Amíg....

Amíg Emma még mindig valami beszélő-ugató-sündörgő-berregő plüsscsodát kér Karácsonyra, nyugodt lehetek: még nem nőtt fel... Gyereklélekkel, gyerekes ajándékoknak fog örülni...

Amíg Zita kérdés és kérés nélkül közli velem a "rossz" híreket (pl. egy kevésbé jól sikerült felmérőről), addig nyugodt lehetek: teljes a bizalom közöttünk, nem érzi szükségét a titkolózásnak, "kozmetikázásnak".

Amíg az Ikrek úgy szórakoztatják magukat és minket, hogy vacsora után egy előadást improvizálnak Jézus születéséről, és amely előadás során nekem Mária szerepe jut egy pokróccal a fejemen és Klára valóban szinte "szent" Babijával a kezemben, Zoli pedig persze József lesz, ugyancsak egy pokróccal a fején, és ők pedig hol a három királyok (ketten... na és?), hol balerinák (mert hogy ez egy balett-előadás, Imola-balerina meglátása szerint), és amely előadás során annyit nevetünk, hogy potyognak a könnyeink, de azért közben az is átjön, hogy teljesen jól ismerik a történetet (noha, Klára kitartóan állítja, hogy Mária és József a későbbiekben elválnak...), szóval amíg ők így és mi is így, addig megnyugodhatok: nálunk a gyereklelkek repdesnek és rendben van minden (ellentétben a Klára-féle verzió Szent családjával...).

Amíg azt tudhatom, hogy a bekevert tészták már csak arra várnak, hogy szorgos kis kezek hada szép formákat szúrjanak ki belőlük és finom illat lepi majd el a házunkat, tele barátokkal, megnyugodhatok: bár küzdelmesebb volt ez az év az átlagnál, én még mindig nagyon szerencsés ember vagyok.

Sűrű

Ilyenkor, decemberben, igazán kidomborodik nagycsaládos létünk egyik fő eleme: a "sűrűség". A programok, a történések, az élet sűrűsége. Bármennyire is szeretném elkerülni a rohanást, egyszerűen nem megy. Nem megy, mert egy részről nem tudok (nem mintha akarnék) változtatni azon a tényen, hogy ki mikor született, más részről pedig az megint egy -szerencsére - természetes dolog, hogy mindenki szeretné szépen elbúcsúztatni az évet, ünnepelni a Karácsonyt.
Az eleje még "rendben" van: elsején született Zoli (5-én anyósom, Jutka!) és 6-án jön a Pirosruhás Nagyszakállú. De aztán!!!!
Így, most tényleg csak kivonatolva írnám le a már lezajlott és a még várható eseményeket, aztán, ha valahonnan összekaparok még egy kis energiát, akkor be is számolok néhányról, de legalább is fotókat (videót?) készítek és mutatok majd.
Tehát a múlt "hétvége":
Csütörtöktől indult a "nagyüzem", családi "angyalunk", Laci, jóvoltából, aki felmarkolta mind a négy ördögfiókánkat és elvitte őket a Disney on Ice-ra....
Pénteken egy másik jótét lélek gondoskodott két nagyobbik lányunk szórakozásáról: a lovasoktató, Dóri, élt azzal a Póni Klubja kapott lehetőséggel, hogy elvigye tanítványait a Lovas Világkupára. Zita és Emma tehát ott töltötték szinte a fél napot.
Szombaton (4-énél tartunk) Zolit ünnepeltük nagycsaládi körben, Csepelen, anyukája kedves vendéglátása közepette.
Végül, vasárnap, a hétvégét színházban zártuk, megnéztük hatosban a "Túl a Maszat-hegyen" című előadást.

És mi vár még ránk?
Holnap, azaz pénteken, közös mézeskalácssütést szerveztem Valiékkal, jó barátainkkal.
Szombaton Zitának sulija van, szegénynek, Emma megúszta (de azért mehet zongorára és teniszezni).
Vasárnap délelőtt Zitának zenekari főpróbája lesz. Délután pedig zsúrja.
Hétfőn este Zita zenekari előadása lesz kerületünk szépszínházában, az Erzsébetligetben.
Kedden délután Emma iskolai karácsonyi műsorát nézhetjük meg.
Szerdán az Ikrek néptánc-bemutatóját élvezhetjük.
Csütörtökön lesz Zita 11. születésnapja.
Pénteken délelőtt lesz az Ikrek óvodai karácsonyi műsora és közös családi szöszmötölése. Péntek délután pedig Zita osztálykarácsonya (még tisztázatlan számomra, hogy szülők is részt vesznek-e)
Szombat délelőtt Emma zongorás karácsonyi koncertjére megyünk, délután pedig Zita össziskolai karácsonyi koncertjére, amit egy templomban tartanak és ahol az ötödikesek (azaz Zitáék) betlehemeznek.
Vasárnap délután Zita családi ünneplését rendezzük.
Hétfőn, 20-án pedig laptopkonyhás évzáró eszem-iszom lesz nálunk....

Ja, és mindezekre négy napra már Karácsony. Közben persze dolgozni is kell ezerrel, hiszen még pár pillanat és indul a honlap. Meg azért a mindennapok is pörögnek, egyébként is, úgy, hogy Zolit kora reggel és késő este látjuk csak. Tanulás, ovi, edzés, különórák, háztartás, stb., persze alapfelszereltség....

Szóval.... Remélem, hogy nem csapnak majd teljesen össze a hullámok a fejem felett. Ha néha jobban ki tudom dugni a fejemet a habokból, akkor jövök....

"Most marad pontosan"

Kissé röstellem, de az a helyzet, hogy mind a négy lányom tehetségkutató-műsor függő... Eddig még Zita nézte talán egy kicsit a legutóbbi Megasztárt, de idéntől... elszabadult a pokol! Azért még azzal nyugtatom magamat, hogy mást viszont semmit nem néznek a "felnőtt csatornákon" és ezek alatt a műsorok alatt is elkapcsolunk, amikor a reklámok és ajánlók jönnek (általában valami jó kis focimeccsre...).

Szóval, az utóbbi hetekben, péntek és szombat esténként lánykáink befészkelik magukat a villódzó doboz elé... és általában végigtrécselik-kommentálják az egészet, pont addig, amíg el nem alszanak. Ez alól csak az a péntek volt kivétel, amikor én dolgoztam, Zoli önfeláldozó módon elvonszolta a két Nagyot élőben megnézni a műsort, a két Kicsi pedig Anyuéknál nézte meg - az első részt.

Az első hetekben én kihasználtam az így felszabaduló időt, és dolgozgattam, persze fél füllel hallgatózva. Aztán szép lassan én is odaszoktam melléjük. A Megasztárt most már bojkottálom, mert Giorgio személyében kiesett az utolsó kedvencem is, az utolsó olyan, akiben én láttam és hallottam "valamit". Mondjuk, a konkurrenciára is megorroltam Wolf Kati nem túl elegáns kiejtése miatt, de azért nem tiltottam le róla magamat. És milyen jól tettem!

Amikor kiállt oda az a kislány, hogy elénekelje a "Most múlik pontosan"-t, számomra megállt a Föld forogni pár percre. A gyerekeink is elcsendesedtek... És ott, akkor, megtörtént a csoda. Az, amiért érdemes minden. Érdemes nézni a műsort. Érdemes zenét hallgatni. Amiért érdemes élni. Olyan szépen szállt az a kedves, meleg és bársonyos hangja, teljesen lecsupaszítva, csak ő meg a dal! Persze, kell hozzá egy ilyen gyöngyszem is. A Quimby verziót már hallottam - noha csak lassan ismertem rá. Azóta meghallgattam a Csík Zenekartól is. De a borzongást, a lebegést, a fantasztikumot Veca tette oda és hozzá. (sajnos azt még nem leltem a youtube-on)

Szóval, én elbűvölten ültem a kanapén - de láttam, hogy a családtagjaim is szinte zavarba jöttek az élménytől. Meghatottságomban még azt is találtam mondani Zitának, hogy most az egyszer megszegheti a tilalmamat és küldhet egy sms-t! Boldogan megtette!....
Aztán megint majdnem pipa lettem, amikor Janicsák Veca nevét utolsóként mondták a biztos továbbjutók között....
Mostantól már határozottan neki szurkolok. Számomra már ő "marad pontosan" és még véletlenül sem "múlhat" el a sikere a bája, az "X-faktor" belőle...Nem tudom, tud-e még majd ilyet, gyanítom, hogy ez szinte lehetetlen. De akinek ez akár csak egyszer is sikerül, boldog embernek mondhatja magát - szerintem. Hajrá Veca!

u.i.: Azért le a kalappal Kiss Tibor előtt is. Noha azt olvastam, hogy ez a dal nem annyira szerelmes vetületű, mint inkább kábítós... De akkor is: "szilánkos menyország" - lenyűgöző szókapcsolat. De ebben Kiss Tibor amúgy is zseniális, a többi dalszövegében is.

Advent és felajánlás

Ma már a Mikulás is elsuhant minálunk. Lehet, hogy hajnalban jött és zajos volt, mert a lányok - élen az egyébként hétalvó típusú Emmával - már 6 órakor kiosontak leellenőrizni, hogy van-e valami a csizmájukban... Pillanatokon belül tele lett az ágyunk gyerekekkel, csokival, virgácssal és ilyen-olyan ajándékokkal. Csend sem volt már nagyon....
Nagyon örülök, hogy idén nem vitték túlzásba a kívánságlistát (lehet, hogy azért, mert ott álltam a hátuk mögött, amikor a leveleket írták?), így főként könyv, diafilm, füzet és matrica volt a "zsákmány"(persze, kinek ez, kinek az...). A legnagyobb sikert a színes ceruzáknak álcázott csoki aratta. Kicsit olyan cigirágó érzést keltett, amit nagyon bírnak a csajok, noha ritkán jutnak hozzá, mert kevés fognyűvőbb cuccot találtak még ki... (pedig már van olyan is, amelyik füstöl egyet!!!!)

Most még inkább az adventhez szeretnék egy picit visszakanyarodni. Szóval, idén Anyu hozott négy szép csokis adventi naptrát. Így aztán úgy gondoltam, a forgatás és a mellhártyagyulladás közepette, hogy idén ez az "unalmas" verzió marad, nincs erőm másra. Aztán valamennyire csak feléledtem... Szájtátva végigcsodáltam egy-két gyönyörű, átgondolt és gondosan előkészített adventi naptárt itt és ott, de tudtam: ez nem fog menni. A végső löketet Virág adta, az ő, kicsit másfajta adventjükkel... Így aztán kicsit összemixeltem mindezt, felmértem a lehetőségeimet és egy-két későestét rászánva (és befogva szegény Emberemet is...), meg is volt az idei meglepi.
Készítettem krepp-papírból négyszer 24 "batyut", amibe egy-egy cédulát rejtettem. A batyukat némileg szaloncukorra hajazva (ami, ugye a vécépapírgurigával mutatna igazán jól...) bekötöztem a két végükön dísz-szalaggal. Végül, került 24 "Z", 24 "E", 24 "K" és 24 "I" rájuk... Ezeket a betűket vagdosta ki Zoli (ugyancsak kreppből) az utolsó éjjel (amíg én csomagoltam...) és annyit nevettetett, hogy már most tudom: jövőre is belevágok, mert megéri....
Hogy mi áll a cédulákon? Persze "felajánlások" is, úgymint reggeli az ágyban, vagy (láb)körömfestés, netán vacsora-rendelési lehetőség. Van pár személyreszabott darab is (pl. Emmával a kézműveskedés, Zitának az MP4-e feltöltése, stb...), egészen konkrétan 2-2 elrejtett apróság (gumicukor, matrica) és sok olyan, ami nekik ad "feladatot". Húztak már olyat, hogy "ma este a Bibliából válassz mesét", de olyat is, hogy "ma a nagyszülők napja van" (és itt elmagyarázom, hogy legyen aranyos velük, esetleg készítsen számukra valamit), de volt már ugyanezen az elven "testvér-nap", "állat-nap", ma Emmának pl. "anya-napja" lett... Húztak már olyat, hogy rajzolják le, mit jelent számukra a szeretet (vagy írják le) és ilyesmik.... Most már lassan beleteszem a négy darab betű-nélküli "zsákbamacska" darabot is, amik között lesz olyan, hogy az, aki húzza, mehet Apával (karácsony)fát választani, egy másik pedig a jászolt rakhatja össze, meg ilyenek...
Ezt a sok kis csomagot beletettem egy karácsonyi terítővel álcázott kosárba és egész jópofán mutat így.

Amikor elsején reggel, Apjuk megköszöntése után végre észrevették a lányok ezt a kosarat is, akkor Zitából kibukott egy aranyos mondat: "Jaj, Anya! De jó! Már kezdtem aggódni, hogy idén unalmas adventünk lesz!"

És azóta is, minden reggel izgatottan turkálnak a kosárban... Aki feladatot kap, komolyan veszi, aki valami ajándékot vagy lehetőséget, örül neki.... Én meg annak, hogy így is sikerül karácsonyi hangulatot teremtenem, hogy egy picit közelítünk az advent lényegéhez...

És most még valami, ugyancsak az advent igazi jelentésének jegyében. Nagyon jól esett az utóbbi napok-hetek felém áradó figyelme és szeretete, amit a blogon keresztül kaptam. Jól esett, hogy ez a világ már olyat is lehetővé tesz, hogy önzetlenül kapok tündéri karácsonyfadíszeket egy kedves bloggoló-társtól. Érdekes módon, nem kevés "zugolvasóba" botlottam így vagy úgy az utóbbi egy hétben (!!!!).... Ezért aztán, úgy érzem, hogy eljött az ideje, hogy én is adjak valamit. Mi mást és "személyesebbet" ajánlhatnék fel, mint Zoli könyvéből egy példányt?

Hogy mit kell hozzá tenni? Egy részről, egészen simán bejelentkezett rendszeres olvasónak lenni vagy válni. Azoknak a kedves kommentelőknek viszont kétszer is beteszem a nevét a "kalapba", akik itt hagynak nekem ötletet az alábbi három témában:
- mit lehet kezdeni (itthon) legalább tizenöt 11 éves leánygyermekkel, zsúr gyanánt?
- milyen ajándékkal lehet kedveskedni egy olyan párnak (konkrétan a Bátyámról és a sógornőmről van szó), akinek könyvet-cédét elég veszélyes adni (könnyen lehet, hogy megvan, vagy nem az ő ízlésük), a konyhájuk-házuk totál felszerelt, ruházati dolog nem nagyon jöhet szóba... kultúrát-kirándulást kedvelik (főként Magyarországon), de "Feldobox" típusú ajándékkal már kedveskedtünk....
- hogy a nyavaláyba tudok a youtube-ról az MP4-re letölteni számokat?!?!

Remélem, hogy valakinek tudok majd olyan örömet szerezni, amilyet számomra az okoz, hogy 78 bejelentkezett olvasóm van és több, mint 300-an kattintanak rám naponta....

Emmáskodások

Középső palántánk pár roppant aranyos szösszenettel ajándékozott meg minket az utóbbi pár napban, amit most gyorsan lejegyzek, nehogy elfelejtsem...

Az első a Mikulásnak szánt levélben rejtőzött, gyakorlatilag szó szerint. Emma mindent beleadott ebbe a levélbe: kettéhajtott egy A4-es lapot és úgy írta meg, mint egy kis könyvet. Rajzolt az elejére, bemutatkozott a következő oldalon, elmondta, hogy mit kér (a "Négyszögletű kerek erdő"-t, matricákat, csokit, meglepit...), rajzolt megint. A következő oldalon azt fogalmazta meg a maga módján, hogy "sajnálja, ha néha nem viselkedett rendesen, de ígéri, hogy majd jóvá teszi.....", majd ismét rajz. Szóval tündéri az egész. Csak második olvasatra tűnt fel, hogy az egyik oldal aljára, a sarokba odabiggyesztett még valamit, méghozzá zárójelben. Ezt: "(egy lovat (akit úgy hívnak, hogy Marcipán) )". Teljesen elolvadtam.... A Drágám! Ez lehet az ő legmélyebb, legnagyobb vágya, amiről jól tudja, hogy nem megvalósítható.... De azért tett egy próbát....

Az ajándék-kéréseinél megfigyeltem még valamit, ha már itt tartunk. Karácsonyra karórát kért, méghozzá egy olyat, amelyik csörög is... Eszembe jutott, hogy ez már a sokadik olyan kérése, ami az időhöz kötődik... Kért már faliórát, kért már vekkert, most meg ezt a csörgő karórát.... Ő, aki mindig elszöszöl, ő aki képtelen sietni, ő, aki erősen hajlamos a késésre. Úgy tűnik nekem, hogy tudat alatt ő szeretne tudni sietni, pontos lenni, igyekezni, de a természete nem hagyja. Ezért aztán azt gondolja, hogy ha felfegyverkezik ilyen készülékekkel, akkor talán majd megy...

És akkor még egy kis emmás villanás. Egy reggel - a héten -, Zita arról kezdett el beszélni, hogy "Anya, azt hallottam, hogy vannak olyan gyerekek, akiket úgy büntetnek, hogy szobafogságra ítélnek." Ez megmozgatta gyerekeim fantáziáját. Mindegyik azt kezdte ecsetelni, hogy mit tenne, ha ez vele történne. Klára nem kertelt: ő kimászna az ablakon. Imó a barbiezás felé hajlott, noha alapvetően kegyetlenségnek tartotta még a gondolatot is. Zita a könyvek irányába indulna el. Emma félálomban és csendben ült, a reggelijével szemezve, de aztán mégis beszállt a beszélgetésbe: "Hát, én kihasználnám az időt és aludnék egy nagyot."

Imádom!!!!

A kép pedig azt a Mikulást ábrázolja, amit Emma az iskolai adventi kézműveskedő délelőtt során készített és ami egészen apró, a tenyerem közepén is elvész, de szerintem tükrözi Emma egyéniségét, mert ez egy alapos, hosszadalmas és persze türelmes munka eredménye, ráadásul tündéri!

A könyvről még egyszer - röviden

Szóval.... Különleges nap volt, az szent... És ebben ti is szerepet játszottatok, kedves olvasók és főként kedves kommentelők! A nap folyamán fel-felolvasgattam Zolinak azokat, amiket írtatok és tényleg nagyon meghatódott! Ahogyan én is! És köszöni a bizalmat is, hogy ennyire lelkesek vagytok, hogy rögtön kérnétek egy példányt!

És akkor erre is rátérek. Szóval, ezt a példányt én egy digitális nyomdán keresztül készítettem el (u-nic kft) és ott, az első példány kicsit megemeltebb költségeitől eltekintve, mindegy, hogy tíz vagy száz vagy ezer példányt kérek, mert az egy könyvre jutó összeg mindig ugyanannyi marad. Tehát: száz példány alatt még jobban megéri így eljárni, utána viszont nem. És mivel részemről ez az egész kiadatás azért már egy alapos utánajárást is jelentett, ezért végül is abban állapodtunk meg Zolimmal, akit tegnap végre beavathattam, hogy jövőre megpróbáljuk hagyományos nyomdai úton kiadni. Van tippünk arra, hogy hol tároljuk, hogy kinél és kivel terjesszük és hogy miként reklámozzuk, "pr"-ozzuk. Csakhogy mindezt kb. szeptemberben kell elindítani, az addigra már kész könyvekkel ahhoz, hogy ez a karácsonyi forgatagban helyt kapjon. Márpedig ez egy idény jellegű történet... :-)

Mivel ez alapvetően a 6-10 éveseket célozza, így most már csak a türelmeteket kell kérnem egy szűk esztendőre, ami, tekintve többségetek gyerekeinek életkorát, még belefér.....

Akkor viszont nagyon boldog lennék, ha ti is vinnétek hírét ennek a szívet melengető történetnek! És Kata, akinek a hozzászólása megint felidézte bennem, hogy miért is szerettem én annyira járni a most sajnos szünetelő blogjába, megígérem: kaphatsz dedikált példányt, sőt, ha szeretnéd, egy író-olvasó találkozót is összehozhatunk!

És még valami... Ami a blogéletem során még nem fordult elő.... Az történik most, különböző okok összeérése folytán, el kell adjuk szépséges nagyautónkat. Ez nem dráma, lesz helyette másik. No de nem is ez a lényeg most, hanem az, hogy a vevőnk tegnap, egy beszélgetés során, felköszöntötte Zolit.... Nem értettük. Tudtuk, hogy alaposan utánanézett az autónak (amit meg is értünk), de az az én nevemen van! Erre kiderült, hogy a felesége rendszeres olvasóm! Hogy "zug" vagy bejelentkezett, nem tudom. De innen is üdvözlöm! És annak is örülök, hogy a blog alapján is úgy gondolják: meg lehet bennünk bízni. Hiszen nem kevés pénzről van szó....

Negyven

Eljött hát ez a nap is.... Már egy ideje mondogatja: nem, nem szeretne nagy bulit, nem szeretne nagy felhajtást. Ennek okai összetettek és tényleg nem a hiúság diktálja őket (legalább is nem elsősorban.... :-) ). Ma ünnepelünk, így ezt nem is részletezném tovább. Elfogadtam a kérést. És készítettem tovább a meglepetést...

Amiben a legkisebb szerep jutott nekem. És ez jó, hiszen ez a nap Róla szól. És az ajándékát is, tulajdonképpen, ő maga készítette magának. Én csak ki-egészítettem. Pontosabban: kiegészítTETTem....

Zoli - mert ugyebár róla és az ő szép, kerek, negyvenedik születésnapjáról van szó - pár éve megírt egy mesét. Inkább egy meseregényt. Ami úgy indult, hogy összerakott pár kis történetet, amit ezért vagy azért, az évek és az élet során, kitalált a gyerekeknek. A történet még akkor kezdődött, amikor "csak" ketten voltak a csajszikák. Először arról kezdett mesélni, hogy Beau, a tündéri briard pásztorkutyánk már a bárányfelhőket terelgeti. Beau döbbenetes hirtelenséggel és nagyon fiatalon hagyott itt minket, egy karácsony délutánján...

Aztán, egyszer azzal "hitegette" őket, hogy a nagyon füstölő, hosszú gyárkémények tulajdonképpen felhőgyárak.... Emmát sokáig nem is lehetette ebből a hitéből kimozdítani (megjegyzem, nem is nagyon akartuk...). Aztán, amikor még elektromos kávéfőzőnk volt, ami igen nagy robajjal és füsttel engedte ki az "utolsó löket" kávét, Zoli azt kezdte el magyarázni nekik, hogy ilyenkor kiszáll a kávéfőző szelleme és lehet tőle kívánni... Szaladgáltak is sokáig a gyereklányok sutyorogni a kávéfőzőnknek....

Szóval, ezekből a főbb mozzanatokból indult ki a "Mikulás rénszarvasa" című tündéri meseregény, ami leginkább arról szól, hogy a csoda létét nem kell igazán firtatni, mert a benne való hit és az őt körülvevő szépség a lényeg. És persze: mindenek felett a szeretet. A meséből az üt át a legjobban, ami Zoli egész lényét jellemzi: a kedvesség, a jóság, a mások iránt érzett jóindulat és jószándék, a hit abban, hogy a dolgokat jól és szeretettel kell csinálni. A történet lényegét nem árulom azért el, hátha egyszer a könyvespolcokon is fellelhető lesz...

És itt kanyarodnék vissza az ajándék-részhez. Úgy esett, hogy másfél évvel ezelőtt részt vettünk egy szépséges ezüstlakodalmon, amiről már írtam is.... Ott ismerkedtünk meg Beával (és férjével), aki történetesen meseillusztrátor. Elküldtük neki a mesét és ő felskiccelt pár bájos figurát, ami nagyon tetszett Zolinak. Aztán, itt el is aludt az egész. Most, nyár végén, újra megkerestem Beát és beavattam a tervbe. Vállalta a felkérést és elindult a munka. Átbeszéltük az egészet és utána küldözgetni kezdte a rajzokat. Először fekete-fehérben, amjd szép színesen, megfestve... Igazán megható folyamat volt látni, ahogy életre kel valami, amit Zoli megálmodott.. Pompás együttműködésben haladtunk, néha kértem egy-két változtatást, de alig.

Végül, Bea elkészült és még egy olyan céget is felkutatott számomra, amelyik akár egy példányt is kinyomtat könyvminőségben (egy digitális nyomda). Felvettem velük is a kapcsolatot, megszerkesztgettük közösen, és hétfőn végül a kezemben tarthattam a kész könyvet. Alig fértem a bőrömbe....

Zoli könyvet kért a születésnapjára (kettőt), így harmadikként hozzácsomagoltam, bedugtam az ajándékot az ágy alá és alig vártam a reggelt!!! Végre eljött és hát.... Azt hiszem, sikerült eltalálni azt, amivel azt a fajta örömet szerezhettem Életem Szerelmének, amire most igazán vágyott! Újra és újra végiglapozta, ő is ugyanúgy lelkesedett az igazán kedves, szívvel-lélekkel készített illusztrációkért, ahogyan Bea, az illusztrátor rajongott a meséért.. Szívemelengető reggelünk volt.... És hogyan ünnepeleünk a továbbiakban? Nagyon egyszerűen: megkértem Zolit, hogy ma ne dolgozzon. Együtt leszünk. Ennyi.

Boldog születésnapot Zoli!