Hosszú hétvége

Jelentem, megkezdtük a szokásos tanév-végi besűrűsödést! Már az elmúlt hétvégén.

Pénteken "indítottunk", Zitus fuvola vizsgaelőadásával. Sajnos, izgalmamban elfelejtettem kattintgatni a fényképezőgépemmel. Viszont készült a koncertről "hivatalos" video-felvétel is; így, ha azt majd megszerzem, akkor megpróbálkozom olyannal, amivel eddig nem és betöltöm az ő darabkáját ide. Mert nagyon jópofát játszott. Már azt is szerettem, amikor gyakorolta, de így, zongora-kísérettel külön élmény volt. Kicsit jazzes darab, teljesen Zitás, olyan "könnyeden bonyolult". Az egyik próbán azt mondta neki a tanárnője, hogy olyan jól játssza, hogy akár osztályt is ugorhatna. Nos, a koncerten azért talán annyira nem játszotta jól, hogy a jelenlévő (és osztályozó) tanszak-vezető is ezt javasolja, d szerintem az 5-t simán megkapja. Fújt még egy duót is, ami megint nagy kihívás, hiszen egyszerre kell figyelni a technikára és arra is, hogy a saját szólamát pontosan fújja, nem befolyásolva a másik szólamtól. Itt bakizott egy kicsit, amitől nagyon haragudott magára. Nekem ez is tetszett, de annak is örültem, hogy ő elégedetlen, mert akkor legközelebb majd még inkább akarja majd jól csinálni.

Alighogy magunkhoz tértünk a péntek esti koncerttől, hogy szombat reggel virradóra már az iskolai gála lázában éghettünk. Ahol Emma is, Zita is szerepelhetett. Hűségesebb "olvasóim" emlékezhetnek talán, hogy két éve Zitáék palotást táncoltak és le voltam nyűgözve. Hát most nem. A tanítónők az igazán könnyű megoldást választották és egy "modern ("fashion") tánctanárt kértek meg arra, hogy ez a szegény osztály, a maga 9-10 évével DJ Bobo "Chivava" című számára vonogoljon a színpadon. Zituskám, szegény, tudta, hogy én nem leszek ezért oda, de ő lelkesen készült. Végül, azt mondtam neki, amit gondoltam: aranyos volt ő, de az egész... hát, nem bírt tetszeni. Emmácskáék a másik első osztállyal adtak elő egy népies, vásáros egyveleget. Az legalább helyes volt, bár annyira az sem hatott fantáziadúsnak. Akadtak fénypontok a gálán, mint például a néptánc-csoport (Zita sajnos ezt abbahagyta már idén), vagy a néptánc-csoport és az énekkar együtt; vagy az énekkar és egy másodikos osztály együtt "A magányos kecskepásztort" előadva (Zita énekkaros, úgyhogy azért jól érezte magát!), vagy az angol tanárnő hihetetlenül ötletes, munkás, lenyűgöző produkciója a "teadélutánosokkal" (ez egy ilyen nevű szakkör - angol-szász szokásokat, dalokat, stb. népszerűsít, 70 gyerek a tagja!).

De alapvetően megdöbbentő volt számomra ez a gála. Fel nem foghatom, hogy miért kell a 8-14 éves korosztálynak kis-felnőttként vonaglani, otromba számokra. Vagy ha netán beszélnek is, akkor miért tűnik el teljesen a humor és a fantázia, hogy helyet adjon az erőlködésnek, a "csináljunkvalamithogylegyenvalami"-felfogásnak. Elgondolkodtam, hogy jó lesz-e nekünk ez a suli még sokáig... Ha ehhez még hozzáadom a közelmúlt történéseit Zitus részéről, hát, már megint fontolgatom, hogy szedem a sátorfáját. Viszont Emmus jól érzi itt magát, neki szuper tanító nénije van és remek osztálya, tehát őt hagynám. Magyarul szakadhatnék még tovább. No, mindegy, zárójel bezárva.

A Kicsik hősiesen végigülték a szünettel együtt majd négyórás programot. Otthon, egy rövid ebéd után, elmentünk legújabb családi mániánk újabb színhelyére: egy cukiba. Fejünkbe vettük ugyanis, hogy hétvégenként végig-teszteljük a kerület cukrászdáit és aztán "eredményt hirdetünk". Erre majd még visszatérek pár hét múlva, még csak három helyen jártunk.

A cukis felfrissülés után pihengtünk még egy sort, s a szombat már el is szállt.

Vasárnap reggel remek hangulatú reggelink volt. Nem említettem ugyan még, de a tavasz közepe táján elkészült végre a régen tervezett fedett teraszunk a fenyőfák alatt (egyszer majd talán azt is lefotózom), ahol a kellemes árnyékban költhetjük majd el nyári étkezéseinket. Nos, vasárnap reggel is kihurcoltunk oda mindent, amit még azzal tetéztünk, hogy Scotty-t (a kutyát)bezártuk, viszont a nyuszikat kiraktuk mellénk, a szikla-kertbe. Hát, ez olyan idilli volt, hogy még Zoli is csak ámult magán, hogy mennyire tetszik neki ez az egész, pedig őt "nem is érdeklik a nyulak" (ááááááá, neeeeem).

Délelőtt úsztunk (Zoli focizott), majd anyukám fincsi ebédjét fogyaszthattuk. Délután a késő-délutánra készültünk: Imola napra! El is jöttek a nagymamák, Dédi, nagypapák, Bátyám, felesége és a legkisebb fiú, Gergő, no és Mariann, Morgi és kislányunk Kriszti, akik Imola (és János sajnálatos halála miatta már Klára) kereszt-szülei.

Imóci nagyon be volt zsongva, alig várta ezt a napot. Hiszen ez az ő napja, az egyetlen, ami csak az övé! El is lett kényeztetve! Tőlünk kapott még egy olyan ajándékot, amit nem véletlenül választottunk olyannak, hogy mindenki használhassa: egy trambulint! Most aztán ki lehet tenni a kert közepére és ugra-bugrálni rajta! Szüleim is közösen használható ajándékot hoztak (meg egy kis egyszemélyes apróságot): felfújható medencét (a régi már feladta)! Nagyon készül a nyár.... Csepeli nagyszülőktől és Déditől is nyári kiegészítőket kapott: napszemüveget (rózsaszínt), baseball sapkát (rózsaszínt) és egy (rózsaszín) vászoncipőt, ami pont passzolt Mariannék ajándékához, ami egy (rózsaszín) nyári ruhácska volt! (Mindez, elárulom, nem annyira a véletlen műve volt...). Bátyámék egy jópofa könyvet ("sok kis könyv az egy nagyban") hoztak. Imó azt sem tudta, hogy mihez kapjon!

A kora-esténk jól telt, kint a kertben, ugra-bugrálva, némi ennivalót rágcsálva (Zoli nagyon pártolta azon ötletem, hogy ne bonyolítsam túl az étkezést: pogi, süti, saláta és szendvics; sőt azt kérte, hogy mindig ez legyen), beszélgetve.

És hogy visszatérjek Bogár-Gerti egyik kérdésére, hogy hogyan fogjuk megoldani az Ikrek esetében a "saját nap" problematikát, hát jelentem: elvágtuk a gordiuszi csomót! Imó most választhatott valamit (vidámparkot), Klára majd a saját névnapján (augusztusban) és a közös születésnapjukon pedig mindketten döntenek majd arról, hogy hová menjünk hatosban! Szerintem így mindenki nyer.....

Mivel a szombatot a gálának szenteltük, az iskola szabadnapot adott hétfőre. A Kicsiket sem vittem oviba és végre beválthattam egy régen tett ígéretemet. Anna és Peti nyomán elindultunk a Hajógyári szigetre, arra a bizonyos szuper játszótérre! A csajok nagyon örültek, nagyon élvezték, csak az az egy gond volt, hogy, kánikula lévén, a fém csúszdák közül a nyitottak használhatatlanná forrósodtak. De a csövekben nyugodtan lehetett csúszkálni. No meg volt még ott számtalan hinta, pörgettyű és egyéb. A koronát a McDonalds-os ebéd tette fel a napra (igen ritkán vetődünk oda - szerintem nem is szeretik annyira, csak az "életérzés" kell nekik, no meg az ajándékok....). A délutáni tanulás meg kissé megkpotatta azt a koronát. Hm, hm.....
Jó, de igen eseménydús, hosszú hétvégénk volt hát. És ez a hét is sűrűnek ígérkezik (meg a következő is...), amiben sajnos sok a kemény tanulás is, mert mindkét iskolásom sorra írja az évvégi felmérőket.....