Telik, múlik, röppen tova

Mármint mindezt a tavaszi szünet teszi. Annyira vártuk, és lám, már csak egy teljes napnak örülhetünk.
De eddig sem unatkoztunk, most sem tesszük azt (ezt a kis blogolós szusszanást is csak kiszorítottam valahogy).
Összefoglalnám, nehogy valami elfelejtődjön. Kár lenne.

Csütörtökön indult a szünet. Rögtön egy régen esedékes látogatást ejtettünk végre meg. Viviékhez, a régi babysitterünkhöz voltunk hivatalosak. Régen nem láttuk már ikerlánykáit, és ő is vágyott már arra, hogy élőben is újra élvezhesse a mi négyesfogatunk társaságát. Vivi, a két két és fél évese mellé újra vállal babysittelést. Valahogy úgy tűnik, nem kerülheti el a sorsát. Meg is értem. Én is bármikor újra rábíznám a gyerekeimet, és másnak is bátran ajánlanám őt. Ezt most azért is mesélem el, mert látogatásunkkor ott volt még két helyes kisfiú, akikre Vivi vigyázott. Így aztán nyolc gyerek zsizsegett Viviék lakásában! És, számunkra is meglepő módon, béke volt; még hangzavar sem támadt igazán. Minden gyerek hamar feltalálta magát, pillanatokon belül hatalmas játék kerekedett.
Vivi még meg is ebédeltette az így összegyűlt népes csapatot, és még arra is akadt időnk, hogy egy kicsit beszélgessünk. Jó volt, kellemes, remélem a következő találkára nem kell majd ennyit várnunk!

Nőuralom...

Csütörtök délután még edzettek a lányok: Zita vívott, Klára és Imó pedig atlétikára ment; egyedül Emma "lazsált" :-) . Péntek délelőtt egy össznépi fodrászatot rendeztünk: az én fejemre már alaposan ráfért egy nagyszervíz, a lányok pedig ilyenkor "élvezkednek" egy kicsit: volt ki bodoríttatni akarta egy kicsit a haját (Klára és Emma), volt, aki "vasaltatni" (Zita és Imó - én nem értem, hogy abban mi a jó...), Imola még egy nagy adagot le is nyisszantatott a loboncából, Zita pedig legszívesebben hajnövesztést kért volna - ha ilyet lehetne.... Péntek délután lazultunk - mármint az ifjabb generáció; én a teendőimmel igyekeztem több-kevesebb sikerrel haladni. Még beugrottak Juli barátnőmék is egy kis nyuszizós alibivel, némi játékra...
Pénteken próbáltam "böjtös" ételeket adni, azaz húsmentes ebédet (spenót és krumplifőzelék bundás kenyér feltéttel) és vacsorát (sárgarépa-krémleves pirított kenyérkockával és fahéjas expressz-torta) kínálni. Amikor azt mondtam a lányoknak, hogy ez most ilyen visszafogott, böjti nap volt, nagyon aranyosan azt válaszolták, hogy "Fel sem tűnt, Anya!" Most még ide gyorsan lejegyzem az olasz Marianna barátnőmtől tanult Jolly Joker fahéjas torta receptet, hátha valaki "megszorul", és jól jön neki egy ilyen ötperces süti. Tehát: egy kész leveles tésztát egy kerek tortaformába igazítunk (a fölösleget levágjuk - lehet belőle apró sajtos falatkákat összedobni). Felverünk villával három egész tojást, hozzákeverünk 4 evőkanál cukrot, 1,5 evőkanál fahéjat és kb. 2,5-3 dl tejszínt. Ezt beleöntjük a levelestésztás tálba és már mehet is 200°C-ra előmelegített sütőbe kb. 15 percre, amíg a tészta szép színt nem kap. Előfordulhat, hogy a töltelék felpuffad, de nem kell aggódni, majd "lelohad". Ezt a receptet Móni javaslatára úgy lehet még tartalmasabbá tenni, ha a tésztára terítünk pucolt almagerezdeket és arra öntjük a fahéjas löttyöt.

Szombaton Emmának volt egy versenye, oda rohangáltak el hol Zolival, hol az összes tesóval, én pedig a délutáni sonkás összcsaládi vacsorára sütöttem-főztem. Érdekes, úgy hallottam, hogy van, akinél csak hétfőn eszik a sonkát, tojást és kalácsot, hát ez nálunk már régóta úgy hagyomány, hogy szombaton tálaljuk ezeket. Általában mindkét nagyszülő-párossal szoktuk ezt a vacsorát fogyasztani, de most sajnos Zoli szülei nem jöttek, mert Zoli apukája gyengélkedett.
Azért leírom a menüt, mert sokat dolgoztam vele, és szerintem minden jól sikerült. Bevallom, a húsvéti ételsor összeállításánál továbbra is Lajos Mari a hű társam, az ő "99 ünnepi étel" című szakácskönyvével. Innen merítem az ihletet a kenyérben sült sonkához,

a húsvéti kalácshoz (ezúttal ugyan fontam, de utána egy tortaformába kerekítettem - gyönyörű lett),

a Mimóza-salátához (almás, reszelt sajtos, reszelt tojásfehérjés majonézes- tejfölös saláta, újhagymával rétegezve és a tojás sárgáját a tetejére reszelve - ezért mimóza!),

Hoppá! Idetévedt egy egér! Biztos a sajt miatt!

a majonézes kukorica és borsó salátához. Volt még persze sima főtt sonka is, főtt tojás is és sok friss zöldség. A süteményekhez már máshol kerestem inspirációt. Először is ott volt a Stahl alaprecept általam átvariált epres sajttortája (mascarponés finomság), és az idei újdonság, amit Zoli "Green-green grass of home - tortának" nevezett el, Tom Jones dala után szabadon. Egy kakaós piskóta alapba (amit én Móni receptje alapján készítek - úgy, ahogy azt a laptopkonyhán is megmutatja szívesen mindenkinek) egy vaníliapudingos-kókuszos krémet töltöttem (Nők Lapja Konyha recept kissé átírva, mert pl. nem tettem bele 25 dkg margarint, ahogy ott kérik...), a tetejére pedig a Timinél látott módon ételfestékes kókuszt szórtam, rá marcipán-virágokat, "guminyuszit" és tojás-drazsékat tettem. Csodás lett!(ja: és finom is!)

A szombatot egy családi bridzseléssel zártuk. A lányok gondosan kikészítették kosárkáikat - holmi húsvéti ajándékok reményében... :-) Hamar nyugovóra tértünk, mert ismerjük már annyira a csajokat, hogy tudtuk: korán lesz ébresztő!

Mondjuk, ennyire koraira nem számítottunk. Arra meg végképp nem, hogy az általunk tapasztalt ébredésüknél még jóval korábban fent voltak - ajándéklesőben. Az utolsó nyusziváró naptár sárgarépájában pedig az állt ráadásul, hogy kivételesen nem ők kapnak ajándékot, meglepetést, hanem ők lepjék meg a szülőket... Ezért nem furcsállottuk annyira a konyha felől jövő zajokat, valamikor hat (!!!) óra után. Pontosan hét órakor (ez egy általunk előre kialkudott, legkorábbi ébresztésnek megjelölt időpont volt) aztán kopogtak az ajtón, és azzal a lendülettel be is ömlött mind a négy leányzó. Ketten tálcát hoztak, rajta a reggelinkkel (még kávét is készítettek!) és mind egyszerre kezdtek el beszélni. Volt, aki a reggelikészítés apróbb baleseteiről adott azonnal számot, volt, aki az ajándékairól lelkendezett, és volt, aki folyamatosan azt kérdezgette, hogy ugye örülünk a meglepinek.... A reggel vidáman, ajándék-csodálósan telt. Aztán Zolit elengedtük focizni, mi pedig megejtettük az évi egy játszóházas kirándulásunkat.

A húsvéti vasárnapi ebéd hagyományosan anyukámé. Ő mindig készít bárányt is, amire én nem szívesen vállalkoznék. Sem a sütésére, sem az evésére. De pl. Zoli és Emma nagy kedvelői - így ők megörvendeztették Anyut a lelkesedésükkel, én pedig, a többi finnyás családtaggal, tobzódhattam az egyéb finomságokban.

Vasárnap délután az ugyancsak nyusziváró naptáras ajándékként "megnyert" mozilátogatást is megejtettük. "Tükröm, tükröm" - ez általunk megnézett film címe, és ez egy Hófehérke feldolgozás. Előzetesen nem olvastam túl sok jót róla, de nem igazán leltünk más "gyerekfilmet" (ez is 12-es karikás egyébként). Tulajdonképpen tetszett, noha az is biztos, hogy kisiskolásnál kisebb gyereket nem vinnék el rá. Fantasztikus képi világa van, lenyűgöző "díszlettel" és kosztümökkel, színekkel. Persze, vannak benne kissé ijesztő részek, de azért kiérződik az irónia azokból is, ráadásul az eredeti mese sem szűkölködik horror-jelentekben, ha jól belegondolunk. A legrémisztőbb talán Hófehérke szemöldöke, de Zoli szerint még az is "helyén volt". Szóval, végül is jó ötlet volt ezt megnézni.

Vasárnap estére már eléggé kókadt volt a csapat, így nem volt nehéz őket ágyba küldeni. Klára vidáman mormolta, miközben az ágyában helyezkedett: "jó kis Húsvétunk volt!".

Ma pedig meglocsoltak minket páran, el már nem hervadunk. De azért nem ez a Húsvét kedvenc momentuma számomra, így szemrebbenés nélkül vettem meg pár hete a ma délelőttre szóló színház-jegyeket a Rumini című gyerekdarabra. Emma, Klára és Imola élvezik éppen most az előadást - ezúttal Zoli kíséretében. Zitát már nem érdekelte, én pedig most pihenek egy kicsit. Mostanáig. Mert ezzel be is fejezem beszámolómat, és megyek összeállítani egy kis ebédet.
Holnapra még beterveztünk egy ugyancsak régen vágyott, ikres találkát; Emmát egy barátnője teljes napos állatkertes buliba (!!!!) hívta, Zita és az Ikrek pedig újra sportolnak majd délután...

És utána visszaáll minden a rendes kerékvágásba. Sajnos? Hát igen. Dehát kellenek a hétköznapok ahhoz, hogy ennyire tudjunk örülni az ünnepeknek, a szüneteknek, nem?