Emmáskodások

Középső palántánk pár roppant aranyos szösszenettel ajándékozott meg minket az utóbbi pár napban, amit most gyorsan lejegyzek, nehogy elfelejtsem...

Az első a Mikulásnak szánt levélben rejtőzött, gyakorlatilag szó szerint. Emma mindent beleadott ebbe a levélbe: kettéhajtott egy A4-es lapot és úgy írta meg, mint egy kis könyvet. Rajzolt az elejére, bemutatkozott a következő oldalon, elmondta, hogy mit kér (a "Négyszögletű kerek erdő"-t, matricákat, csokit, meglepit...), rajzolt megint. A következő oldalon azt fogalmazta meg a maga módján, hogy "sajnálja, ha néha nem viselkedett rendesen, de ígéri, hogy majd jóvá teszi.....", majd ismét rajz. Szóval tündéri az egész. Csak második olvasatra tűnt fel, hogy az egyik oldal aljára, a sarokba odabiggyesztett még valamit, méghozzá zárójelben. Ezt: "(egy lovat (akit úgy hívnak, hogy Marcipán) )". Teljesen elolvadtam.... A Drágám! Ez lehet az ő legmélyebb, legnagyobb vágya, amiről jól tudja, hogy nem megvalósítható.... De azért tett egy próbát....

Az ajándék-kéréseinél megfigyeltem még valamit, ha már itt tartunk. Karácsonyra karórát kért, méghozzá egy olyat, amelyik csörög is... Eszembe jutott, hogy ez már a sokadik olyan kérése, ami az időhöz kötődik... Kért már faliórát, kért már vekkert, most meg ezt a csörgő karórát.... Ő, aki mindig elszöszöl, ő aki képtelen sietni, ő, aki erősen hajlamos a késésre. Úgy tűnik nekem, hogy tudat alatt ő szeretne tudni sietni, pontos lenni, igyekezni, de a természete nem hagyja. Ezért aztán azt gondolja, hogy ha felfegyverkezik ilyen készülékekkel, akkor talán majd megy...

És akkor még egy kis emmás villanás. Egy reggel - a héten -, Zita arról kezdett el beszélni, hogy "Anya, azt hallottam, hogy vannak olyan gyerekek, akiket úgy büntetnek, hogy szobafogságra ítélnek." Ez megmozgatta gyerekeim fantáziáját. Mindegyik azt kezdte ecsetelni, hogy mit tenne, ha ez vele történne. Klára nem kertelt: ő kimászna az ablakon. Imó a barbiezás felé hajlott, noha alapvetően kegyetlenségnek tartotta még a gondolatot is. Zita a könyvek irányába indulna el. Emma félálomban és csendben ült, a reggelijével szemezve, de aztán mégis beszállt a beszélgetésbe: "Hát, én kihasználnám az időt és aludnék egy nagyot."

Imádom!!!!

A kép pedig azt a Mikulást ábrázolja, amit Emma az iskolai adventi kézműveskedő délelőtt során készített és ami egészen apró, a tenyerem közepén is elvész, de szerintem tükrözi Emma egyéniségét, mert ez egy alapos, hosszadalmas és persze türelmes munka eredménye, ráadásul tündéri!