Első reggel egy Grábóc nevű kis zsákfaluban ébredtünk. Gyöngyi már fél 9-re szervezett egy kísérőt, aki bemutatta nekünk az ott található Szerb Orthodox templomot és a mellette található kolostort. Nagyon érdekes volt minden, amit mesélt (köztük számomra pl. az a tény, hogy ennél a vallásnál is igen elutasítóak a nőkkel szemben, hiszen külön terembe mehettek csak be és az is, hogy bár bő kétórás minden egyes szertartásuk, azt illik állva végigbírni!!!!), de ami igazán meghökkentő volt, az, hogy mostanra már egy Szerb sem lakja a falut, ahogy a kolostort is csupán csak két apáca (ők is csak a nyári időszakban) - a képen az egyik, aki a gyomlálgatás előtt egy telefonnal szaladt be a templomba....
A gyerekek egészen türelmesen viselték a hosszas magyarázatokat, de nem kellett kétszer mondani, hogy menjünk vissza a lakóautóhoz, mert sietnünk kell a számukra izgalmasabbnak tűnő következő célpontunkhoz: a gemenci erdőhöz!
Hogy miért kellett sietni, mikor az erdő ott volt és - reméljük - ott is lesz még sokáig? Azért, mert várt minket Balázs, a túra-vezetőnk (akit ugyancsak Gyöngyi áldásos szervező-tevékenységének köszönhettünk), aki körbevezetett minket az erdő egy részén és közben folyamatosan mesélt, magyarázott, mutogatott érdekes dolgokat. Ugyan nehéz rangsorolni, de nekem talán ez volt a leglenyűgözőbb része az egész kirándulásunknak. A gemenci erdő buja növényzete, a vaddisznó-dagonyák és a szarvas-csapások felfedezése, a vadszeder mámorító íze, a holt Duna-ág pompás és nyugtató látványa, tele békalencsével és tavirózsával (és milyen jó, hogy most már a gyerekeim is tudják, hogy miket is takar ez a két mókás név!), a szajkók és más madarak rikkantása és látványa, a zöld és a természet ilyen kézzelfoghatósága felért egy masszázzsal, egy nagy alvással és egy pihentető, olvasós délutánnal együttesen!
De egyszer csak visszaértünk a kiindulóponthoz és elbúcsúztunk vidám túravezetőnktől. Mindez Pörbölyön történt, ahonnan a Gemenci kisvasút indul. Természetesen a vonatozás is a terveink között szerepelt, de mielőtt még felszálltunk volna a gyakorlatilag csak miattunk indított nyitott vasútra, még volt időnk sétálni egyet a vadleső körül, ahol aztán egy igencsak felháborodott vaddisznó-család kísérgetett minket, alig hagyva lehetőséget arra, hogy az őzikékben is gyönyörködhessünk.
De egyszer csak visszaértünk a kiindulóponthoz és elbúcsúztunk vidám túravezetőnktől. Mindez Pörbölyön történt, ahonnan a Gemenci kisvasút indul. Természetesen a vonatozás is a terveink között szerepelt, de mielőtt még felszálltunk volna a gyakorlatilag csak miattunk indított nyitott vasútra, még volt időnk sétálni egyet a vadleső körül, ahol aztán egy igencsak felháborodott vaddisznó-család kísérgetett minket, alig hagyva lehetőséget arra, hogy az őzikékben is gyönyörködhessünk.Végül aztán felszálltunk a kisvasútra, ahol elköltöttük jól megérdemelt, és előre becsomagolt, ebédünket!
Pár megállóval arrább leszálltunk, aholis egy játszótéren múlattuk az időt addig, amíg visszafelé is elindult velünk a vidám kis vonatocska!
Ami minket, kissé elgyötört szülőket illet, mi ide-oda billentünk a kettő között.....
a zsiráfoknál
és a tevéknél.
Végül, de egyáltalán nem utolsósorban, az állatkert shop-jában is eltöltöttünk egy kis időt. Először is, Klára nagy vágya volt egy plüss-állat (ezúttal egy pandára esett a választása, továbbá ikertesója részére pedig egy pingvint kért), más részről pedig egy másik, június közepe óta fennmaradt, restanciánkat kellett még pótolnunk. Ugyanis két Nagylányunk egy-egy örökbefogadott állatot kért a kitűnő bizonyítványukért. Nos, ezt is megejtettük végre, így aztán Zita a legifjabb magyar orrszarvú, Lissimba "keresztanyja" lett, Emma pedig Sandrát, a zsiráf-lánykát fogadta örökbe. Az oklevelekkel (és egy-egy, a keresztgyereket ábrázoló kulcstartóval) felszerelkezve indultunk hát haza, egy teljesen elégedett Klárával közöttünk.
Hazafelé még megosztott velünk egy csomó közlendőt (Zita nagy konkurrenciája lett ám ő!), itthon pedig vidáman folytatta ugyanezen tevékenységét a köré sereglő testvérhaddal is.
Emmus bébi is lefutotta, de lássuk be, ő rövidtávon jó (60 méteren lefutja a nővérét!!!), nála már az is nagy szám, hogy ezt a távot teljesítette!! Így az ő 6. helyének is nagyon gratuláltunk, jövőre, a szerencséseb korcsoporttal meg talán a dobogó is elérhető lesz!
Zitával Zoli futott (én már nem bírtam volna azt az iramot), Emmával én. Nagy családi futás volt ez!!!! Jövőre már a Kicsik is szeretnének nekivágni!!!!
