Amikor vállalkoztam arra, hogy részt vegyek Autumn bájos kezdeményezésében, már akkor is sejtettem, hogy nem lesz egyszerű vállalkozás számomra. Na de ennyi nehézséget azért én sem feltételeztem…. Mert hogy ezen a héten is sok dolgom lesz, azt gondoltam. Kicsit több lett. Azt is tudtam, hogy még fényképezhető és fényképezett ételek előállítása sem egyszerű. Meglepő módon, ez a rész nem is okozott nehézséget. Ami betette a kaput, az a net hiánya. Bámulatos, hogy mennyire meg tudja bénítani az én működésemet is – eddig azt hittem, hogy nem függök tőle… Szóval, ez utóbbi nehézség miatt jelentkezem csak most, pedig már hétfőn megfőztem a menüsort!!! Mára feladtam, és apukámat túrom ki egy kicsit a munkapadjáról azért, hogy mégse okozzak csalódást Autumnak és játékostársaimnak:
Ide jönnének a nevek, de ez jelen technikai helyzetben nem tudom megoldani.
Szóval. A menü a következő: Gyengéd sárgarépa-krémleves kenyérkockákkal, Zsenge töltött tök, végül : Könnyed tejszínes-fahéjas almatortaszerűség. A babák kaphatnak a levesből, a tejszín előtt; és ha tényleg eljönnének, akkor a tökből is készítenék egy „B” verziót – erről bővebben majd a receptben.
Amíg még csak azon törtem a fejemet, hogy mit is készítsek erre az OVCS-re, leginkább az okozott kihívást, hogy mit is készítsek a képzeletbeli, a valóságban bizonyára bűbájos, babavendégeknek: Autumn ikerlányainak. Ez alkalmat adott arra, hogy kicsit nosztalgiázzak, és rendszerbe szedjem hozzátáplálási tapasztalataimat.
Zita-lány volt a „kísérleti alany”. Kissé elkényeztetett. Ugyanis minden jöhetett. Amíg szoptattam (nem túl sokáig, bevallom), elfogadta az anyatejet a „csárdából”, de felmelegítve, cumisüvegből is. Ha ez tápszer lett időközben, az sem zavarta. Mindent készségesen elfogadott, és vigyorgott hozzá. Ezért talán, no meg a kezdő anyák türelmetlen kíváncsiságától hajtva, elég hamar elkezdtem a hozzátáplálást – kb. négy hónapos korától. Itt is mindent készségesen fogadott, a legabszurdabb kitalációimat (pl. krumpli meggyel) ugyanúgy, mint az üveges bébiételt. Persze, a kitalációimat gondos „irodalom-fogyasztás” előzte meg. Így aztán a „kiművelődve”, betartottam a sózás mellőzését, és azt is, hogy először a köményt és a fokhagymát használhatom fűszerként. A tejtermékeket sokáig kerültem, és Zitus csokit sem látott – elég sokáig. Érdekes, hogy a mai napig szereti a visszafogott ízű, natúr ételeket.
Jött Emma – és mindent borított azzal kapcsolatban, amit a babákról és kisgyerekekről gondoltam, vagy tudni véltem. Kilenc hónapos volt, mire egyáltalán hajlandó volt elfogadni annak a gondolatát, hogy mást is lehet, mint Anyából táplálkozni, közvetlenül, és mindezt kb. két óránként. Amikor végre sikerült meggyőzni, akkor meg nekiállt „hepciáskodni”. Semmi sem tetszett neki azok közül, amiket Zitán kikísérleteztem… Egyszer már panaszkodtam is erről a doktor néninknek, aki ezt kérdezte: „Mondja, megsózza egy picit ezeket az ételeket szegény gyereknek?” Döbbenten néztem rá: „De hát az nem jó!!!” A doktor néni megnyugtatott, hogy egy kevés só nem gond, és ízt ad az ételeknek; a gyereknek pedig „könnyebben csúszik”. És láss csodát! Emma elkezdett enni, kóstolgatni! Ő pedig még most is az erőteljesebb ízek kedvelője: kolbász, szalonna, chili con carne: ez az ő ízvilága!
Az első két gyereknél még tudtam „A menü – B menü” rendszerben gondolkozni: mást ettek a babák és mást mi. Belefért az időmbe és belefért az energiáimba. Klára és Imola érkezésével, ezek a plusz források eltűntek – talán ez nem meglepő. Ekkor jött el az az időszak, amikor már úgy igyekeztem főzni (természetesen onnantól, hogy az Ikrek hozzátáplálása elkezdődhetett), hogy a mi saját ételünk egy babásított verzióját adhattam nekik. Ezt a logikát követtem tehát most, az OVCS-menün agyalva, hiszen időm nem lett több – és sajnos, most már baba sincs a házban.
Akkor jöjjön!
A sárgarépa-krémleves hozzávalói:
4 nagyobb répa, só, fél citrom leve, szerecsendió, 1-1,5 liter húsleves (akár kockából), 2 dl főzőtejszín, 1+1 evőkanál vaj és 1+1 evőkanál semleges olaj, 2 szelet toastkenyér; aprított petrezselyem és snidling
A répát megpucoltam, felkarikáztam. Felolvasztottam egy 1 ek vajat, hozzáadva kb. 1 evőkanál olajat. Erre rádobtam a répakarikákat, sóztam, ráfacsartam citromlevet (nem kell az egész félcitrom, szerintem), megszórtam egy késhegyni szerecsendióval (ha a babák jönnének, a szerecsendiót lehet, hogy inkább a végén, a tejszínnel együtt tenném hozzá, miután kivettem egy adagot a babáknak). Tovább pároltam pár percig, majd felöntöttem a húslevessel úgy, hogy bőven ellepje a répát. Addig főztem, amíg a répa egy kicsit meg nem puhult. Ezután alaposan összeturmixoltam. Ekkor vettem volna ki a babák adagját, majd hozzáöntöttem a tejszínt (és esetleg a szerecsendiót), újraforraltam. Már kész is!!! Amíg a leves főtt, felkockáztam a toastkenyér-szeleteket (én most vegyesen: teljes kiőrlésű és fehér kenyeret használtam), és a felolvasztott maradék vajon és az olajon megpirítottam. Felapróztam még a petrezselymet és a snidlinget is, összekevertem.
Tálaláskor, a levesbe ejtettem pár kenyérkockát, és, főleg Emma kedvéért, beleszórtam a felaprított zöldfűszert. A fotózásnál Zita is itthon volt, és jó ötletnek tartotta az Ikrek babaképét is odatenni, mintegy jelezve, hogy ez lenne a menüsor babaétele…
A töltött tököt idényben sokat készítem, hogy váltótársa legyen az abszolút családi kedvencnek, a rakott zöldbabnak. Hozzávalók: 2 közepes méretű tök, fél kg darált pulyka hús (persze lehet marha vagy sertés is, ízlés dolga), 5 dkg bacon, kockára vágva, egy kis fej hagyma, só, bors, esetleg pirospaprika (netán gulyáskrém), 1 tojás, 3 dl tejföl, 2 ek olaj
A tököket megpucoltam, kettévágtam hosszában, kiszedtem a magos részét. Besóztam. A hagymát apró kockára vágtam. Felhevítettem az olajat, rádobtam a baconkockákat és a a hagymát is. Kicsivel később jöhetett a hús, amit először, színváltásig, csak pirítottam. Utána jöhetnek a fűszerek. Itt ki-ki ízlése szerint: a són és borson kívül jöhet egy kis pirospaprika (eddigre már van leve is az egésznek egy kicsit), vagy akár majoranna, netán a tökre rímelve kapor (nálunk semmi sem szereti). Én néha teszek bele gulyáskrémet is, Uram bocsá’…. Hamar készen van. A babáknak, a hús egy részét másként készíteném el: kicsi olaj fokhagymával, rá a hús, pici só és esetleg kömény. Amikor a hús megpirult kicsit, már készen is van. A tökbe töltöttem be az elkészült hústölteléket. A tojást összekevertem a tejföllel, sóztam kicsit. Ezt rákanalaztam a töltött tökökre. A kapor-szerelmesek ekkor kaprot is keverhetnek a tejfölbe. A picik tökfelére természetesen csak a húst teríteném. A tököket betettem egy tűzálló tálba. Alá-köré öntöttem egy kis vizet, egy pici olajat és egy kevés fehérbort (babák esetében ezt nem tettem volna, de az én nagy culáimnak ennyi nem ártott, hiszen úgyis elpárolgott a java). Kb. 210°C-on kb. 25 percig sütöttem – addig, amíg a tejföl itt-ott egy picit be nem barnult. A babaverziós tök úgy megpuhulna ennyi idő alatt, hogy simán szét lehetne nyomkodni egy villával, a darált hússal összevegyítve.
Végül, sütit is összedobtam. Ritka az olyan, amit minden családtag kedvel. Valamiért, az olasz barátnőmtől tanult, extragyors fahéjas torta mégis ilyen. Persze, ha még finomabb, omlós tésztás változatot készítettem volna, akkor nyilván tovább tartott volna, de most akadt a hűtőben egy levelestészta, azt hasznosítottam.
Hozzávalók: 1 leveles tészta (vagy egy sk. készítésű kisadag omlós tészta), 2,5 dl tejszín, 3 egész tojás, 4 evőkanál cukor, 1,5 evőkanál fahéj; opcionális: 2 db alma
A tojásokat kézi habverővel felvertem, majd a keverést folytatva, hozzáadtam a többi hozzávalót. A levelestésztát kiterítem egy tűzálló tálba. Mostanában egy téglalap alakúba szoktam, hogy ne legyen annyi „hulladék”, de természetesen kerekbe is mehet, hogy tényleg tortaszerű legyen. Mónitól ellesve (akinek egyszer ajánlottam ezt a receptet, és ő rögtön továbbfejlesztette), az almákat megpucoltam, gerezdekre vágtam és a gerezdeket rárendeztem a levelestésztára. Ezt öntöttem nyakon a tojásos-tejszínes löttyel. És már mehetett is a sütőbe, 180°C-on, kb. negyedórára, de egészen pontosan addig, amíg a tészta szép színt nem kapott. Amennyiben alma nélkül, csak simán készítjük, akkor sűrűn előfordul, hogy a töltelék felpúposodik. Az nem gond – visszaapad majd, ha kivesszük a sütőből.
A babák ebből nem kaphatnának, de azért egy almát szívesen lereszelnék, majd azt belekeverném egy natúr joghurtba. Zita ezt anno imádta. Ha édesebb szájúak a babák, akkor egy banánt is szétnyomkodnék, és az is mehetne a joghurtba.
Nos, nem gondolnám, hogy alapvetően is lett volna esélyem megnyerni ezt a „versenyt”, így az utolsó napon becsúszva legalább még kifogásom is van… Mindenestre, kedves Autumn, köszönöm a lehetőséget!
