Bolond hónap

Április bolondja - mondjuk sokszor. Hát, nekünk is furcsára sikeredett ez a szépséges április.

Ha vasárnap, akkor színház...

... mármint a gyerekekkel. Különösebb akaratlagosság nélkül sikerült úgy összeválogatnom a kultúrát a porontyok számára, hogy az főként áprilisra essék és mindig vasárnapra. Először jött Hamupipőke a Vígszínházban. Az első etapot Zoli kihagyta (azért nála is van egy határ - na, Hamupipőke színházban már azon túl van), így ötösben vágtunk neki akalandnak egy vasárnap délelőtt. Érdemes tudni, hogy most éppen Imola leledzik nálunk egy ideje a hercegnő-őrületben - szoros karöltésben a mértéktelen barbie-zással. Ezért aztán ő várta a legjobban, de a többiek is lelkesen jöttek. Hogy milyen volt ezek után a darab? Hát... nekem már volt hozzá egyszer szerencsém, mert Zitussal (4-5 éves kora körül) már megnéztük (ekkor hangzott fel tőle az ominózus: "Nézd, anya, milyen szép a mostoha!" mondat...). Szóval a gond leginkább csak az, hogy igen távolról közelíti meg az eredeti történetet. Tehát az amúgy tündöklő Fesztbaum Béla a szakács-takács-kovács szerepben nehezen teszi felismerhetővé a tündér-keresztanyát. Ez csak a felnőtteknek sikerül, de nem nekik szól a darab elsősorban, ugye. Tehát tulajdonképpen más címen mehetne ez a mese-darab, így azért maradt egy kis hiányérzet a csajokban - de nem túl nagy. Volt színház-élmény ( Budapest legszebb színházában), előadás, dalok és még perec is a szünetben.

Két héttel később ismét a Vígszínházat céloztuk meg, ezúttal Zoli sem csúszhatott ki a markunkból (bár próbált...:-) ). El is foglaltunk egy sort, így hatosban. Az előadás Pán Péter volt. Az igazság az, hogy én nem szeretem ezt a mesét. De a darab nagyon jó volt, sokkal több és jobb, mint amit vártam! És ennek csak egy része volt az, hogy egy olyan kutyus is szerepel benne, mint a mi, tragikus hirtelenséggel elhunyt (másfél évesen...) Beau (ejtsd: bó) kutyánk volt valaha. Szép volt a darab, az üzenet, a feldolgozás, a díszlet, minden. Éppen kapóra is jött nekem: Zita most már erőteljesen kérdezget engem a nyusziról, Mikulásról. Most ott tartok, hogy ha firtat a létezésükről, azt válaszolom: "Szerinted kinek jobb, aki hisz bennük, vagy aki nem?" És Pán Péter üzenete, azzal, hogy csak azok tudnak repülni, akik hisznek a tündérekben, tökéletesen belepasszol a mostani lelki-állapotába. Jaj, nagyon nagy élmény volt, tényleg! Hat vigyorgó ember jött ki a színházból. Köszönjük!

Rákövetkező vasárnap "premierre" készültünk. Mármint a Kicsik szempontjából. Ekkor jöttek ugyanis először velünk a Nagyok által már annyira kedvelt kakaó-koncertre. Ez a Budapesti Fesztiválzenekar program-sorozata gyerekeknek, ami egy bögre kakaóval ér véget. Ezúttal is sziporkázó műsort láthattunk-hallhattunk (volt ott fúga négy üstdobra, kocka-játék menüett, amely előtt egy hatalmas, textil-dobókockával "dobta ki" a közönség, hogy milyen sorrendbe játssza el a három zenész a darab részecskéit, és egyéb ínyencségek is). Mennyire tetszett Klárának és Imolának? Az egyórás műsor 35-40 percét nagyon élvezték, utána már áhítoztak a beígért kakaóra, de rendesen-aranyosan végigülték az egészet. Szerintem szívesen eljönnek majd velünk legközelebb is. A két Nagy lenyűgözve nézte végig az egészet, az előttük rendetlenkedő kisfiúk sem tudták őket kizökkenteni.

Most vasárnap nem megyünk sehová. Már csak azért sem, mert elvileg elutaztunk volna az egész hétvégére, de Zoli munkája közbeszólt.

Ha hétköznap, akkor színház....

.... a felnőtteknek. Nem szerveztem valami körültekintően a kultúrális programjainkat, ráadásul egy barátunk szerezte jegy is bekavart, így történhetett az meg, hogy a Pán Péteres délutánt követő három nap minden este színházba mentünk Zolival. Nem mondom, hogy szerdán örömmel fogadták volna sarjaink, hogy ismét nélkülözniük kell, de azért túlélték, mi meg nem akartuk kidobni a jegyeinket, ami talán érthető. Még egy másik hét péntekjén is színházban voltunk, így aztán négyszer jutottunk el kettesben Thália istennő templomaiba ebben a hónapban (márciusban egyszer, májusra pedig nincs jegyünk). Hogy miket láttunk? A Pesti Színházban a Chioggiai csetepatét és A kellékes-t, az Új Színházban a Grönholm módszert, a Vígben pedig a Vörös és feketét. Mindegyik jó volt, de a Grönholm módszer mindeképpen kiemelkedik, nagyon szórakoztató és elgondolkodtató egyszerre.

Április - a munka hónapja

Mert belekóstoltam végre, igaz, csak fél lábon állva, a munka világába ismét. Kaptam újra fordításokat (szoros, szinte tarthatatlan határidőkkel) és volt szerencsém tárgyalásra is eljutni, a francia tudásomat igénybe véve. Nagyon feldobódtam a kalandtól és most már csak a megfelelő rendszerességet kell kialakítanom és akkor nagyon jó lesz. Nem mondom, hogy nem volt rohanós ez az időszak és tény, hogy komoly logisztikai gubancolással sikerült csak a távollétem során minden csemetémet a megfelelő időben a megfelelő helyre juttatnom, de végül sikerült és megérte! Estére egy fáradt, de ugyanakkor hihetetlenül feldobódott anyát kaptak vissza. A mai világban hatalmas szerencse lenne, ha ez a "féllábas" megoldásom működne. Nem akarok én önmegvalósító karrierista lenni, mert azt biztos, hogy Z.E.K.I. sínylené meg, de szeretnék könnyebséget nyújtani Zolinak és jövőképet formálni arra az időre, amikor már sajnos egyik sem fog cirkuszolni, ha nem én hozom-viszem edzésre, erre-arra.

És a munka hónapja ez Zoli számára is, naná! A társa hat hétre elutazott és a válsággal ellentétes folyamatként, nekik valamiért egyre több munkájuk lett (gyorsan lekopogom). Talán azért, mert most végre kifizetődő az ő szerényebb és tiszteségesebb hozzáállásuk, mint a nagy reklám-ügynökségeké. Meg azért is, mert büszke lehetek arra, hogy Zoli a szakmájának elismert és nagyon jó tudora.... Viszont rongyosra dolgozza a szemeit és szomorúan állapítja meg napról-napra, hogy már megint csak az esti puszira ért haza. Ez alól csak néha vannak kivételek (pl. a színház-látogatásaink ilyen szerencsés napok voltak), akkor viszont mindenki örül neki. Vacsora közben azt a játékot szoktuk játszani, hogy mindenki elmondja, hogy mi volt aznap a legjobb és a legrosszabb. Egyik este hatosban játszottuk ezt és Emma mondta is "az a legjobb, hogy ma mind a hatan együtt vacsorázunk". Hát, több ilyen kéne. Ez nem panasz. Ez most egy ilyen élet-szakasz. Csak nehogy baja essék Zolinak.... lassan megközelíti a veszélyes negyvenest. Küldöm is őt focizni, amikor csak megteheti, hogy kieressze a gőzt.... De most már nagyon kivan. Ezért nem megyünk mégsem az Őrségbe a hétvégén. Nyugi, sport és itthonlét kell neki.

Egyéb

Mi is volt még ebben a hónapban? Húsvét, természetesen. A két itt-ragadt "tanú", Lulu és Gizi a nyuszi-kisasszonyok már családtagokká váltak. Nagy a szerelem irányukban, csak bírják ki szegények! Hálás vagyok nekik, mert két pozitív változás állt be nekik köszönhetően: a tévé eszébe sem jut azóta a gyerekeimnek és, érdekes módon, Scottot, tündéri kutyusunkat is többet szeretgetik azóta. Volt még zeneiskolai felvételi Emma számára (zongorázni szeretne, ahol iszonyú nagy a túljelentkezés, rágjuk is a körmünket, hogy sikerült-e, bár nagyon ügyes és meglepően bátor volt - az eredményre még egy hónapot kell várni), iskolák-közötti mezei futóverseny (Zita II. lett csapatban), Anyák napja az új oviban (TÜNDÉRI!!!!!!!), családi névnap-ünneplés (kissé rohanós és fárasztó), kézilabda-bemutató Emmának (ők a felkészítő gyakorlatokat mutatták be, lesz valamikor tévében is ; Emmust egyébként nagyon javasolják egyesületi kézilabdára... hát, nem tudom, hogy a zongorával jó párosítás-e...), úszóverseny (Zita indult, naná és különdíjas lett, mert valami félreértés után, ő a 12-13 évesek között versenyezett és lett negyedik...),meg még millió dolog, amit sajnos nem sikerült lejegyeznem, így a felejtés homályába merül majd sajnos....