Pages

2011. november 25., péntek

Ajánlok

Zoli anyukája azzal érkezett meg hozzánk a minap, hogy azt állította, a karácsony már a kertek alatt van. Miközben azon morfondíroztam, hogy remélem, hogy valami nagyon távoli kert alatt, eszembe jutott, hogy bár nem a blogom főprofilja, ezúttal ajánlok pár érdekeset olyanoknak, akik esetleg hirtelenjében még nem nagyon tudják, hogy mit kérjenek attól, aki hozná az ajándékokat. Ily' módon pedig rögzíthetem, hogy miket olvastunk, miket szerettünk 2011. második felében.


Kezdeném ezzel a Bibliával. Az igazság az, hogy eddig egy klasszikus Képes Bibliával kísérletezgettem azon gyerekeimnél, akik fogékonyak voltak a témára - nevezetesen Zita és mostanság Klára. De nem nagyon tetszett. Először, naivan, nekiálltam olvasni az Ótestamentumot, de a teremtés után gyakorlatilag egy horror-mesévé alakult át. Mintha a gyerekeknek szánt egyszerűsítés csak arra szolgált volna, hogy csak a nyers erőszakot mutassa be, Istent egy haragos, bosszúálló személyiségnek mutatva be. Az Új testamentum sem annyira meggyőző, de azt azért végighallgatta mindkettő elég szívesen.
Ez az új gyerek verzió viszont tényleg figyelembe veszi a gyermeki lelket és nyelvezetet. Kedves, mesélhető mesékbe bontja le Jézus történetét. Most rögtön az Új testamentummal kezdtük; de úgy tűnik, hogy az Ótestamentummal sem lesz sok "gond". A rajzok is szépek, nagyon jól eltalált kiadás.
Ugyancsak Klára kapta (még nyár elején) ezt a zseniális könyvet:
Ez a "Nagyon zöld könyv" olyan kisiskolás gyerekeknek szól, akik érdeklődnek a természet és a természetvédelem iránt. Komoly témákat boncolgat gyereknyelven; "beszélget" is a kis olvasóval (vagy hallgatóval), elgondolkodtató kérdéseket tesz fel neki, és még apró feladatokat is ad. Olyanoknak ajánlanám, akik nem csak történetekre szeretnek esténként elaludni (Imola szerint pl. ez egy nagyon uncsi könyv...:-) )

Imolára áttérve. Ő egy kicsit még mindig "színre megy" - ha ő választhat könyvet, akkor az biztos rózsaszín lesz :-) Felolvastatja velem a hercegnős könyveit, a megunhatatlannak tűnő AnnaPetiGergőt és a Tea Stilton könyveket. Ez utóbbiak a Geronimo Stilton könyvek nőiesebb, mondhatni "csajosabb" párjai. Geronimo Stilton egy újságíró egér, aki világjáró kalandokat él át; vicces és változatos betűtípussal íródnak a szövegek, és egyáltalán: nagyon "mai" ízű az egész. Zita pár éve átesett már ezen a mánián (akkorra már önállóan olvasott), így Imónak van miből szemezgetnie.

Geronimo Stilton történeteiből néhány képregény formájú, és azt kell, hogy mondjam, hogy ezen formájának hálás is vagyok, mert ez indította el Emmát idén nyáron a kitartó önálló olvasás rögös útján, amin aztán "igazibb" regények is jöttek.
Emmának továbbra is felolvasunk esténként. Az Oroszlánhűség és egy Gerald Durrell után jött a Fecskék és fruskák, majd annak folytatása, a Fecske-völgy. Gyerekkoromban imádtam Ransome ezen sorozatát (én még egyet olvastam, de unokaöcsém, Gergő, szerint, van egy negyedik rész is), az elsőt többször is elolvastam. Nagyon tetszett a négy testvér kalandvágya, ahogy vitorlázgatnak egy tavon, és egyedül táboroznak a nyáron a tó egyik szigetén. Zitának nem tetszett anno, nem is olvasta végig; Zoli azt mondja, ő unta felolvasni - én nem. És szerencsére Emmus sem - szerintem örülne, ha az évvégi ajándéközönben helyet kapna a harmadik rész.
Most pedig megint egy nagyon érdekes és szép könyv van nála terítéken, Kipling "Hogyvolt-mesék" című kötete. Varázslatos világba repít minket a Dzsungel könyve szerzője, és olyan vicces témákat boncolgat, hogy pl. miért lett ráncos az orrszarvú.
Zita korosztályának egyik nagy best-sellere a Szent Johanna Gimi sorozat. Eddig öt kötete van, és mind az ötöt "felfalta" a Nagylány- majd ismét elolvasta. Az ötödik éppen akkor jelent meg, amikor az Egri csillagok-at kellett olvasnia, és valami hihetetlen vasfegyelemmel igyekezett a kötelezővel végezni, hogy végre elmerülhessen a nagy kedvencben. Abszolút mai történet, facebook-kal, mp4-gyel és minden egyébbel, ugyanakkor a tanulást is komolyan veszi a szereplők nagy része. Tuti befutó kamaszoknak.

A nyáron arra az elhatározásra jutottam, hogy felfrissítem az idegen nyelv-tudásomat, ezért aztán azt tűztem ki célul, hogy az általam ismert mindhárom idegen nyelven elolvasok egy-egy könyvet. Kezdtem a legnehezebbel, az olasszal. egy habkönnyű regényen rágtam át magam (Sophie Kinsella: Egy boltkóros naplója), egészen lazán, nagy örömömre. Utána jött a francia. Egyik kinti barátnőmtől, Lottától, kaptam a könyvet, aki finn, mint a könyv szerzője, Arto Paasilinna. Nem tudom, hogy jelentek-e meg neki könyvei magyarul is. Az biztos, hogy különleges világba repített el, Finnországba, egy hitét vesztett lelkésszel és egy magára hagyott medveboccsal. Végül az angollal zártam, abból is egy nem túl bonyolult, romantikus regénnyel, Cathy Kellytől.


Hogy megjutalmazzam magamat, ezúttal magyarul rágtam végig magamat a kedvenc ír írónőm, Marain Keyes legutóbbi, vaskos regényén. Hozta a formáját; engem valamiért elbűvöl a stílusa, noha belátom, hogy nem ér el irodalmi magaslatokat. Csak úgy jó.

Film-ügyben, gyerekeknek a Rio című színes, vidám, kedves művet ajánlanám, főként ilyen szürke novemberi napokon. Érdekes módon, bekerült a repertoárba egy nem igazán gyerek-film. Azért ugyanis, mert a szombat esti X-faktor alatt nem szoktuk hagyni a reklám-szüneteket is megnézzék (főként a film-ajánlók miatt, nehogy belefussanak valami félelmetesbe), ezért elkapcsolunk. Egyszer a Comedy Central-on éppen a Brian élete című Monthy Python klasszikus ment, abból is a Cesar-os jelenet. Cesar raccsol, nem gyengén, és ebből fakadnak a poénok. Hát a csajok majd megszakadtak a nevetéstől. Ezért aztán pár, másik jelenetet is megnézhettek. Nem tudom, hogy az egész filmet megnézhetik-e, mert azért vannak benne nem nekik való részek. De azért örülök, hogy fogékonyak (főként Klára és Zita) az ilyen fajta humorra...
A képen szereplő Valentin-napos film pedig sokkal kevésbé csöpögős és cukros, mint ahogy a címe sugallja. Nem csak csajoknak.
Ugyan nem fotóztam le, de hogy teljes legyen az ajánló, még marad két tétel. Egy részről, a Tháliában megy (néha) az Abigél, musical formában. Zita és Zoli nézték meg - és teljesen lelkesen jöttek haza (nekem, bevallom, voltak fenntartásaim....), aminek legjobb jele talán az, hogy most Zoli olvassa újra az Abigélt. Zita is kénytelen lesz (újraolvasni) - bár nem bánja -, mert kötelező olvasmány lesz náluk.
És a lemezek. Születésnapomra kértem és kaptam meg Adele nevű énekesnő lemezét. Imádom. Alapvetően a füstös hangú énekeseket kedvelem (ezért talán a Springsteen, Rod Stewart és U2 rajongásom), és ritkán az énekesnőket. Adele kivétel. Úgy tud énekelni, hogy az ezredjére meghallgatott számaira is képes vagyok lúdbőrözni, annyira, hogy még a hajhagymáim is vigyázban állnak.
Karácsonykor, és az Advent során, sok karácsonyi lemezt hallgatunk. Köztük van egy karácsonyi Jazz-lemez, meg Diana Krall karácsonyi lemeze (a kettőt egymás után sosem, mert a csajok már nyögnek: most már elég a jazzből! - pedig ez nem is olyan improvizálós, idegtépős fajta). Legújabb gyöngyszemünk pedig, az ugyancsak füstös hangú Michael Bublé igazi, klasszikus amerikai, karácsonyi lemeze. Ajánlom!

9 megjegyzés:

iri írta...

Hogy kertek alatt-e, de a blogvilagban bizonyara mar nagyon karacsonyi lehelet van!

Tipitá írta...

A fecskék és fruskáknak van egy Téli szünidő című része is! A negyedik pedig azt hiszem Galambposta. Én mindegyiket olvastam, többször is! Imádom!!:))
Emlékszem, hogy ált.iskolás koromban egyszer kikönyörögtem, hogy szabad tűzön főzhessek teát, mert mindenféleképpen ki akartam próbálni.

Bartos Erika írta...

Nálunk is nagy sztár A Szent Johanna gimi és a Mesélő Bibliát is kedvelik a kicsik! Erika

tim írta...

Tamarának mostanában ajánlottam A. Lindgren: Oroszlánszívű testvérek c. könyvét. Sajnos, elég régen adták ki, hosszan vadásztam rá antikvár oldalakon, de megérte. Nagyon tetszett neki. Most éppen elkezdte az én könyveimet olvasni, nagyon szeretem Jodi Picoultot, Tamara belekezdett "A nővérem húga" c. könyvbe és meglehetősen gyorsan halad vele, ami azt jelenti, hogy tetszik neki. A másik legkedvesebb gyerekkönyvem Szabó Magdától a Szigetkék. Minden gyereknek ajánlom, kicsit szomorú történet, de jó a vége, és csodálatos, szerintem.

Dius írta...

Jó kis ajánló ez. :)
Biblia nekünk a Biblia gyermekeknek c. kiadvány van meg, az is nagyon színvonalas, nem gagyi változat. Szeretik.
Geronimo Stilton is "sztár" volt egy ideig nálunk is.
Marian Keyes-t is nagyon szeretem én is. És nem is kell mindenkinek Dosztojevszkijnek lennie, a kikapcsolódásért is olvasunk. :))

Szitya írta...

iri! Ezt én is megállapítottam.. :-)
Tipitá! Most, hogy így írod, nekem is beugrott! A Galambpostát gondoltam harmadik résznek, a Téli szünidő cím viszont nem jutott eszembe! Köszi!
Erika! Igen, ez egy "generációs sorozat".
Timi!
Majd én is bepróbálkozom Zitánál. Szabó Magda könyvekkel is próbálkozott már, de valahogy az Abigél az első, ami bejött neki. A gyerekesebb valahogy nem.
Dius!
Igen, olvastam én Dosztojevszkijt, Sartre-ot, Beckett-et, Zolát, Vonnegut-ot, Inoesco-t is, úgyhogy nyugodt szívvel olvasok Marian Keyes-t is! :-)

Edit írta...

Ez a gimis könyv fiúknak is jó, vagy inkább lányoknak ajánlott? Van egy - furcsamód - olvasni imádó 11 éves unokaöcsém, gondoltam megveszem akkor neki :-))
Michael Bublét én is szeretem, viszont csöpögésnél meg Valentin-nap helyett inkább Igazából szerelem - ha már úgyis onnan koppintották a 80%-át - plusz az még karácsonykor is játszódik :-)
Furcsa mód eddig én nem voltam ilyen "ünnepihangulat-csinálós", de most, hogy a fiam 4,5 éves lett, és egyre többet beszélnek - készülnek rá az oviban, engem is elkapott a hangulat... van pl egy hatalmas - kb. 3,5 méteres - adventi naptára, amit egy hónapja készítgetek... (egyesével ragasztott csillagok, csillámporozás, stb...)
Itt meg tudod nézni, ha érdekel:
https://www.facebook.com/media/set/?set=a.309314365763953.86321.100000561777032&type=1

még a csomagocskák hiányoznak róla, mert Gergő egyszerre akarja kibontani az egészet, így minden este fog felkerülni egy-egy :-))
Edit

Szitya írta...

Edit!
Megkérdeztem Zitát a Szent Johanna Gimiről. Azt mondta, hogy ugyan van olyan fiú-osztálytársa is, aki olvasta, és tetszett neki, de azért ez alapvetően egy "csajos" könyv.

Edit írta...

köszi!