Emma, a mi drága gyermekünk

Így szoktuk őt hívni mostanság, és ebben, kivételesen, nem csak a rószaszín ködtől elhomályosult szülői agy játszik szerepet, hanem a, nem kicsi kiadásokat erőteljes sziszegéssel tűrő, pénztárcánk is....

Az egész augusztusban kezdődött. Mingi barátnőm hívott, hogy sikerült egy nagyon aranyos tenisz-edzőt felkutatnia, aki legnagyobb fiát már "kezelésbe vette". Mivel tudta, hogy Emma tenisz iránti érdeklődése egyre nőtt, és ehhez egy komoly adottság is társult, gondolta, hogy esetleg érdemes megosztania velünk ezt az örömteli információt. Nos, nem kellett sok hozzá, hogy a balatonboglári Klári edzőtől elköszönve, Budapestre érve, Emma rögtön Gyuri üdvözlő mosolya előtt találja magát. Gyuri egy 25 éves, életvidám, helyes, határozott, végtelenül kedves fiú-bácsi, akinek kissé elakadt a szava, mikor másodszülöttünk a maga 125 centis óriásságával, először beleütött a labdába a teniszütőjével... naná, hogy elvállalta a demoiselle-t! Emma pedig, kb. 18 másodpercig gondolta úgy, hogy "bácsi" nem lehet az edzője.

Szóval, miután az edző és sportoló között pillanatok alatt kialakult a legfontosabb: a bizalom, és társult hozzá jókedv, barátság és huncutság, a sorsunk megpecsételődött. Ezért aztán, Emma hetente kétszer egy órát edz Gyurinál, egyszer pedig az iskolában, jó pár nagyobb gyermek (harmadikostól hatosikosig) társaságában Norbi bácsival (a testnevelők gyöngyszeme), aki csak azért vállalta, mert Emma nagyon ügyes. Na most, aki csak egy kicsit is ismeri a teniszpálya óráinak tarifáit, pláne téli időszakban, no meg hozzá az edzőkét is, hát az már kapiskálja, hogy miért is fogyózik a bukszánk... (Persze, egyben kifizetve az egész szezonra, a bérlet is előnyösebb, de akkor is..)

És akkor, ehhez jött egy váratlan telefonhívás, augusztus utolsó hetében: "Halló, csak érdeklődni szeretnék, hogy jön-e a lányuk a zeneiskolába, vagy sem?" "Melyik lányunk?", kérdeztem kissé furcsálva, hiszen nem Zita tanárnője hívott, meg miért is hívott volna, minden ment a szokásos kerékvágásban, Emmát meg nem vették fel... - tudtommal . "Hát az Emma! Ide van nekem írva, hogy hozzám került!" Na! Nagy volt az öröm! Emma mégis zongorázhat! A sikertelen felvételi híre után sokáig szomorkodott, de augusztusra már egyáltalán nem tért vissza a dologra. Erre tessék! Nem mondom, igencsak felragyogott kis szív-alakú pofija, amikor elújságoltam neki a jóhírt! Zoli is örült -legalább is az egyik szeme nevetett. A másik a kissé elégedetlenkedő bankszámlánkra gondolt, hogy az mit fog szólni ehhez...

Mert zongoránk, az nem volt. Illetve régebben, egy gyönyörű, de a használhatatlanságig lerobbant, fatőkés, XIX. századi pianínónk volt, de azt pont tavasszal vitettük el, mondván, hogy csak a helyet foglalta. Nos, felhívtuk hát azokat, akik annak idején elvitték, hogy eljött az ideje annak, hogy beváltsuk náluk a nekünk tette ígéretüket, mely szerint, ha majd egyszer hangszer-vásárlásra adjuk a fejünket, akkor majd valami engedményt kapunk az elszállított pianínónak hála.

Elmentem hát a zongora-boltba.... Vannak helyek, ahol nem szívesen dolgoznék, mert úgy érzem, egy nagy kín lenne számomra az ottlét. Ilyen pl. egy csavar bolt, mivel igen távol áll tőlem a barkácsolás. De egy autó-alkatrész üzletért sem rajonganék. Vagy festék bolt, és még sorolhatnám. Viszont egy virágbolt nem lenne ellenemre. No és ez a zongora-szalon! Hát egyenesen üdítő élmény volt! Gyönyör a szemnek, a fülnek, de még az orrnak is! Nos, nem kevés ott-töltött idő után, megállapodtunk egy szépséges fekete pianínóban. Lejött belőle a kedvezmény, sőt még az ÁFA is, ráadásul nagyszülői hozzájárulást is sikerült szereznünk, így aztán bevállaltuk.

Azóta, hiába fekete, színesíti a napjainkat, és Emma gyakorol-gyakorolgat rajta szorgalmasan, és olyan tündéri!Ja! És a zongora tanárnő is egy tünemény! Már a neve is mesebeli: Bornemissza Larissza! Ehhez még hozzáadódik az orosz akcentusából adódó extra báj, és egy végtelen türelem és kedvesség (mindkettő elengedhetetlen Emma megfelelő "kezeléséhez")!!!!!

Szóval, tenisz és zongora, Gyuri és Larissza: Emma új társai kis életében!!!! Hiába, Emma a mi drága gyermekünk és mindig is az marad!