Tengerpart - befejező rész

Hogy milyen volt a folytatás? Hát, nem túl laza és pihentető. Szerencsére, azért nem úgy gondolok vissza a tengerpartra, mint egy rémálomra. Inkább csak úgy,mint egy helyre, ahol napközben jól éreztük magunkat, de az éjszakák borzalmasak voltak, és ahová biztos, hogy nem vágyom vissza.

Szóval a betörés napján megérkeztek a szüleim, már ebédre. Ők is vertek egy kis lelket belénk, már a puszta jelenlétükkel is.... A tengerparton elköltött isteni ebéd kissé szürreálisan hatott, miután kábák voltunk a sokktól és a kimerültségtől (hajnali negyed 3 óta ébren voltunk). Utána viszont sikerült ugyanolyan jól eltölteni a napot, mint utána mindig: rengeteget fürödtünk (bár a tenger tisztasága hagyott némi kívánni valót maga után), számtalan homokvárat építettünk, próbálkoztunk a strand-röplabdával (Zitával, Emmával és persze Zolival), ping-pongoztunk, hajócsatáztunk, jókat ettünk, sok jégkrémet nyaltunk, békében éltünk. A vacsorák is kellemesen teltek, néhányszor étteremben, többször a kertben. De... Rossz volt felmenni az emeletre (a gyerekek egyedül nem is mertek), rossz volt tusolni, rossz volt azt tudni, hogy valaki itt osont. Az éjszakák pedig... Egyenesen rémesek voltak. Először is: minden ajtót és ablakot eltorlaszoltunk, némelyiket le is láncoltuk. Az összes ablak zárva, természetesen, ami a meleg előretörtével egyre kellemetlenebb lett. Nekem Imola és Emma jutott "hálótársként" egy kicsi szobában, ahol ugyan az ágy maga is eltorlaszolta az erkély-ajtót, de azért még résnyire sem mertem kinyitni. Imola...., hát Imoláról végre kiderült, hogy miért ilyen nyugodt napközben: kimozogja magát éjszaka!!!! Egy komplett "kűrt" ír le álmában, ugrál, pörög, vetődik, beszél és kiabál, veszekszik - folyamatosan. Tehát meleg volt és zaklatott az éjszaka, de akár hűvös és nyugodt is lehetett volna... Akkor sem tudtam volna aludni... Első éjszaka az alkoholban és a végkimerülésben bíztam...., de hiába, csak hánykolódtam. Másnap már apukámtól kaptam egy fél altatót, és akkor legalább el tudtam szenderedni. De hajnali negyed háromkor mindig felriadtam, és onnantól már csak az álmatlanság várt rám.... Zoli hasonlóan "szenvedett" a két "mássalhangzóssal"; ráadásul Zita szorongása még sokat nőtt a történtek után, így ő is nehezen aludt el....

Szóval..... Marina di Pietrasanta: soha többet! Házbérlés: soha többet!

Ezzel együtt..... Nem győztem azt mondogatni Zolinak, hogy akkor is annak a szemétládának a rosszabb: lehet, hogy most lett egy csomó pénze (a miénk) és szenvtelenül kidobta a dédelgetett emlékeinket a kukába, de ő akkor is folyamatos rettegésben élhet, hogy elkapják, nincs meg benne a tudat, hogy amit "keresett", azt tisztességesen tette. Nincs neki olyan csodás családja, mint nekünk (akik büszkék lehenek rá...), nem tud olyan értékeket továbbadni, mint amiket mi próbálunk, stb. Zoli erre általában azt morogta, hogy pont nem érdekli a betörő lelki világa, de tudom, hogy igazából egyetért velem. Kevesebb pénzünk lett, és oda a fényképezőgépem, tele szép felvételekkel, de a lényeg megmaradt..... A lényeg, ami annak a másik emberi lénynek sosem volt....