Éhgyomor

Egy ideje már tudjuk, és próbálunk megbarátkozni a gondolattal: Imolára két műtét is vár a közeljövőben. Először kikapják az orrmanduláját. Még mindig nem értem, hogy miért muszáj, mivel nem horkol, nem folyik sokat az orra, nincs panasz a hallására és nem tartja nyitva a száját - de azt mondták többen is, hogy ez egy olyan gócpont, amit jobb eltávolítani, a másik műtét sikeressége miatt. Mert ott lesz a másik műtét, hogy a manó vinné el! (Mármint a műtétet...) Szegény drágám, anyukájától sikerült ezt a "remek" vonást (is) megörökölnie: a dobhártyája lyukas maradt egy régebbi középfül-gyulladás során. És nem "nőtt össze" újra, azóta sem. Ezt kell tehát "megplasztikázni".Érdekes, hogy panaszmentes a hölgy. Persze, nagyon figyelünk a fülére - amióta tudjuk, hogy ott az a lyuk, azaz múlt ősz óta -, még a haját is füldugóval mossuk. Talán ezért nem fájlalja soha. Kizárólag a lelkiismeretem vitette őt el az ajánlott fül-orr-gégész szakemberhez a tavasz végén. Abban bíztam, hogy egy ilyen nyugodt félév után (mármint fül-orr-gégészetileg nyugodt....) majd azt mondja az orvos: "Anyuka, ez nem vészes, gyógyul a seb, forr össze a dobhártya, csak figyeljenek oda!" Hát nem ezt mondta. hanem azt állította, hogy Imola dobhártyája "nagyon csúnya" (ezt a sértést!!!! hiszen ezen a gyereken minden GYÖNYÖRŰ!!!! :-) ), és a másik füle sem az igazi. Sőt! Azt is állította, hogy komoly hallás-csökkenése lehet (van). Ez azért meglepett. Hiszen erre direkt odafigyeltem, és semmi nem tűnt fel. Szóltam a tanító néninek is, hogy nézze néha ilyen szemmel is Imót. Neki sem tűnt fel. Kitűnően végezte az első osztályt, tehát a tanulásban nem okozott gondot. A zongora-tanulás ment talán a legdöcögősebben, de az meg nem biztos, hogy ezért volt. Larisza néni (a zongora-tanárnő) is elkerekítette a szemét, amikor mondtam neki.

Az orvos nagyon meggyőző volt, és rögtön bizalommal voltam irányában. Adott műtéti dátumot, elfogadtam. Mindazonáltal, a lelkiismeretem úgysem hagyott volna békén, ha csak így belenyugszom mindenbe, egyetlen vélemény után. Több orvos is látta hát Imolát, és a vélemények egyeztek. Volt olyan is, aki még az én fülemet is megnézte, mert kíváncsi lett, amikor megtudta, hogy micsoda szaktekintély műtötte (másodjára, már felnőtt koromban, Zitával a pocakomban - mindenkinek csak "ajánlani" tudom: fülműtét, helyi érzéstelenítésben, várandósan!!!).

Ma aztán átestünk az összes, a műtétet megelőző vizsgálaton.  Imola remekül tűrte és tűri a herce-hurcát. Eddig a várakozás bosszantotta csak néha egy picit. Zokszó nélkül adta a karját a vérvételhez. "nagyon fegyelmezett kislány vagy!"- mosolygott rá a nővérke. Ügyesen mutogatott a hallás-vizsgálaton (és láss csodát!!! Tényleg nem olyan rossz a hallása!!!!). Semmi gond nem volt az EKG-nál, az altató-orvosnál pedig már határozottan vidám volt. Egyetlen egy valami verte ki a biztosítékot nála: hogy a vérvételig ÉHGYOMORRAL kellett tengődnie! Először meg is kérdezte, hogy mi az.... Majd elszörnyedt, amikor megtudta...

Annyira imádom ezt a drága, elbűvölő-tekintetű bogárkámat! Olyan aranyosan falatozta az általam gondosan összekészített reggelijét, a vérvétel után! És azóta is folyton éhes.... Olyan jó, hogy ilyen étvágya van! Úgy tudja élvezni az evést!!!!

Remélem, hogy az összes, elkövetkező bonyodalomból ez lesz számára (és számunkra) a legnagyobb probléma!!!! Az ÉHGYOMOR....