Lezárult

Lezárult a tanév a Sashalmi Tanodában. Nagyon nehéz szívvel ültem le ennek a bejegyzésnek, de úgy vagyok vele, talán jobb, ha "kijön belőlem" az, aminek kell...

Szóval, természetesen, legelső körben azon örvendezhetünk, hogy három általános iskolás leányzónk, Imola, Klára és Emma, kitűnő bizonyítványokat hozott haza. Kemény munka áll ezek mögött a jelesek, kitűnők és példások mögött. Úgy, hogy sosem hallhatták itthon, hogy ez elvárás vagy követelmény lenne. Sőt! Klárával néha külön harcot folytattam arról, hogy semmi gond sincs, ha egy felmérő nem hibátlan. Dehát erről majd máskor, részletesebben, mert ez külön téma. Tehát büszkék vagyunk rájuk, ahogy azok lennénk néhány négyessel is. Az Ikrek eredményei abban lenyűgözőek még, hogy velük szinte nem is kellett ezért külön foglalkozni itthon. Komoly feladat-tudattal szorgoskodták végig az évet, nem kellett őket noszogatni. Emma keményebb dió volt, és vele igenis sokat kellett foglalkozni itthon is, és Györgyinek is, akihez hetente egyszer egy órát járt, ami rengeteget lendített rajta minden területen. Meg az a lenyűgöző jelenség nála, hogy a szülinapját elhagyva, minden feladat könnyebbé válik...

Viszont ez az évzáró nem tudott az önfeledt örömé lenni. Mert búcsúzni kellett. Búcsúzni kellett egy fantasztikus tanító nénitől, aki annyira hozzánőtt Emma és az én szívemhez is, hogy nem is nagyon tudtuk és tudjuk a könnyeinket magunkban tartani. Ahogy Réka néni sem. A suliból hazafelé sétálva elmeséltem Emmának, hogy mi voltunk a felsős osztályfőnökünk első osztálya, és tudom, hogy a mai napig kiemelt helyünk van a szívében (erről bizonyítékaim is vannak, ezeket elmeséltem Emmának, megnyugtatásul). Emmáék is első végigvitt osztálya voltak Réka néninek. De tudom, hogy a még mindig kissé babás, de már felsős Emmámnak ez még egy darabig sajgó pont lesz. Kérte, hogy ne menjünk el az évzáróról egy közös kép nélkül. A közös képen ő és Réka néni legyen. Hát elkészült, és remélem, hogy Réka néni sem bánja, ha kivételesen kikerül a blogra. Ez csak köszönet és szeretet részünkről.

Emma és Réka néni - a mosoly ellenére nehéz a búcsú

És hogy kissé elmeséljem, hogy hogyan is zajlott. 

Nagy örömömre, Klára és Imola szerepeltek a nem túl hosszú és nagyon kedves évzáró műsoron. Ezért külön hálás vagyok az ő tanító nénjüknek, Angéla néninek, akinek pedagógiai és pszichológiai érzéke előtt fejet hajtok. (Erre is majd visszatérek máskor, mert különben csak ez az egy bejegyzés is már egy regénnyé alakulna át). Tehát énekelt az alsós énekkar (benne Emma utoljára, Klára meg sokadjára), énekelt az összes elsős egy vidám, nyári, Gryllus-nótát, és szavaltak páran, tanodások által írt, nyár-köszöntő verseket! Így lehetett, hogy Klára és Imola Emma egyik osztálytársának versét mondták! Aranyos volt!

Az egyik dal végén fel kellett tenni a kalapot, amibe "..a fejem éppen belefér..."

Klára szaval - Emma osztálytársának nyár-köszöntő versét

Az elsős kitűnők kiszólítva

A negyedikesek is (a kép bal oldalán a harmadikosok még)

Egy meghajlást kért az igazgatónő - elég vidámra sikeredett

Aztán jött az igazgató néni - ezúttal tényleg nem hossza beszélve. Csak sokáig sorolta a dicsérni való gyerekeket. Először persze a kitűnőket szólították. Így kint állhatott Imola és Klára az 1.b-ből és Emma is a 4.a-ból. Aztán jöttek a különböző versenyek díjazottjai. És már búcsúzhattunk is el. Be, a katlan-hőmérsékletű osztályba. Ott Réka néni kicsit hosszabban beszélt, mint szokott, nagyon elérzékenyülve. A bizonyítványokon kívül átadott mindenkinek egy kis csomagot. Benne négy év önarcképével (zseniális!!!), amiket gondosan megőrzött, aztán egy aranyos fényképpel, egy cd-vel -tele négy év fényképeivel az osztályról (kirándulások, események, stb.)- és az első iskolai napon készített első kiszínezett almácskával.

Emma megy a bizonyítványért

És örül neki....

Mire Györgyi, a szülőket képviselve, átadhatta a gyerekek által készített és a szülők által vett ajándékokat, már mindenki sírt: Réka néni, Györgyi, a gyerekek és pár szülő (izé, közéjük tartoztam...). Nagyon szép lett a közös alkotás: minden gyerek felhímezte a nevét egy négyzet-alakú anyag-darabra (kétszer, hogy a napközis tanító néni is kaphasson), és ebből alkotott Györgyi egy szépséges patchwork-csodát, takarónak (akár falra is). Szerintem jó ötlet, szép kivitelezés, kedves ajándék. És hát a vásárolt ajándékon kívül készült még egy-egy album a tanító néniknek, ahová a gyerekek is készítettek rajzokat, írhattak kedves gondolatokat a tanító néniknek. Hát, lesz min szipognia Réka néninek, ahogyan belekukkantottam az övébe... Emma is írt, azon én már itthon kibőgtem anno magamat. Tetszett, hogy azt is írta Réka néninek, hogy milyen jó "előadó", hogy általa még a matekot és a nyelvtant is megszerette. És míg sokan azt állítják Réka néniről (akik nem ismerik), hogy nem mosolyog és túl komolynak tűnik, addig a legtöbb gyerek azt írta róla, hogy vicces! És Emma is mindig ezt mondta. Jaj, de fog neki hiányozni! És nekem is, hogy Emma arról meséljen, hogy mit hogy mondott Réka néni...

A közös ajándék

Még egy kicsit Klárához és Imolához visszatérve. Ott is készült az osztály aranyos évvégi ajándékkal Angéla néninek. Titokban megtanulták a gyerekek a következő verset:

Mentovics Éva: Pedagógusnapra

A-tól ZS-ig megismertünk 

 minden betűt mára.

Számokat is tudunk írni

füzetbe, táblára.

Képeskönyvből már egyedül

olvassuk a verset.

Azt is tudjuk, ez nem minden

ez még csak a kezdet.

Vágyunk mindig új tudásra,

jönnek a miértek.

Tanítasz és szeretsz minket,

tudjuk, hogy megérted.

Fáradoztál sokat értünk,

volt öröm, és bánat.

Hálás szívvel nyújtjuk Neked

most e virágszálat.

Elsuttogja e kis virág

hajladozva Néked,

Köszönjük a sok új tudást, 

 ezt a vidám évet!

Az egyik anyuka még össze is próbálta a gyerekekkel, így állítólag nagyon szépen és aranyosan adták elő ezt a verset; Angéla néninek nagyon jól esett. Sajnos ezt nem láthattam és élhettem át, mert egyszerre zajlott a két bizonyítvány-osztás a két teremben. Egyike azoknak a pillanatoknak, amikor fáj az anyai szívem, mert döntenem kell, kit nézek meg....

A bizonyítvány-osztások után még nehezen váltunk el a 4.a-tól, de egyszer csak meg kellett tenni. Hazabandukoltunk a hőségben, itthon megittuk a behűtött gyerekpezsgőt (no, mi Zolival egy habzóbor mellett döntöttünk inkább), és elköltöttük a kertben az "ünnepi" vacsorát

Lefekvéskor Emmának azokat a részeket olvastam fel a blogos könyvemből, ahol Réka néniről volt szó.

Jaj, de rossz volt ez a búcsú.

Abba is hagyom.... 

Emma és barátnője, Eszter, egymás vállán búslakodnak