Node, úgysem erről akartam írni. hanem arról, hogy az iskolával együtt véget értek a különórák is - ideje mérleget vonni. Pontosabban főt hajtani néhány edző és pedagódus előtt, akiknek csak elismeréssel, tisztelettel és köszönettel tartozom.
1. Ági néni
Ági "néni" Zita és Emma atlétika edzője és szinte biztos vagyok, hogy titokban tényleg istennő... Csak jót, abból viszont rengeteget mondhatok róla. Mindig jön ha esik ha fúj, mindig mosolyog, mindig bátorít, mindig pozitív. A jóság kint ül az arcán, ahonnan a mosoly is csak ritkán tűnik el. Elképesztő, hogy milyen kreatívan tudja tartani az edzéseket, pedig lehetne egy olyan előítéletünk, hogy a futás-edzés esetleg unalmas lehet. Nem az! Emma nagyon megszerette ezeket az edzéseket, pedig az elején komoly rábeszélések előzték meg. Most már alig várja őket! Ági néni mindenkibe lelket ver, mindenkiben hisz. Járnak oda páran az igen "molett" kategóriából, sőt a nem túl komoly mozgási kultúrával rendelkezőkből is. És Ági néni tud nekik olyat mondani, amitől nem adják fel. A nagyon tehetségesekkel (van egy kisfiú, akit én csak Gyalog-kakukknak becézek, hihetetlen gyors) is a megfelelő hangot üti meg és nekik is a megfelelő leterheltséget biztosítja.Mindaz, amit eddig leírtam, persze nem jelenti azt, hogy ez egy lötyögős edzés lenne. Nem! Kemény és mindig alaposan felépített, végig-gondolt edzések ezek és akik pletykálnak, vagy csak lébecolnak, bizony, büntetőkört futnak. Ági néni mondja, ha aznap különösen jól ment az edzés, de azt is jelzi, ha úgy találta, hogy az illető gyerek kicsit linkelt. Ági néni remek edzéseket tud tartani az amúgy eléggé lepusztult Ikarus-pályán. Ha meleg van, leveteti a gyerekekkel a tornacipőiket (szépen sorba rakják, zokni bele) és mezítláb futnak a focipálya füvén. Ha télen, a mínuszokban és félhomályban tart edzést, arra is talál olyan ötleteket, hogy a gyerekek úgy mennek haza: de jó volt! Ha éppen hó van, hát akkor hógolyóval is lehet kislabdadobást gyakorolni!
Ági néni remek ember, kedves és helyes nő. Sajnálom, hogy Zita őszre már "kinövi" (és megy az amúgy ugyancsak szimpatikus Jóska bácsihoz), de idén nyáron még vele küldöm el legnagyobb lányomat élete első "ottalvós" táborába. Benne maximálisan megbízom.
2. Kati néni
Kati nénihez már hihetetlenül régóta járok, Zita hároméves kora óta. Akkor még "csak" zeneovit üzemeltetett, mára már van zenebölcsi és Kokas foglalkozása is a legnagyobbaknak. Kati néni zenére, ritmusra, a zeneszeretetre és az együtt zenélés (és éneklés) örömére nevel. Kati néni nem túl nénis, inkább egy igazán "dekoratív" hölgy, aki tele van szeretettel a zene és a gyerekek iránt, de nem a cseppfolyós fajtából. Határozottan, de a gyermeki lélek kesze-kuszsaságainak teljes elfogadásával fordul a kis növendékei felé. És Kati néni csodákra képes. Mikor először mentem hozzá Emmával a zenebölcsibe, kétkedve csücsültem le kb. 10 anyatársam és azok 1,5-2,5 éves gyerekei mellé. Nehezen tudtam elképzelni, hogy ilyen apróságoknak lehet olyan foglalkozást tartani, mint a pár évvel idősebbeknek. És lehet. Nem kellett több egy hónapnál (azaz 4 foglalkozás) ahhoz, hogy ezek a csöppségek többé-kevésbé fegyelmezetten, egy nagy kört alkotva, a hangszereket egymásnak továbbadva nekilássanak a mondókázás és az egyforma ütögetésének felfedezéséhez. Kati nénihez lehet járni zenebölcsibe, zeneoviba - azon belül is kiscsoportba, középsőbe, kisnagycsoportba és nagy-nagycsoportba. Ez utóbbi kettőnél már nincs bent a szülő, addig az ölünkben tanyázik a csöppség, velünk játssza el a zenés játékokat, a táncokat, rajtunk üti az egyformát és a ritmust és mi is segítünk neki. Ha már kinőtték a zeneovit, még mindig van egy állomás: a Kokas. Ezt a módszert Kokas Kláráról nevezték el, aki Kodály Zoltán tanítványaként, megálmodott egy kicsit kevésbé poroszos zene-megközelítést, mint amit a szolfézs megálmodója népszerűsített szerte a világban. Ezek a foglalkozások egy kis énekléssel kezdődnek, majd meghallgatnak egy zeneművet (komoly- vagy népzenét), arra táncolnak (a tánchoz mostanában már kiegészítőket is használnak: szalagokat, pihe-könnyű muszlin-anyagból kendőket, lufikat). Utána elmesélik, hogy milyen történetet táncoltak el. Majd ugyanezt a zenét megfestik, festőállványt és igen sokféle módszert használva: ecsettel, kézzel, két kézzel, két ecsettel, szivaccsal, fogkefével, stb. Minden gyerek imádja ezt és bár péntek esténként tartja Kati néni ezeket a foglalkozásokat, a gyerekek teljesen feltöltődve jönnek ki onnan. Szerintem Kati néni is.
Kati nénihez most már csak a Kicsik fognak járni, sajnos. Azért örülök, hogy hátra van még legalább két év a zeneoviból és mindabból a hangulatból és élet-felfogásból, amit ez vele jelent.
3. Csilla néni
Csilla néni (már megint nem egy idős hölgyről van szó, mint ahogy a két előző esetben sem, csak hát a gyerekek miatt én is így "nénizem" őket) Zita fuvola-tanárnője. Csilla néni pont olyan zenetanár, amilyen Zitusnak kellett. Ő saját magát is a "mosolygó szigor"-nak nevezi és szerintem ez teljesen találó! Kedves és mosolygós, mégis rosszul érezné magát legnagyobb leánykám, ha gyakorlás nélkül állítana be az órájára. Csilla néni meg is szokta mondani neki (és nekem is), ha éppen úgy találja, hogy kissé elkalandozik mostanában Zita, de azt is jelzi, hogy "jaj, Zita tévedésből beült az első fuvolista helyére a zenekarban, én meg hagytam, és nagyszerűen elfújta a szólamot!" Csilla néni hisz Zitában, és erre hihetetlen nagy szüksége van az én bonyolult lelkületű leányzómnak. Szerencsére, Zita meg is hálálja ezt a bizalmat és remekül teljesít a vizsgákon és előadásokon. És Csilla néni meg is mondja neki: fantasztikus, hogy milyen hidegvérű fellépésekkor és nagyon szeret (talán éppen ezért) Zitával dolgozni. Én meg külön hálás vagyok neki ezért, mert Zitának nagy fizettség ilyet hallani. A másik, amiért hálám mérhetetlen a fuvola-tanárnő felé az, hogy egy év után már be is vette a zenekarba Zitát. Mivel Zita egy nagyon közösségi lány, az együtt-zenélés öröme számára igazi boldogság. Szívesen jár a zenekari próbákra és nagy élvezettel mesél a többi hangszerről is. Csilla néninek hála, Zita nagy zene- és hangszerimádó lett!
4. Mariann néni
4. Mariann néni
"-Hol van az én Emmám?" - kérdezi Mariann néni.
"- De hiszen az az én Emmám!"- válaszolom neki!
Ezt az évődést párszor eljátszuk, csak úgy, a magunk szórakoztatására, Mariann nénivel, Emma kézilbada-tanárjával. Mariann néni a suliban tanít és az egyik különóra keretében készíti fel az elsősöket a kézilabdára. És Mariann néni nagy tehetséget lát Emmában, bár, amikor "megvádoltam" őt némi elfogultsággal, egy percig sem tagadott! Mariann néni saját bevallása szerint, ha tudja, hogy aznap Emmával is lesz órája, már jobb a napja és a kedve! És ha Zitának szüksége van bizalomra és belévetett hitre, hát Emmának hatványozottan! Mariann biztatja és támogatja őt, elviszi minden olyan megmozdulásra (pl. a kidobós-verseny, amit kerületi szinten megnyertek), ahová csak teheti. És ezért aztán Mariann néninek örök hálám. Az önbizalom-hiányos, félénk Emmámat ("Emmáját") sikerhez juttatja és ezzel sokkal többet ad neki egy arany éremnél.
5. Judit néni
5. Judit néni
Judit néni az Ikrek és Emma külön tornájának edzője. Ismét egy nagyszerű karakterrel hozott össze a sors az ő személyében. Judit néni tornász-bajnok volt (országos), és az élsportolók eltökéltsége és kitartása, no meg határozottsága jellemzi őt. Katonás sorba állítja a kislányokat és szigorúan fellép a csacsogókkal szemben, mégis minden kislány szeret hozzá járni. Mert közben kedves, gyengéd és mindenkit addig biztat, amíg bizony hatalmasakat fejlődik. Mindhárom lányom gyönyörűen bukfencezik, kézen áll, lemegy hídba, Imola tökéletes spárgába is (a többiek hm, hm, kissé kötöttek - tiszta anyjuk...), kezd kialakulni egy kis hasizmuk és főleg:a tartásuk is egyre szebb (bár sosem volt csúnya). Judit néni ráadásul mindig fantasztikusan csinos, önmagával szemben is végtelenül igényes és valahogy ezt is tovább-kommunikálja ezeknek a kislányoknak. Összefogott hajjal kell érkezni, és nőiesen kell viselkedni. Szerintem nagyon jó, hogy valakitől ezt is megkapják (persze, én sem vagyok slampos vagy igénytelen, de Judit néni azokban a nőiességi magasságokban jár, ahová én sosem jutnék fel, ráadásul nem is érezném ott jól magam).
6. Gábor bácsi és Józsi bácsi
Ők Zita kardvívó-edzői. Teljesen más kategória, mint az eddigiek. Talán, mert férfiak. Talán, mert kicsit túlságosan is eredmény-orientáltak. Talán, mert egy teljesen különleges sportról van szó. Zita nagyon tiszteli őket, és ez máris egy olyan plusz-pontjuk, ami előtt meghajolok. Ráadásul, ez a tisztelet nagy elszántságot is ad Zitusnak, hiszen meg akar felelni olyan valakiknek, akiknek a teljesítményét nagyon sokra tartja. Gábor bácsi "hivatalosan" a lányok edzője, ami egyelőre csak abban nyilvánul meg, hogy bár együtt edzenek a fiúkkal (többnyire Józsi bácsi irányítása alatt), ő iskolázza őket. Az iskolázás annyit jelent, hogy egyes-egyedül csak azzal az egy kislánnyal foglalkozik, szemtől szemben "vívnak" és közben mindenfélét magyaráz és gyakoroltat vele. Ezt szeretik a gyerekek a legjobban és, sajnos, ebből van a legkevesebb. Gábor bácsi és Józsi bácsi is folyton azt hajtogatják, hogy ők a legjobbakat választották ki a vívásra járó kezdők közül, sőt, ígérhetik, hogy versenyzőket és persze bajnokokat nevelnek majd belőlük, én most egy kicsit azért aggódom. Szerintem, ha tényleg versenyeztetni akarják őket az ősztől, akkor kissé felkészületlenül fogja őket érni a megmérettetés és esetleg elkedvetlenítheti őket. De lehet, hogy ezt csak az aggódó anyai szív mondatja velem. Mindenesetre Zita elképesztő módon megszerette ezt a sportot, és ezt biztos, hogy az edzőknek köszönhetjük. Legnagyobb lányom elszántsága mondatja azt velem, hogy van ott keresnivalója, még akkor is, ha én nem leszek csalódott, ha nem jut el az olimpiáig.... :-)
Mesélhetnék még Zíliáról és Zsuzsa "néniről", a két úszás-oktatóról, akik megszerettették a gyerekeimmel az úszást, és persze, mellett szépen meg is tanították őket. Zita már úgy úszik, hogy csak győzzem utolérni (és sokkal szebbek a mozdulatai, mint az én rúgkapálásom), Emma is szépen halad minden úszásnemben, a Kicsik pedig már teljesen vízbiztosak, ami nagy könnyebbség számomra. Mesélhetnék még Kinga "néniről", Zita külön-angol tanárnőjéről (a suliban tanulja, második nyelvként, még a biziben is benne lesz), aki egyébként jó barátunk is és ő az, akit a Jó Isten is pedagógusnak teremtett. Imádja, amit csinál és kreativitásával csak energiái vetekedhetnek. Van még egy másik Judit nénink is, aki az alsós énekkart indította ebben az évben az útjára, és aminek Zita természetesen oszlopos tagja. Ez a Judit néni is fantasztikus munkát végez: mindenkit lenyűgözött az alsósok előadása.... Volt még egy Judit nénink, a színjátszó-szakkörről. Róla is csupa jót tudok mondani és csak Zita idejének végessége miatt kényszerültünk leállni erről a különóráról. De amíg járt, remek dolgokat tanult, főként a szép-kiejtés terén, amit én fontosnak tartok, de az a tapasztalatom, hogy az iskolában nem helyeznek erre külön hangsúlyt.
Nos, a következő tanévben lesz néhány változás. Emma szeretne zongorázni (egyelőre tehát magán úton, sajnos), így remélem, hogy a "kiszemelt" zongora-tanárnő is beváltja a reményeinket. Továbbá ő is szeretne vagy kézilabdázni, vagy teniszezni. Ezért körül kell néznem, és ez azt is valószínűsíti, hogy a tornász Judit nénihez ő már nem fog járni. Klára kitartóan követeli a judo-edzéseket, tehát majd ezen, a számomra teljesen idegen, területen is fel kell kutatnom a sportág "istenét" apró kezdők számára....
Így állunk tehát, a 2008-2009-es tanév végén - különórák terén. A tanév-záró csütörtökön lesz. Akkor majd lejegyzem az iskolás tapasztalatokat és eredményeket is.
u.i.: Ahogy keresgéltem illusztrációkat ehhez a bejegyzéshez, megállapítottam, hogy nem nagyon készítettem fotókat ezeken a különórákon, pláne nem az edzőkről/oktatókról. Ezt mindenképpen pótolnom kell a következő évben, kissé szégyellem magam.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése