Pages

2011. március 3., csütörtök

Ünneplés

-Megjöttek, megjöttek! - sistergett végig az ünneplő tömegen.
Magnót bekapcsoltuk, mindenki pezsgőspoharat ragadott.
Ahogy Anyu belépett, Apu oldalán, rengeteg (ötven?!?!) mosoly viszonozta megdöbbent arckifejezését. Anyu Apunak dőlt, tele lett a szeme könnyel és szó szerint ledermedt. 
Odamentem, átöleltem, megpusziltam, és onnantól kezdve, hosszú perceken keresztül csak ölelkezett és puszit adott....
Amikor kissé magához tért, egyszerre csak csendet kért Apu, és átadta Anyunak az ajándékait. Vésettett egy ezüst tányérra egy kedves szöveget (azaz: velem intéztette... :-) ), azt felolvasta. Elkészített egy komoly összeállítást Anyuról, az ő közös életükről, nagyon kedves megjegyzésekkel. Összefűzette bőrkötésbe (azaz: Zsófi unokájával intéztette), azt is átadta. Tényleg komoly munka volt részéről, ráadásul titokban!!!!
Ezután egyszer csak olyan sor alakult ki Anyu előtt, mint az esküvőkön szokott, puszi-adás céljából.
Bátyám is odaverekedte magát. Természetesen, az ő ajándékai is saját készítésűek voltak. Az egyik, Apu 70. születésnapjára készített interjú-sorozata mintájára, "Hét évtized, hét beszélgetés" címmel egy cd volt, amit a hét különböző időpontban született (:-) ) unokával készített Misi, a nagymamájukról. Ez nagyon aranyos lett. Míg Bátyám nagyobb gyerekei, de még Gergő, a legkisebb is, elég komolyan vették a dolgot (habár Dani, a keresztfiam, azért itt is megcsillantotta utánozhatatlan és zseniális humorát), addig az enyéim eléggé viccesen kezelték ezt az egész "interjúsdit". Pláne az Ikrek... Misi is röhögve jött ki az "interjú-szobának" kinevezett dolgozószobánkból.... Mert Klárától és Imótól kiderült, hogy Mama abban volt (és van?!) a legnagyobb segítségünkre, hogy pelenkázta őket és tologatta a babakocsijukat (hiába, folyton családi videókat néznek...), továbbá a Karácsony attól olyan különleges Mamáéknál, mert akkor felkerülnek azok a cuki kis szalvétakarikák... Emma kedvence Mama borsólevese, Zillertalban (ahová síelni járunk Anyuékkal) a Papa szilveszteri tűzijátéka a legjobb buli és Mama szigorúbb a leckeírásnál, mint Anya.... Zita szerint is: "Mama a matekleckében mindig segít, akár kérem őt, akár nem".... és Párizsban "szentté avattuk Mamát, mert felmászott velünk az Eiffel-toronyra a lépcsőkön".... Misi bátyám másik ajándékára egy külön bejegyzésben térek ki, az annyira zseniális...
Végre odafértem Anyuhoz én is, családostul. A mi egyik ajándékunk már fent díszeleg a kerület pár helyén. Mi fondorlat volt, hogy Anyu végre észrevegye a neki szánt plakátokat! Pedig többször is járt azokon a helyeken! De végül rájuk lelt és nagyon tetszett neki! Apuval rögtön odavágtattak, lefotózták Anyut a plakát alatt, és az ünnepségre Apu már be is keretezte és hordozta körbe az asztaloknál, hogy mutogassa....
A másik dolog pedig az volt, hogy felhívtam mindenkit, akit Apu meghívott: Anyu testvéreit, unokahúgait (azaz: testvérei gyerekeit), unokatestvéreit, régi osztálytársait, régi kolléganőit, barátait, svájci magyar barátait, erdélyi barátait (akik, fő meglepetésként, ugyancsak megjelentek az ünnepségen), Apu megjelenő rokonait, szóval mindenkit, és arra kértem őket, hogy írjanak pár sort Anyuról, Anyuval kapcsolatos (jó) emlékről, akár fotó-melléklettel is. Nos, igazán kedves alkotások születtek. Ezeket egy dobozban gyűjtöttem össze, amire ráragasztgattam különféle méretben Anyu "plakátjának" másolatát és ráírtam kivagdosott színes betűkkel, hogy "Emlékek" . Aztán, úgy gondoltam, hogy ez a "visszaemlékezős" figura, csak így, önmagában, pont azt az öreges hangulatot nyújtaná, ami -szerencsére - egyáltalán nem jellemző az én anyukámra. Ezért aztán fogtam egy nagyobb dobozt, amire nagy színes betűket készítettem és ezekkel a "tervek" feliratot ragasztottam rá. Bele is írtam pár "tervet", mint Zsófi, Dani, Zoli, Gergő, Zita, Emma, Klára és Imola esküvőit (külön-külön), Anyu és Apu arany- illetve gyémántlakodalmát, Gergő, Zita, Emma, Klára és Imola szalagavatóit, stb.... Úgy adtam oda Anyunak, hogy a tervekhez azért nagyobb doboz kell.... :-)
A többiek is sok, szívhez szóló, személyre szabott ajándékkal érkeztek. A kedvencem az egyik unokatestvérem által elkészíttetett és megfestetett családfa. Tele van érdekességekkel... Rögtön ott van anyai nagymamám neve.... Mindenki "Bettyzte" őt is, a neki tulajdonított Erzsébet keresztnév után. Halála után derült ki, hogy Szidónia volt, csak, ahogy a saját gyerekeit és unokáit is igen "randomszerűen" máshogy szólította (Zsóka, azaz Erzsébet unokatesóm mindig Kriszti volt neki, Vicus unokatesóm az anyja után inkább Kamilla a számára, és Judit nagynénémnek sem ez az első neve, ha jól tudom....), így magának is talált egy "alkalmasabb" keresztnevet.... Nem ez volt Nagymamám egyetlen furcsasága....
A rácsodálkozás, az ajándékosztás és a felocsúdás után kezdődött a dínom-dánom! Az egészet az egyik közeli étteremben, a Koronakert különtermében tartottuk. Tulajdonképpen mindenki jól érezte magát. A gyerekeink a másod-unokatestvérekkel szórakoztak jól, az egymást rég nem látott rokonok egymással (én, pl., végre-valahára tudtam pár értelmes mondatot váltani a mostanában sajnos ritkán látott egyik kedvenc unokatestvéremmel). A tortázásra mondjuk Imó és én már eléggé kutyául voltunk, de vitt minket a lelkesedés...
Anyukám egyik asztaltól a másikig röppent, és úgy láttam: boldog és elégedett! 
Épkézláb fotóim egyelőre nincsenek. Én gondosan töltőre tettem a fényképezőgépem aksiját, hogy nehogy pont rosszkor merüljön le. Aztán gondosan a töltőn is felejtettem. Készült ugyan sok kép, de azokra még várni kell, míg a készítőik elküldik. Zita fényképezési technikája pedig még nem túl kiforrott. A dobozt azért megörökítette... :-)

2011. március 1., kedd

Murphy-s morfondír

Ugyan vajon miért, de tényleg miért van az, hogy mindig azon a napon betegszem le, amikor aktuális lenne a hajmosás?!?! Hogy teljes legyen az élvezet? Iszonyatos közérzet + szárnyaló láz + ugató köhögés= világvége hangulat szorozva egy zsíros szénaboglyával ékesített siralmas fejjel!!!!

2011. február 27., vasárnap

Elsők

A várandósságom első napjától tudtam, hogy Emma lesz.
Nem sírt fel a születés utáni első pillanatban. Tele volt a szája-orra méhlepénydarabkákkal. Megtisztították, de akkor is csak nyöszörgött. Azt is abbahagyta, amikor rám tették.
Az első tejfogacskája három hónaposan bújt ki. Az első tejfogacskája ötévesen esett ki.
Az első másfél évben szinte semmit sem aludt. Azóta sem tudjuk kipihenni. Ő igyekszik.
Az első szállóigéje a "Tak toki" lett. Magyarul "csak csoki".
Az első lépéseit kilenc hónaposan tette meg.
Alig múlt két éves, amikor az első alkalommal lóra ült. Azóta lovakkal álmodik.
Amikor először rám mosolygott, na, akkor vesztem el véglegesen. Azóta is keresgélem "magamat".
Akárhányszor meglátom, az első dolog, ami bevillan az, hogy hihetetlenül szép, szinte kerek vágású szeme van, tiszta, őszinte és meleg tekintettel.
Elsőre csak azt láttam, hogy egy gyönyörű kisbaba. Azóta azt is mindig meglátom, hogy tiszta apja.

Emma ma lett kilenc éves. Ezt sem elsőre, sem másodjára, sem sokadjára sem tudom elhinni.
Boldog születésnapot, Emmaci!


A képeket ma reggel, köszöntés közben készítette Emma egyetlen nővére - akinek még van mit tanulnia a fényképezés művészetéről.... Még tegnap este megterítettem egy ünnepi reggelihez, odakészítettük a virágot és az aprócska ajándékot (a főbb attrakciót, a teniszező felszerelést - cipő, szoknya, póló - már előbb odaadtuk, abban lehetett így farsangkor). Tettünk gyertyát is, kilencet el is fújattunk vele, volt kakaós csiga a tiszteletére (még tegnap este megsütöttem) és még a nap is kisütött!!!!

2011. február 26., szombat

Ez történik, ha...

Celles qui ne sont pas ou sont seulement peu malades doivent s'occuper avec quelque chose. Elles font des guirlandes. Beaucoup, beaucoup de guirlandes.....

Ez történik, ha a négy leánygyermekből valaki mindig vagy beteg, vagy lábadozó... Nem nagyon tudunk közös, házon kívüli programokat bonyolítani, így az egészséges itthon-ragadtak és a lábadozók kötik le magukat így, a farsangi szezonban, hogy különböző színű krepp-papírokból girlandokat hajtogatnak. Sokat, sokat, rengeteget.... Amit aztán szeretnének felakasztani valahová... Íme pár részlet házunk mostani állapotából:


És ez csak részlet.... Bízom benne - és nem csak ezért-, hogy most már lassan lecseng a "kórház a város szélén" sorozat nálunk, mert lassan már csak machetével közlekedhetünk a saját lakunkban.

2011. február 25., péntek

Fohász

Kedves olvasóim! Elmesélek nektek most egy történetet. Már régóta feszít, de éreztem, hogy várnom kell még. A végén kiderül, hogy érdemes volt és hogy miért. Elöljáróban még annyit, hogy nem lesz vidám. Akinek nincs kedve így, péntek reggel, egy szépnek ígérkező hétvége legelején pityeregni és egy kicsit a semmibe bámulni, jöjjön vissza később. Ez most nem poén akar lenni, nem is az.

Szóval. Van a baráti körünkben egy család. Az apa-férj, B., Zoli régi-régi jó barátja. Én azóta ismerem, amióta Zolit. B. is inkább Laci korosztályához tartozik (ötvenes évei elején), de mindig is legalább tíz-tizenöt évvel fiatalabbnak tűnt. Ráadásul roppant jóképű. Sokáig élt egy se veled - se nélküled kapcsolatban egy barátnőmmel. Végül külön-külön, mindketten megtalálták a boldogságukat. B. ezt T. személyében tette. 

Gyönyörű esküvőjük volt, egy nyári délutánon (bő öt éve, ha jól számolom). Annyira előttem van, ahogy T. felsétál a lépcsőzetes kerten át, a szabadtéren berendezett esküvői színhelyen, Robbie Williams "Angels" című számára. Szép volt T., szép volt B., szép volt a szertartás, szép volt az idő, szép volt minden, az ugyanott tartott lagzi pedig vidám és ugyancsak szép.

Ahogy az a tündérmesékben is folytatódik ilyenkor, hamarosan várandós lett T. És nemsokára megszületett a kislányuk. Vettek egy telket, építkezni kezdtek, kissé erőn felül is vállalva az anyagi terheket. Jött a válság, de valahogy leküzdötték az akadályokat. És készen álltak egy újabb gyermek fogadására. T. hamarosan újra áldott állapotba került, ezúttal egy kisfiúval.

Amikor legutoljára találkoztunk velük, 2008. karácsonya előtti napokban, egy közös barátnál, a teljesen idilli képet nyújtották. Mindenki szép és nyugodt, pihe-puha boldogságban.

Januárban hívott fel ugyanaz a közös barát, akinél utoljára találkoztunk. T.-vel és B.-vel akkor közölték, a szülés várható időpontja előtt kb. négy héttel, hogy a baba halmozottan sérülten készülődik a világra: a szíve súlyosan beteg, nyitott gerince van, valószínűleg értelmi fogyatékos lesz és nem is valószínű, hogy túléli a születést, de talán jobb is. Ha mégis túléli, nagy az esély arra, hogy azonnal műteni kell majd, ami egy sorozat kezdete lesz. Most azt nem is kommentálnám, hogy miként lehetséges az, hogy a mai korszerű világban ez nem tűnt fel előtte senkinek, amikor nekem, ikerterhes anyukának, a 18,. héten észrevettek Imolán egy kis vesetágulatot, majd minden ultrahangnál figyelték, ahogy húzódik vissza....

Így várakoztak heteket. Elképzelni sem tudom, hogy milyen lehetett. Őszintén? Nem mertem T.-t felhívni. Lehet, hogy hasonló helyzetben, én sem csacsogtam volna szívesen egy négy egészséges gyermeket nevelő anyukával. 

Végül megszületett a kisfiú. Amikor megérkezett, az orvosok azt mondták, hogy jobb a helyzet, mint gondolták. Túlélte a születést. Nem volt nyitott gerince mégsem. Nem kellett azonnal műteni. Igen, a szíve beteg, de várhatnak a műtéttel, amíg megerősödik. A gyógyszerek is segítenek addig.

A kisfiú cseperedett. De nem nagyon erőltették a találkozást, amit meg tudok érteni. Inkább keresték azon barátok társaságát, akiknek ugyancsak voltak küzdelmeik, ha nem is pont ilyenek. De tudtunk egymásról, ők is tudták, hogy tudjuk és hogy velük vagyunk. Azokat a közös barátainkat faggattuk, akiknél utoljára találkoztunk velük. Azt mondták, hogy mintha látszódna a kisfiún valami gond, de lehet, hogy csak azért gondolják így, mert tudják, hogy van gond. Én is láttam fényképet a kisfiúról. Egy kis szőke herceg mosolygott rám a képről. Azt is tudtuk, hogy B. és T. várják, hogy mikor műtik a kisfiút, mert műteni kellett. Csak nem volt sürgős, és sürgősebb esetek "beelőztek"

Tavaly októberben jött végül az a telefon, ami miatt akkor már egy fél éve remegtek. Megműtötték a kisfiút. Zoli hívott, hogy nagyon rossz állapotokat találtak a szívecskéjében. Élet és halál között van. Újabb műtét következett. Akkor már vissza sem zárták. Egy hétig tartott ez az állapot. Micsoda Golgota! És egy októberi délelőtt sms érkezett közös barátunktól. Ez állt benne. T. a következő üzenetet küldte nekünk: "Ma reggeltől ismét hárman vagyunk:....."

Őszintén? Hogy lehet ezt lereagálni?

Most lett volna kétéves a kisfiú, februárban. Nemrégiben beszéltem ugyanazzal a közös baráttal. Hogy vannak B.-ék? Azt mondta, B. rengeteget sír. Nem tudja elfogadni. T. néha meg sem bír szólalni napokig a bénult fájdalomtól. És azt is mondta, hogy a kislányuk közölte velük, hogy ő azért mindenképpen szeretne egy kistestvért.

Zoli ma reggel mondta: tegnap bent járt náluk B. És azt a hírt hozta, hogy T. újra babát vár. Emlékeztek, hogy mit írtam egy kicsit feljebb? Robbie Williams "Angels" című számára házasodtak össze. Angyalok....

Kedves olvasók! Kérlek titeket, hogy akármiben vagy akárkiben hisztek is, rebegjetek el hozzá egy fohászt T. és B. babájáért! Adassék meg nekik egy egészséges kisbaba, aki ha el nem is feledteti velük az átélt borzalmakat, mégis visszaadja nekik a hitet az élet szeretetében!.
Köszönöm.

Ras-le-bol - avagy: "tele a tál"

J'en ai vraiment ras-le-bol, oui. Imola est á nouveau malade. Ca va faire deux mois tout ronds qu'il y a toujours quelqu'un dans la famille qui est malade.

"Ras-le-bol" mondja a francia (de legalábbis a genfi), amikor azt akarja mondani, hogy elege van. "Tele a tál" szó szerinti fordításban. Tudja ezt csúnyábban is, na de mégsem fogok otrombaságokat okítani a négygyerekes családanya blogomon...

Na, tehát tele a tálam. Miért is? Imola ma reggel lázasan ébredt... Azt hiszem, hogy az, ahogy ezt a hírt nyugtáztam egy olyan jelenség megérkezését mutatja, amit a házunkban eddig nemigen tapasztaltam. Az a neve, hogy letargia.

Nem tudom, lehet, hogy a "tele-a-tálam" érzéstől, vagy az utóbbi hetek-hónapok összes vírusának igencsak testközeli szemrevételezéséből fakadóan-e, de most már nekem is kapar a torkom, fáj a fejem és émelygek. 

Holnap ünnepeljük anyukámat. Holnapután lesz Emma születésnapja. Azután meg? Talán az özönvíz....

2011. február 24., csütörtök

Második felvonás

A mai napon elérkezett az ovis farsang ideje is.
Imola pont mostantól mehetett újra oviba, úgyhogy, a sok nyavalya között ez azért igazán szerencse, hogy minden gyermek eljutott a farsangi mulatságára!
Imókánk kissé úgy mozgott megérkezéskor, mint aki először jár az intézményben, riadt volt, félénk és anyás. No meg persze tündéri, hiszen tegnap végül - az utolsó utáni pillanatban -mégis megtaláltunk a jelmezét, amit még a legutóbbi előtti karácsonyra kapott.
A vörös hajú démon a megszeppent Imola mellett pedig Klára-Arielle-Sellőlány! A megilletődöttségről még hírből sem hallott....

Megszeppent-Tündér-Imola és a varázspálcája.

 Farsangoló ikrek: Klára hableány és Imola (tavasz?)tündér bulira készen!

Ez a kép nagyon tetszik nekem. Ibolya néni gondoskodó-kedves mozdulata miatt, ahogy Imó szárnyait igazgatja...
A lányok igen lelkesen tértek haza. Nem gondolnám, hogy a főváros legjobb, legkreatívabb óvodájába jártak volna/járnának a gyerekeim. De egyik pozitívumuk az, hogy minden ünnepségre úgy készülnek az óvónők, hogy ők maguk beöltöznek és előadnak egy kis színdarabot a gyerekeknek. És ezt a gyerekek imádják. Ma is volt ilyen előadás, és ma is imádták.
Még megjegyezném, hogy Klára uszonyát kölcsönkaptuk Emma egyik ikerpár osztálytársainak anyukájától, akinek ezúton is köszönjük (Timinek pedig az ötletet!). A lila flitteres felső kompromisszum eredménye: először csak egy (fürdőruha)melltartót (vagy végül ezt a kis bolerót) akart felvenni Klára, de én már annyira rettegek egy újabb megbetegedéstől, hogy rávettem őt arra, hogy bár kissé kevésbé Arielle-hű lesz így, a flitterek pikkelyeknek is hathatnak és akkor erősítjük a "halas" vonalat. Szerencsére belement. A paróka adott volt már ugye, Zita karácsonyi ajándéka révén. Ami érdekes, az, hogy Klára ragaszkodott ahhoz, hogy kölcsönkérje nagyapja pipáját, mert van egy jelenet a Kis hableányban, ahol Arielle pipázik, és ő azt a jelenetet szerette volna életre kelteni. Tehát Klára volt a pipázó hableány a Sashalmi Manoda mai farsangján....

Amikor hazaértek, azonnal berakatták Gryllus Vilmos maszkabálját....