Szóval, igyekszem ezt az alapvető bölcsességet elfogadni. Sokszor nehéz ugyan eldönteni, hogy valamit a "koruk" számlájára írjak-e, vagy úgy gondoljam, hogy neveléssel azért lehetne kissé irányítani őket. Még pár év és kiderül, hogy jól mértük-e fel vagy sem....
Komoly generációs szakadékot érzékelek a lányaink és saját hozzáállásunk között a különböző technikai eszközök, "kütyük" és a számítógéppel kapcsolatos ténykedések terén. Ugyan nagyjából mind a négyen képesek az egér és pár dolog kezelésére a számítógépen, azért még alapvetően csak Zita az, aki be- bejelenti igényét a gépezésre. Ha nem tudjuk neki átadni, akkor sem borul ki (nagyon). De pl. facebook-ozni még nem engedjük, és ezt eléggé vonakodva fogadja el. Főleg a csordaszellem miatt, mert "már mindenkinek van, csak nekem nincs"....
Eddig szerencsére sikerült a "nyomkodós" sima, számítógépes vagy tévés játékokat is távol tartani otthonunktól (Nintendok, Play Station, X-box, Wee és még ki tudja micsodák...), de nem tudom, hogy még meddig (bár ezért annyira nem sikít a nép...).
Eddig szerencsére sikerült a "nyomkodós" sima, számítógépes vagy tévés játékokat is távol tartani otthonunktól (Nintendok, Play Station, X-box, Wee és még ki tudja micsodák...), de nem tudom, hogy még meddig (bár ezért annyira nem sikít a nép...).
A másik borzalom, számomra (de Zoli számára is) a telefon-őrület. Az, hogy egy mobil már annyira mást jelent, mint azt az eszközt, amelyikkel "felhívhatjuk egymást". Próbáltunk küzdeni a "túlmisztifikáció" ellen elég sokáig. Például, Zitus "csak" idén, ötödikben kapott egyet állandó használatra. Olyat, amivel ingyen hív minket és a nagymamákat, és olyan igazi "fapadost", minden extrától menteset. Emmának még nincs, bár már néha jelzi, hogy szeretne. Leginkább ő is azért, mert a harmadikos osztályában már csak elvétve akad olyan, akinek nincs.
Zita egyébként azért kapott tőlünk, mert már "messzire jár" suliba, bármi közbejöhet neki is, nekünk is. És -bevallom - egészen bizsergető érzés az, hogy a tanítás végén már szól is a telefonom, villog az ő fényképe (persze ő állította be nekem) és a felirat: "Zita", és már alig várom, hogy meghalljam fiatalságtól csilingelő hangját, ahogy reménykedőn beleszól: "Te jössz értem, Anya?".
A telefontól eléggé tartok. Sok olyat lehet hallani, olvasni, hogy ilyen-olyan káros kisugárzások kísérnek minket a készülékkel együtt. Mivel nekem rögeszmém lett, hogy azért lett az a hatalmas cisztám a bal államnál, mert én is (túl) sokat használom a telefont és a bal fülemen használom, így Zitának pl. "megtiltottam", hogy a nadrágzsebében hordja a készüléket, hogy megóvjam "nőiességét", de a nyakába se nagyon csüngjön, mert az meg a szíve fölött zavar. Így aztán a táskájában van. És kitartóan győzködtem s győzködöm arról, hogy a telefont használati tárgynak kéne tekinteni, mint a hajszárítót vagy a turmixgépet. Segít a könnyebb létezésben, de nem ő az úr.
Mindezekkel együtt, mégis engedtünk ennek az őrületnek. Valamikor, tavasz elején talán, Zita mondogatta, hogy mennyire szeretne egy bizonyos - érintőképernyős készüléket. Ezért, jó érzékkel, valamilyen megfelelő pillanatban megkérdezte az apját, hogy ha összegyűjt 100 ötöst, akkor megkaphatja-e. Zoli pedig rávágta, hogy igen. Na tessék! Így aztán nehéz a helyén kezelni az ilyen alkalmatosságokat!
Mindenesetre, Zita hajtott. Nagyon számolgatta, nagyon várta már. Mi, közben, egy több, mint előnyös akció keretében, (csak azért nem írom le, hogy mennyire nagyon előnyös, mert néha Zé kisasszony is olvasgatja ám a blogot!) már beszereztük a szerkenytűt, mert bíztunk a csajban. És pénteken végre kikerekedett százra az ötösszám, így Zita repült haza, és hát.... igen, azóta csak erélyes szülői mordulásra teszi le a kezéből...
Annyi előnye van a dolognak, hogy megküzdött érte. Felmérte, hogy érdemes egy célért sokat küzdeni, mert akkor a sikernek is más íze lesz. Ha ezt a telefont most "csak úgy", első szóra, vagy névnapi ajándékként adtuk volna, másként kezelné, talán nem becsülné meg annyira. Persze, most fennáll a veszélye, hogy "túlbecsüli".
Mindegy. Az öröm az övé. És a következtetés is, hogy jó az, ha megküzdünk valamiért.
Remélem, korunk eme gyermeke is így gondolja....
9 megjegyzés:
Sajnos a mai világban nem lehet hosszútávon távol tartani a gyerekeket a kütyüktől. Szerintem. legkésőbb, mikor saját zsebpénzre tesznek szert, vagy az első keresetükből úgyis megveszik, amire vágynak. Maximum ki tudod tolni az első facebook-ozást, de el nem tudod kerülni... :)
Én annak a híve vagyok, hogy ismerjék meg, és tanulják meg ésszel használni a különböző technikai cuccokat. Nyilván a koruknak megfelelően. PL van Wii játékunk, de nagyon megválogatjuk, milyen játékot játszatnak rajta, és szigorú időkorlát van, max. fél-egy órát lehet naponta rajta játszani. (különben észrevehetően megzakkannak egy kicsit)
A mobil káros hatásáról meg eszembe jutott egy cikk, amiben nemhogy a mobilt tartják rákot okozónak, de a wifi-t is, és minden eszközt, ami nem vezetékkel, hanem hullámokkal kommunikál. Nehéz dolga lesz így az embernek, ha minden káros dolgot el akar kerülni.. mehet egy laktlan szigetre. (vagy inkább egy másik bolygóra)
Egyre szebb eza lány! Az apja készülhet, mert lassan sorban fognak állni a fiúk az ajtótok előtt.
Judit!
Én wifit sem akarok... (pont ezért).
És ez a bajom: nagy a küzdelmem az ésszerű használatért... A Fb-t is tudom, hogy csak kitolhatom, de annyit is "nyertem"...
gabi79!
Hát igen, rettegünk is rendesen...
Én úgy gondolom, hogy bizonyos dolgokat muszáj beengedni az életükbe, mert egyrészt tényleg "lemaradnak" a kortársaiktól, másrészt pont ellenkező hatást is elérhetünk a tiltással. A lényeg az, hogy egészségesen tanulják meg használni korunk vívmányait. A telefon a szülőnek is, gyereknek is szükséges rossz, de megkímélhet rengeteg felesleges fáradtságtól: nálunk nagyon sokszor előfordul, hogy módosul egy-egy különóra időpontja, és nem mindegy, hogy mikor szerzek róla tudomást (nem kell hiába autózgatnom, várakoznom, izgulnom, stb). Használják az internetet, de hétközben nincs is idejük rá általában, hétvégén is korlátozott mennyiségben jutnak hozzá a család egyetlen gépéhez. A Facebook első körben volt csak izgalmas, már különösebben nem foglalkoznak vele, viszont rájöttek, mi az, amit érdemes belőle használni. Martin osztályfőnöke pl. időnként itt üzen az osztálynak, így nincs elfelejtett dolgozat, gyűjtőmunka. Mostanság rákaptak a Honfoglaló játékra az interneten (junior változat), nos, ez nagyon kellemesen bővíti általános műveltségüket. Nagyon sok kütyü nálunk sincs, anyagilag sem engedhetjük meg magunknak, ezt ők is megértik. A legnagyobb öröm az, hogy éppen mostanság jegyezte meg a fiam, hogy milyen szörnyű dolognak tarja, hogy egyes osztálytársai egész napokat töltenek különféle számítógépes játékokkal, ahelyett, hogy - idézem- "normális dolgokkal töltenék az idejüket".
Szia!
Nem tudod jól csinálni!
Okos akkor leszel, ha mindenféle veszélyre előre felkészíted őket, de úgy ám, hogy figyelembe is vegyék a szavaidat. Az információ társadalmában élünk, sajnos velejárója a mobil és a net, meg a fel sem tudom sorolni még hányféle dolog amely nem a valóságot mutatja. Hamis információkat, hamis idolokat, hamis MINDENT. De komolyan nem a felezőt, de a tizedelőt kell betenni néha, hogy kiszűrjük a valóságot, ez itten a nagy veszély kérem-szépen.
A szakadék meg túl nagy köztünk és a gyerekünk között, sokszorosa annak, ami mi és a szüleink között volt, van. Elképzelni is rossz, amikor a négy távirányítóval lavírozva a lányodat kéred meg, hogy megint elnyomtál valamit állítsa vissza legyen olyan édes a televízión, mert azt az egy kertészkedős műsort, amire felkészültél a héten, -csak hogy kinézz a fejedből pihenésképpen, két vasalás között,- úgy elállítottad, hogy ......
Addig jó a telefon amíg nem szalad el a ló a számlával, vagy a zsebpénzen vett feltöltős kártyával, vagy nem veszik el tőle a buszon hazafelé, (oda kell adni ha kérik, nincs mese), és nem gondolja úgy a nagykorúvá vált gyermek, (majd...) -anyátapátnemkérdezve,- hogy aláír mindenféle papírt a barátja kiskorú testvérének, had vegye csak meg azt az előfizetős, internetes okostelefont, majd a szülei fizetik a részletet....
Aztán mégsem, a végrehajtás meg nagy úr....
Na nem panaszkodom, csak okosan lányok, kívánom kerüljetek ki minden buktatót és tanítsátok úgy őket, hogy baj ne legyen belőle.
Ne legyen az, hogy túl nagy a szakadék a vágyak és az elérhető valóság között a rózsaszínű leányszoba, vagy világoskék fiúszoba biztonságából kilépve.
A tapasztalat az, hogy sajnos ez nem így van.
Bocs nagyon borúlátó vagyok ezen a felhőszakadásos nyári délután.
Gyönyörű ez a lány(is)!
Ránéztem a fényképre, és komolyan meglepődtem. Annyira sokat változott Zita, nagylány lett.
Hmmm, hogy mennyire tudod megóvni ezektől a kütyüktől, Fb-ok és társaitól a lányokat? Inkább azt gondolom, ahogy előttem is írták, hogy azt kell tudatosítani bennük, hogy ésszel, és a helyükön kezeljék a dolgokat.
Már annyi mindenről mondták, hogy rákkeltő, egy időben még a krumpli is veszélyes volt, mikor megvettük az első mikro-t, kolléganőm közölte, hogy jaj azt csak valami speciális mellényben lehet használni. Nem akarom elbagatelizálni a dolgot, mobilt én sem engedek zsebben, nyakban hordani.
Szilvi, szerintem eddig is jól működtek az anyai radarjaid, ezután sem fognak cserben hagyni.
tim!
Teljesen egy vonalon gondolkozunk; és, ismerve a gyerekeidet, náluk ez működik is (hiszen látom néha, hogy ki mit ír a fb-n a volt osztálytársak közül...) Csak az enyéim között van egy-két "függő" típus, akit leginkább azzal gondolok megvédeni, ha minél később kerül közel ezekhez a dolgokhoz.
A sok nyomkodós vacak pedig többek között azért sincs nálunk, mert eddig semmi ilyet nem kértek...
ingyom bingyom!
Eléggé ijesztő jövőképet festettél! Kívánom magunknak, hogy ne ilyen legyen...
Maculi!
Én sem szeretném túllihegni, csak tenni valamennyit... és köszi a bizalmat, jól esik!!!
(no meg köszi a "jeleket"!!!!)
Megjegyzés küldése