Pages

2012. június 5., kedd

Jó napom volt

Tegnap igen jó kedvem kerekedett....
Hogy miért is?
Hát, nem az időjárás miatt.

Hanem, mert az Ikrek tanító nénije súgott nekem valamit...

Hanem, mert Klárának ízlett a vacsora, és meg is ette. Még a húst is.

Hanem, mert Emma évvégi tollbamondása ötös lett. Na, most én nem vagyok az a jegy-hajkurászó anyuka (ma, Zita első komoly, szóbeli vizsgáján, meg is lepődött egy anyuka-társ: "Te nem izgulsz?!" Ezt kérdezte tőlem, mialatt Zitus éppen felelt egy másik teremben latinból. Én elvileg az osztály-büféért voltam felelős egy darabig, ami annyiban teljesedett akkor éppen ki, hogy jóízűen elmajszoltam pár szendvicset. Mire én nyugodtan ettem tovább, és megmondtam, hogy bízom a lányomban, és ha véletlenül meg nem lesz ötös a latin-vizsgája, akkor sem fogom azt gondolni és érezni, hogy összedőlőfélben lenne a világ.). Szóval, Emma esetében az ötösnek azért örültem, mert egy komoly munka gyümölcsét láttam benne. Minden elismerésem itt is Györgyié, aki heti egy órában szeretetteljesen segítette őt az anyanyelvi nehézségeken át, és ezek szerint sikerült azt a pici pluszt adni Emmának, amire szüksége volt ahhoz, hogy jobban értse és bírja a mi gyönyörű nyelvünket. Megérti, megjegyzi, alkalmazza, odafigyel. És ez óriási dolog. Szóval, ez szépítette a napomat. Hogy láthatja, hogy érdemes valamiért kitartóan dolgozni.

Hanem, mert Zita-lány a hétvégi versenyek fáradtságán szinte spontán felülkerekedve, mosolyogva és felelősségteljesen tanult a másnapi vizsgájára. Komoly, gimnáziumi szóbeli, a múlt hónapban megírt írásbelik után. Két tantárgyból volt/lesz neki ilyen idén: latin, amit ezzel lezárnak (két évig tanulták), és természetismeret, ami eddig is földrajzból és biológiából tevődött össze, de jövőre már külön lesz (ha jól tudom).

Hanem, mert Zoli egészen korán itthon volt. Igaz azért, mert a heti egy rendszeresített teniszórájában már MEGINT (zsinórban harmadjára) esett az eső, de legalább látta nappali fénynél is a csajokat.

És végül.... Klára megmutatta nekem a rajzát, amit "csak úgy" készített a suliban, a kis vázlatfüzetében (tiszta füzet-őrült egyébként...). "Mi ez?" - kérdezte Emma. "Hát mi, szivárvány, felhők, napsütés, sok szép szín!" - mondtam én. "Jó, azt én is látom, csak azt hittem, hogy valami eseményt ábrázol." Mire Klára: "Igen, ez a mennyország. Én ilyennek képzelem el a mennyországot." 
Szép, nem? (No, a fénykép nem túl jó, azt belátom.)

6 megjegyzés:

zafiram írta...

Hát ez a kép nekem nagyon tetszik! Nem tudom, ismered-e az Igazából mennyország című könyvet, amiben egy 4 éves kisfiú a klinikai halálból tért vissza és elmeséli, mit élt át. A szivárvány szín különösen is fontos szerepet kap az emlékek sorában. Elég döbbenetes, hogy a lányod is ezt kapcsolja a mennyországhoz! Márpedig véletlenek nincsenek...

Gesztenye receptjei és Bonbon mánia írta...

Olyan jó ilyeneket olvasni, azt hiszem ezek feledtetik a reggeli idegeskedést:-))
Nekem már nagyon régóta hiányzik ez az érzés. MOst olyan szavakkal próbálok meg azonosulni, mint, hogy vőlegény lett a kisfiamból:-)))

superwomanatwork írta...

Az ilyen dolgok az igazi értékek, a valódi boldogság. Csak ezek adnak igazán erőt a hétköznapi küzdelmeinkhez.

kikocs írta...

Dejó, hogy ilyen jó nektek! :)
A szivárvány pedig érdekes, Rékáéknak is kellett mennyország kapuját rajzolni egyszer hittanon, és ott is volt szivárvány :)

Ildi írta...

Ezért (is) szeretem olvasni a blogodat,mert mindennek tudsz örülni és olyan őszintén teszed!
Sajnos a mai világban majdnem mindenki csak a rosszat látja mindenben,a szépet észre sem veszi és panaszkodik,panaszkodik....

Nem mellékesen meg gratulálok a lányok teljesítményéhez!Ügyesek:)

Szitya írta...

Kedves Kommentelők!
Annyira jól esett lelkesedésetek! Köszi mindenkinek!