Kalandpark a gyerekszobában és egy ebéd

Érdekes szombatunk volt. Vagy nem is: jó kis szombatunk volt. Vagy nem is: családias kis szombatunk volt. Vagy még: vidám kis szombatunk volt.

Hogy mit csináltunk? Szobát, pontosabban gyerekszobát rendeztünk át!!!! 

Az úgy volt, hogy Imola már pár hete azon panaszkodik, hogy nem fér el kényelmesen az ágyában. Ami valahol érthető is volt, hiszen ő maga 124 centi, az ágy 140 és az a 16 centi extra már nem elég ahhoz, hogy kellő komfort-érzetet adjon. Így aztán ígérgettük neki, hogy majd megnöveljük az ágyát. Hiszen afféle skandináv "növögetős" ágyuk van, ami "együtt nyúlik a gyerekkel". Prózaibban: be lehet toldani még kétszer húsz centit az eredeti mérethez. 

Most tehát 160 cm-es ágya lett. Pontosabban: ágyuk. Mert a hírtől, hogy Imola ágyát meghosszabbítjuk, hirtelen Klárának is szűkös lett az ő alvóalkalmatossága. Meg tulajdonképpen praktikus is volt mindkettőt egyszerre intézni.

Tehát, miközben nekiláttam a szombati ebédnek, Zoli vállalta a porszívózást. És aztán egyszer csak odarendelte az Ikreket és kérdezte őket, hogy hogyan pakolja át a bútorokat a szobájukban. Mert az a 2x20 cm azt is maga után vonta, hogy már nem fértek el úgy az ágyak, ahogyan eddig. Nos, Klára és Imola teljesen felpörögtek. Ha Klára ágyát áttesszük egy másik falra, akkor már Imola sem akar ugyanott maradni, ahol eddig volt!!!! De igen, Apa! Nem baj, ha azzal mindent megbonyolítunk!!! Zolit próbáltam csendesen meggyőzni arról, hogy igazuk van. De legalább is meg kell őket érteni. A változást mindenki ünnepli és senki sem akar róla lemaradni. Mert az olyan izgi! Így aztán, két szeletelés, három kavarás és a terítés közepette, néha hátravágtattam a Kicsik szobájába, hogy segítsek Zolinak húzni.vonni. De a nagyját ő intézte, igazán vitézül!

És tényleg. A két ágy megnövelve, az egész szoba átrendezve, egy-két be nem férő tárgy eltávolítva és máris egy teljesen új kép fogadja a látogatót!

És hogy ez mit okozott a szoba lakóiban?! Valami olyan frenetikus eksztázist, hogy magam sem hittem volna! Visongva vették birtokukba az átalakított lakot, hatalmasat játszottak, ki sem jöttek onnan szinte egész nap. A fejükbe vették, hogy ezt az ily' módon megváltoztatott tündéri helyiséget bizonyára be akarják majd venni rablók, banditák, tolvajok és kalózok, ezért aztán egy komplett riasztórendszert építettek ki, melyben szerepet kapott szemeteszsáktól kezdve plüsshadseregen át néhány ütős hangszer is.

Amikor Emma megérkezett a tenisz után, ő is beszállt a "buliba"...  Csak egy dolog tudta őket kicsábítani egy rövid időre az új lakból: az ebéd!

Az igazság az, hogy nyilván az én saját hangulatomból és egészségügyi állapotomból is kifolyólag, de mostanság valahogy nem aratok átütő sikert családtagjaim körében az ételeimmel . Főleg a gyerekeknél nem. Jaj, miért pont ezt csináltad, de én ezt nem szeretem, na jó, akkor ebből, de csak kicsit, már megint ez van?! és hasonló "kedves" megjegyzéseket kapok....

Nem úgy szombaton!!!! Már készítés közben is felém sertepertéltek, és, amikor Zita bekukkantott az egyik lábosba, azt mondta: "Ó, igen! Az ég meghallgatta a fohászaimat!" Zoli is vidáman szagolgatott a levegőbe: "Jaj de jó, mondta ő is, amikor megtudta, hogy mi lesz a második fogás, - az egyik kedvencem és milyen régen ettünk ilyet!" Emma pedig úgy kezdte el kanalazni az első fogást, hogy már akkor evett, amikor a popója még nem is érte a széket... Ezek után azt lehetne hinni, hogy valami hú-de-menüt dobtam össze, pedig egyáltalán nem: "hamis" gulyásleves volt csirkemellből és borsóval, majd másodiknak tejberizs fahéjas cukorral vagy kakaóval és befőttmeggyel, illetve főként Emma kedvéért, kakaós csiga. A tejberizsért úgy rajongott Zita, Zoli és még Imó is, hogy végre elégedetten szusszantottam az ebéd végén: megérte a fáradtságot!!!!