Pages

2012. június 17., vasárnap

Vakáció eleji reggeli csevej

Szombat reggel van. Nem rohanunk sehová. Se verseny, se vizsga, se semmi. Semmi rohanás. Program van, de megvár. Ez az első nyarunk az "új" hálószobában, a ház másik frontján, még szokjuk. A napsugarak elég hamar beszemtelenkednek, se sebaj. A nyúl is ébred az ablak alatt; szokás szerint a lakberendezéssel foglalatoskodik - elég zajosan. Azt is halljuk, ahogy a korábban kelő leszármazottjaink kiosonnak a nappaliba, és bekapcsolják a tévét - elég halkan. Hamarosan nem odázhatjuk, fel kell kelnünk. A gyomrok kordulnak, a testvérek morcosodnak.
De van még pár perc nyugi. Lehet egy kicsit sutyorogni. Erről, arról. Hogy is lesz ma? Ezt még meg kell csinálni, azt meg kell együtt néznünk, és oda is elígérkeztünk. És igen, jó ötlet, hogy kiszaladjál a pékhez, nincs friss kifli, csak toast-kenyér. Sóhaj. Hogy gond lenne? "Nem, nincs" - válaszolom,-"csak nehezen viselem, amikor lezárul egy korszak." "Igen, hogy Emma elbúcsúzik az alsó tagozattól." "Meg hát...." "Az első nyár, hogy valószínűleg nem lehetek velük sokat." "És az első nyár, hogy nem utazunk el hatosban."
A szülői háló optimistább részlege (az, amelyiknek néha borotválkoznia kell) nyugtatgat: "Az még nem olyan biztos, bármi lehet." Az elkámpicsorodottabb részleg (az, amelyik néha befesteti a haját) azt gondolja: "persze, a múltunk gyönyörű, a jövőnk rózsás, csak az a fránya jelen, azzal kéne még valamit csinálni..." Pár könnycsepp elindul magától, szörnyű, hogy nem lehet őket kordában tartani. "Te sírsz?"- érkezik a meglepett hang az optimistább alvégről. Úgy mondaná az elkámpicsorodottabb, hogy "áh, csak a cigarettafüst csípi a szememet", csak nem lenne túl hihető....Még pár pillanat... Összetartozunk, érzi mind a két részleg, az optimista és az elkámpicsorodottabb is. És már kelnek is fel. A szipogó kipattan, de a vidám eljátssza a szokásosat, megdorgálja, hogy nem szabad úgy kipattanni az ágyból. Vissza, és némi szuszogás-mímelés után, oldalra fordulva, felkelnek.
A nappaliba két mosolygós szülő érkezik. A gyerekek könnyedén meggyőznek minket, hogy kint reggelizzünk a szellős, fedett teraszunkon. A friss péksütemény és az előttünk álló, végtelennek tűnő vakáció csodás színeket varázsol. Szép nap kerekedik: megcsináljuk, amit kell, megnézzük, amit terveztünk és elmegyünk oda is, ahová elígérkeztünk. Duna-part, buli, pancsolás, barátok.
Előttünk a nyár. Előttünk az élet. Összetartozunk. Csak ne legyenek korszakok, amik lezárulhatnak....

7 megjegyzés:

Oanke írta...

Jajm de jó nektek, nálatok már nyári szünet van! Csak nekünk kell még egy hétig járni suliba. Azok az amerikaiak... Na kellemes vakációt, bizotsan jól el fog telni, közös nyaralás nélkül is.

Dius írta...

Szilvi, ez egy nagyon szép bejegyzés volt. :)
Szinte ott voltam veletek, és osztoztam a könnyeidben.. ugyanígy nem szeretem ezeket a korszak-lezárásokat.
Jó lesz ez a nyár is, akárhogy alakul is. És tényleg, még bármi lehet.. még csak most kezdődik. :)

Dominika írta...

Nagyon nagyon jó írás!
Drukkolok nektek, hogy sikerüljön hatosban nyaralni egyet!!!
Szép napokat, Szilvi!!! :-)

Nils Holgersonné írta...

gyerekként menő volt, hogy egy nyáron ha 3 éjszakát töltöttem otthon, bár ebben nálunk a közös nyaralás is benne volt.. Felnőttként én is utálom, mikor egy korszak lezárul, mikor egyre kevesebb az idő, amit együtt tölthetünk :(
De miért is nem mentek hatosban sehová?

Szitya írta...

Jennelle!
De lehet, hogy év közben meg kevesebbet szünetelnek a gyerekek itthon!
Dius - köszi!!! (Éreztem, hogy most még inkább együtt érzel majd...)
Dominika! Per pillanat, nekem is a szurkolás jut...
Nils Holgersonné!
Mert nem tudunk. Zoli munkája is ellehetetleníti és az anyagiak is közbeszólnak; meg még Imola betervezett műtétjei is, sajna...

kikocs írta...

Most olvasgatok vissza. És jajdeszépvolt!

És lesz négynapos hétvége kettő is, sőt, öt nap szabadsággal két hetet lehet kivenni egyben október 23 és november 1 között.. Talán majd akkor!

fenci írta...

Ez nagyon szép volt! valahogy én is igy vagyok vele: ha valami lezárul, akkor mindig szomorú vagyok, pedig az új sem igérkezik rosszabbnak, de akkor is. Nálunk is igy van - én a szentimentális, ő a racionális - lehet, hogy pntosan ezért müködnek jól ezek a kapcsolatok??