Villanások

Reggeli


Nem mondhatnám, hogy nyugalmasak a reggeleink, nem. A reggeli négyőjüknek, néha úgy érzem, hatféle, nyolc felvonásban. Emellett mosakodásra és öltözködésre kell őket biztatnom. Ami nem egyszerű, mert az én lányaim nem fogadják el, hogy már ősz, szinte télies ősz van. Ezért próbálkoznak vékony cicanadrággal, rövid-ujjúakkal és átmeneti kabátkákkal. Általában többször futnak/futunk neki a ruhaválasztásnak, elsőre ritkán mennek át a rostán. Kivétel talán Emma, valószínűleg a legfázósabb. Ő ma már magasnyakút, termopulcsit és fülvédőt is magára cibált, no meg kesztyűt, persze. Szóval, miközben a ruházkodási hajcihő és a fésülködésért való könyörgés, illetve a testvérharcok fel-fellángolása zajlik, tízóraikat is készítek. Négyet dobozba, egyet zacskóba, Zolinak. Senki nem szereti ugyanazt, amit a másik, Emma egyenesen szendvics-ellenes, így a dolgom eléggé összetett. A kulacsokkal Zoli szokott megbirkózni a finis stádiumában, mert Anyu jóvoltából, igazi szuper svájci kulacsaink vannak. Annyira jól zár a tömítő gumijuk, hogy le se tudjuk csavarni a tetejüket. Csak Apa, akinek jó nagy "kavics" van a karján (bicepsz... meg, tri- is, meg amit akartok).
Eléggé praktikusan, az egész bejárati folyosónkon van egy hosszú pad-szerűség, alatta beépítve cipős-szekrénnyel (nehogy azt higgye bárki, hogy elég!!!), így ott várnak a kész iskolatáskák és az indulásra félkész, majdnem kész, teljesen kész (és zsémbelő) gyerekek. A gond csak az, hogy tükör nincs végig a falon... Tehát megy azért a lökdösődés, fésülködés, cipő-előkotrás, vagy sapkasálas kosárka (mindenkinek névreszólóan, külön, fent a polcon) turkálása közben. Már ilyenkor elkezdődik a stipi-stopi, hogy ki ül előre az autóban arra a két percre, amíg a suliba érnek.
Ma Klára került előre (tudom, hogy nem szabályos, én nem is engedem!!!). Zoli, hely híján (kicsike autója van), Klára ölébe tette a tízórais zacskóját, hogy fogja, amíg odaérnek. A sulinál Klára kisüvített, épp' hogy hátraköszönt, és berobogott - kezében Apa tízórais zacsijával... Zoli éhen maradt, Klára viszont népszerű lesz, ha az ebéd nem finom... Mondjuk, nem tudom, melyik elsős szereti a jóféle barna kenyeret. De van ott banán, joghurt és csokika is...


Sintér

A ma reggeli sportköreim során, olyat láttam, amit utoljára gyerekkoromban. És ami már akkor is borzadállyal töltött el. Sintért. Sintért, aki éppen befogott egy kutyust. Eszembe jutott, hogy hányszor terjedt futótűzként a hír a közeli lakótelepről hozzánk is, hogy sintérek járják a környéket; és bizony többször láttam őket "akció" közben. Mindig attól féltem, hogy nehogy a kissé kalandvágyó kutyusunk éppen most szabaduljon valahogy ki. Mert úgy tartotta a városi legenda, hogy az összeszedett kutyusokból szappant készítenek. Én ezt szentül elhittem.... Természetesen, nem örülnék, ha egy kóbor kutya bántaná, vagy akár megijesztené a most már néha egyedül hazajáró Emmát, de mégis nagyon rossz érzés fogott el a látványtól. Remélem, nem esik bántódása annak a kutyának, sőt, talán jobb sorsa is lesz.


Színházi szülők

Mostanában többször voltunk színházban. Zolival is, kettesben (nagyon ajánlom a Pletykafészek című darabot a Centrál Színházban - hatalmasakat vihorásztunk), és a gyerekekkel is. Emmával és az Ikrekkel néztük meg a Madách Színházban a Négyszögletű kerek erdőt, és Klárával, Imóval és egy kis barátnőjükkel pedig a Bárány Boldizsárt a Radnótiban. Nem állítanám, hogy ezek voltak a legszuperebb gyerekdarabok, amiket láttunk (pl. nekem a múlt évadban látott A hang-villa titka viszi a prímet), de azért jók voltak, szép díszletekkel és jelmezekkel. Amiért leginkább szóba hozom most ezeket, az a számomra meghökkentő szülői viselkedés. Nem értem, hogy miért hagyják, hogy a gyerekek táplálkozzanak színházi előadás alatt. Sőt, ők maguk is! A Madáchban konkrétan hallottuk a dobozos üdítőitalok spriccenő nyitását, mindkét felvonás elején. A Radnótiban nyugodtan csörgette a kislány a kekszes zacskót. Nehezen fogadom el, hogy nem lehet arra nevelni a gyerekeket, hogy arra a kétszer 50 percre felfüggessze a táplálkozást. Jó, ha az egész szünetben sorban állt a perecért, és pont a gongnál sikerült megvennie, kapjon be belőle egy falatot, aztán menet közben a széke felé nyelje le! De nem pici gyerekekről van ám szó, akik esetleg zajonganának, ha nem kapnak valamit a szájukba! Na de ha annyira kicsik, akkor nyilván olyan darabra viszik őket, ahol arra a korosztályra számítanak, a maguk "hangosságával" együtt. De öt év felett már igazán meg lehetne értetni a gyerekekkel, hogy színházban NEM ILLIK enni-inni előadás közben. Zavaró is lehet az ott játszó hús-vér színészek számára (ellentétben a popcorn-szagtól átitatott mozikban, ahol ugye nincs jelen igazából a szereplő). És miért gondolja azt a szülő, hogy ő is, mintha csak otthon lenne a tévé előtt, közben ropogtathat valamit? Érdekes, hogy megteszik azt az erőfeszítést (ami fizikai és anyagi minimum, de elvileg lelki is), hogy elviszi a csemetét művelődni. Akkor miért áll itt meg a dolog? Nem jut eszébe, hogy ráadásul a jövő színházlátogatóit neveli ki, akik majd esetleg bő tíz év múlva ropival ülnek be a Hamletre?
Lehet, hogy öregszem, hogy ez irritál, lehet, hogy maradi vagyok. Nem akartam a morgolódásnak egy teljes posztot szentelni, de azért álljon itt. Mert kezd lohadni a kedvem, hogy színházba vigyem őket. Bábszínházba pl. már ezért nem járunk. Mert ott a folyamatos evés-ivás és jövés-menés mellett már olyan szintű, fesztelen, le sem halkított beszélgetés is folyt legutóbb, hogy konkrétan nem hallottuk azt, amit a "bábok mondtak".


Egy beszélgetés

- Jaj, Anya, miért is nem lehet visszaforgatni az idő kerekét? - kérdezte tőlem a minap Emma, miután saját magáról is megnézett egy csecsemőkorú videót.
Teljesen meghatódtam:
- Miért szeretnéd Emmácska? Hogy ismét olyan tündéri kisbaba lehessél?
- Nem, hogy megverhessem a Bolót. (Magyarázat: nyáron, a tenisztáborban, egy barát fiú megverte egyszer Emmát a házi bajnokság során - na, ezt emészti ilyen nehezen a gyermek....)
Nesze neked elérzékenyülés, romantika, széplélek! :-) Jó napot ambíció!