Fáradtság

A tévé és én nem vagyunk túl közeli barátok... Ritkán ülök le elé, akkor is csak azért inkább, mert Zoli néz egy meccset, és közben lehet beszélgetni (mármint, ha a siserehad már nyugovóra tért). De időről időre rám tör az a nosztalgikus reménysugár, hogy esetleg a Fábry showder ismét olyan mulattató lesz, mint amilyennek évekkel ezelőtt találtam. No meg különben is: a filmeket sosem látom az elejétől, és nem is szeretem a nyomozós CSI és társai típusú sorozatokat, amikkel mostanság tömve vannak a csatornák. Ilyen beszélgetős, és elvileg nevettetős műsorból meg nem igen van másik.

Szóval, a legutóbbi csütörtökön a lányok is egészen hamar elkészültek mindennel: lecke, fürdés, mese.Ezért aztán én is gyorsan lezuhanyoztam, és bevackoltam magamat a kanapéra. A reménysugár, mely szerint ez most tényleg jó lesz, hamar elhalványult bennem, amikor kezdte Fábry sorolni, hogy valóvilágos és csillagszületikes "sztárok" lesznek a vendégek. Két műsor, amit nem nézek és nem is akarok. Node, gondoltam, érezvén, hogy a fejem már amúgy is húz lefelé, legalább az elejét, a vicceket meg a design centert megnézem, hátha.... De alighogy kimondta azt a szót, hogy "humor bonbonok", számomra megszűnt a külvilág. Mint később észrevettem, Zoli sem tarthatott ki sokkal tovább mellettem. Arra ébredtem, hogy "kezeket a paplan fölé, ne igyanak mosatlan gyümölcslét, stb..", tehát búcsúzkodott (mármint a Fábry, nem Zoli...).
Beletörődtem, hogy már megint nem láttam ezt a műsort (sem), és elvonultam a hivatalos fekhelyünk felé, belezuhantam, és aludtam tovább. Mint később kiderült, el is felejtettem egy eléggé fontos gesztust...

"Hahó! 7 óra 25 van! Nem keltek fel?!?!" - riasztott minket ilyen "kedvesen" legnagyobb lányunk....
Hát igen, nem húztam fel az órát, és jól elaludtunk, hiszen ennél egy jó órával korábban szoktam kelni...

Valahogy sikerült megoldani, hogy mindenki PONT beérjen a számára kijelölt intézménybe, de eléggé kicentizve csak.

Szóval elfáradtunk, elfáradtam. Azért ennek voltak előzményei. Például az, hogy múlt vasárnapra összeszerveztem egy "Mindenki névnapja" című akciót. Az történt ugyanis, hogy sem Zita és sem Emma névnapját nem tudtuk úgy "összcsaládilag" megünnepelni, ahogy szoktuk. És már a "nyakunkon" is volt Imoláé. Hát az hogy nézett volna ki, hogy az övét meg megünnepeljük? És az hogy nézett volna ki, hogy Zita, Emma és Imó névnapját ünnepeljük összevontan? Szegény Klára! Gondoltam hát egy nagyot, és Klára nyári (és szinte sosem ünnepelhető teljes körben) névnapját is "hozzácsaptam" a többihez, és ültünk egy nagy névnapi grillpartyt! Minden keresztszülő a rá eső gyermeket ajándékozta meg legfőképpen, a többiek szigorúan jelképeset kaptak. Különben is: az ünneplésen volt a hangsúly. Grilleztünk (kicsit hűvös volt, de legalább az eső nem esett), jó volt a hangulat és mindenki jól érezte magát.

A bökkenő, fáradtság szempontjából, csak az volt, hogy mindezt már eleve nem frissen vittem végbe, és utána másnap, hétfőn hajnalban, indultunk forgatni a Balatonra, grillezős recepteket.

Ami fantasztikus kaland volt - csak nem pihentető. Hétfőn én Sanyival (Buza) mentem le, még bevásároltunk egy-két dolgot útközben, majd ijedten vezetett be engem egy kávézóba, mert azt mondta, hogy ilyen sápadtnak még nem látott. Másnap jobbnak láttam kisminkeltetni magamat a sminkesünkkel.... Hétfőn este 11-ig forgattunk. Engem az sem zavart, hogy a stáb java még mulatozott (egy borhegyen, egy borospince felett "táboroztunk"...), ledőltem...

Kedden is sokat dolgoztunk, majd pakoltunk, végül szerdán jöttünk vissza.

Itthon várt a szokásos verkli... Nos, ebbe fáradhattam én el csütörtök estére...

De senki ne aggódjon miattam (már ha eszébe jutott volna): hála kedves-rendes-aranyos kis nagycsaládomnak, gyakorlatilag a fél hétvégét végigaludtam, és ismét úgy érzem magamat, mint húszéves koromban(ööööh, majdnem...)!!!!