Pages

2008. szeptember 29., hétfő

Apukám 70

Szombaton, a nehezen átvészelhető pénteki nap után, új nap virradt.... Délután öt órára teljesen új hangulatba illet helyezni magunkat, mert édesapám bőven megérdemelte azt.

És szép ünnep lett, de tényleg. Sokan voltunk, sok szeretettel és kedvességgel. Apukám pedig nagyon örült az ajándékoknak. Amelyek persze nem tárgyi mivoltukban örvendeztették őt meg főleg, mert az én apámról nem igazán lehet elmondani, hogy a materiális javak lázba hoznák. Persze, szeret elegánsan felöltözni, csak üzletbe ne kelljen mennie, hogy öltönyt vagy cipőt próbáljon..... Így hát örült persze a szép órának, amit anyukámtól kapott, de sokkal inkább annak a két fénykép-albumnak, amit Anyu hónapokon át készített. Összeszedte ugyanis és időrendbe állította, Apu rengeteg külföldi (munka) utazásainak képeit; kommentárokat írt hozzá, melléjük tette (lefényképezve) az összes kitüntetést és elismerést, amelyet Apu kapott élete során és még azoknak a dedikációknak a szövegeit is kimásolta, amelyeket híres és Apám által kedvelt írók és költők írtak Apunak. Készített még továbbá Anyu, Zsófi unokahúgom lelkes közreműködésével, egy hosszú felsorolást, időrendbe és földrajzi rendbe állítva, azokról a helyekről, ahol Apu járt és ahová vissza-visszatért hosszú nemzetközi karrierje során.


Tőlünk zenés ajándékot kapott. Először is, Zita és Zsófi előadtak neki egy zenedarabot, fuvolára és gitárra. Utána átadtunk neki egy igazi, szép, új trombitát, mert hogy.... Apám trombitált fiatalkorában, még egy buli-zenekar tagja is volt. Most aztán megkezdhet egy újabb karriert - és még együttest is alakíthat.... az unokáival.

A legfelejthetetlenebb, és persze legfájóbb, ajándékot Bátyám adta át, a beszélgetéseket összegyűjtő és szépen összevágott (képekkel és kommentárokkal tűzdelt) filmmel. Belekukkantottunk még ott, de persze János részét kihagytuk. Ez nem lett volna a megfelelő alkalom.

Sokan voltunk, a rokonság, pár barát, sok-sok gyerek és mosolygó felnőttek.
(A képen az ünnepelt, Anyu és a nyolc unoka)



Boldog születésnapot, Apu!

5 megjegyzés:

3 kislány, én meg egy férj írta...

Boldog születésnapot neki! Szerencsés vagy, hogy megünnepelhettétek a 70. születésnapját...én sajnos már nem tudom az én apukámét. Eszembe jut, hogy előfordulhatott, hogy ovis fellépéseink, szerepléseink alatt apukáink egymás mellett ültek a kis székeken és talán még köszöntek is egymásnak. Jó, hogy neked még van édesapád!
Biztosan felejthetetlen ünnep volt!
Ági

Bogár írta...

:)
Puszi

Szitya írta...

Ágikám!

Emlékszem apukádra... És sajnálom, hogy már nincs veletek... És persze, külön szerencsének tartom, hogy az enyém viszont még itt van.

Jelen lelkiállapotomban a hozzászólásod erősen megríkatott.
Puszi,

Szilvi

Dius írta...

Boldog Születésnapot, és még sok-sok évet kívánok édesapádnak!

turicsalad írta...

Kedves Szilvi!

Orulok neki, hogy a szomoru korulmenyek ellenere sikerult ezt a szep evfordulot ilyen szep korben megunnepelni! Nagyon boldog szuletesnapot kivanok Edesapadnak, sok-sok erot, egeszseget, hiszen 8 unoka mellett van még feladata boven! :)
A szomoru esemennyel kapcsolatban par napja elkezdtem leirni Neked egy-ket gondolatomat, de nem tudtam befejezni, mert pont felébredtek a lanyok, és menni kellett. Ha nem baj, ide most leirom, meg ha nem is errol szol ez a bejegyzes.
A Janosrol szolo bejegyzes olvasasakor, bevallom, folytak a konnyeim, noha nem is ismertem. De mindig megraz, amikor ilyen fiatalon, ilyen jo ember tavozik, es ekkora űrt hagy maga után. Sok minden eszembe jutott, hogy milyen borzaszto is ez a NINCS gondolata, meg hogy, akarmilyen furcsa, de az elet megy tovabb.
7 evvel ezelott egy 22 eves lany, felnott ugyan, de azert meg gondtalan diakeveket elo, szembesult eloszor ezekkel a nehez gondolatokkal. Egy este egyik pillanatrol a masikra ugy ment haza, hogy 46 eves anyukaja nincs tobbé. Apukajaval leultek a nappaliban, Rola beszelgettek, probaltak feldolgozni a hirtelen esemenyeket. Aztan jott az egyszeru megállapitas, hogy most nagyon sokaig ROSSZ lesz nekik. Nem lehet mit csinaálni, ezt az idoszakot ki kell birni. Hagyni kell, hogy fajjon, sírni kell, ha jön, és az idő tenni fogja a dolgát. Furcsa volt ezt akkor ilyen józanul megállapítani, de igazuk lett.
Az a lany én voltam. Honapokig rossz volt, nagyon rossz, sirtam, ahol rámjott, hagytam, hogy fajjon. A halala utani masnapon szemembe huztam egy kepzeletbeli sapkat, és elmentem az egyetemre vizsgazni. Mert az elet ment tovabb, és anyukam pokoli merges lett volna, ha "miatta" elcsuszok a vizsgakkal.

És az ido tette a dolgat. Egyre kevesbe volt eles a fajdalom, és en orultem, hogy haladunk. Soha nem lesz jó, de sikerult feldolgozni. Ma is sirok, ha hianyzik. Igaz, mar nem buszon, például, csak esténként, magamnak, de muszaj.

Nem hiszem, hogy konkrétan sok hasznosat irtam most, de ezek jutottak eszembe a szomoru eset kapcsan. Remelem, hogy az ido Nektek is segiteni fog, kulonosen az egyedul maradt családnak, akiknek talán a legrosszabb most.
Kivanom, hogy a leheto leghamarabb sikeruljon Nektek is a dolgot feldolgozni!

Puszil,
Vera