Pages

2011. március 25., péntek

Abigél

Valamelyik reggel, vagy inkább hajnalban, amikor kitámolyogtam egy ismét túl rövidnek találtatott éjszaka után a nappalinkba (hogy eljussak a konyhánkba és az ott leledző, létfontosságú, kávémasinához), azt látom, hogy Zita a kanapén kucorog. És olvas. Méghozzá az Abigélt. Az álom még lehet, hogy benne maradt a szememben, erre nem emlékszem pontosan, de az biztos, hogy hatalmas nagy melegség járta át a szívemet. Tizenegy éves, 2011-ben. Tele van a keze a most divatos színes és "szilikonos" karkötőkkel, új mobilról álmodik és facebook-ért könyörög (mindkettőért hasztalan... - a szerk.), néha (néha?!?!) felesel, amúgy tündér és folyton beszél. És most felkelt, hogy olvashasson. Az Abigélt. Szabó Magdától. De jó!!!!
Annyit kerülgette ezt a könyvet. Zoli rám is förmedt, hogy szerinte korai, mert háborús történet. Nem, nem korai. Jó lesz az most. Érdekes módon, az volt a végső "érv" mellette (mert direktben persze nem győzködtem, Zita jött elő a dologgal), hogy egy latin tanár is fontos szerepet kap a könyvben. Érdekes: Zita, mint Gina a könyvben, nem szereti a latin tanárját.
És nem ez az egyetlen közös pont. Egyik este vidáman rohant ki, már az ágyából, a jó éjt puszi után: "Anya! Gina is vív és szeret lovagolni, mint én!"
Szerintem, fordulóponthoz érkezett a Nagyleány, irodalmi szempontból. Szurkolok, hogy rákapjon az ilyen könyvek ízére is. Már van egy listám....

11 megjegyzés:

én a rajongó írta...

Szabó Magda a csúcs! Nem korai. Később majd jöhet a Régimódi, Az őz, Az ajtó... ez a nő egy csoda volt

panka írta...

Nekem így Zitát nem ismerve, és mindezt csupán olvasva is melegség járta át a szívemet. :-)
Pontosan ennyi idős voltam, mint Zita most, mikor elolvastam az Abigélt. Először. És utána évente minimum egyszer. :-) Kiskamaszkorom legmeghatározóbb olvasmányélménye, a legjobb barátnőmmel is ez volt barátságunk kezdetén az első, és legfőbb közös pont, ahonnan tudtam, mi jóbarátok leszünk: mikor kiderült, hogy ő is évente párszor elolvassa. A mai napig nem tudom megragadni, hogy mitől olyan különleges ez a regény, de valamit nagyon tudott Szabó Magda, ez biztos. (Utána még sok regénye volt rám nagy hatással, sőt, Szabó Magdát olvasni számomra a mai napig egy időutazás a lánglelkű kamaszkoromba, a legkomolyabb témájú regényei is ezt az érzést keltik bennem életre, de azért a non plus ultra akkor is mindig az Abigél marad nekem. :-))

Eperke írta...

Anya,nem korai az Abigél!!!
Szabó Magda pedig szuper választás.

Agnes. írta...

Szia:)

Koszonom szepen a csatolast!
Gratulalok a viragcsokort alkoto gyonyoru kislanyaidhoz!es igen, az Abigel csak szep erzeseket fog hagyni , meg egy 11 evesben is.

Szep hetveget kivanok!

Cilee írta...

Szerintem nem korai, ő még más szemmel nézi, majd felnőttként a háborút is másképp értelmezi.
Nagyon örülök, hogy vannak gyerekek, akik szeretnek olvasni, és nem csak infantilis modern meséket.
Igyekszem a lányomat is az olvasás szeretetére nevelni, és szívből remélem, hogy egyszer ő is önként veszi le a polcról az Abigélt.
Puszi!
Ildikó

Kriza írta...

a fiaméknál idén, hatodikban kötelező olvasmány volt az Abigél - nagyon örültem neki, annak meg pláne, h nagyon tetszett neki, még nyáron kiolvasta :-))

nekem is kedvenc íróm Szabó Magda, (azt hiszem) minden könyve megvan, újra és újra olvasom őket és mindig újat fedezek fel bennük. még a nevemet is egy könyvéből kaptam, mert anyukám akart egy olyan kislányt, mint az Álarcosbál főszereplője :-)

Szitya írta...

"én, a rajongó"!
Tetszik a neved!!!!
És igen, Szabó Magda egy csoda volt, engem is lenyűgözött minden írása (bár még nem olvastam el az összeset).

Szitya írta...

Panka!
Én is így vagyok pontosan az Abigéllel! Van jópár Sz. M. regény, amik teljesen lenyűgöztek, de ez az, amit újra és újra előveszek.
Arra gondoltam, hogy ha ő nem magyarnak születik, akkor még nagyobb hírnévre tett volna szert (bár tudom, hogy nemzetközileg is elismert). De aztán meg... Az is eszembe jutott, hogy ha ő nem magyarnak születik, sosem írt volna pont ilyen regényeket...

Szitya írta...

"Ágnesek", Cilee és Kriza!
Örülök, hogy ennyire egyet értetek érzéseimmel, Abigéllel kapcsolatban (no meg Zitával), és az pedig külön öröm,hogy van, ahol ez kötelező olvasmány, és a fiúknak is tetszik!

gabi79 írta...

Én is imádom az Abigélt! Dedikált példányom van :) Élőben is fantasztikus volt Szabó Magda. Nálam még nagy kedvenc a Születésnap.

Szitya írta...

Igen, kedves gabi79!
Ha az Abigél megteszi remélt hatását (márpedig, abból, amilyen tempóban halad, és amennyit kérdez róla, úgy tűnik, hogy igen), akkor odaadom majd a Születésnapot is.
A többi Szabó Magda majd ráér később (érdekes, a meseregényei nem jöttek be a lányaimnak - egyelőre).
Kicsit irigyellek a személyes találkozásért!
Sok könyvét olvastam én is és lenyűgözött mindig is az írásain átjövő fantasztikus személyisége!