"Rohan az idő....

....elmúlik a nyár,
közeleg az ősz..."

Nana! Itt még azért nem tartunk!

De az sajnos nagyon igaz ebben a szépséges Koncz Zsuzsa dalban, amit évtizedek óta szívesen hallgatok, hogy

"Évek múlnak el, megállítanám, de nem lehet,
Mert az idő könyörtelen vonatán fut minden tovább."

Évvége van, rajtam a szokásos frász, hogy már megint eltelt egy (tan)év - és én nem akarom!!!! Nem akarom, hogy ilyen gyorsan repüljenek ezek a gyönyörű napok, hetek, évek!

Valamelyik este - az évvégi felmérőkre való készülődés napjaiban - fáradtan zuhantam be Zoli mellé az ágyba és azt találtam mondani, hogy már nagyon várom a tanév végét. Mire drága Zolim azt felelte, hogy "ne várdd, mert akkor Zita már nem harmadikos, hanem negyedikes lesz és Emma sem kiselsős, hanem nagy másodikos!" Szíven ütött ez a mondata. Ezek szerint nem csak én szenvedek ebben a "rohan-az-idő" kórságban. Ezzel összecseng az is, hogy mióta új autónk van, és benne még egy hely, hát, egyre többet felmerül bennünk, hogy milyen jó is volt babázni. Azért remélem, hogy nem megy el teljesen az eszünk....

Ha Zita beszáll az autóba, az az érzésem támad, hogy hirtelen megtelik a levegő. Fiatalsággal, buborékokkal, élettel és pezsgéssel. Annyi közlendője és annyi kérdése van! Amikor vívásra megyünk, vagy onnan jövünk, végigbeszélgetjük az utat. Rengeteg minden érdekli és csapong a témák között, mint egy részeg pillangó. Hol a választási kampány plakátjait és ezt az egész cirkuszt próbálom neki magyarázni, úgy, hogy párt-független hangomat hallja, hol John Lennon furcsa halálát mesélem el neki (miközben Beatlest hallgatunk), hol arról próbálom lebeszélni, hogy furasson egy második lyukat a fülébe, hol az erdei iskola eseményeit ecsetelgeti, hol azt, hogy szeretne egy orrszarvút örökbe fogadni az állatkertben, továbbá egy sátort vásárolni a megtakarított pénzéből, hol a családfánkról csacsogunk, hol meg arról, hogy melyik lesz a következő könyv, amit elolvas és tényleg a Grease volt-e a mi korosztályunk High School Musical-je? De beavat abba is, hogy úgy tervezi, hogy a tőle származó unokáimat (három lesz!) Teréznek, Jolánnak és Péternek fogják hívni. Próbálom neki jelezni, hogy ehhez majd lesz még némi beleszólása leendő unokáim leendő apjának is, de efölött elsikkad. Én sem firtatom a kérdést tovább, mert mindez megint csak olyan vágtába rendezi át a múló időt, amiről már végképp hallani sem akarok....



Ha Emma kerül látótávolságomon belül, akkor az biztos, hogy kézen áll, vagy cigánykerekezik. rajongva megy atlétikára (szerencsére), és a kézilabda edzője csillogó szemmel csak úgy említi, hogy "Emmám". Viszont nem vették fel zongorára (igen furcsa körülmények között) és emiatt végtelenül el van keseredve. Most talán találtunk neki egy magántanárt (amitől aztán igen költségessé válik a zene-tanulása), de azért még beszélni fogok a szolfézs-tanárával is. Szeretném megtudni, hogy tényleg jó-e a hallása (a ritmusérzéke szuper) és van-e értelme erőltetni ezt a zenélés dolgot, vagy tereljen őt más vizekre (pl. kézilabda), ahol biztos, hogy tehetséges.

Ha már sport... Voltunk ezen a sportágválasztó-csodán. Nem nagyon tetszett, de ez most mellékes. Klára beleszeretett a judoba, vagy más néven, cselgáncsba! És, úgy tűnik, hogy nem múlt el a vonzalom egy nap, egy hét után... Kitartóan emlegeti! Annyira, hogy most már utánanéztem egy kicsit a dolgoknak! Nem mondom, az elején kissé megrökönyödtem, hogy miért pont ez, de ahogy elolvastam ezt-azt erről a sportról, rájöttem, hogy milyen jó ösztönnel szúrta ki magának ezt a sportágat az én kis eszes, harcias, vékonyka, de inas Klárám. És hát, előbb vagy utóbb, de igenis, hogy elviszem majd őt egy-két judo (vagy cselgáncs) edzésre, a többit majd meglátjuk.

Az idő rohan. Ezzel a sportág-választással arra is rádöbbentem, hogy az Ikrek most már nem feltétlenül párban járnak. Mert Imó és a judo - fényévekre vannak egymástól!!!! Sőt, a rohanó idő egy másik mutatója a sok közül, az, hogy már azon gondolkozunk, hogy lehet, hogy jót tenne ikrecskéinknek, ha külön osztályokba kerülnének. Hol van az még.... Sajnos közel. Túl közel.

Az idő rohan. Mostanában annyi az évvégi teendő és program, hogy nehezen jutok el a számítógépig. Ezért aztán tartozom még magamnak a noszvaji kirándulásunk leírásával és még annyi mindennel. Majd egyszer, talán. Ha végre lelassul egy kicsit ez a rohanó idő...