Pages

2009. július 21., kedd

Tengerpart - második rész

Június 29. hajnali 2h17 perc

Rosszul alszom, és meghallom, hogy Klára felsír álmában. Szegényke!-gondolom magamban, biztos az előző napi megpróbáltatások miatt alszik nyugtalanul. Mivel úgyis pisilnem kell, kikászálódok az ágyból, és átmegyekKláráék szobájába, megigazítom őt, majd át, szembe, Imóékhoz, hogy őket is visszahelyezzem valami megnyugtatóbb pozícióba. Megyek visszafelé,a hálószobánk melletti kis fürdőbe, mikor is meghűl az ereimben a vér: a fürdőszoba ajtó és ablak tárva-nyitva, az utóbbi spalettástúl! Odarohanok Zolihoz és megrázom: te tártad ki a fürdőszoba-ablakot? Nem-rázza az álmos fejét, de már ő is érzi, hogy baj lehet, bár még először azt tippeli, hogy talán a szél volt az (nem is volt aznap éjjel szél, a spaletta bezárva). Megkérem őt, hogy nézzen körül, nem ellenkezik. Körülnéz fent, leszalad, hamar jön vissza és izgatottan kérdezi: te raktad el a konyhából a pénztárcámat és az órámat? Ingatom a fejem. Most már biztos: betörtek hozzánk! Zoli ott hagy, azt mondja, körülnéz, nem lehet még messze az ember, hiszen alig több, mint egy órája feküdt le (a 24 című sorozat több évadját nézte meg a nyaralásunk során, laptopról, esténként/éjszakánként). Kiment, én ott álltam, dideregve, de verítékben úszva: mi van, ha még itt van? Végül, Zoli, aki idegességében kizárta magát a házból, kiabált fel, hogy engedjem be. A kertben megtalálta a kipakolt pénztárcáját (a papírjait és hitelkártyáit benne hagyta az a féreg, "csak" a jelentős mennyiségű Eurót és magyar Forintot vitte el). Ott voltak még kiszórva a fényképezős-táskába bedugdosott apró emlékeink: egy-egy belépő, térkép, prospektus, stb., de persze a fényképezős-táska, és benne az igen drága digitális, tükör-reflexes fényképezőgép, amit szüleimtől kaptam két éve és a szüleimtől kölcsön-kapott régi, de jó, videó-kamera nem voltak ott... Eltűnt még Zoli vadonatúj karórája és kiszórta még a gazember Zoli táskáját is, de a sok hivatalos papír nem érdekelvén, végül a táskát is otthagyta. Az én karórám pont megállt, így azt is elhajította.

Letaglózva vánszorogtunk vissza a hálószobánkba. Engem attól vert ki leginkábba víz, hogy túl a rettenetes anyagi kárunkon, lehet, hogy benézett a gyerekekhez is ez a mocskos alak?!?! Bénultságunkból kissé ocsúdva, lemerészkedtem, mert emlékeztem, hogy az egyik komódban láttam egy telefonkönyvet. Remegő kezekkel tárcsáztam a rendőrség számát és csak makogva tudtam előadni olaszul, hogy mi történt. Az olasz-tudásom is cserben hagyott kicsit a sokk miatt. Először így nem is értettem pontosan a hölgyet, de miután egy óra elteltével sem jött senki, ismét telefonáltam és ezúttal felfogtam, hogy a csendőrséget (carabinieri) kell kihívnom. Ezt is megléptem: újabb egy óra didergős izzadás az ágyunkon ülve és újra és újra végigbeszélve, hogy mi is történt (velem először, Zolival már harmadjára). Sehol senki. Újabb telefon: ezúttal megnyugtattak, hogy persze jönnek, csak sok a dolog.

Végül, hajnal hat felé bedübörög két, fess egyenruhás, csizmás csendőr és megköszöni szépen, hogy semmihez nem nyúltunk, de eszük ágában sincs ujjlenyomatokat venni. Zoli adataival sokat bajlódva, rögzíti az eseményeket, majd megkér minket, hogy aznap menjünk be személyesen is a csendőrségre, ott majd kiállítanak egy olyan jegyzőkönyvet, ami jó lesz a biztosítónak. Köszi! Még csak nem is kecsegtet azzal, hogy esetleg ráakadnak az elkövetőre: "L'estate, é un casino", azaz, a nyár egy nagy kupleráj. Rákérdezek, hogy akkor most errefelé sűrűn betörnek? Igen, jön a válasz... Másnap, azaz aznap később, megtudom a szomszéd néniktől, hogy a mi házunkban pont két hete járt (gondolom ugyanaz) a gazember.... De volt betörés itt, ott, és amott is, mutogatják nekem, miközben sopánkodnak-sajnálkoznak (ekkorra már visszatért az olaszom, sőt, az üggyel kapcsolatos szak-kifejezést is megjegyeztem....

A csendőrök elmennek, mi meg ott állunk egy nagy ürességgel. Emma, később, szépen fogalmaz: ellopták az emlékeinket (a fényképezőgéppel és videóval együtt), én úgy érzem, hogy a nyaralásunkat is. Csak egy vágyam van: el abból a házból!

Nagy nehezen teljesen reggel lesz, a lányok ébredeznek. Veszünk egy nagy levegőt, és elmondjuk, hogy mi történt (nem tudjuk eltitkolni, hiszen mit mondunk, ha megkérnek minket, hogy valamit lefotózzunk?). Egész jól fogadják, még Zita, a fő-szorongó is.

Megbeszéjük, hogy most valahol máshol reggelizünk (nem volt jó ötlet), utána pedig elmegyünk szólni az ügynökségnek, majd bemegyünk a csendőrségre. Mindent együtt, nem akarom, hogy "osztódjunk", a legnagyobb kincseimet együtt akarom tudni.

A reggeli után, az ügynökségnél széttárják a kezüket: ezért nem tudnak felelősséget vállalni, nincs másik szabad ház, és különben is, hol a garancia, hogy oda nem törnek be? Itt "legalább" már jártak.... Kicsit zavarba jönnek, mikor mondjuk nekik, hogy hallottuk a szomszédoktól, hogy pont odamár törtek be két hete, és így aztán azt gondoljuk, hogy akár megint visszajöhet majd a szemétláda a következő turnusban, ezért aztán időszerű lenne valamit lépni. Csak vállvonogatás és együttérző bólogatás a válasz. Csak a tulaj dönthet erről, azok pedig nem ők. Ha viszont úgy döntünk, hogy elmegyünk, akkor persze bukunk mindent.

Na de hová is mehetnénk, mikor a szüleim (akiket időközben értesítettünk) már mindjárt megérkeznek és a hétvégén pedig a Garda-tóhoz készülünk?

A döntés megszületett: maradunk, de Zoli isíkét lánnyal alszik, én is, és minden nyílást eltorlaszolunk. (Az elátkozott ház: itt látszik, hogy miként juthatott be a betörő: a szomszéd házzal közös falon felmászott, és a felső, kisebbik barna ablakon mászott be.)
(A bejáratnál, a tengerpartra készülve)
Hogyan telt a következő öt nap? Nemsokára azt is elmesélem.


(Nem nehéz elképzelni, hogy a legjobb az volt, amikor eltávolodtunk onnan: itt éppen a tengerpart felé sétál a kis csapat.)

3 megjegyzés:

kata írta...

Szilvi!

Hát ez rettenetes. Olvasni is borzasztó volt, el sem tudom képzelni, milyen lehet megélni két ilyen félelmetes helyzetet.
Nagyon várom a folytatást és benne a részt, mikor minden jóra fordul.
Az viszont mindenképpen ígéretes, hogy bármerre jártok kedvezményeket kaptok, mert egy szép család vagytok!

Kata

Vera írta...

Szilvi, én köpni-nyelni nem tudok! Undorodom az ilyen gazemberektől, komolyan. Nagyon sajnálom. És talán megint csak örülni lehet, hogy nektek nem lett bajotok!! Az a "benézett a lányokhoz is" feltevés engem is elborzasztott, nekem is 3 lányom van, mennyit aggódok már én is most ilyeneken. De hála az égnek, hogy nem történt semmi. És Klara is megkerült, az sem volt semmi.

Remélem, vidámabb lesz a folytatás!
Puszi,
Vera

Judit írta...

Atyaég! A gyomrom nekem is összeszorult, ahogy olvastam soraid.
Szerencse a szerencsétlenségben, hogy Zolid nem találkozott a fickóval, és hogy a papírjaitok megmaradtak!
Ezek után gondolom, milyen álmotok lehetett éjjelente... sajnálom nagyon. :(