Most, hogy sajnos hamarosan tábort bontunk, és itt hagyjuk a béke és a lazaság tópartját, be kell látnom, hogy sajnos egy csomó eseményről nem számoltam még be. És, ha belegondolok az előttünk álló két hét kihívásaiba: pakolás, takarítás és iskolakezdés előkészítése, rájövök, hogy nem is lesz időm részletekbe bonyolódni. A "betervezett" nevelési morfondírjaimat elhalasztom az ősz elejére, és most egy kicsit felsorolásszerűen rögzítem az eddig rögzítetlent. Konyha, kaland és kacagás van benne, jól összekutyulva.
Idén először, és rögtön nem sokkal később másodszor, ellátogattunk a Majthényi Présházba. Már tavaly "kacérkodtunk" vele, de valamiért mégsem jutottunk el. Kár. Mert egy igazán jó hely! Először is: az odavezető út is már igen vadregényes, aztán, a teraszról - ahol eszünk - elénk táruló látvány egyszerűen lenyűgöző, szinte befogadhatatlanul szép; a Konyári borok méltán híresek, mert az általunk kóstoltak csak növelték azon meggyőződésemet, hogy a magyar borok a világon a legfinomabbak; és végül, de nem utolsó sorban, a konyhája is igen megnyerő, szimpatikus ételsorral, őszinte ízekkel, ráadásként remek és megfelelő tempójú kiszolgálással. Az árak is korrektek. Csak ajánlani fogom; és visszatérünk még, az biztos!
Ha már gasztronómia, akkor azért megemlítem az idén "csak" egyszer meglátogatott, de továbbra is nagyon kedvelt kedvencünket, a szemesi Kistücsök éttermet. A kerthelyiség igazán hangulatos, az ételeknek már a címétől is elámulok, és teljesen zavarba jövök: melyiket válasszam, amikor (szinte)mindegyiket megkóstolnám; a kiszolgálás itt is osztályon felüli, a tálalás nagyon ötletes, az ízek harmónikusak, a tulaj-főnök szívélyes. Méltán kerül be a legjobbak közé bármilyen magyar éttermeket osztályozó felsorolásban. Csak így tovább!
Régóta betervezett, és sokszor elhalasztott, elkényelmeskedett célpontunk volt Sümeg. Az
Orsinál olvasottak adták meg a végső lökést: márpedig odakirándulunk! Boglárhoz sincs közel, de tudtam: Pestről esélytelen, hogy "elugorjunk" csak úgy. Habár... A Nagyok kissé fintorogtak, amikor közöltem, hogy másnap "túrázunk", de mivel nem kérdésként szólt a mondat, és halkan hozzátettem, hogy "állítólag nagyon finom ott a kürtős kalács" - a gyenge ellenállás is megtört. És - úgy jöttünk vissza, hogy oda még sokszor szeretnének kirándulni! Minden tetszett nekik: a vár tövében tartott műsor (főleg az akkor tíznapos shetlandi pónicsikó...),
a vár látványa, a gyönyörűen helyreállított vár, a kürtős kalács persze, a "pénzverés", a kilátás, a kilátás, a kilátás. És az ebéd is. Szüleimmel mentünk; és mivel anyukám nincs most kirobbanó fizikai formában, felfelé "vártaxiztunk"; így még a felfelé caplatást is megúszta a lustája.... Nagyon szép napunk volt, épp a felmelegedés elején, pont jó időben, vidámságban, érdeklődéssel telve. Ennek egyébbként örülök: észrevétlenül megértek ezekre a dolgokra. Már nem csak eszeveszetten rohangásznak ilyen helyeken, hanem érdekli őket a vár története, a magyarázata annak, amit látnak, de esetleg nem értenek. Kérdeznek, figyelnek - és, talán, megjegyeznek. No meg: pózolnak - itt például rabként, a lüke anyjukkal együtt;
vagy kalodában is, persze...
(Sümegről és a présházról Zita képeit tudtam betenni, az enyém sajnos lemerült - majd még megkaparintom szüleim képeit is...)
Kétszer szálltunk fel idén a boglári kikőtőből induló "élményhajóra", amit gyerekeknek találtak ki. Egyórás sétahajókázás, ami alatt "Tibi bohóc", illetve "Tibi kalóz" szórakoztatja a gyereksereget. De nagyon! Hálás vagyok Tibi kalóz-bohócnak, mert olyan önfeledt nevetésre tudta bírni az összes lányomat, hogy azt öröm volt nézni. Klára névnapján "kalózkodtunk" - akkor öt lánykával érkeztem a fedélzetre, mert velünk tartott néhány napra Emma barátnője, Eszter; máskor pedig "bohóckodtunk" - továbbra is Eszterrel is, de Zita nélkül, mert ő pár napot Pesten töltött (de erről majd máskor - remélem).
Szinte "kötelező" program már a Lellén táborozó cirkusz meglátogatása is. Idén valahogy nem nagyon volt kedvem hozzá (talán az időjárás miatt is), de mégis nekem jutott a "lehetőség". Hát, nem tudom. Voltak persze szép, aranyos, és lenyűgöző produkciók, ez tény. De valahogy "csökkentett" létszámmal (a megszokotthoz képest), emelt belépődíjjal, és összességében rövidebb és kevésbé színvonalas műsorral. Valahogy olyan "lenyúlós" érzést keltett. Nincs gyerekjegy, mindenki ugyanannyit (sokat!) perkál, de a wc-nél is kérnek még pénzt.... Nem beszélve azokról az orbitális összegekről, amit elkér(né)nek egy-egy körért a tevén (a műsor előtt) vagy egy fotóért az elefánton (ez utóbbit leírom: valaki felhajítja a gyerekedet az elefánt hátára, valaki más azon nyomban villantja a vakut, lepkapják a(z általában ijedt) gyermeket - és műsor végén megkaphatod a képet, 2000 Ft-ért.... - és bár nem láttam, hogy idén milyen, de szerintem még csak egy szerkesztett keret sincs hozzá...). Szóval, a cirkusz most nem annyira jött be nekem. Amúgy is csak a gyerekek ámulattól és örömtől csillogó szemeiért szerettem járni, de most ez a félig telt sátor, a fele társulat műsorával, leöntve a kapzsiság eme szószával eléggé elvette a kedvemet....
Idén végre felcaplattunk a boglári hírességhez, a "gömbhöz". Ezúttal ötösben voltunk: Anyu, Emma, az Ikrek és én. De a "gömb" továbbra sem látogatható. Azt viszont megtudtuk, hogy mégis megépül a lábához tervezett kalandpark. Ezzel nem is lenne nekem olyan nagy bajom (a közelben lakóknak valószínűleg annál inkább), csak azt nem értem, hogy ha EU-s és állami támogatottságot is élvez ez a projekt, akkor miért nem része (vagy ha része, akkor ez miért nem nyilvánvaló) a "gömb" helyrehozatala is? Ha már ott van, még Boglár jelképévé is vált, és onnan lenne igazán szép a kilátás, akkor miért nem teszik használhatóvá?! Na, mindegy; ezzel együtt, a csajok élvezték a minitúrát (amiből arra következtettem, hogy ebben a szezonban többet kéne csatlakozni túra-őrült barátnőmékhez, Juliékhoz...), még úgy is, hogy lefelé rohanvást az erdei ösvényen (mert egy erdei ösvényen lefelé rohanni kell!), Klára egy hatalmasat esett, és csupa karcolás és seb lett.... De nem sírt. Leérvén, még tettünk egy kört Boglár kis gyöngyszemén, a hatalmas fák árnyékában működő bájos piacon.
Kétszer vetődtünk el a lellei Napfény Strandra. Egyszer egyedül vágtam neki öt csajszival (akkor pedig Zita barátnője, Dóri, volt velünk), egyszer pedig Zolival, hatosban, családilag. Másodjára kicsit már túl sokan voltak, de amúgy kedvelem ezt a helyet - ha már strandról van szó. Normális belépő árak, szépen kialakított homokos partszakasz, néhány "élményelem", rendezett infrastruktúra. A csajok pedig azért imádják, mert hatalmasakat csúszdázhatnak...
Zita és Emma itt is voltak egy hétig bejárós tenisztáborban (pont július végén, a nagy hidegben, amikor jól is jött az, hogy ezzel kitöltik a napjukat), azóta is eljárogatnak a már jól ismert Klári-edzőhöz.
Tegnap este, a boglári "nagy" strandon, ahol mától már a "Boglári napok" zajlanak, egy elbűvölő előadást élvezhettünk. Boglár tetsvérvárosa az erdélyi Szentegyházas, a legmagasabb ponton fekvő magyar település. Ott működik egy száztagú (!!!!) gyermekkórus, kísérve egy negyventagú zenekarral. Ők énekeltek és zenéltek nekünk - és teljesen elbűvöltek. A lányok (ezúttal a három "kisebb") nem túl lelkesen kísértek el minket, de a zeneovis és máshonnan (még német óráról is) felszedett alapvető (nép)dalműveltségüknek hála, nagyon is élvezték, hogy ilyen módon csendülnek fel az általuk is is mert dallamok. Vastaps és több ráadás után hagyták csak abba az erdélyi daloskedvűek - látszott is rajtuk, hogy elfáradtak! Köszönjük nekik az élményt!
A legjobb dolog mégis az, amikor délután felcihelődünk (most már, hogy meleg van, főleg), leballagunk a partra, fürdünk, kártyázunk, kagylókat szedünk, vízsiklót lesünk, köveken mászkálunk, homokzunk, vagy csak egyszerűen ott ülünk és nézzük a Balcsit, a hattyúkat és a Badacsonyt.
Emma talán tegnap mondta: "Anya, olyan jó itt lenni a parton, úgy megnyugtat."
Hát tényleg. Már megint rossz lesz elmenni innen.
