Búcsú

Volt még egy utolsó, nagy, önfeledt játék, kuckózással, barbizással, piknikezéssel, jelmezbe öltözéssel:De aztán eljött az a pillanat, amikor el kellett búcsúznunk egymástól... Mi, azaz, a négy lelkes, szerető, rajongó leányzó és hálától eltelt szüleik és ő, Vivi.

Vivit baby-sitterként szoktuk emlegetni, pedig sokkal több volt ő annál. Komolyan mondom, hogy ilyen ideális segítőt még elképzelni sem tudtam volna. Amikor először jött hozzánk (az Ikrek bő egyévesek lehettek), azzal nyitott, hogy megkért: írjak le neki egy részletes napirendet és azt tartani fogja. Ez a precízség, megbízhatóság végig-kísérte kapcsolatunkat és már ez hihetetlenül megnyugtató egy anya számára. De emellett megkaptuk vele még a belőlünk néha sajnos már éppen hiányzó türelmet, megértést és kitartást. És jött még Vivivel egy hatalmas nagy kreativitás is. Az origami rejtélyeit vele együtt fedezték fel gyerekeink, de rengeteg minden mást is. Vivi fáradhatatlan volt. Képes volt a legpunnyadósabb időben is lelket verni a csajokba, hogy kimenjenek egy kicsit a levegőre. Ha nagy ritkán megkértem, hogy a program-sűrűsödés miatt ő maga kerekedjen útra a Kicsikkel a zeneoviba, abból is szenzációs eseményt csinált Klára és Imó számára. Nem csak buszra ültek, hanem, korábban indulva, kipróbálták a trolit, a metrót és a villamost is. Fáradhatatlan volt a barbizásban is, Imó nagy örömére, de a szerepjátékokban (szerintem kb. 1 éven át minden alkalommal "lovacska" volt...), kirakózásban, társasozásban, diázásban, lecke-íratásban, beteg gyerek ápolásban, vacsoráztatásban, teknős-babusgatásban, sétálgatásban, zeneoviban, MINDENBEN. Ha Vivi hazaindult, a lányok már kérdezték is: hányat kell aludni, hogy megint jöjjön Vivi?

Több napra csak egyszer bíztuk rá a lányokat (bár akkor nem volt velük teljesen egyedül velük), és egy percig sem kellett aggodalmaskodnom. Ráadásul még megnyugtató sms-eket is küldözgetett. Mialatt nálunk dolgozott, csak egyszer gondolta úgy, hogy zavarnia kell engem (egy szülőin): amikor Emma bezárta magát a mi hálószobánkba, de mire reagálhattam volna, már meg is oldotta a problémát.

Fantasztikus, hogy Vivit hozzánk sodorta a jó sors (és Gyöngyi barátnőm, akinél ugyancsak ikrekkel is foglalkozott) és bár fáj a búcsú, nagyon örülök, hogy immáron ő néz - dupla!!!!- anyai örömök elé. Ezt is úgy teszi, ahogy minden mást: vagányan, lazán, természetesen és nagyon strammul.

Készültünk nagyon a búcsúztatására, ami két apropóból vált aktuálissá: itt az iskolai év vége, megszűnnek a rendszeres délutáni elfoglaltságok, kezdődik a nyaralás - az ő pocakja pedig már igen komoly méreteket ölt, és ikres babaváró kismamaként talán ideje lenne, hogy pihenősebbre váltsa az életvitelét. Készítettünk a gyerekekkel közösen egy pólót, aminek a hátára, amit négyfelé osztottunk, a lányok rajzoltak, az elejére pedig egy kis búcsú-szöveget és rajzot tettünk. Ajándék átadás-átvétel közben sírtunk mind. Készítettünk még neki egy tabló-szerűséget (bekeretezve) a lányok egy-egy képével, meg két közössel, plusz erre is rákerült négy kis gyerekrajz és középre pedig pár emlékezetes fotó Vivivel és a Balogh-lányokkal. Kapott még tőlünk pár apróságot, hasznosságot. De bármit adtunk is volna, nem lett volna elég arra, hogy megköszönjük neki azt, amit tett éveken át családunk gördülékeny és boldog életéért.

Minden jót, Vivi! További boldog és problémamentes várandósságot és egészséges, vidám gyermekeket kívánunk neked!