Pécsvárad, Sikonda és Kalandpark

Az igen oxigéndúsra sikeredett nap még nem ért véget akkor sem, amikor a Gemenci kisvasút "restijében" elnyaltuk az igencsak kijáró jégkrémet. Az esti megnyugvásunk kijelölt helye felé haladva még útbaejtettük Pécsváradot és annak várát. Maga a falu (város? senkit sem akarok megsérteni!) is gyönyörű, dimbes-dombos és hangulatos. A vár maga, hát... Sok izgalmat nem rejt hét energiabomba gyermek számára.... Hacsak nem az udvarra eszkábált színpad, ami nyaranta valószínűleg szabadtéri előadásokat szolgál ki....

Tehát a termekben nem töltöttünk sok időt, a várfalon sem (úgyis csak a frász jött ránk, hogy lepotyognak valahol, a nem túl biztonságosnak tűnő korlátnál), a színpad előtt állva és csemetéinken derülve viszont annál többet! Zita és Emma, továbbá Panka és Rita egy lovas-showra készültek, Imola magánszámot próbált előadni, Kristóf a díszlet-építő lett, Klára pedig a "konferencia" (Zita biztos a konferanszié-szóra gondolt, de annak nem látta annyi értelmét...).

Az "előadás" és a férfiak elmerült beszélgetésének végén, visszaszálltunk a "lakásunkba" és Sikondára igyekeztünk, a campingbe. Ami nem volt nyitva, bár elvileg egész évben fogadja a vendégeket.... Kicsit elkeseredtem, mert úgy gondoltam, hogy egy camping védelmében talán jobban tudok majd aludni, továbbá abban is bíztam, hogy a lányok (és saját) tusolásomat kényelmesebb körülmények között tudom majd megoldani, mint amit az amúgy azért nagyon komfortos lakóautó nyújt. Mindegy, végül aztán a sikondai, igen festői, horgásztó mellett vertünk tanyát. A csajok nagy örömmel falták fel a már előző nap, még otthon, megfőzött (és addig a lakóautó hűtőjében tárolt) csirkepörit és az ott, helyben hozzáfőzött tésztát, majd nem egészen egyszerűen, de lefürdettem őket és már aludtak is.... Én is, szerencsére...
Reggel, amíg én összszedtem a reggeli által kicsit összezilált "konyhát" és "étkezőt", önfeláldozó barátaink elvitték egy körre a mi gyerekeinket (is) a tó körül. Nos, itt is talált egy színpadot a csipet-csapat és ott folytatták, ahol előző este abbahagyták:

Sikondáról egyenesen a Mecsextrém nevű kalandparkba mentünk, ahol ismét sok érdekesség várt minket.

Ami leginkább lenyűgözött, az pont egy olyan dolog, ami természeténél fogva nem dokumentálható képekkel. Ez pedig a láthatatlan kiállítás volt. Ez úgy zajlik, hogy egy nagyon kedvesen határozott és egyáltalán nem elesettnek tűnő hölgy levezet minket egy teljesen koromsötét pincébe és ott ő válik a mi segítőnkké, ő vezet végig minket az ő világukban, magyarázva, hogy hogyan használjuk a fehér botot, hogyan közlekedjünk, megmutatva nekünk az utcát, a piacot, a lakást az erdőt - ahogy azt a vakok megélik. Megdöbbentő, lenyűgöző, fantasztikus élmény volt! A két Kicsi az első kanyarban feladta, amit megértek (addig ők Gyöngyiékkel voltak, mert ezt a túrát két turnusban bonyolítottuk). Zita is félt, de jött és aztán belátta: megérte leküzdeni a nagyon is érthető szorongását. Emma meglepően gyorsan feltalálta magát és teljes bizalommal haladt előre, a vak hölgy kezét fogva!

A megrázó földalatti élményhez még párosul egy, látható, kiállítás, ahol elmagyarázzák a braille-írást és annak eredetét (ki is próbálhattuk: a lányok leírták a nevüket és a hölgy pedig elolvasta), a számítógép hasznát a vakok számára és más egyéb érdekességet.

De a kalandpark más élményeket is nyújtott ám!

Folyt. köv.