Sárvár, láz és vívás

Volt még augusztusban egy érdekes hetünk. Anyu, a három kisebb leányunk (ó, bocsi Emma! a Középső és a két Kicsi) és én, Bogláron múlattuk az időt. Ezalatt fent, Pesten, egy érdekes trió működött együtt szüleim házában - mivel a miénkben éppen a festés dúlt. Zoli, Zita és apukám éltek együtt pár napig. Ezalatt az én egykeként született, és anyukám által is jól elkényeztetett apukám volt a "háziasszony". Húst vásárolt, klopfolt, panírozott (előtte még a Balatonon egyeztetett anyukámmal a panírozás fortélyairól), sütött és tálalt (mirelitből sült krumplival és Zita által létrehozott uborkasalátával). De remekül rendelt pizzát is, és persze összedobta a legfőbb specialitását is, a rántottát!
Hogy miért alakult ki ez az érdekes felállás? Mert Zita semmiképpen sem akart lemaradni az alapozó edzésekről. Ettől a pillanattól kezdve készült arra a vívóverseny sorozatra, aminek első állomása a múlt hétvégén volt. Eltökélte, hogy igyekszik mindig bejutni a döntőbe (azaz a legjobb nyolc közé), és ha lehet tovább is.
Múlt pénteken délután, iskola után, Zita azzal fogadott, hogy úgy érzi "nem százas", kicsit fáj a feje és a torka, "de biztos nem beteg".... Otthon lázat mértünk, ami bizony épp' hogy 38 fok alatt állt meg.... Zita zokogott: őt nem érdekli, ő akkor is, akár lázasan is, legalább néhány pontért, ő márpedig másnap reggel Sárváron lesz, és részt vesz a vívóversenyen!

Az eredeti terv úgy szólt, hogy már péntek este elutazunk Sopronba, a hosszú hétvégénk "bázisára", egy csepp kis panzióba, és majd szombat reggel átmegyünk Sárvárra, a vívóverseny színhelyére. Ez, finoman szólva is megdőlni látszott. Gyorsan telefonáltam Zolinak, hogy "feldobjam" őt is a hírrel. Gyakorlott és sokat versenyzett sportemberként, teljesen megértette a lányát, és egyáltalán nem zárkózott el az elutazás gondolatától. Végül, finomítottunk a dolgon, és úgy döntöttünk, hogy összepakolunk, de majd csak szombat hajnalban indulunk el - amennyiben a Gyermek nem produkál lázat. Szóban forgó leszármazottunk lenyugodott ettől, és szorgalmasan pihent, itta a teát és nyelte a lázcsillapítót.
Reggel a lázmérővel ébresztettem, és amikor kiderült, hogy teljesen láztalan, úgy pattant ki az ágyból örömében, hogy csak na!

Nem igazán lassú tempóban, elvágtáztunk Sárvárra. Ott még nyomtam egy bátorító puszit legidősebb leánykám orcájára, majd Imóval, Klárával és Emmával együtt felkerekedtünk, hogy a vásári lázban égő városban megleljük az oly' híres fürdőjét. Megtaláltuk. Ahogy rengeteg sok más embertársunk is... Nem baj, azért vidáman, komótosan és békésen belevetettük magunkat az élvezetekbe. Hullámfürdő, kiscsúszda, nagycsúszda, sodrás.... Emma egy ponton azt mondta, úgy érzi, álmodik... Hát, jól elfáradt szegény a sulival, az edzésekkel, az egésszel, jól jött neki ez az őszi szünet, a lazítás. Az Ikrek őrült tempóban rohangáltak az így-úgy kanyargó csúszdákra fel. Emma és én, egy idő után már csak néztük őket.

Mindezek közben, figyelgettem a telefont, türelmetlenül toporogva Zoli újabb sms-iért. És jöttek... Tele jó hírrel. Néha felhívtam, már nem bírtam... A vége az lett, hogy ugyan még tovább is juthatott volna, icipici kis híján, de így is élete legjobb eredményét érte el Zitánk, aki kevesebb, mint 24 órával korábban még lázas volt. Őrületes akaraterővel leküzdötte a betegséget - és az ellenfelei legtöbbjét... Benne volt a döntőben.

Amikor már teljesen szétáztak a leányok, összeszedelődzködtünk, és visszamentünk a vívóversenynek helyet adó suliba. Zita ragyogott a boldogságtól, az edző kedvesen gratulált - viccesen javasolva, hogy ezentúl mindig intézzünk egy kis nyavalyát a leányzónak... Zita legjobb barátnője pedig egyenesen megnyerte a versenyt, így teljes volt az öröm. Amihez még az is adódott, hogy ők is Sopronban szálltak meg, így együtt mentünk vissza, ott együtt vacsoráztunk meg, majd együtt néztük meg az X-faktort (egy részét).

Másnap is volt még egy verseny - egy korosztállyal feljebb. Persze, ezen is elindult Zita, de ezúttal - noha Zoli szerint, aki néha azért szkeptikus vívásügyben, a teljesítményt nem megfelelően tükrözte - kevésbé kiugró eredményt ért el. Zoli és Zita Dóriékkal, Zitus barátnőjével és anyukájával mentek át Sárvárra; így mi ráérősen megreggeliztünk, majd kirándultunk egy remeket a Lőverekben. Ez Klára külön kérésére és örömére történt. Utólag már be is láttam: Klárának tulajdonképpen erdőben kellene élnie. Olyan felszabadult és vidám volt ott, hogy szinte elfelejtettem, hogy micsoda kis hisztigombóccá tud mostanság átalakulni pillanatok alatt, a legparányibb badarságok miatt is.

Sárvárra érve, Zita éppen végzett, és kunyerálni kezdett, hogy vele is menjünk el a fürdőbe. Hát ennyire eltüntette a betegséget. Hatosban ismételtük tehát meg a fürdőzős élményt.

A Sopronba visszavezető úton kissé elcsendesült az autó, így volt alkalmunk Zolival egy kicsit beszélgetni. Megállapítottuk, hogy Zita fantasztikus csaj, ekkora elszántsággal. Zoli azt is elmesélte, hogy komoly változást látott Zita technikájában és hozzáállásában; nagyon bizakodó lett. Én annak örültem, hogy nem nekem kellett ott lennem vele. No, nem mintha nem szeretném őt nézni, de annyira tudok izgulni, hogy a gyomrom belefájdul, és jobban leizzadok, mint ő.

Izgalmasan indult, jól végződött ez a kalandunk, és közben még a hosszú hétvégéből is maradt... De az már egy másik történet...