Faültetés

A faültetés számomra sokkal több, mint egy egyszerű kertészeti megmozdulás. Jelképeket hordoz magában. Amikor a házunkba költöztünk, szinte azonnal (télen költöztünk és ez tavasszal történt) ültettünk Zolival egy fát. Egy cseresznyefát. Ami azóta már úgy megnőtt, hogy létrával kell szedni róla korán (már hetek óta) érő zamatos termést. A lányok már a fára mászást gyakorolják rajta, és már nem kell aggódnunk az esetleg még túl gyenge ágai miatt. Erről a fáról szedtük azt a nagy tál cseresznyét, amit tegnap vittünk be az oviba a ballagás utáni "bulira".

Ez a mi fánk. Nő, gyarapszik, gyümölcsöt hoz, terebélyesedik, egyre mélyebb gyökereket növeszt.

Tehát a faültetés segít egy kicsit abban, hogy mi is gyökeret verjünk. Egy faültetés mutatja azt a néha igencsak gyengülő emberi törekvést, hogy együttműködjünk a természettel. Egy faültetés valaminek a kezdete. Valami olyasminek, ami törődést, folyamatos figyelmet és munkát ígér, és ami utána gyümölcsöt hoz. A faültetés sokszor köthető egy bizonyos eseményhez, amit aztán eszünkbe juttat mindig az egyre terebélyesedő fa látványa, és azzal együtt mutatja azt is, hogy már mennyi idő telt el azóta az esemény óta.

Ezért jutott hát eszembe, hogy Vali barátnőm mesélte valamikor, hogy ők egy faültetéssel búcsúztak el az ovitól. Amikor azon morfondíroztam, hogy miként tudnánk szépen jelezni azt, hogy számunkra véget ér egy korszak, rájöttem, hogy ennél szebben nem is lehetne. Szerencsére, a szülők és az óvónők azonnal partnerek voltak. Mondták, hogy milyet szeretnének, olyat vittem.

Így aztán, tegnap délelőtt, a ballagó nagycsoportosok elültettek egy meggyfát. Mielőtt ezt tették volna, az egyik óvónéni tartott egy rövidke, kedves és megható beszédet a fáról, az ültetésről, és arról, hogy ez mit jelenthet/jelezhet a számukra. Mutatta, hogy a fa most körülbelül akkora, mint ők. Mondta nekik, hogy járjanak néha az ovi felé (a kerítés mellett van a fa, nagyon jó helyen), és lessék: mennyit nőtt a fácska, amióta ők már nem óvodásak.... Hasonlítsák össze, hogy ki nőtt nagyobbat... Nézzék, hogy mikortól hoz gyümölcsöt, és mennyit. Elénekeltek együtt egy dalocskát, Weöres Sándortól, ami kicsit az iskola közelségéhez, kicsit a faültetéshez is kapcsolható és nagyon aranyos:

Biztatás

Hét-pupú zivatar,

Felássuk a kertet.

Ki dolgozni nem akar,

Gyümölcsöt sem nyelhet.

Hét-karú zivatar,

Felmossuk a konyhát.

Ki dolgozni nem akar,

meghúzzuk a kontyát.

Hét-fejű zivatar,

Tanuljuk a leckét.

Ki tanulni nem akar,

Vegyen más fejecskét.

Elültették a fát, alaposan meglocsolták - kb. három hétre elegendő vizet kapott... Végül, minden nagycsoportos kapott egy szalagot - a lányok rózsaszínt, a fiúk zöldet - rajta a nevükkel és a jelükkel, és azokat óvatosan rákötözték a gyenge ágakra.

Nagyon szép lett, egy kicsit olyan most, mint egy májusfa.

Noha délután várt ránk a hivatalos "ballagás", számomra ez volt a legszebb búcsúzás.

(És most nagyon aggódom, a beharangozott jégeső miatt: bírni fogja-e a fa?!)