Hahó!!!!.... hahó!!!

A hosszú hétvégénk nem teljesen a tervek szerint alakult, de némi átmeneti szomorúság után azért kihoztuk belőle a lehető legjobbat, szerintem.

Úgy indult, úgy lett volna, hogy Verus barátnőnknél és szép nagy családjánál töltjük ezt a pár napot, Vászolyon, ahová Verusék a nyáron költöztek le Pestről és ahonnan majd továbblendülnek Balatonfüredre most nyáron. Vászolyon már jártunk az őszi szünetben, nagyon-de-nagyon jól éreztük magunkat ott, ahogy erről meséltem is a blog hasábjain. Különösen tetszett ez a természetközeli, nyugis hely Emmának, ahol ráadásul az ő keresztanyukája (azaz Verus) és egy jó barátnője (Verus Sári nevű kislánya) lakik.... Hihetetlen nagy várakozással nézett ez elé a pár nap elé, még arra is képes volt, hogy útközben az áhított és oly' vágyott cél felé, átismételje a nyelvtant (amiből ma, azaz szerdán, dolgozatot ír).

Le is értünk szombat délután, és rögtön azzal kezdtük, hogy miután kipakoltunk Vászolyon, elmentünk Balatonfüredre egy jót sétálni a parton. Körülbelül másfél tonnányi száraz kenyérrel felszerelkezve, megetettük a komplett északi part sirály-, kacsa- és hattyúállományát. Egy idő után arra ment ki a játék, hogy úgy dobálják a galacsinokat, hogy azokat a sirályok röptükben elkapják.... Zoli is egészen belelkesült....

A szél viszont fújt, így azért nem húztuk nagyon az időt, mert bár elvileg nem volt túl hideg, az mégis csontig hatolt....Elmentünk inkább meglesni Verusék épülő házát Füreden. Hát... Egy picit csorgattuk a nyálunkat...

Beugrottunk még Sáriért egy zsúrba (mert már olyan jól beilleszkedett, hogy nagy "társadalmi életet" él....), majd Vászolyra visszatérve a hét gyerek felforgatta a házat.... Szegény Marci, Verus Zitával egyidős fia, ő volt az egyedüli fiú ebben a csapatban. Azért túlélte...

Egy finom vacsora, egy kissé rumlis és bonyolult fürdetés és fektetés után, még egy kellemes baráti beszélgetésre is volt erőnk Verussal és Balival, a férjével.

Másnap reggel viszont arra a rossz hírre ébredtünk, hogy Sári belázasodott.... Miután számunkra az év eddigi része betegeskedéssel telt, és miután a mi négy lányunk Sárival együtt aludt, nem volt számunkra kétséges, hogy a következő éjszakára már nem maradhatunk ott. Ezt nem volt kellemes közölni a gyerekcsapattal, főként nem Emmával.

Azért a napot még úgy-ahogy együtt töltöttük, csak valaki mindig őrizte Sárit. Belefért így egy jó kis szezon-nyitó tereplovaglás Zitának, Emmának és Marcinak és egy futószáras örömlovaglás Imónak (Klára, úgy tűnik, végleg elhagyta a lovas-sportot) a már ősszel is az egekig magasztalt családi lovardában. Belefért egy finom, Bali által készített, ebéd. Belefért egy vidám séta Verusék házától indulva. Újra megnéztünk egy darabka szőlőt, ami nagyon izgatja a fantáziánkat, egészen konkrét elgondolással. És belefért egy tihanyi kirándulás is.

"Miért megyünk még Tihanyba is, Anya?" Így morgolódott legnagyobb lánykánk, akiben azért már meg-megvillan az a kamaszos vonal, hogy kirándulni uncsi. Már legalább is elméletben.... 

Mert ebből a tihanyi sétából olyan jó kis "buli" lett, hogy még a kicsit fentebb említett mármajdnemkamasz is vigyorogva állapította meg a végén, hogy "De "cool" ez a visszhang!!!"

Szerintem szerencsénk volt. Kevesen voltak, tiszta idő volt (már ha ez számít), és ha már az Apátságot zárva találtuk (bár Zoli gyorsan felmondta az Alapító levél első pár sorát "ómagyarul"...), hát kitágíthattuk a tüdőnket a "visszhang-kőnél".

Először kétkedve álltak fel a gyerekek. De amikor egy kis idő elteltével pontosan hallhatták az elkiabált szavaikat - rövid mondataikat, nagyon felbátorodtak és alig bírták kivárni a sorukat. A többi kiránduló is lelkesen figyelte ténykedésüket és hangosan ujjongtak minden jól sikerült kiáltásért.

Emma még tölcsért is formál a kezéből, biztos, ami biztos alapon.

Klára, olyan Klárásan, teljes erőbedobással kiabált.

Imola itt már ledobta a kezdeti félénkséget. Hogy Zoli miért ilyen komoly a képen, rejtély, pedig ő is jót szórakozott. 

Zitáról egy szokatlanul megszeppent kép.

(engem is rábeszéltek a csajok egy hangos és visszhangos üzenetre, de a kép, mint aznap elég sok, homályosra sikeredett... a szöveg viszont nagyon tetszett nekik...)

Próbáltak faggatni, hogy ki jött rá erre a visszhang lehetőségre, de bevallom, nem tudtam a választ.

Visszafelé még futkároztak egy kicsit, fotóztak itt-ott-amott, megcsodáltuk szájtátva párszor a szinte tengernek tűnő, gyönyörű zöld Balatont, majd szívfájással elbúcsúztunk Verustól, Fruzsitól (Verus legkisebb gyermekétől) és Marcitól, és Emma zokogásától kísérten elindultunk vissza, a fővárosba.

Ezt a képet imádom. 

Tihany! megszerettünk!!!!

Verus! Jövünk még! És köszönjük!