Pasta e amicizia

Végül is öten jöttek: Catherine barátnőm, Marianna barátnőm és az ő három édes gyereke: Lucie és Elisa (ikrek), no meg Nicolas! Fantasztikus három napunk volt: a gyerekek a nyelvi korlátok ellenére is pillanatok alatt összebarátkoztak: játszottak a kertben, játszottak a gödöllői Erzsébet-parkban, elbűvölve járták végig az Állatkertet, együtt kuncogva nézték végig, ahogy a Gundelban (a házassági évfordulónkat még a szüleimmel kiegészítve ott ünnepelve) a végtelenül kedves pincérek viccesen tálaltak, közösen készítettek tizenegy fő részére gnocchit Catherine vezényletével, a Grease zenéjére együtt táncoltak (megint csak Catherine "javasolt" koreográfiájára), közösen próbáltak jógázni, hihetetlen mennyiségű rajzot és festményt készítettek egymásnak és utolsó este még egy zenés műsort is összetákoltak. Mi pedig, Catherine-nal és Mariannával végigbeszélgettünk féléjszakákat, csakhogy egy kicsit behozzuk a behozhatatlant: az elmúlt három évet, amióta nem találkoztunk.

Jó volt, nagyon jó volt. Most, hogy elmentek, még hatosban is üresnek tűnik a ház, és mindannyian csak egyet tervezünk: egy mihamarabbi viszontlátást!

(megpróbálok majd további fotókat is beszerezni)