Pages

2009. november 9., hétfő

Szokatlan

Érdekes jelenet zajlott le hajlékunkban tegnap reggel.

Klára mostanság oroszlánt reggelizik és medvét tízóraizik, így aztán kellőképpen harapós és morgós hangulatba kerül elég gyakran. Van ilyen időszak, ismerjük már a Drágát, ezért aztán inkább behúzzuk a fejünket a nyakunkba és megvárjuk, amíg elmúlik neki.

A tegnap reggel ismét harcias lendületben leledző gyermek engem talált meg. Magas cén és dübörgő decibellel esett nekem, ahogy kiléptem a fürdőszobából. Valami ceruza-eltüntetéssel gyanúsított meg, de nem is ez a lényeg. Mivel sikerült némi türelmet feltankolnom a nem túl rövid éjszaka során, nem az általa megadott hangon és hangerőn válaszoltam neki, hanem halkan és nyugodtan. Kértem őt a lehoggadásra és elmagyaráztam neki, hogy amennyiben ő maga pakolászná el az ő ceruzáit, úgy most nem kellene azt feltételeznie, hogy én vétettem valamit az általa elképzelt renddel szemben. Klára maradt a magas cén és az óriási decibelszámon. És ekkor! Jó, mondtam, velem ne kiabáljon, én nem ezt érdemlem, ha már helyette is elpakoltam előző este, úgyhogy én innen most elmegyek, kiabáljon magában. Fogtam az újságomat és elbattyogtam hátra, a hálószobánkba. Ott aztán visszabújtam az ágyba és olvasgatni kezdtem.

Még ilyet! Az összes többi leánykám riadtan jött be hozzám, egyenként, a következő öt percben. Roppant szelíden, aggódva közelítettek, csendesen beszéltek, és igyekeztek meggyőződni arról, hogy nincs más bajom azon kívül, hogy Klára nem a megfelelő módon kommunikált velem. És akkor kicsit elgondolkodtam.... Mert, hogy ez a látvány, hogy én, vasárnap reggel, az ágyban újságot olvasgatok, RIASZTÓAN hatott! Persze, mert Anyát úgy szokták meg, mint egy perpetuum mobile, egy örökmozgó, folyton tevékenyen. Ha nem főz, nem mosogat, tereget, vagy pakol (!!!!!), akkor segít leckét írni, zongora vagy fuvola gyakorlást hallgat, fodrászosat játszik az Ikrekkel, vagy mutatja nekik, hogy mit hogy kell írni (főleg Imola nagy mániája mostanság az írás, de erre majd külön visszatérek), uzsonnát csomagol, gyerekeinek könyörög, hogy öltözzenek, pakoljanak, leckét írjanak, és közben mindig jön-megy, de legalábbis áll, vagy valahogyan mozog! Ha esetleg leülne, akkor vagy étkezés van (de akkor is felpattog!!!), vagy családi közös tévézés és akkor minimum két gyerek tanyázik rajta. Ezzel szemben, ott és akkor, teljesen nyugiban, feküdtem-félig ültem, EGYEDÜL és ez nem stimmelt!

Nem vontam le mélyreható konzekvenciákat, de elgondolkodtam. No meg jót mulattam. Aztán kikászálódtam az ágyból és felvettem a megszokott formámat. Leckét írattam, fogat mosattam, teregettem, zsémbeltem és jöttem-mentem. Klára pedig tovább tombolt, majd egyszer csak,mintha elvágták volna, csendes-kedves hangon közölte, hogy onnantól kezdve Tündér-Klára lesz. Az is volt. Én meg odaadtam a ceruzáit.

8 megjegyzés:

sedith írta...

Olvastam valahol (vagy a képzőben hozták fel példának - már nem tudom), hogy egy tanítónő úgy fegyelmezett az osztályban, hogy amikor a gyerekek nagyon hangosak voltak, leült és halkan énekelni kezdett. Vagy furulyázott. Lassan-lassan észbe kaptak a gyerekek és elcsendesedve, szájtátva hallgatták az éneket.
Te is felfedezted, magdtól ezt. :)

kata írta...

Azért milyen helyesek a lányok, ahogy óvatosan utánad mentek.
Már én is leültem olvasni, hogy kilépjek a vitából, kár hogy Zsófi még nem érti ezt. :)

Szerettelek volna megkérdezni a védőoltásról, hogy milyen véleményen vagytok, mert bár bak vagyok, de azt hiszem áttérek mérlegre.
Tiszteletbe tartom persze, hogy nem árulod el.
Én jelenleg stuccpolitikát folytatok, azt remélve, mire fölnézek, már nem is kell a H1N1-gyel szembenéznem és a döntésképtelenségemmel. Tudom, hogy nem fog bejönni, még sohasem jött be.

Szép napokat, pussz,
Kata

Szitya írta...

Szia Kata!

Nem akarom túlmisztifikálni a H1N1-es hozzáállásunkat. Tegnap megkapták az oltást a lányok, mi pedig már felírattuk, csak per pillanat nincs a patikákban (talán holnap). Ezúttal is emelnék egy virtuális szobrot a gyerekorvosunknak, Sebes Erzsébetnek, aki késő este, a rendelés végén, is lelkiismeretesen és kedvesen látta el a lányaimat, és persze jár egy szobor nekik is, akik hősiesen viselték a hercehurcát. Mostanra (még) senki sem lázas és nem panaszkodnak.

Üdv,

Szilvi

kata írta...

Szilvi!

Köszönöm a válaszod. Egyre több, számomra fontos és véleményükre adható ismerős/barát erősíti az oltást beadók táborát. Köztük ti is.
Ezzel sodorva lassan engem is magukkal, csak azt nem tudom, hogy a három és a másfél évesemmel mi legyen. A pláne és a nehézség a dologban az, hogy Benedek az, aki leginkább hazahozhatja. A férjem itthon dolgozik, én ugye gyeden és gondolkodás nélkül használnám a szájmaszkot, ha boltba megyek.
Szóval, még agyalok, mert olyan kicsik. Az utolsó ötletem, hogy Zsófinak nem, de hármunknak igen. Talán.

Pussz,
Kata

kata írta...

Boldog névnapot!

Pussz,
Kata

És mi is oltatunk.

Vera írta...

Nagyon boldog névnapot kívánok, Szilvi! :-)

Puszi,
Vera és lánykái

sedith írta...

Én is jöttem BOLDOG NÉVNAPOT kívánni!:)
Puszi: Edith

Szitya írta...

Köszönöm szépen az összes jó kívánságokat, nagyon jól estek!!!!

Puszi, Szilvi