Pages

2009. július 22., szerda

Garda-tó, a megváltás, azaz: egy sportosan pihentető hét








Egyszer csak eljött a búcsú pillanata az elátkozott háztól; és míg normális esetben ezen szomorkodtunk volna, most egy kis (kis? nagy!) megkönnyebbülést éreztünk és repesve vártuk a találkozást a jól megszokott helyünkkel.

A Garda-tóra, és azon belül is Riva del Garda-ba hat éve kutyulódtunk először: akkor is a szüleim jóvoltából nyaraltunk Olaszországban (akkor is a toszkán tengerparton, de szállodában) és én kunyeráltam ki, hogy hazafelé menet, álljunk meg pár napra a Garda-tónál. Bevallottam tó-mániás vagyok (nálam legyőzi a tengert), és a Garda-tóról meg annyi szépet hallottam és olvastam addigra, hogy nagyon kíváncsi voltam. Anyu mondta, hogy jó, nyálazzak végig pár katalógust és keressek valami szimpatikus helyet - tette mindezt a kedvemért, szemmel láthatóan nem értette túlzottnak érzett lelkesedésemet. Ez a rivai szálloda több katalógusban is felbukkant, mindig bekarikáztam, mert vonzónak tűnt a park, ami övezte, közvetlenül a tóparton. Végül oda foglaltak Anyuék.

És azóta.... Óriási szerelemmé nőtte ki magát ez az egész Garda-tó dolog. Megfertőződött mindenki: a szüleim, a gyerekek és Bátyám teljes családja, no meg persze mi is - bár egy darabig mondogattuk: nem muszáj oda menni, variálhatunk is, de idén már mi is beláttuk: ez ahely olyan balzsam a léleknek, amire újra és újra, és mindig vágyunk. Ja! Mert azt még nem említettem, hogy az első alkalom óta nem telt el év, hogy ne mentünk volna oda...

Hogy mi a titka? Elsősorban, természetesen a tó, ami gyönyörű a körülötte magasodó hegyek lábánál, a kiszámítható széljárásával (minden délután van szél, a szörfösök ezreinek nagy örömére, pont "jó",és mindig hasonló). De a park, amiben a szálloda elhelyezkedik... Egy kis dzsungel, a maga mikro-klímájával. Pompás legyező-pálmák, óriási és mindig virágzó leanderek, rododendronok és még jó pár virág, melynek nevét nem ismerem. De egy csomó olyan növény, amit mi, itthon, a szobában nevelgetünk, ott óriási méretekben található meg, harsogó zöld levelekkel, kicsattanó egészségben. Láttuk ott Emma itthoni banán-fájának nagytesóit, de megölelgetjük minden évben "Döbrögi fáját" is, aminek a törzse olyan vastag, hogy az egész családunk kell hozzá, hogy körülérje. Társul még ehhez a környezethez egy remek konyha, kedves személyzet (akik már mind ismernek), sok sport-lehetőség és Európa legromantikusabb reggeliző-helye.

Ide indultunk hát a rossz emlékű házból...Olyan volt egy kicsit, mint hazaérkezni.... Csak kicsit "jobb", mert amikor odaértünk, nem kellett sem mosnom, sem főznöm, sem más házimunkát végeznem, csak élvezni ott mindent!

És élveztük is! Először is, a nyugalmat; hiszen biztonsági őrök és kamerák vigyáztak végre nyugodtabb álmunkra. De a rengeteg sport-lehetőséget is: bár a tó hideg, de isteni vízében csak mártózni lehetett, van pár medence a parkban, ahol nagyokat fürödtünk és úsztunk a csajokkal (az Ikrek már karúszó nélkül is elevickélnek a mély vízben), de sportolás-szinten is (1-1 km-t). Sokat ping-pongoztunk (ugyancsak a lányokkal), biciklit bérelve körbe-karikáztuk Riva szépséges utcácskáit és környékét (a két Kicsi még mögöttünk ült), sőt, béreltünk kajakokat is és a tó felől is megnéztük a lenyűgöző tájat (Zita és Emma is eveztek, a Kicsik a második túra során csatlakoztak, "utasként"). Zolival szinte minden nap teniszeztünk (csak akkor nem, ha esett az eső), amiről megjegyezném, hogy Apukámat teljesen lenyűgöztük az állítólagos tenisz-tudásunkkal. Zoli többször kocogott is (én csak kacagtam...). Anyukám is kezd formába lendülni: szorgalmasan végezte a gerinc-tornás vízi-gyakorlatait és részt vett az aquagymeken is. Szüleimmel még a bridzs iránti szenvedélyünknek is hódolhattunk (pl., amíg egy-egy zápor miatt bekényszerültünk a szobákba és a lányok voltak olyan rendesek, hogy jól elvoltak egymással, vagy filmet néztek). Istenieket ettünk és egyáltalán: jól éreztük magunkat! Pihentető volt, igazi feltöltődés!

Szüleim még maradtak egy hetet: Bátyám családja váltott minket. Búcsúzóul még megbeszéltük a recepción, hogy első estéjükön majd egy nagy csokor virág várja őket a vacsora-asztalnál: szüleimnek szerettük volna megköszönni az élményt és még boldog házassági évfordulókat is kívánhattunk: Bátyámék aznap ünnepelték, szüleim másnap. Nagyon örültek a meglepetésnek, mi meg annak, hogy ők örültek. És még egyszer: köszönjük!!!!!

3 megjegyzés:

Vera írta...

Nagyon orulok, hogy végül ilyen szuperul ert véget a nyaralás!
Most is jó pihizést a Balcsinál! Jo békászást! :)

Vera

sedith írta...

Jaj, Szilvi, azt hittem, krimit olvasok! Még jó, hoyg nem kezdtem fejezetenként olvasni és íyg egyből megtudtam a végét is! Nem semmi, ami veletek történt!:O Tényleg engem is kirázott a hideg, hát még átélni a dolgokat. Brrr...
De jó, hog yvégül minden jó lett, és kívánunk nektek további szép nyarat a balatonnál is és otthon is... :)

Judit írta...

Nahát tengernyi szeretet érződik a soraidból a hely iránt. És oda is költöznél, ha lehetőséged lenne rá? :)
Mindenesetre tényleg jó, hogy ilyen jól végződött a nyaralás. (csak azt ne mondd, hogy egy árva kép sem készült a lopás után sem!)