Ez már addig fajult, hogy tavasszal, Emma napra ígéretet tettünk a gyermeknek (írásos, "utalvány" formájában), hogy hamarosan elvisszük oda őt (és számos testvérét). Gondosan őrizte is íróasztalán. Nekem meg hullámokban csapott fel a lelkifurdalásom, ahogy teltek a hónapok, az utalvány pedig porosodott, beváltatlanul.
Amikor ismertté vált számunkra Zita őszi vívó "táncrendje" (az övé elég kötött, nincs sok verseny, azon viszont muszáj ott lennie - Emma akár minden hétvégén elmehetNE valamilyen versenyre, ha volnánk olyan lükék, hogy mindre elhordjuk, így ő válogathat), akkor terveztem be az őszi szünet elejére egy olyan túrát, ami érintheti Bécset is akár. Pont ezért szálltunk meg Sopronban, hogy mind Sárvár, mind az osztrák főváros elérhető távolságban legyen.
Persze, amikor Zitus ránk hozta a betegség-frászt indulás előtt, rögtön azt gondoltam, hogy ezeken a schönbrunni terveken átok ül, és fel kellene adni. Ehhez képest, hepienddel végződött ez a történet, mivel Zitus is meggyógyult, és Bécsbe is eljutottunk.
Mondjuk elég nehezen, mert ha valaki nem akar felmenni az autópályára - márpedig mi úgy gondoltuk, hogy Sopronból indulva ez nem feltétlenül szükséges - az nincs túlzottan elkényeztetve útjelző táblákkal ahhoz, hogy megtalálja a megfelelő ösvényt. Végül azért csak odataláltunk, és Bécsen belül pedig már igazán kedvesen jelzik az állatkertet szinte mindenhol. A jó idő és a szabadnap miatt persze nem voltunk egyedül egy állatkerti séta ötletével. Nem volt ez túl zavaró, mivel a terület hatalmas, így jól eloszlott a nép, egyedül csak akkor okozott kicsit gondot, amikor valami meghirdetett attrakció volt (pl. pingvinetetés, elefántetetés), és akkor bizony ott hirtelen tömeg lett.
Mi az erdős oldal felől érkeztünk, ami rögtön lenyűgözött minket több szempontból is. Először is, már a bejárat előtt komoly látványosság a sok emberbarát mókus, akik tíz centire tőlünk ugrándoztak, meg falatoztak, szinte már be- bepózolva. Tündériek voltak. Valószínűleg, ha csak az utalvány-tulajdonos Emmával mentünk volna, akkor egy részről, még mindig ott lennénk, más részről pedig biztos kivárta volna türelemmel, hogy valamelyik mókus odamenjen és egyen a kezéből. Dehát több türelmetlenebb típusú Baloghgal is körül volt véve, így folytattuk utunkat a kasszák felé. Az újabb és eddig nem tapasztalt élmény az volt, amikor egy függőhíd-rendszeren sétálhattunk át az erdőn keresztül az állatkert "sűrűbb" részéhez. Így azt tapasztalhattuk meg, hogy mit látnak a madarak, a feljebb kapaszkodó mókusok, stb. A hidakon is vannak oktatótáblák az ottani állatokról, növényekről; sőt, elhelyeztek táblaszerűen mindenféle erdei állatot oda (odúk elé, avarba, bokrok közé, stb.), ahol általában megtalálhatóak. Extrában pedig megkaptuk a kilátást: előttünk a kastély, mögötte a város, mindez a lombok közül átsejlőn... Gyönyörű!!!
Az állatkertben aztán végigcsodáltuk az állatokat. Lenyűgöztek minket az igazán vicces pingvinek, a bőgő fóka, a tündéri pofájú törpe panda, a kiselefánt, stb. Persze, fő attrakciónak a pandákat szántuk. Akik szinte műsort adtak. Az egyik azzal, ahogyan igazi "hedonista" módon, hátradőlve, ropogtatta a bambusz-rúdjait. A másik pedig azzal, hogy egy vékony pózna tetején szundikált... Zitának a koala volt az igazi vonzerő, alig várta már, hogy lásson egy igazit élőben. Szerencséjére, az egyik még ébren is volt! Zolinknak pedig az egyik benti látványosság tetszett igazán: amíg a lányok a piranhák gaztettei felett szörnyülködtek, addig Zoli elmerült egy rendkívül jól megrendezett és ábrázolt hangyaboly életjeleneteiben. A boly szinte átszőtte az egész épületet. Lehetett látni azt a helyet, ahol a királynő élt, különböző "gócokat", majd itt-ott az épületben, átlátszó műanyag csövekben figyelhettük a vonulásukat, cipekedésüket. Tényleg lenyűgöző volt, Zolit alig lehetett onnan elrángatni!
Tetszett az állatkertben, hogy nincs tele kajálási és vásárlási lehetőségekkel, hogy itt már "zoo-eledel" sem kapható, és senkinek nem jut eszébe etetni az állatokat (pláne nem a nem nekik való eledellel). Tetszett nekünk, hogy minden állat nagyon aktív volt, ami annak lehet a jele, hogy jól érzik ott magukat. Tetszett, no.
Délután - kora este a belvárosban sétáltunk egy kicsit, de leginkább azzal a feltett szándékkal, hogy "kedvenc" olasz éttermünkben ehessünk, mielőtt visszatérünk soproni szállásunkra. Ez is összejött, így teljesen elégedetten keresgéltük immáron a sötétben a megfelelő utat....
Merre is menjünk? Klára és Imó a függőhídon tanulmányozza az állatkert térképét.
Az említett kilátás. Felsejlik a kastély, és a város.
A fóka magánszámának fő eleme: a bőgés!
A lombok között kukucskál a szerintem legtündéribb pofijú állat: a törpe panda (ha ez a magyar neve).
Panda-ebéd.
A fatörzs tetején: szundikáló panda! :-)
A kicsi zsiráfot odavonzotta a fényképezőgép.
Az egyik koala aludt.
A másik éhes volt, így ő hol az ajtó előtt ücsörgött, hol ide-oda mászott.
A kicsi elefánt irtó helyes volt ugyancsak!
5 megjegyzés:
Szilvi, de jooooo volt ezt olvasni :)) (meg kicsit szivfajdito is, de az mas kerdes..).
Mokusokat mi is mindig etettünk, mar megvolt a technikank, amivel odacsalogattuk öket, volt, hogy Marcel kezeböl ettek :)
Örülök, hogy az allatkert is ennyire tetszett Nektek (latod, pl. most megint ugy ereztem, hogy "büszke" vagyok ra, mert az "en" varosomban van, aztan ra kell jönnöm, hogy mar nem is ott lakunk...), tenyleg sok helyük van az allatoknak es nagyon igenyesen megcsinaltak a parkot.
A kilatas is csodaszep, azt sem lehet megunni :) A kastelyban nem voltatok meg? Egyebkent adventben erdemes elmenni, a karacsonyi vasar a kastely elött sokkal hangulatosabb, mint a varoshaza elött :))
Hat igen, Becs csudajo varos, azert remelem, egyszer meg lakhatok majd ott :)))
Szep 7veget Nektek, soksok pusszi Orsi
ps. elarulod, melyik a kedvenc olasz ettermetek? :))))
Élvezetesre sikeredett az írásod nagyon. Én is eléggé "hangyás" vagyok, felkeltetted az érdeklődésemet. :)
Orsi!
A kastélyban nem voltunk még, de nagyon szeretnék elmenni oda is. Jó lenne az advent alatt, de ez ügyben azért nem vagyok túl optimista...
Az étterem neve Danieli.
Jó lehetett! És gyönyörű. Ahogy néztem a képeket, eszembe jutott, hogy milyen fantasztikus ősz jutott nekünk idén a sok verőfénnyel.
A törpepanda az magyarul macskamedve, és a budapesti állatkertben is van belőlük, a medvék között, nagyjából a tigrisekkel szemben.
Érdekes, kikocs! Hogy lehet az, hogy a budapesti állatkertben (ahol már igazán rengetegszer jártunk) nem tűnt még fel ez a csudapofa maci?! Köszi az infót!
Megjegyzés küldése