Pages

2009. június 19., péntek

Kitűnőségek

Az igazság az, hogy dicsekedni készülök. Dagad az amúgy nem túl dús anyai keblem. Tegnap volt az évzáró és mindkét lányunk kitűnő lett. Nagy öröm volt látni, hogy Emma után (akinél számítottunk erre), Zitát is kihívták a színpadra, a kitűnők közé.

Természetesen nem gondolom, hogy ha lett volna egy vagy több négyesük, akkor különösebb gond lenne, de azért nagyon örülök, hogy a sok tanulás, ismétlés, kitartó munka gyümölcse beérett. Az még igazi ráadás, hogy Zita meg tudta magát emberelni és sikerült példás magatartást produkálni - igaz úgy, hogy ehhez a tanító néni jóindulata is szükségeltetett, aki a tendenciát értékelte és nem átlagolt (márciusban volt Zita először példás). Öröm az is, hogy Emma végre erőt vett magán és bevállalt egy szavalást (igaz, párban) nagy plénum előtt ezen az évzárón. Örülök annak is, hogy Zitáék osztálya lett a legsportosabb osztály - és valószínűleg a legmuzikálisabb is, hiszen ők énekelték a Himnuszt és még egy dalt. Örülök annak is, hogy Emma tanító nénije, akiről csak, csupa és nagybetűs JÓT tudok mondani, elnyerte az "Év tanára" díját alsóban. Ezt a díjat a gyerekek szavazati alapján adják és eléggé nyilvánvaló, hogy Réka néni mind a 28 tanítványa fontosnak tartotta, hogy szavazzon és szavazzon (összehasonlításképpen: a másik első osztályos tanító néni, aki egyébként szimpatikus, 16-nál is kevesebb szavazatot kaphatott, mert annyit a harmadik helyezett kapott és nem volt az első háromban). Réka néninek ennél nagyobb köszönet nem is juthatott - amit teljes mértékben megérdemel. Kedves, jóságos, igazságos, pont eléggé szigorú, nagyszerű pedagógus, kiváló tanító néni.
(a képen Réka néni éppen Emmának ja át a bizit és gratulál neki)

Tehát, a tegnapi évzáró egy örömünneppé vált számunkra és boldogan vettük kezünkbe lányaink bizonítványát, amiben a sok "kiválóan teljesített" és jó néhány "kiemelkedő teljesítménye dicséretes" mellett olyanok is állnak, hogy "tollbamondása kiemelkedően jó", vagy "feladattudata, figyelme példás", vagy "gyűjtőmunkái dicséretesek", vagy "többnyire gyönyörű munkák kerülnek ki a keze alól", vagy "órai aktivitása kiváló, órán kívüli sportteljesítménye dicséretes" (Zita) , továbbá "a zenét élvezi, a feladatokat szívesen végzi", ,"hallás utáni megértése nagyon jó" - német -, "a tanév során tanultakat kiválóan elsajátította" - környezet - , "erőnléte és állóképessége korához képest kiemelkedő" (Emma).

(a Kicsik nagy türelemmel állták a sarat az évzáró során, Apa karjaiban)

Megjegyzem még, hogy Zita első lett a 6 fordulós magyar olvasópályázaton és harmadik az angolon (pedig neki az csak második nyelv), továbbá második az angol éves csapatversenyen, fuvolából kiváló lett (csak szolfézsból nem), Emma viszont szolfézsból az lett.

Gratulálok drága csemetéim! Csak így tovább!
(a kép a suliban készült, hivatalos fotós által)

Most pedig megyek és csomagolok, hogy a jól megérdemelt és kivételesen igen hosszú nyaralásunkra előkészüljek!


Egyszer csak majd ismét itt leszek.

7 megjegyzés:

ilgya írta...

Gratulálunk a lányoknak,nagyon szépen teljesítettek!

Vera írta...

Nagyon gratulálok, nagyon szép! Legyél is büszke továbbra is! :)

És kellemes nyaralást! hiányozni fognak addig is a bejegyzéseid, de remélem, sok-sok új élménnyel jöttök haza!

Puszi,
Vera

Judit írta...

Csatlakozom a gratulálók sorához! :) Büszkék lehettek a lányokra!

Bogár és Gerti írta...

Büszke is lehetsz :)
Puszi

sedith írta...

Hatalmas gratula nekik!!! :)
Most már tényleg, jöhet a pihenés, hiszen mindannyian megérdemlitek és rátok is fér!:)
Érezzétek jóól magatokat!:)
Puszillak: Edith

Anett és Istvánka írta...

Gratula a lányoknak:))Nagyon ügyesek:)
A kicsik édesek a képen:))
A nagyok,pedig nagyosak:)

Kellemes nyaralást kívánunk Nektek:)
Várunk vissza!

Puszi,

Timi

Timi írta...

Gratulálok a bizikhez és kellemes nyarat kivánok Nektek!! Jó pihenést, üdvözlöm a Balatont! Átadnád neki, Szilvi? :)))))
puszi!