Rejtélyes "betegségekről", Vampirelláról és a fantáziáról

Jeux de mots et jeux de roles. Mes filles ne manquent pas de fantaisie....

Néha úgy érzem, hogy a gyerekeim túl sokat néznek tévét. Mondjuk, számomra az ideális mennyiség a nullával lenne egyenlő, az is igaz... De mostanság sokat volt valaki beteg, így az kikunyerálta magának a képernyő bámulását, a többiek pedig, emberi jogaik teljes tudatában, rögtön követelték az egyenlőséget....

Hogy mit néznek? Nos, pár hónapja beszüntettük a Disney csatornát, mert nemhogy a Kicsiknek nem való a filmek nagy része, de még Zitának és Emmának is alig. Gyerekcsatornákból maradt így a Minimax, amit Zitus ugyan már lefitymál, de azért szombat reggelente simán odakuporodik a húgai mellé.... Emma Paprika TV-rajongó, hiszen az evés és az ételek készítése nagy szenvedélye. Nézné még az Animal Planet-et is, amit Balatonon kedvelt meg, ha az anyja végre tudna időt szakítani arra, hogy elmenjen a tévés szolgáltatóhoz, hogy csomagot váltson.... Egyébként pedig DVD-n tengődnek, no meg családi videókon. Ez utóbbiakat főként a betegek igénylik mindig, milyen érdekes.

És miért néznek túl sokat, szerintem? Mert sokszor kell dolgoznom, amikor ők itthon vannak, és bár elsőre mindig más tevékenységre biztatom őket, eljön egy pont, amikor idesomfordálnak a dolgozószobába és esdeklőn kérik, hogy legalább egy valamit hagy nézzenek meg. És mivel ilyen esetekben, nem tudom itthagyni az éppen aktuális teendőmet, lelkifurdalástól gyötörten megengedem nekik.

Miért írok most erről? Mert persze attól tartok, hogy a tévé fantázia-ölő... Tegnap két epizód alkalmával is megnyugodhattam: ez a probléma egyelőre még nem áll fent....

Ebédeltünk. Klára, szokásához hűen, még nagyban a levest túrta, amikor mindenki más már a második vége felé járt (Hogy nem tudok emiatt rá haragudni, az többek között azért is van, mert pontosan emlékszem, hogy ez volt gyerekkoromban az én taktikám is: addig húzni a levesevést, míg egy felnőtt megelégeli és elveszi a még eléggé teli tányéromat, mondván, hogy kihűlt, meg különben is...). Klára fantasztikusan tud úgy tenni, mintha enne, de valahogy a kaja nem fogy. Szilárd táplálék esetén (tehát nem leves), a figyelmes szemlélőnek feltűnhet, hogy az evőeszközeivel tulajdonképpen csak átrendezi a tányérján az ételek földrajzi helyzetét, de a szájába nem juttat semmit. Szóval, Klára éppen a levesével alibizett, és ugyancsak szokásához híven, be nem állt a szája (nyilván ezért sem eszik: tele szájjal nem tudna folyton beszélni).

"- Nekem korinikus betegségem van ám!

- Korinikus? - kérdeztük vigyorogva.

- Igen, korinikus.

- És az milyen, Klára?

- Hát, az olyan betegség, hogy ha valaki nem szereti a répát a levesben, meg ha valaki sokat beszél, akkor kihűl az étele, meg ha valaki jobban szereti a csokit, mint a főzeléket, meg ha valaki belelógatja a hosszú haját az ennivalóba, mert nem szereti összefogni a haját, hát ilyen.

 - Húha, és ez gyógyítható?

- Hát persze! Olyan nagy doboz tik-tak-ot kell venni, amiben színes tik-tak-ok vannak, és a Dorca (ovis barátnő) szerint a zöldségesnél lehet venni.

- Aha? Tehát a kockázatok elkerülése végett kérdezzük meg zöldségesünket, gyümölcsösünket?

- Pontosan!

- Na de Klára, nincs hozzá recepted! Vagy van?

- Semmi gond. Írok egyet!"

A család összes tagja dülöngélt a nevetéstől. és persze kiderült, hogy mindenkinek van valami "korinikus" betegsége. Emmáé olyan, hogy nagyon nem szeret leckét írni. Imoláé olyan, hogy az ebéd után rögtön az uzsonnát szeretné. Zitáé olyan, hogy a matekot csak a dolgozatok erejére nem érti....

Mit ne mondjak, nagyon örülök, hogy a gyerekeimnek csak ilyen "korinikus" betegségei vannak. Maradjon is így, jó sokáig.

Tegnap délután irtózatos nagy munkába fogtam, amit már tulajdonképpen majd' két hónapja tervezek. A három kisebb Balogh-lány mindenét kinőtte pont úgy, hogy éppen kilóg a köldökük, éppen kilátszik a bokájuk a ruháik túlnyomó többségéből. Ezért, Zoli felcipelte az összes ruhásdobozunkat a pincéből és őrületes szelektálásba kezdtem: elraktam az Ikrek által már véglegesen kinőtt holmikat, illetve azokat az Emma-cuccokat, amik neki már nem jók, az Ikreknek pedig még nem (ebből elég kevés volt, mivel Imó közel van magasságban Emmához), továbbá azt a pár cuccot, amit Zita kinőtt (bár azt már valamikor megtehettem már, mert az igazán elenyésző volt). Aztán átpakoltam Emma ruhásszekrényéből az egyenesen Imolához tehető holmikat, Klárához pedig az Imolától érkezőket. Továbbá előástam azon holmikat, amiket már korábban eltettem Emmától, de még nem raktam az Ikrekhez, köztük a nyáriasabbakat is. Ezekből a nyáriasak egyelőre az ágyak alatt pihenő gyerek-bőröndökbe kerültek, a többit az egyre kisebbnek tűnő szekrényükbe tettem. Még előszedtem az Emmának most aktuális méretet is. Utána még eltávolítottam a túl télies holmikat és mindeközben készítettem egy nagy kupacot egy kedves ismerős családnak, odaadás céljából. No, ez rengeteg időt igényelt.

Ezalatt a lányok egy darabig ujjongtak minden egyes -számukra- új darab láttán, majd, amikor már a hajtogatós-pakolós, "uncsi" fázisba értem, nekiálltak még jobban felforgatni a házat, és egy színdarabot találtak ki és próbáltak el.

Amikor végére értem a ruharendezési mizériának, leültettek minket Zolival, és egy valódi koncepcióval rendelkező "színművet" adtak nekünk elő. Ebből nekem az tetszett a legjobban, hogy Zita volt "Vámpirella", akinek a (plüss) macskáját "Vércsoportnak" hívtak, és az egyik jelenetben az volt a feladata, hogy "végigkóstolja" az állatokat, hogy megállapítsa a vércsoportjukat. Imola játszotta el a különböző állatokat a nyuszitól az elefántig, és mindig "holtan rogyott össze", amikor Zita-Vámpirella megkóstolta, majd felírta, hogy "A", "B", "AB", "0"-ás.... Végül aztán a történetben jött Emma, és az időközben más szerepet is játszó Imó, mint macicsalád, és megmentett mindenkit, gyakorlatilag a világot. Klára milyen szerepet kapott?? Ő egy szeleburdi sas volt, aki tulajdonképpen mindenkit csak zavart, és mindenki jókat rötyögött rajta.(Biztos valami "korinikus" betegséggel küzdött a sas is...)

Egészen jól követhető előadás volt. Kissé véres, belátom, dehát legalább nem csak a női közönségre épít a produkció....

Szóval, még nem kell aggódnom fantáziájuk túl nagy romboltsága miatt.