Pages

2011. október 21., péntek

Emma és az olvasás

Kicsit messziről kezdeném.
Emma nagyjából négy hónapos volt, amikor érzékelni kezdtem, hogy valami nem úgy "működik" nála, ahogyan kéne. Nem részletezem túl, mivel az emésztéséről volt szó, illetve annak végtermékének masszív hiányáról. Sokáig nyugtattak, hogy gond egy szál sem, a csak szoptatott babák olyan jól hasznosítják az anyatejet, hogy akár több, mint egy hét is eltelhet széklet nélkül. De én éreztem, valahol legbelül, a zsigereim legalján, hogy itt másról van szó. Szenvedni látszott, és a klasszikus módszerek sem váltak be nála.
Elvittem néhány orvoshoz. A legtöbb helyről elhajtottak, mint túlaggódós anyukát. De én nem hittem nekik. Míg végül jött egy orvos, aki elhitte, hogy itt mégis van valami probléma. Ő végre alaposabban megvizsgálta és kivizsgáltatta Emmát (pl. megröntgenezte). És kiderült, hogy az én anyai ösztöneim nem csaltak. Emmának volt egy apró születési rendellenessége. Ezért voltak ezek a nehézségei. Ez az orvos azt mondta, hogy most akkor ajánl egy fajta gyógymódot, és ha az nem válik be, akkor egy olyan műtét vár Emma, ami roppant kockázatos lesz (hiszen a gátizmokat bolygatták volna meg többek között), és amit csak két helyen vállalnak az egész országban. Nem mondanám, hogy "örültem", hogy kiderült a dolog. Legalább is nem azért, mert elmondhattam, hogy "igazam volt". Legfeljebb azért, de azért nagyon, mert a 24. órában voltunk ahhoz, hogy észrevegyük. Ha nem derül ki, akkor Emmának hatalmas problémái támadtak volna napokon (heteken belül).
Az ajánlott, mondhatni "gyengéd" gyógymód bevált, de stresszes tíz napunk volt, az biztos. Megúsztuk a műtétet és az esetleges komplikációkat. És azóta is figyelem feszülten a kis Drágám kisebb-nagyobb "dolgait".

Mindezt azért mesélem el, mert úgy érzem, hogy most is van valami kis apróság, ami gondot okoz nála. Talán úgy tudnám a legjobban szemléltetni, hogy úgy képzelem, hogy van egy aprócska kis csavar, ami elakaszt valamit, amitől ő nem tudja úgy pörgetni a kis "kerekeit", ahogyan szeretné, ahogyan kellene.

Mindent az olvasásra és a szövegértésre, illetve annak hiányára vezetem vissza. Valószínűleg már lejegyeztem párszor, hogy Emma nem szeret - a mai napig sem - olvasni. Ez azért nagyon meglepő, mert nagyon szereti viszont, és igényli is, amikor mi olvasunk fel neki, nem is túl "könnyű" olvasmányokat. Ezért gondolom azt, hogy ő a könyveket kedveli ugyan, de az olvasást azért nem, mert nem nyújt számára élvezetet. Mégpedig azért nem, mert túl munkás számára ez a tevékenység; lassan és nehezen halad, nem tud könnyen és ÉRTŐN olvasni. Ezért inkább kerüli ezt a kudarcélményt.
Igen ám, de Emma negyedikes. Egy részről, tisztában vagyok vele, hogy egyre többet kell majd olvasnia, és ez komoly nehézségeket támaszt majd számára. Más részről pedig már most panaszkodik, hogy olvasás órán ő nem ér a végére a szövegnek, mire Réka néni azt mondja, hogy most már bizonyára mindenki befejezte. Ez zavarja őt. Végül pedig, és ez legalább ilyen fontos; a legtöbb tantárgyban abból származnak a gondjai, hogy nem érti meg a feladatot (pl. a matek szövegesekben), vagy nem tudja jól megfogalmazni a mondandóját (pl. környezetből vagy persze fogalmazásból).
Az olvasás hiányától, és ettől a képzeletbeli "beakadt csavartól" a helyesírása is siralmas, és valahogy a szókincse is szegényesebb.
A kép teljességéhez még hozzátennék valami alapvetőt: Emma keményen küzd! Sokat tanul, igyekszik, szívvel-lélekkel, és bizony csalódik, amikor nem sikerül. És tudom, hogy az is zavarja, hogy látja rajtam, hogy aggódom emiatt.

Mit tettem, tettünk eddig?

Mivel ez a gond nem újkeletű, már a múlt tanévben is próbálkoztam. A Sárosdi Virágnál talált remek ötletet alkalmaztam, és hosszú hónapokon át írtam neki (és nővérének) vicceket "tízóraira" - tehát az uzsis dobozba rejtve. Úgy gondoltam, hogy egy vicc akkor jó, ha nevetnek rajta. Ahhoz pedig el kell olvasni. És meg kell érteni. Az lett sokszor, hogy itthon tartottunk "szövegértést"... Meg az, hogy most már a Kicsik is reklamálják a viccet a dobozukból...

Bevallom, hogy a nyáron kidolgoztam egy "jutalmazási rendszert" a számára, hogy ösztökéljem őt az olvasásra. Úgy voltam vele, kicsit abban bíztam, hogy olyan ez, mint a hasizmozás: az elején nyolc felüléstől is szenvedünk, aztán, ha kitartunk és rendszeresen csináljuk, akkor egy idő után már nyolcvan sem kottyan meg. Tehát, Emmának megmondtam: ha ennyi és ennyi oldalt olvas el naponta (fontos volt a mindennaposság!), akkor ezt és ezt kaphat érte. Hetente "számoltunk el", hogy a kitartás is meglegyen. És Emma szorgalmasan olvasott, tényleg. Végigrágta magát öt-hat könyvön így (no egyik sem egy Harry Potter hosszúságú volt azért!). De nem érzékeltem azt, hogy "bekattant" volna valami, nem tűnt úgy, hogy az a csavar a helyére került volna.

A tanév elején beszéltem a logopédussal, elmesélve a "tüneteket". Ő nyitott volt, úgy tűnt, hogy megérti az aggodalmaimat, ígérte is, hogy "megvizsgálja" ilyen szemmel Emmát, de ez mostanáig nem történt meg, sajnos.

Még a múlt év végén "felmérettem" Emmát egy olyan teszt-szerűséggel, amit a Nevelési Tanácsadókban is használnak. Ezen az derült ki, hogy még nem a "problémás" kategória, de azért nem is a "simán megugrotta".

Beszéltem az osztályfőnökkel is, természetesen. Ő is értette, hogy mit próbálok érzékeltetni, de ő azt mondja, hogy higgyem el, Emma esete nem kirívó. Én ezt készséggel elhiszem, de a dolog nem ilyen egyszerű. Egy részről, számomra mindenképpen jelzésértékű az, hogy a nyelvtan-dolgozatát, amire bemagolta a szabályokat, ötösre meg tudja írni; ugyanakkor, az ugyanabban a témakörben megíratott tollbamondást kettesre kanyarítja. Tudja, de nem érti. Tudja, de nem tudja alkalmazni. Ráadásul; szerintem az sem mindegy, hogy egy kb. négyes eredmény hogyan lesz az. Úgy, hogy a gyerek nem strapálja magát, "megél" abból, hogy nagyjából odafigyel az órákon, és néha ejt pár hibát, vagy úgy, ahogyan Emma, hogy rengeteget tanul, igyekszik, gyakorol, ismétel és felmond, és még így is alulról súrolja a "jó" minősítést. Kicsit eltúlzottnak tartom az erőfeszítés "mennyiségét", ahhoz képest, hogy egy alsósról beszélünk. Teszi ezt Emma egy olyan családi közegben, ahol a nővére ugyan sokat tanul, de azt könnyedén és eredményesen; a húgai pedig ugyan még kicsik, de nem egyszer fordul elő az, hogy amikor már sokadjára veszek át valamit Emmával, és ők is arra sertepertélnek, akkor ők már hamarabb értik meg, vagy hamarább vágják rá a választ. És ez a családi közeg neki ugyanannyit mesélt - és mesél a mai napig -, mint a többi leányzónak, ugyanannyit magyarázott neki, ugyanannyit játszott, épített, bújócskázott, kirakózott vele, mint a többiekkel.
Nyilván, a képességeket nem ugyanúgy szórják az Égiek. De a gyermekek lelkét viszont nekünk kell ápolni, amíg csak lehet. Az egész életére szóló élmény lehet az, ha Emma úgy gondolja, hogy ő hiába hajt, nincs olyan látványos eredménye, mint a magukat kevésbé strapáló testvéreinek. Emma osztályfőnöke ezt is megérti, de sajnos nem tudott sok tippel szolgálni.

Megkerestem egy szülőtársamat, aki egyébként tanítónői képesítéssel is rendelkezik, és aki eddig is mindig komolyan vette az aggályaimat. Ő "elvállalta", hogy megpróbálja azt a "pici csavart" a helyére ugrasztani, mert ő is érzi és érti, hogy "ennyi lenne az egész". Vannak rá ötletei és már el is kezdték a "munkát". Emma pedig boldogan megy, és szívesen csinálja a kissé szokatlan feladatokat. Tisztában vagyok vele, hogy akár menekvésnek tűnhet a problémamegoldás "kihelyezése", de igyekszem nem kudarcként megélni. Hiszen a dolgok oroszlánrésze továbbra is itthon marad.

Emma már sok mindenben legyőzte saját magát. Többéves körömrágás után sikeresen leszokott róla (bár azt is komoly "ösztönzésre", de azért ez az akaratról szól!); ma már szinte sosem kell őt reggelente nógatni, hogy siessen, mert miatta késnének el a suliból (sőt! határozottan korán kelti saját magát, a biztonság kedvéért), pedig három éven át minden iskolai reggel egy rémálom volt. Összeszorított foggal edz a teniszedzéseken és a minden napra külön "kirótt" feladatsort is lelkiismeretesen teljesíti. Az biztos, hogy ő megtanul küzdeni, dolgozni a kitűzött célokért, és amikor majd végre jönnek a sikerek és eredmények - mert jönni fognak -, akkor ő azokat nagyon értékeli majd és rájön: érdemes volt.

Remek kislány ő. A magam (magunk) részéről pedig nem győzzük bizonygatni neki, hogy mennyire értékeljük az igyekezetét. És főleg: bízunk benne!No meg éreztetjük vele: a szeretetünket nem a jegyek átlaga alapján adjuk, és soha nem is lesz így.

Hát ennyi. De ennyinek muszáj volt most itt állnia.

26 megjegyzés:

Susu írta...

Köszönöm, hogy megírtad ezt a bejegyzést. :)

Én nem érzek semmi rosszat abban, ha az ember, ahogy írtad "kihelyezi" a problémamegoldást. Meg kell őrizni az anya-gyermek kapcsolatot, és bár sok mindenben segíthetünk a gyerkőcöknek mi szülők is, nem szabad, hogy "tanárként" tekintsenek ránk, amikor nekünk kellene a biztos háttérnek lenni.

MrsSame írta...

Rossz azt olvasni,hallani,mikor a szülők tudják és látják,hogy van probléma,de a tanár csak legyint. Tudom jól mennyi munkájuk van és nehéz egyszerre sok gyerekkel foglalkozni. No de ők pont azért vannak,hogy tanítsanak. Ennél már csak az a rosszabb,mikor egy hiperaktív gyerekkel nem tudnak mit kezdeni.
Jó látni,hogy ti ennyit megtesztek a gyerekeitekért és nem adjátok fel az első akadálynál. Minden szülőnek így kellene. Nem mindegy,hogy a gyerek milyen visszajelzéseket kap.
A továbbiakban is biztosan ügyesen veszitek az akadályokat.Sok sikert.

Andicsek írta...

Én külön hálás vagyok neked ezért a posztért. Az én Leányomról gyakorlatilag születése pillanatától tudjuk, hogy az összes diszes (lexia, calkulia, gráfia) problémát beszedte. A mai tudomány alátámasztja, hogy a születés körüli helyzet, stressz okozhatja a fenti problémákat. Tehát pl szülésíndítástól kezdve a méhszáj erősebb tágításán keresztül a köldökzsinór nyakratekeredéséig, és még egy csomó behatásnak is köszönhető. Nos minthogy Leány nem tudott mászni, a beszéd fejlődése sem volt az igazi, és nagyon tuti ovónőket kaptunk, időben elkezdődőtt a fejlesztése igazán hozzáértő pedagógus foglalkozott és foglalkozik vele most is. De a lényeg, nagyra becsüllek azért is, hogy ennyire lelkiismeretes vagy és ennyire megakarod találni a probléma kulcsát. nagyon sokan tanulhatnának Tőled. Nagyon jó, hogy "felméretted", de ennél a pontnál van egy megjegyzésem. A területileg illetékes nevelési tanácsadóban (mi speciel Ceglédre vagyunk osztva) ott van az igazán speciális feladathoz értő szakember gárda. Nem egy leányálom végig ülni a sort, de mindenképpen megéri. Mi megkaptuk a "papírt' mely szerint a Lányomugyan ép elmélyű de súlyos tartós és maradandó "károsodást" szenvedett,és fejlesztésre szorul. Heti 3alkalommal az iskolai fejlesztőpedagogus és heti 2 órában magánúton fejlesztődik. Nos ez így durván hangzik, de egyébként teljesen normális a gyermek, és hozzá képest elég jól teljesít. Rendvédelmi gimibe akar jelentkezni remélhetőleg sikerrel.Tehát valőban nagyon mélyre kell ásni, és esetleg több helyen megnézetni Emmát, mert ha valami hiba kiderül akkor az iskolában is ennek alapján kell hogy értékeljék. magyarul nem a többihez mérten kell értékelni, hanem saját magához mérten. elnézést, hogy ilyen sokat fecsegtem,csak nagyon érint engem ez a téma

Andicsek írta...

és persze ép elméjű.... brrr

MJ írta...

Kitör ebből Emma bizonyosan, csak idő kérdése. Gondolom munkál benne kis "görcs" is az akarás és igyekezet miatt. Majd elmered az is a ti segítségetekkel. Remek írás, nagyon tanulságos. Lehet tanulni tőletek. :))

Kriszti Győr írta...

Szuper vagy!Szerintem így kell figyelni a gyerekeinkre. Igen,együtt kell működni a pedagógusokkal, csak ők nem mindig érzik azt amit az adott anya gyakran csak érez, lát a gyerekén. (persze nem is csoda a 30-as csoportlétszámoknál!!)De mikor folyamatosan ott motoszkál az emberben, hogy valamelyik gyereknél vmi nem oké (csavar), és tudod hogy mindenképp segíteni kell neki...no az rendkívüli erőket mozdít meg egy szülőben szerintem.Aztán persze meg lesz a megoldás is előbb utóbb.

Szitya írta...

Susu!
Szívesen! Noha, nagy belső munka volt ezt így megfogalmazni végre. Már régen érett...
Mrs Same!
Nem mondanám, hogy nem törődik a tanítónő Emmával, sőt! Csak tény, hogy neki is jobb, ha úgy látja, hogy nincs nagy gond... meg persze, még tényleg nem katasztrófáról beszélünk. "Csak" nehézségekről.
Andicsek!
Most én köszönöm, hogy te megosztottad velünk a lányod történetét. És igazad van, egy igazi Nevelési Tanácsadós körrel még adósa vagyok saját magunknak!
MJ!
Ez igazán jól esett!
Kriszti!
Köszönöm a bátorítást, és remélem, hogy igazad van a "végkimenetellel" kapcsolatban!

kedveslany írta...

Kedves Szilvi !
Sokan úgy tartják a gyerekek választják melyik családba , kihez szeretnének születni. Hát ha ez igaz, Emma TUDTA, hogy olyan családba csöppen ahol a legtöbb figyelmet és szeretetet kapja.
Igen, ratatok múlik az ,hogy kiegyensúlyozott , boldog gyereket neveltek-e vagy egy stresszes, önbizalomhiányos, boldogtalan kislányt.TI Nagyon jó úton jártok!
Kívánok Nektek kitartást, türelmet, sok-sok segítő szakértő támogatást!Eddigi írásaid alapján is Emma az egyik "szívemcsücske".Drukkolok neki a versenyeken és az élet minden területén.Szeretettel: Ági

Dius írta...

Szia Szilvi,
nagyon sokat bólogattam, ahogy olvastalak. mert jó párszor átéltem már ezt az érzést, amiről írsz Emmával kapcsolatban.
Nekünk legtöbbet Panni néni segített, mozgásterápiával. http://tanulasinehezsegek.hu/
Zoli úgyis szokott járni felénk, lehet, hogy megérné egyszer eljönnötök vele, és megkérdezni mit is mond (bámulatos miket tud).
Nevelési tanácsadó remélem nálatok hatékonyabb, mint nálunk (ha rászánod magad), Erikkel tavaly ilyenkor voltunk, és még mindig nincs meg a hivatalos, részletes szakvéleményük.
Emmának pedig fel a fejjel.. azért.. mi egy csomóan sokat és gyorsan olvasunk, de a büdös életben el nem találnánk a teniszlabdát a teniszütővel. :) ;)

Kicsoda írta...

A kihelyezes egyebkent a JO megoldas, itt ui. nem szulore, hanem pedagogusra van szukseg. Mig szulokent te elfogult vagy, egy kivulallo jobban lathat dolgokat. Igenis van olyan, hogy a szeretet keves, szakertelem kell!
Mondom ugy, hogy 4.-es koromig en sem `tudtam` olvasni, helyesirasom botranyos, pedig kiolvastam a fel konyvtarat es megtanultam a szabalyokat.
Masreszt probalj neki olyan konyvet adni, amit kisebb gyereknek adnal, pl Harisnyas Pippi, Geronimo, ami nagyon konnyen olvashato es mivel hosszu a sok kep miatt, meg ugy is erzi, hogy sokat vegzett:-)
Egyebkent en sem gondolom, hogy ez az iskola dolga. Keptelenseg lenne ezeket is `megoldaniuk`, arrol nem beszelve, hogy egy atlag tanar nem is tudja es lehet, hogy a nagy joindulataval inkabb ront.
Szoval csak gratulalok es hajra!!

Juli írta...

Szia Szilvi!

Amiket leírtál, mintha a tesóm történetét olvastam volna végig... Ő diszlexiás... Nem mondom, hogy Emma is az, de talán meg kéne próbálni ebből (is) kiindulni. Amikor mi gyerekek voltunk (tesóm most 30 éves, fiú) ugyebár ez a "betegség" nem volt olyan közismert, így arra fogták, akkoriban halt meg anyukák, fiú gyerek satöbbi... Így nőtt fel, a mai napig nehezen olvas, csúnyán és hibákkal tele ír... Nagyon sajnálom érte, és már nem olyan könnyű segíteni rajta...
Remélem Emmának nem ilyen problémái vannak, ha pedig mégis, szerencsére mainapság ezt már lehet kezelni!!!

Ügyesen, okosan állsz a dologhoz. Sok nehezen olvasó, szöveget értő gyereknek is ilyen szülői figyelem kéne...

Juli

dori írta...

Szilvikém! Ismét bebizonyítottátok, hogy milyen szuper szülők vagytok! Közvetlen baráti körünkben van egy tanítónő, aki sok éven keresztül speciális osztályokban tanított,azokban az osztályokban csak ilyen hiperaktív, dixlexiás gyerekek voltak. A kisebbik fia neki is dixlexiás volt, pont az érettségi előtt "mondta fel" az anya a szolgálatot saját gyerekénél! Nem akarom őt ezzel bántani, de megértettem, amikor átvettem érettségire felkészíteni a gyerekét, milyen nehéz ügy ez! Főleg akkor, amikor Nálatok a "legnagyobb" teljesen "sima ügy". Megoldjátok ezt is, ahogy megismertetlek benneteket, kitartás, sok sikert! Puszi Nektek: Dóri

Névtelen írta...

Kedves Szilvi,
mintha a saját kislányomról olvasnék...
írnék az email-t a tapasztalatainkról..
Üdv,
Andrea

Szitya írta...

kedveslany!
Már megint lenyűgöz, hogy ismeretlenül is mennyi gyengédséget érzel irántunk!
Dius!
Panni néni Dévény Anna volna? Mert egyébként, azt elfelejtettem megemlíteni, hogy Emmával jártunk pár hónapot baba korában egy Dévény Anna féle gyógytornára.("masszírozásra", mondhatni). Egyébként a tenisszel meg igazad van! Amikor Bátyám meglátta idén nyáron az akkor már majd' két éve teniszező unokahúgát,akit eddig úgy ismert, hogy szerényen és csendesen mosolyog (meg eszik) a családi rendezvényeken, így fogalmazott: "Na, most megismertük Emma kegyetlen oldalát!" :-)
Kicsoda!
Pont ilyen könyveket (ezeket) adtam a kezébe - meg képregényeket.
Juli!Dori!
Azt már többen kizárták, hogy "dys"-es lenne. Érdekes ,módon, a hiperaktivitást kevésbé (mert az most már számomra is nyilvánvaló, hogy az nem csaka túlmozgásos gyerekeket jelenti). És köszi a bátorítást!

Szitya írta...

Andrea!
Az e-mail címem: balogh.ficsor@gmail.com
Várom a leveledet!

Névtelen írta...

Szia!

Én kicsit más oldalról szeretném megközelíteni a problémát, remélem tudsz valamit hasznosítani a történetemből.Én hasonló kislány voltam, mint a kislányod.Valahova oda szeretnék kilyukadni,hogy én gyerekként nagyon megéreztem, hogy hülyébbnek néznek.Nem elég azt mondani egy gyereknek, hogy elfogadunk, hanem azt tényleg komolyan is kell gondolni, és csak akkor mondd neki,el fogadlak úgy ahogy vagy, hogyha tényleg komolyan gondolod mert különben csak árthat(nekem mondjuk azt mondogatták, hogy ne aggódj elfogadunk úgy is ha tökhülye és gyengébb képességű vagy matematikából mint más.Na szerintem ez paradoxon, mi lenne ha nem néznétek hülyének annak ellenére, hogy hülye vagyok a matekhoz, vagy rosszul olvasok?).Pl, emlékszem nekem mindig a fejem felett beszélték meg ezeket a dolgokat, és lehet hogy virágnyelven, de tökre értettem, hogy miről volt szó.Azon gondolkodtak, hogy inkább vmi Waldrof, vagy valami hasonló alternatív suliba írassanak, mert az ő definíciójuk szerint ezek a sulik a butább gyerekeknek találták ki.Nem biztos, hogy most ennek a kommentnek van bármiféle füle vagy farka, de valahogy kikívánkzott. Olyasmi ez, mint amikor a My Fair Lady-ben(nem tudom, megvan e a sztori?) beszélget a nyelvészprofesszor meg a virágáruslány, és tanácstalanul mondja a professzor, hogy rádadtam a legszebb hercegnőnek való ruhát, a legelőkelőbb partikra vittelek el, a legkifinomultabb illemtanárok próbáltak bevezetni a helyes viselkedés rejtelmeibe és mégsem sikerült hercegnőt faragnom belőled, hát mi lehet a baj?És erre azt mondja, a virágáruscsaj, hogy hát pontosan ez az , úgy bántál velem, hogyha megkapom a legjobb dolgokat mi egymást akkor akár hercegnő is válhat belőlem, de sohadesohadesoha nem bántál úgy velem, mint egy hercegnővel szokás.Szóval szerintem ez a kulcsa a dolgoknak, hogy nem úgy kell tekinteni valakire aki máshogyan fejlődik, hogy ha minden megteszünk érte még akár értelmes is lehet, mert ebben benne van az, hogy alapból akkor valami nem normális benne, ami olyan szorongató érzés.Olyan ez , mint amikor Nyitott Világ Általános iskola(ez egy olyan általános suli,Pesten, ahol felvállalják az különböző okokból SNI-s gyermekek nevelését) tanulói lázadoztak az iskola neve ellen, mert úgy érezték , hogy ez valami megbélyegzés becsomagolva, miért nem lehet az ő iskolájuk neve is valami olyasmi , min a Petőfi Sándor Általános iskola vagy hasonló?Nem tudom mennyire érthető, amit akartam írni?:)Persze valószínű ez inkább rólam szól, mint rólatok, csak tényleg jólesett leírni, és én szerintem jól csináljátok teljesen, csak hátha tudtok bármit hasznosítani a gondolataimból, kitartást!

Szitya írta...

Kedves Névtelen!
Hát persze, hogy tudok belőle hasznosítani... És aza vívódás, amit jeleztem valamelyik kommentben, pont erről is szól. És pl. ezt pont mondta a tanítónője is, hogy igyekezzünk úgy megoldani a "többlet-foglalkozást", hogy az ne tűnjön fel neki. És a korrepetálás-szerűség ahová jár, az sem gond,hiszen Zita pedig matekozni járt anno (igaz, más céllal). Tehát, jogos a felvetés, de ez nekem is nagyon a szemem előtt van. És ezért is istenítjük őt nagyon tenisz-ügyben, mert ugye, ott ő a szupercsaj!!!
És köszönöm, minden hozzászólást szívesen veszek, egyedül csak azok esnek (esnének) rosszul, amit a rosszindulat szül. De itt nem az volt a helyzet.

Dius írta...

Szilvi, nem, nem Dévény Anna. Ugyan Anna ő is, és ettől lett Panni néni, és mozgásterápia is, de valami más.
Mellette kineziológus, meg még mindenféle egyéb. Én mikor először jártam nála Erikkel,(sosem találkoztunk előtte), a szám tátva maradt, mikor öt perc után olyan dolgokat is tudott róla, amit az óvónői évek alatt sem vettek észre. És hozzá sem ért...
Ahogy írod, hogy hordtátok Dévény-tornára.. lehet, hogy ott van a "kutya elásva", és simán csak annyi kéne, hogy egy megfelelő szakember pár gyakorlattal előhozza belőle a szunnyadóban maradt valamiket. Mert abban biztos vagyok, hogy nagy baj nincs, maximum valami kisebb zavar csak az egyébként tökéletes gépezetben. :)
Panni néni vicces tornagyakorlatait pedig még Erik is élvezte, aki pedig minden kötelező dologtól hidegrázást kap azonnal. :)

Timi írta...

Tudom,hogy Te már évek óta aggódsz Emma miatt,de azt hiszem most nagyon jó kezekbe került és meg jön az az eredmény amit szeretnétek és mi is szeretnénk.Én magamból ki indulva csak azt tudom neked mondani,hogy be fog indulni és nagyon fogja élvezni a sikereket.Engem szó szerint be skatujáztak alsóban,de jött a felső, új tanár és már nem az osztály végén kúlogtam,hanem az erős közép mezőnyben,és a közép iskolában meg egyenesen szárnyaltam és első voltam,végre mindenki utánam jött.Tudom nehéz,de kitartás meg lesz az eredménye,és akkor még jobban fogja élvezni mint a többiek!!!:-)))Pusza

egy anya írta...

Szitya, nagyon érdekes poszt volt ez. Én, mint logopédus azt gondolom, mindenképpen kellene egy átfogó vizsgálat Emmának. Olyan, hol sorra veszik a részképességeit, megnézik a dominanciáit (szem!!!, fül, kéz-láb), elvégzik a Meixner féle szókincs vizsgálatot, esetleg beszéd-értést és észlelést (bár elsőre azt gondolom, nem itt van a bibi), én elvinném a helyedben szemorvoshoz is. Volt énnekem olyan tanítványom, akinek pl. szemtengely ferdülés okozott olyan mértékű olvasási zavart, amire a nevtanban félórás vizsgálat után azt mondták, diszlexia. Pedig csak szemüveg kellett.
:(

Szitya írta...

Kedves Virág!
Köszönöm szépen a hozzászólásodat! És a szemére eddig nem is gondoltam (mert mondjuk, nem ad rá "látványos" okot). Mivel most készülünk szemészhez az éves kontrollra Klárával, hát akkor Emmát is megvizsgáltatom.
Üdvözlettel,
Szilvi

Szitya írta...

Timi!
Értem én, hogy mire célzol, de én továbbra is úgy tartom, hogy Emma nincs beskatulyázva, és azt is, hogy jó kezekben van Réka néninél! :-)

Névtelen írta...

hátha ezek is hasznosak lehetnek

http://www.bhrg.hu/szul/szuloknek.html

http://www.meixner.hu/ambulanciak/munka

Bartos Erika írta...

Virág megírta, hogy mi a szakmai út és meg lesz a bibi, ami első olvasatra azért nem olyan súlyos...
Érdekes, hogy ez a gyönyörű kislány az ügy körüli cécót vajon hogy éli meg?! Hiszen annyi mindent csinál, annyi érték lehet benne, Ti bizonygatjátok, hogy nem osztályzatra méritek az ölelést és a puszit. ...de mi játszódhat le őbenne? (Én szoktam mondani a saját nagylányomnak: - Olyan szép vagy Cincikém! Mire ő: - Szerinted! ...mert Te elfogult vagy velem!) Mire akarok kilyukadni? Van-e olyan közeg, ahol ÖNMAGA számára hiteles megerősítést kap az értékességéről, a fontosságáról. Megvan-e a családban az a hely, szituáció, poszt, amiben ő az első számú! Vagy kullog a többi sikeres gyereked után... Ha az énképe és az önbizalma ténylegesen a helyén van sokkal sikeresebben fogjátok szakemberek segítségével korrigálni az olvasási nehézséget!
Köszönöm a szép írásodat, a gyönyörű képeket a lányaidról! Neked rózsakerted van!
Erika

Szitya írta...

Kedves Erika!
Köszönöm neked is, hogy most "klaviatúrát ragadtál"! Emma -az osztályfőnöke szerint is, meg szemlátomást is - nagyon népszerű az osztályában. Van egy hűséges hódolója is, évek óta, ez is számít, akármilyen zsengekorú... :-) A családban pedig: Imola szó szerint a rajongója!
És akkor még ott van a tenisz. Túlzás nélkül állíthatom, hogy az elmúlt két évben, kerültünk már több tucatszor olyan helyzetbe, hogy idegenek, vagy félismerősök (edzők és "amatőrök") odajöttek, hogy gratuláljanak a gyermekhez. Általában el is meséljük ezeket, illetve ő maga is megél sok ilyen szitációt, és igazán szerényen "viseli", viszont megerősítésnek bizonyára jó.
Igen, van, hogy nem szereti a szeplőit (és nem elég neki, hogy én azt mondom rájuk, hogy bájos), és igen, szeretne már nagyobbra nőni, de ezek szerintem nem nagyon emésztik.
És a megnyugtatás sem úgy zajlik, hogy kimondjuk, hanem éreztetjük.
Ráadásul, úgy hozta a sors, hogy ő az egyetlen egyelőre, aki néha egyedül járhat haza - mekkora büszkeség ez neki!
Nemrégiben volt egy olyan feladata, hogy le kellett írnia egy-két sorban, hogy mit érez saját gyengeségének. Annyi jutott az eszébe, hogy kicsit feledékeny :-)
Az énképpel nincs probléma, szerintem! :-)

Névtelen írta...

Szia Szitya!
Véletlen keveredtem ide, de azt hiszem hű maradok hozzád ezentúl, ha nem gond. Igaza lehet Virágnak a szemvizsgálattal kapcsolatban. Minap voltam szemész szakorvosnál, aki ezzel a kérdéssel fordult felém: nem olvastam nehezen, nem értettem meg a szövegeket nehezen gyerek koromban? Egyből nagyra nyílt a szemem (az ő örömére :) ), mert mindig is problémám volt az olvasással, szövegértéssel kapcsolatban. Bár már felnőttként nem egy könyvet tudhatok a hátam mögött de csakis a férjemnek köszönhetően aki megszerettette velem az olvasást bár ő majd 2 könyvet olvas ki míg én egyet. Szóval, visszakanyarodva a szemészhez, közölte velem, hogy rejtett kancsalságom van ami azt jelenti, hogy az agyamnak közelre és távolra való nézéshez is sokat kell erőlködnie, hogy felfogja mit látok de akkor azt még mindig "csak" látom, még nem értettem meg. Nagyon rossz érzés volt egész gyerekkoromban (felnőttként könnyebb titkolni) nem tudni szépen olvasni, anyukám sokat szidott érte (akkor még nem nagyon volt "divat" a végére járni a dolgok miértjének). A szemész azt mondta, hogy ez gyerekkorban még javítható. Hátha tényleg "csak" ez lenne a gond és Emma a gyógyulása után kétszer olyan gyorsan tud majd olvasni mint én :))). Mindenképpen egy nagyon jó szemészt keressetek, ez kulcs lehet nagyon sok dolog felé. Szorítok, hogy minél előbb megtaláljátok a probléma okát.
Alexandra