Eger - jobb későn, mint soha

Bár már relatíve régen volt, mindenképpen szeretném rögzíteni a pünkösdi hétvégénk főbb érdekességeit. Mert érdekesség, az volt bőven!

Első nap Egerben jártunk, ahol a "Város a város alatt" című kiállítással nyitottunk. Ez az Eger alatt húzódó 1600 méter széles és összesen 4 km hosszú pincerendszert mutatja be, amit még a XVII. században alakítottak ki, arra, hogy ott tárolják az Egri Érsekség (püspökség?) hihetetlen mennyiségű borát. Kb. 3 000 000 liter folyt be évente, mert ez az Egri Püspökség (Érsekség?), a Mátrától Munkácsig tartott és az Egyház volt a felelős az egész egészségügyi és oktatási rendszer működtetéséért. Ehhez sok pénz kellett. Nagyon okosan úgy gondolták, hogy a bor nagyobb és tartósabb értéket jelent, mint bármilyen gabona, ezért ezt szedték be egyházi "dézsma"-ként. És hogyan vájatták ki ezt a rengeteg tufát a föld alól (mert hogy Egernél az a fő kőzet)? Hát úgy, hogy aki építkezni akart Egerben, megkapta az "építési engedélyt", egy "apró" feltétellel: tufából kellett készíteni az épületet, ami tufát pedig a pince-rendszer megtovábbításával nyerhettek ki! Fifika!!!!!

Az idegenvezetőnk zseniálisan magyarázott mindent el, arról is, hogy mi történt ezzel a pince-rendszerrel a XVII. század óta (pl. a az '50-es években végzett csatornázásnak "hála", a pince-rendszerben folyó föld alatti patak elkezdett vissafelé folyni, amelynek komoly következményei lettek). És azt is elmesélte, hogy milyen fantasztikus "élő" kiállításra készülnek 2012-re ebben a pince-rendszerben, fő célként Eger történelmének bemutatását megjelölve.

A pince-rendszerből kissé megfagyva és éhesen jöttünk ki és rögtön megcéloztuk a várat. Zita külön kérése volt, hogy nézzük meg az egri várat, mert nemrégen látta filmen az Egri csillagokat és most pedig éppen felolvastatja magának a könyvet.... Kellemes meglepetésben volt így részem, hogy mikor Zolit arra kértük, hogy amíg jól megérdemelt úti-elemózsiánkat nyammogtuk a vár egyik udvarán, meséljen egy kicsit Eger váráról, főleg a török ostromról, Zita ragadta magához a szót és fejből elmondta, évszámostúl a könyv történetét!

A történelem és irodalom "lecke" mellett persze jutott bőven idő játékra is, például ezen a nem egészen "korhű" játszótéren....

Az egri séta után megcéloztuk Noszvajt, fő hadiszálláshelyünk falvát, de mielőtt még az oly' magasztalt Nomád Hotelbe bejelentkeztünk volna, tettünk egy kis erdei túrát a közeli Attila-kúthoz, finom forrásvíz kezdetéhez. Utána már vidáman, éhesen és fáradtan érkeztünk meg a szállásunkra, amiről már meséltem két bejegyzéssel ezelőtt.

Vasárnap szakadó esőre ébredtünk. Az isteni reggeli reggelit követően mégis útra kerekedtünk, hogy megnézzük a helyi De la Motte kastély látogatható részét (fura volt: még a legkisebb gyerekre is rá kellett adnunk azt a vicces múzeumi papucs-félét, de az idegen-vezető tízcentis tűsarokban, mamusz nélkül, vitt minket körbe).

Ezek után elmentünk még a falu Gazdaházába pünkösdi és gyereknapi ünnepségre - ahol egy csoda várt ránk és ezért aztán még jobban bosszankodtunk a ramaty időjárás miatt. A belépő mellé minden felnőtt kapott egy, a gyerekek pedig kettő, frissen sült kis kalácskát vagy diós csigát vagy lekváros buktát, ami az ottani kemencében sült firssen. Olyan illat terjengett, hogy hiába volt tele a hasunk a reggelivel, előbb-utóbb mindannyian elcsábultunk! Kaláccsal a kezünkben elsétáltunk egy fedett szerhez, ahol néptáncos műsorra készültek. Először rendeztek egy kis táncházat, majd, amíg várták még, hogy megérkezzék két kislány a gyerek-produkcióhoz, három felnőtt-pár "improvizált" öt percecskét. Hát az olyan volt, hogy szó szerint tátott szájjal néztük végig! Látszott, hogy mennyire jól érzik magukat, hogy milyen ügyesek és lelkesek, milyen harmóniában vannak magukkal, a többiekkel, a tánccal, az életükkel! A gyerekek előadása is bájos volt, a betanító tanár lelkesedése visszaköszönt az ő lépéseikben is!

Lett volna még kézműveskedés, kovács-műhely "élőben" és sok más érdekesség, de az eső és a hideg visszaűzött minket a szállásra, mert már komoly betegségek fenyegettek volna mindannyiunkat, ha még kint ázunk tovább....

A délután folyamán a gyerekek egymással játszottak, mi felnőttek pedig társasoztunk, egészen addig, míg megtekinthettük (a szállás tulajdonosaival együtt) a gyerekek vicces előadását.

Hétfőn még mindig esett, de azért ismét megcéloztuk Egert, annak is a "Varázs-torony" nevű izgalmas pontját, aminek egy Főiskola ad helyet (nem emlékszem a nevére....). Hát az is egy csuda-hely volt! Először egy kisebb "Csodák palotája" típusú terembe érkeztünk, ahol egy nagyon kedves, türelmes - és okos!- hölgy mutatott be érdekesebb fizikai kísérleteket és "megoldásokat", amelyek közül sokat ki is próbálhattak a feszülten figyelő gyerekek (és felnőttek is), majd átmentünk a Csillagászati terembe, ahol láthattuk az "egri dél" pontos vonalát. Állítólag ilyen "vonal" csak két helyen van Europában, és sokáig úgy harangoztak Egerben, hogy nem az óra szerinti délben, hanem a dél-vonal szerint; mégpedig úgy, hogy a csillagvizsgálónál megkondítottak egy kis harangocskát, majd utána rázendített Eger összes harangja.

Végül felmásztunk a torony legtetejére, aholis bemehettünk a "camera obscura"-ba (sötét szoba) és a tükör-reflexes megoldással működtetett "kémszerkezet" segítségével körülnézhettünk Egerben ... egy sima körasztalt bámulva. A gyerekek teljesen el voltak ragadtatva és hangosan sikoltoztak, amikor az ugyancsak kedves és nagytudású bácsi bűvészkedett nekik egy papírlap segítségével - "felemelte" az utcán járó autó képét.....

Élményekkel teli léptünk ki ebből a Varázs-toronyból, és végre, a nap is kisütött! Igazán jó példa volt ez arra, hogy a tudományt élményszerűen is tovább lehet adni... le a kalappal!

Már csak egy közös ebéd volt hátra és indultunk haza.