érzéseket is nyújtott. A nagyobb (M-s és L-s) pályák ugyanis magasabban vannak a fákon elhelyezve, így történhetett az meg, hogy miközben éppen Klárát segítettem át valami nehézségen, fölöttem, egy adrenalin-ittas felnőtt lendült át visítva egy kötélen, vagy egy másik izzadt erőteljesen, ahogy valami bonyolult fa-rönk rendszeren próbált átjutni, kb. 4 méter magasan.

Nem indultunk túl korán, ráértünk és ez olyan jó volt. Egy rövidke sort is végig kellett állnunk a bejáratnál, de nem volt gond, ráértünk. Utána az oktatás sem ment viharos sebességgel (mert nagyon alapos és türelmes emberek dolgoznak ott és biztosak akarnak abban lenni, hogy mindenki jól tudja majd használni az alkalmatosságokat), de nem volt gond: ráértünk! Vittünk nasit, ott járt egy félliteres ásványvíz a belépőhöz. Három órát kúsztak-másztak a gyerekek. Bőven belefért: ráértünk!

Utána felhívtuk kedvenc budai éttermünket, a Náncsi nénit, hogy volna-e hely 11 éhes ember számára (ekkor már du. 4 óra volt) és szerencsére fogadóképesek voltak. Átkászálódtunk az Ördögárok útjára és a fantasztikus kerthelyiségben (ami egy remek játszótérrel teszi magát még vonzóbbá) elköltöttünk egy fenséges estebédet. A gyerekek játszottak (honnan volt még energiájuk?!?!), ettek, amikor jött az étel. Mi pedig jót beszélgettünk, ráérősen. El is tartott mindez este hétig. De nem volt gond, mert ráértünk!

Hazajöttünk, a gyerek-sereg lemosta magáról a nap nem elhanyagolható porát és különösebb altatás nélkül merült álomba.....



Nagyon kellemes volt ez a ráérős, gyerekezős, kalandos, kinntlevős május elseje!

3 megjegyzés:

sedith írta...

Hát nem semmi! Hogy nálatok mik vannak!:O Hát így mind szervezzen programokat az ember! :D Sajnos, mifelénk a jóval kevesebbel is be kell érnünk, illetve a fővárosokhoz képest nagyritkán van valamilyen esemény, érdekesség, amit nem szalaszthatunk el. Ezenkívül marad a fantáziánk. Ami néha annyira véges tud lenni, sajnos, hoyg már fáj.:-$

Örülök értetek, hoyg iylen klassz napban volt részetek! Mi tegnap semmit sem csináltunk, ma voltunk egy majális-féle szülinapon.
Puszi

Bogár és Gerti írta...

:O
Erről a tvben láttunk egy riportot... igen incsiklandó... talán egyszer, ha leszünk olyan nagy ügyesek, mint ti ;)
Puszi

Anett és Istvánka írta...

Hú,de klassz!
Nagyszerű program ennyi gyereknek:))
Jók is ezek a ráérős,nemsietünksehová napok:)!

A képek is a szuper hangulatról árúlkodnak:)

Puszi