Erről nem szóltak a szülőszobán....

Mert ugye, azt mindenki mondja, hallja és tudja, hogy "amint gyereke születik valakinek, onnantól az aggódás örökké a kísérőnkké szegődik". Persze. Hiszen aggódunk, hogy egészséges babánk (babáink) lesz-e (lesznek-e). Aggódunk, hogy jól egyen, jól aludjon, jól fejlődjön, ne fázzon, ne legyen melege. Aggódunk, hogy le ne essen, le ne nyelje, ne váljon allergiássá. Aggódunk, hogy az oviban, suliban jól érezze magát, ne bántsák, ne legyenek nehézségei, tudja magát megvédeni. Aggódunk, hogy jó irányt válasszon magának, amikor eljön az idő; aggódunk, hogy meglelje a megfelelő társat, hogy legyen munkája, öröme és boldogsága. Aztán már aggódhatunk is az unokákért.
Nade! Én mindig azon szoktam morogni, hogy "erről nem szóltak a szülőszobán"... Mármint, hogy ekkora nagy teher a megfelelő iskolát/óvodát/külön foglalkozást választani. és amiről mindenki megfeledkezett, hogy milyen nehéz a szülőség, ha egy sportolópalánta vagy zenészpalánta válik a gyermekből. Mert jó, azt gondoltam, hogy egy-egy betegségnél megélem majd a világvégét (mint ahogy most is, Klára testi-lelki bajainak ápolása, és Imola eljövendő dupla-műtétje miatt), de hogy nekem is pólót kell majd cserélnem egy-egy vívóverseny, teniszmeccs vagy zongoravizsga miatt, na erről nem esett szó!!!! Márpedig.... Hát, én nehezen bírom ezeket a szülői léttel járó extra izgalmakat.
Viszont a múlt hétvégén végre azt is láthattam, hogy miért is érheti meg annyit izgulni. Hát azért, hogy ilyen, fültől-fülig érő mosolyt lássak a számomra egyik legkedvesebb arcon a világon!

Nyakában az érem

Dórival "A" barátnővel

Zita, aki évek óta kitartóan, és egyre többet, és egyre elszántabban jár a vívóedzésekre; Zita, aki szép lassan tornázta fel magát a legjobbak közé; Zita, akit még a mai napig is el tud bizonytalanítani egy-két "ellenfél" neve; Zita, aki már néhányszor le tudta győzni a saját démonjait; Zita, a mi drága, mosolygós, okos és kedves majdnemkamaszunk, a hétvégén országos bajnokká válhatott; ráadásul egyből kétszer!
Ebből a dupla-győzelemből a gyerek kardcsapat kategóriában aratott sikerét érzi "igazibbnak", mert ott tehetett ő igazán nagyon sokat ezért; legkedvesebb barátnőjével, Dórival együtt, és persze Emesével, a roppant szerény, ámde ügyes klubtársával, és még Beával is, aki most kóstolgatja a versenyzést.

A Mester és a "kardos lányok"

A csapatok "üdvözlik" egymást összecsapás előtt és után - ehhez készülnek itt a lányok

Zita éppen "beköt" - nagyon koncentrál. A csapatjáték egyébként nagyon jót tett neki.

Itt kerül a nyakba az oly' sokszor megálmodott, hőn áhított érem. (Jánosi Zsuzsannától.)

Szívesen és büszkén pózolnak az edzők és a bajnokok

És íme az újonc öröm, az újonc arany

Szépséges, "aranyos" BVSC-s újonc kardozólányok

Nagy melegség járta át a szívem örömét látva. És persze mit kívánhatnék mást, mint hogy még sokszor élhessen át hasonló örömöket! Ő, és persze, örök aggodalmam másik három kedvenc "tárgya": Emma, Klára és Imola.
Én pedig vállalom: izgulok még, szorítok "nemnézekodacsakegykicsit" annyit, amennyit csak "kell".

(De azért javaslom: szóljanak minden "friss" anyukának, hogy bizony, ez (is) a szülőség része lehet...)